Dióhabos leveles kosárka

 

 

Utoljára január végén sütöttem „rendes” süteményt, és poharas desszerttel sem mostanában örvendeztettem meg magunkat. A Kutyafül már mondogatta, hogy nagyon enne valami jó kis házi sütit, úgyhogy eléggé éreztem a nyomást. :D Mivel közeleg a húsvét, amikor is rendszerint leveles tésztát is szoktam készíteni, ezért azt gondoltam, itt az ideje bespájzolni belőle, hogy amikor szükség van rá, csak kiolvasztom, megformázom, ill. csupán a tölteléket kell frissen megcsinálni hozzá. Eredetileg másfajta krémmel akartam megtölteni, de megláttam a konyhaszekrényben pár napja várakozó pirított diót – amit a joghurtos jégsaláta tetejére szoktam szórni –, a hűtőben pedig volt két tojásfehérjém és cukorral kevert, reszelt citromhéjam – hamar eldőlt, hogy a töltelék diós fehérjehab lesz. :) Az előző nap elkészített és még nem lefagyasztott tésztát csak ki kellett vennem a hűtőből, és gyorsan-frissen legyártottam a diós habot. Pikk-pakk megvoltam vele, sőt még a fotózással sem kellett várnom holnapig, hála érte az aznap kissé borongós, fehér felhős időnek. :)
Kóstoláskor nagyon vigyorogtam, ui. a köhögős-tüsszögős állapotomban igazi jutalomnak éreztem, hogy a készítésnek minden mozzanatát siker koronázta. :) Hazaérkezve pedig a Kutyinyek is osztozott velem az örömben, és boldogan harapott bele a várva-várt süteménybe. Sőt, még a keresztlányunknak is ízlett, pedig ő nincs oda a leveles tésztás sütikért!
Húsvétra (is) nagyon jó választás! ;)

Hozzávalók 12 darabhoz:

a kosárkákhoz:
½ adag (kb. 60 dkg) klasszikus leveles tészta (lehet bolti is)
1 kis tojás vagy tojásfehérje a kenéshez (elhagyható)
porcukor a tálaláshoz

a töltelékhez:
2 tojásfehérje
7 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
8 dkg dióbél
2 kezeletlen citrom reszelt héja

elkészítés:

1. A töltelékhez a diót zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk, és miután kihűlt késes aprítóban ledaráljuk. Hozzákeverjük a reszelt citromhéjat.
2. A tojásfehérjéből a porcukorral, vaníliás cukorral kemény habot verünk, és beleforgatjuk a darált diót. (A kész diós habot habzsákba is tölthetjük.)
3. A korábban elkészített házi leveles tésztát 70×23 cm-esre kinyújtjuk, majd a tésztalapot a rövidebbik oldalától kiindulva kettészeljük. Az így kapott 2 db 70×11,5 cm-es tésztasávot a hosszabbik oldala mentén 6 darabra vágjuk. Ilyen módon 12 kis lapocskánk lesz.
4. A muffintepsi (zsiradékmentes!) mélyedéseit kibéleljük a tésztalapokkal, és mindegyikbe egy adag diós fehérjehabot kanalazunk/nyomunk. (A tészta kihajló oldalait lekenhetjük felvert tojással/tojásfehérjével, közben vigyázva, hogy a vágott tésztaszéleket ne kenjük össze.)
5. A muffintepsit az előmelegített sütő rácsára tesszük és megsütjük a kosárkákat. Még melegen tortarácsra szedjük, és így hagyjuk kihűlni. Porcukorral hintve kínáljuk.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 22 perc

Megjegyzés, tipp:

Amikor másodjára is elkészítettem ezt a süteményt, rájöttem, hogy a fenti mennyiségű házi leveles tésztából 12 helyett 16 sütit is tudok készíteni. Ezt úgy értem el, hogy miután 70 helyett 60×23 cm hosszúra nyújtottam a tésztát, félbevágtam azt, és az így kapott 30×23 cm-es tésztalapokat tovább nyújtottam 40×23 cm-esre, majd ezután a fenti módon hosszában félbevágtam, és a 4 db 40×10 cm-es tésztasávokat 4-4 darabra szeltem. A töltelék mennyiségét növeltem: 3 tojásfehérjéhez 10-10 dkg porcukrot és darált diót adtam, azaz a kb. 120 g tojásfehérje pont elegendő lett a 16 sütihez.

Narancspudingos legyező

 

 

Néha (sőt néha gyakran :D) előfordul, hogy valamit megveszünk úgy, hogy még ki sem találtam, mit sütök/főzök belőle, és a cucc hetekig/hónapokig porosodik a kamrapolcon vagy fagyoskodik a hűtőben. Így jártam a bio naranccsal is, amiből kettőt megettünk, de a többit egy hét szobahőmérsékleten való pihentetést követően inkább betettem a hűtőbe, nehogy megrohadjon, amíg a hozzá tartozó recept kifundálásával elő nem rukkolok. Persze, akár meg is ehettük volna ezeket is, de a kezeletlen narancshéj nagy kincs, és ahhoz nem mindig olyan könnyű hozzájutni. Ha pedig lereszelem anélkül, hogy még ki sem találtam, mihez használjam, akkor szégyenszemre ott száradna meg a konyhapulton. Cukorba keverve pedig nem szeretem eltenni, mert annyi narancsom egyszerre sosem szokott lenni, hogy érdemes legyen ilyesmivel szórakozni, és nem is biztos, hogy pont ilyen keverékre lesz majd szükségem. Úgyhogy a maradék négy görög narancs napokig várt a hidegben. Bánatában az egyikük már ott is kezdte feladni, amit én a héján lévő rusnya pöttyök formájában konstatáltam, és felismerve a felhasználás sürgősségét, azonnal kiszabadítottam a narancsokat a hűtő fogságából.
A pöttyöske a héjával már nem, de a levével még boldogítani tudott, viszont a társai narancsszín kabátjai boldogan reszelődtek le a kezem alatt. Ugyebár a dolog sürgető volta miatt nem agyalhattam sokat a recepten, így a narancsokból puding lett, amit ráadásul nem valami kreatív cukrászati remekműbe álmodtam bele (olyat amúgy sem tudok prezentálni), hanem a hőn szeretett kelt tésztába. A vicc az, hogy a málnapudingos cukros rúd emléke csak menet közben villant be, de már késő volt mást kitalálni. A tésztája hiába hasonló a málnáshoz, ha a töltelék ezúttal narancsból készült, és éppen ez teszi mássá. Na meg a formázás, amit a napokban a neten láttam (sós töltelékkel), és most eszembe jutott. Bár készítés közben még úgy láttam, ez most nem fog összejönni, a sütőben csücsülve mégis igazán helyesek lettek ezek a kis micsodák, és még csak nem is folyt ki belőlük a töltelék. Kóstoláskor pedig már nagyon mosolyogtam, mert a narancshéjtól zamatos, puha tészta és a selymes, narancspuding igazi ízbombaként robbant a számban. :D Így aztán mindenképp érdemesnek találtam lefotózni és megmutatni őket itt, hadd érezzétek úgy, hogy ezt mindenképp meg kell sütnötök. ;) Az elnevezésen pedig lehet még ötletelni, de nekem nem jutott eszembe jobb a legyezőnél. :D

 

Hozzávalók 24 darabhoz:

a tésztához:
60 dkg finomliszt
8 dkg cukor
1 tk. só
2 kezeletlen narancs reszelt héja
4 dkg olvasztott vaj
2 ek. olívaolaj
3 dkg friss élesztő
kb. 4 dl tej

a pudinghoz:
2 dl frissen facsart narancslé (3 és ½ lédús görög narancsból)
1,5 dl kókuszkrém
4 dkg cukor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
3 dkg étkezési kukoricakeményítő
2 kezeletlen narancs reszelt héja

a tetejére:
tej
kristálycukor
kb. 5 dkg vaj, felolvasztva
1 kezeletlen narancs reszelt héja

elkészítés:

1. A krémhez és a tésztához az alaposan megmosott, szárazra törölt narancsok héját lereszeljük, majd félretesszük.
2. A pudinghoz a keményítőt a cukrokkal lábasba szórjuk, csomómentesre keverjük a narancsok kifacsart, átszűrt levével, és felöntjük a kókuszkrémmel. Kis lángon, kevergetve pudingot főzünk belőle, majd beleforgatjuk a reszelt narancshéjat. Folpackkal légmentesen lefedve hűlni hagyjuk.
3. A tésztához a cukorral vegyített liszt közepébe morzsoljuk az élesztőt, elkeverjük a langyos tej felével, és egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
4. Hozzáadjuk a sót, a többi tejet, az olívaolajat, és elkezdjük dagasztani. Apránként beledagasztjuk a puha vajat is, majd lisztel hintett munkalapra téve, kézzel beledolgozzuk a reszelt narancshéjat. A tésztát vékonyan kiolajozott/kivajazott tálba tesszük, és letakarva, meleg helyen megkelesztjük.
5. A megkelt tésztából 2 gombócot formázunk, majd egy kis pihentetés után lisztezett munkalapon mindkettőt 42 cm átmérőjű körlapra nyújtjuk, és 12 cikkre szeljük.
6. Ezután 3 függőleges bevágást ejtünk rajtuk úgy, hogy majdnem a csúcsuktól indulunk ki, a talpuk felé haladva. De csak a feléig vágjuk be a tésztát.
7. A narancspudingot alaposan átkeverjük, és egy púpozott teáskanálnyit a tésztacikk talpához igazítunk. A töltelék mellett két oldalt kissé széthúzzuk a tésztát, és óvatosan feltekerjük úgy, hogy a tésztacsúcs alul legyen.
8. Az ilyen módon kialakított kifli két végét meghajlítjuk, és a csúcsával együtt összecsippentjük. Így járunk el a többi tésztával is, majd letakarva kelni hagyjuk kb. 20 percet.
9. A megkelt péksüteményeket lekenjük tejjel, megszórjuk kristálycukorral, és előmelegített sütőben megsütjük. Még forrón mindegyiket lekenjük olvasztott vajjal, megszórjuk reszelt narancshéjjal, és tortarácsra szedve hagyjuk langyosra hűlni.

sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc

 

Habkönnyű vajastekercs

 

 

Mindig is idegenkedtem a fentihez hasonló hangzatos jelzőktől, de ez a péksüti valóban légiesen könnyed tésztájú, és már csak emiatt is annyira szeretni való. Igaz, pöttyet időigényesebb elkészíteni – főleg a c) módszer szerint, pláne ha a sütő is bekrepál –, de még mindig nem olyan munkás, mint a croissant, ellenben az evés közbeni élmény ahhoz közelít.
A tésztát a már bevált arányok szerint készítettem, így nem ez volt számomra a lényeg, hanem a formázási technika, ami azért, ha belegondolok, szintén nem jelentett olyan nagy újdonságot, hiszen vajjal megkenni és feltekerni a tésztát nem nagy ördöngösség. Viszont az extra hosszúra nyújtás és a kétszeri feltekerés miatt mégsem volt annyira szokványos. Kisülve ui. ennek köszönhetően lett réteges, lyukacsos textúrájú és extra puha.
Még a tavalyi év során gyors egymásutánban háromszor is megsütöttem – minden alkalommal egyre inkább stanglisítva az először csak hosszúkás zsemle alakú péksütit, miközben többféle formázási módot alkalmaztam, tesztelendő a leggyorsabb eljárást. :D
Viszont, remélhetőleg senki nem jár úgy közben, ahogyan a legutóbbit megelőző alkalommal én, amikor is az első tepsi vajastekercs 6 perc után kénytelen volt kijönni a sütőből. A mindössze 5 éves szerkezet (amit a házzal együtt vettünk, és én csak 2 éve használtam) ui. levágta a fírelét a tönkrement fűtőszálnak „köszönhetően”. Az éppen sülésnek indult kiflik végül két részletben airfryerben pirultak készre, míg a másik tepsin lévő, már megkelt adag nyersen ment a fagyasztóba. – Abban bíztam, hogy a sütő hamar megjavul, és pontot tehetek a művelet végére.
A félig sült tekercsek a forró levegős szerkentyűben sajna nem pirultak egyenletes színűre, ezért a tetszetős külalakra vonatkozó igényem nem teljesült, így inkább nem is kaptam lencsevégre az eredményt. Az újabb sütésre viszont várni kellett, mert a gépezet hosszabb időre lerokkant, és az a bizonyos másik adag péksüti bő egy hétig a frigóban fagyoskodott. De amint megérkezett és beszerelődött az új fűtőszál, újra örülhettünk a kisült vajaskiflik nyújtotta élvezetnek. Ezek viszont az aznapi rossz fényviszonyok miatt megint csak nem fotózkodtak, pontosabban mindössze egyetlen élesebb képet sikerült összehoznom (ami alant látható).
A két ünnep között a sütő azonban végleg behalt, és egyébként totális X-akta, hogy a karácsonyt mégis hogyan bírhatta ki. Most ui. az elektronikája adta meg magát, aminek az újraprogramozása hetekbe telt volna a Kutyának, (de más szakinak is, aki amúgy is ugyanazt csinálta volna, mint a Kutyinyek, csak sok pénzért), így nem tudtuk megmenteni. Úgyhogy nem várt kiadásként vettünk egy fapados (értsd: szinte elektronikamentes) típust, azok ui. tovább bírják a kiképzést.
Amint kedvet éreztem az újbóli tekercseléshez, a sütést az új készülékben is kipróbáltam. A hosszú, egyenes kifliforma után azonban mégis visszatértem a rövidebb alakhoz, és végül ezt a negyedik alkalommal készült változatot örökítettem meg. Persze, cseppet sem bántuk, hogy ilyen sokszor került asztalra, hiszen az ilyen típusú péksüteményekkel sosem lehet betelni. :D Nálunk méltán lett kedvenc, különösen a mandulás tetejű, mert ez a ropogós, zamatos réteg plusz élvezetet nyújt és passzol a sós töltelékhez is. :) A csokis-pisztáciás/diós-aszalt vörös áfonyás tetejű pedig magában is finom, de mogyorókrémmel vagy lekvárral megkenve pazar.

Hozzávalók 10 darabhoz:

50 dkg finomliszt
5 dkg kristálycukor
1 csapott ek. só
3 ek. növényi olaj vagy 3 dkg puha vaj
2 dkg friss élesztő
kb. 3 dl tej
10 dkg vaj a kenéshez
1 tojássárgája+1 ek. tej a tetejére
mandulaforgács vagy egyéb olajos magok a díszítéshez
olvasztott étcsokoládé+aprított kandírozott áfonya és/vagy olajos magok, ha édesen esszük

elkészítés:

1. Az élesztőt a cukorral vegyített liszt közepébe morzsoljuk, elkeverjük egy kevés langyos tejjel, és egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
2. Hozzáadjuk a sót, a többi langyos tejet, majd összeállítjuk a tésztát (szükség esetén kevés langyos vizet adhatunk még hozzá), és beledagasztjuk az olajat/vajat. A fényes felületű, rugalmas tésztát vékonyan kiolajozott/kivajazott tálba tesszük, és letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
3. A megkelt tésztát háromféleképpen formázhatjuk:
   a) két bucit gömbölygetünk belőle, majd 15-20 perc pihentetés után mindkettőt 40×30 cm-es téglalapra nyújtjuk, megkenjük puha vajjal, és a hosszabbik oldaluknál fogva felgöngyöljük. A hajtásnál összecsipkedjük a tésztát. A 2 tésztarudat hajtással lefelé deszkára fektetjük, és nejlonzacskóba húzva mélyhűtőbe tesszük annyi időre, hogy a benne lévő vaj lehűljön, de a tészta még szelhető legyen (ez kb. 30 perc). A lehűtött roládokat 5-5 darabra vágjuk.
   b) Az a) módszer szerint kinyújtott és vajjal megkent tésztalapokat a hosszabbik oldaluk mentén 8 cm széles sávokra vágjuk, és az így kapott 5-5 tésztacsíkot feltekerjük. Ugyanúgy hűtjük.
   c) A tésztából 10 db hosszúkás zsemlét formázunk, és pihentetés után enyhén lisztezett munkalapon ellapítjuk. Mindegyiket 24×12 cm-esre kinyújtjuk és megkenjük puha vajjal. A rövidebbik oldaluknál fogva feltekerjük, majd a fenti módon lehűtjük.
4. Bármelyik módszer szerint is készítjük, a továbbiakban így járunk el:
   egy lehűtött tésztatekercset függőleges helyzetben az enyhén lisztezett munkalapra teszünk, és nyújtófával teljes hosszában megütögetjük, hogy könnyebb legyen vele dolgozni. Ezután 40-50 cm hosszúra kinyújtjuk, majd feltekerjük, és a tetején 2 bevágást ejtünk. Így készítjük el a többit is, és sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk. Letakarva, szobahőmérsékleten (20-21°C) 1-1,5 óra alatt megkelesztjük.
5. A tetejüket lekenjük tejjel felvert tojássárgájával (ügyelve, hogy a vágatba ne kenjük bele a tojást), és megszórjuk tetszés szerint szeletelt mandulával vagy más olajos maggal. Körülöttük a sütőpapírt bespricceljük vízzel, és előmelegített sütőben megsütjük. A tekercseket tortarácsra szedve hagyjuk kihűlni.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 15-20 perc

Megjegyzés, tipp:

Én mindhárom módszert kipróbáltam: a c) módszer időigényesebb az egyenkénti nyújtás miatt, viszont aki nem túl ügyes abban, hogy a tésztát kellően nagy méretűre és szabályos téglalap alakúra kinyújtsa, annak ez a verzió talán könnyebben kivitelezhető. Az a) és a b) technika mindenképp gyorsabb.
Én egyszerre csak 2 tekercset vettem ki a mélyhűtőből, hogy a vaj ne puhuljon meg túlzottan a tésztában, amíg mindegyikkel elkészülök; a formázást követően pedig egymás után hűtőbe tettem őket, nejlonzacskóval beburkolt deszkára. Amikor mindegyikkel elkészültem, tepsire sorakoztattam a megformázott tekercseket. Ilyen módon kábé egyszerre kelnek meg.
Tojás helyett vajjal is megkenhetjük a péksütik tetejét.
Ehetjük édesen, valamilyen lekvárral/dzsemmel vagy mogyorókrémmel, és a tetejét meglocsolhatjuk olvasztott csokoládéval, ill. megszórhatjuk kandírozott gyümölcsökkel, olajos magokkal. (Én most 5 tekercset úgy készítettem el, hogy édes kencével ehessük, de a mandulás tetejűeket meghagytam sós szendvicsalapnak.)

 

 

stangliként is mutatós

Thai ragacsos rizs kókuszöntettel, málnaszósszal tálalva, áfonya- és pisztácia szórással

 

 

 

Igen, ez tulajdonképpen tejberizs, csak a távol-keleti változata, amit tradicionálisan kókusztejjel készítenek, és mangóval, pirított mungóbabbal (ennek híján szezámmaggal) szervíroznak. Tehát, másvalaki ötletes nyelvészkedését idézve, ez biza thaiberizs. :D
Imádnám mangóval, de mivel nálunk csak ezeket a kényszerérett, rissz-rossz példányokat lehet kapni, ráadásul nem is a sárga héjú fajtát, ezért én más gyümölcsöt választottam mellé, külalakjában is jelentősen felturbózva ezt az egyébként egyszerű finomságot.
Ennek a desszertnek a lelke a thai ragacsos rizs néven futó rizsfajta (amiről itt olvashattok bővebben), amit én elsősorban sütőtökfasírt készítéséhez szereztem be. És ha már szert tettem rá, mindenképp ki kellett próbálnom édességhez is. Nem csalódtam, mert azon túl, hogy egyszerűen elkészíthető, tényleg nagyon finom. :)
Igaz, bambusz gőzölőm nincs, és mivel a valaki által rám örökített, szétnyitható párolóedényt évekig csak ide-oda pakolgattam, majd költözéskor kikukáztam – akkor még nem tudva, mire is szolgál ez a sűrűn lyuggatott kotli azon túl, hogy gyümölcsöt is lehet benne tárolni a konyhaasztalon –, a fejemet a falba verve, most kénytelen voltam egyéb módon megoldani a párolást. A találékonyság bizony nagy kincs, így szerencsére működött a dolog szűrőtálban is. :D
Amint az számomra kiderült, ezt a desszertet valóban érdemes az elkészültét követően azonnal (vagyis még langyosan, de legalábbis szobahőmérsékleten) kitálalni és elfogyasztani, ellenkező esetben szinte szétválaszthatatlanul összetapadnak a rizsszemek, és oda az élvezet. Persze, aki olyan balga, hogy még ételfotózással is szórakozik, annál az ilyesmi előferdül, mint ahogyan annál is, aki netalántán túl sok thaiberizst készített, és a kimaradt mennyiség gombóccá összeállva maradt ott a konyhapulton. Az ilyen esetekre nyújt megoldást az én saját fejlesztésű módszerem (amely eljárást bizonyára mások is a sajátjuknak érezhetnek), ami szerint a maradék hideg rizst nyakon öntjük forró kókusztejjel, és akkurátus módon (értsd: alapos átkeveréssel) fellazítjuk az egymáshoz veszettül ragaszkodó rizsszemeket. Az imigyen felfrissített finomságot aztán üstöllést gyomrunk tartalmává varázsolhatjuk. Konklúzió: fogok még ilyet csinálni, az tuti! :D

Hozzávalók 2 személyre:

a párolt ragacsos rizshez:
25 dkg thai ragacsos rizs
125 ml kókusztejszín+125 ml víz keveréke (vagy ezzel az eleggyel megegyező mennyiségű kókusztej)
5 dkg kristálycukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 kezeletlen citrom reszelt héja
egy csipet só
1,5 l víz a pároláshoz

a kókuszöntethez:
1 dl kókusztejszín+l dl víz keveréke (vagy ezzel megegyező mennyiségű kókusztej)
3 dkg kristálycukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
egy kis csipet só
1 tk. (6 g) étkezési kukoricakeményítő

a málnaszószhoz és a tálaláshoz:
25 dkg mirelit vagy friss málna
4 dkg kristálycukor
2 ek. kék áfonya
2 ek. pirított, aprított pisztácia

elkészítés:

1. A kimért rizst tálba tesszük, felöntjük annyi hideg vízzel, ami 2 ujjnyira ellepi, és min. 2-4 órát (lehet egy éjszakán át is) állni hagyjuk. Másnap hideg vízben annyiszor átmossuk, hogy az öblítővíz már ne legyen opálos. (Az sem baj, ha előbb az átmosást végezzük el, és csak ezután áztatjuk be.)
2. A málnaszószhoz a kiengedett mirelit vagy friss málnát a cukorral lábasba tesszük, és kis lángon, kevergetve sűrűre főzzük. Hűlni hagyjuk.
3. Egy párolóedényt vagy szűrőt kibélelünk ritka szövésű ruhaanyaggal, beleöntjük a lecsepegtetett rizst, és a közepébe szélesebb lyukat készítünk, hogy a gőz jól át tudja majd járni. Betakarjuk a ruhával. A párolóedényt 1,5 liter felforralt vízzel töltött lábas fölé helyezzük úgy, hogy a pároló ne érjen bele a vízbe, majd lefedjük és felforraljuk alatta a vizet. A gázt elzárjuk, és a gőzben kb. 30 perc alatt készre pároljuk a rizst.
4. A rizs párolási idejének vége felé a kókusztejszínt a vízzel lábasba öntjük, hozzáadjuk a kétféle cukrot, a sót, és néhány perc alatt gyöngyözésig melegítjük (nem forraljuk fel!). Pár percre félretesszük hűlni.
5. A párolt rizst kibontjuk a ruhából, tálba tesszük, felöntjük a meleg kókusztejjel, és hozzáadjuk a reszelt citromhéjat. Alaposan összekeverjük, és lefedve annyi ideig hagyjuk állni, amíg a rizs magába szívja a folyadékot (ez kb. 10 perc).
6. Ez idő alatt a kókuszöntethez a cukrokat, a sót, a keményítőt lábasba szórjuk, csomómentesre keverjük a kókusztejszín és a víz elegyével, majd kis lángon, kevergetve sűrűsödésig főzzük. Átöntjük egy kis csőrös edénybe.
7. A még langyos rizst elosztjuk egy tálkában, a tetejét elsimítjuk, majd átborítjuk egy tányéra, és óvatosan leemeljük róla a tálkát. A rizst meglocsoljuk a szobahőmérsékletű kókuszöntettel, mellészedjük a málnaszószt, majd megszórjuk áfonyával, pirított pisztáciával. Így tálaljuk ki a többit is.

Megjegyzés, tipp:

Kedv vagy párolóedény híján, hogy egyszerűsítsük a procedúrát, a (beáztatott) rizst párolás helyett megfőzhetjük az édesítetlen kókusztejben, vagy csak vízben. Ez esetben viszont érdemes egy kicsit több folyadékot használni (akkor jó, ha a rizs al dente, azaz kissé még roppanós). Ezek után nyakon öntjük az előzőleg megédesített, forró kókusztejjel, és lefedve állni hagyjuk 10-15 percet.

 

 

 

Thai ragacsos rizses sütőtökfasírt mézes-harissás görög joghurt-mártogatóval

 

 

 

A zöldségfasírtokat nekem találták ki! Akkor is, ha az sütőtökből készült. Hiszen az első tökös receptem után három évvel is úgy érzem, hogy ez a zöldség is a barátunk, még ha ilyen sokat kellett is várni rá, hogy újra ebédet készítsek belőle. :D
Az alábbi étel eredetijét egyébként a „citromos bácsitól” ajándékba kapott citrom tök felhasználásán való agyaláskor találtam a neten. Miután a tetszetősnek tűnő recept a birtokomba került, és végre megérkeztek a direkt ehhez megrendelt hozzávalók (mert thai ragacsos rizst és harissát mifelénk sehol sem lehet kapni), sőt a tök is kibírta a két hétig tartó várakozási időt, nagy elánnal fogtam hozzá az elkészítéséhez. A felbuzdulásból azonban bosszúság lett, és a tökös massza szégyenszemre a kukában landolt. Ennek oka pedig az volt, hogy sütés közben szétfolyt a fasírt, hiába izzítottam be végül az air fryert is, hogy a többit olaj helyett inkább abban süssem ki. Igaz, én eleve felhúzott szemöldökkel szemléltem a videót, amiben a masszához csak keményítőt kevert a kis hölgyemény, tojást viszont egy darabot se. Neki sikerült (naná!), nekem nem, de bizonyára az apróságokon csúszott el a dolog. Nevezetesen, hogy a „1 cup” mint mennyiség számomra mindig feladja a leckét – pláne kockázott tök esetében –, ill. én a kihűlt sült tököt előbb magában törtem át villával, majd ezután kevertem hozzá a főtt rizst és társait. Ellenben ő a kockázott állapotú sült tökkel tette ugyanezt, és gyúrta egybe az egészet. Tehát nála a tök valószínűleg darabosabb maradt (igaz, kézzel is simán pürés állagúra lehetne trancsírozni), így kevésbé lett szaftos a matyi. Plusz, az ő harissája állagra a sűrített paradicsoméra hajazott, míg az enyém folyékony volt, ezáltal is hígabbá téve a masszát. Bár nem hiszem, hogy pont ez lett volna a fő baj.
A tojás mint kötőanyag hiánya viszont nekem továbbra is furcsán hatott, tekintve hogy útifűmaghéj sem került bele, a tojásnélküliséget orvosolandó, ami ugyebár sütéskor egybefogta volna a fasírtalapot. Sebaj, maradt még tök bőven a kísérletezéshez, még ha kedvből jóval kevesebb is jutott, köszönhetően a mocsok macskáknak, akik néha „kivisznek az észből” az ilyen-olyan bolondériáikkal. :D Szóval a tök kisvártatva újra színre lépett, a massza ismét bekeverődött, és juszt is került bele tojás, sőt másfajta szárazanyag, hogy egyben tartsa a sülő fasírtot. A végeredmény mindkettőnknek nagyon ízlett, sőt az incemfáncom hozzávalók (pisztácia, gránátalma, málnaecet, harissa, ragacsos rizs) is dobtak rajta, de simán működhet ezek nélkül is, kinek-kinek a maga pénztárcájára és/vagy ízlésére szabva. ;) Mi magában, pontosabban csupán a harisnyás harrisás-mézes joghurtba tunkolva ettük, és nem hiányzott mellé semmilyen köret. Szerintem olajban sütve finomabb. ;)

Hozzávalók 12 darabhoz:

a tökfasírthoz:
10 dkg thai ragacsos rizs (nyers mennyiség)
½ tk. sáfrány
egy csipet só
2 dl víz
25 dkg vajtök (hámozott mennyiség)
1 vörös- vagy mogyoróhagyma (lehéjazva kb. 10 dkg)
4 gerezd fokhagyma, áttörve
1 ek. harissa (enyhe; vagy 1 tk. Erős Pista)
2 tk. őrölt koriander
2 tk. őrölt kömény
1 tk. őrölt pirospaprika
1 ek. szezámmag
1 tk. fekete szezámmag
1 tk. magos Dijoni mustár
1 kis citrom héja
2 ek. frissen facsart citromlé
fekete bors
só
1 nagy tojás
1 tk. olívaolaj a nyers tök sütéséhez
2 dl víz
5 dkg zabpehely, darálva
8 dkg apró szemű zabpehely
kevés kókuszolaj a fasírtok sütéshez

a mártogatóhoz és a tálaláshoz:
15 dkg görög joghurt
1 tk. méz vagy egyéb növényi édesítő
1 ek. harissa (enyhe)
2 tk. pisztácia, aprítva (vagy pekándió)
2 ek. gránátalmamag
1 ek. aprított petrezselyemzöldje
málnás balzsamecet krém, ízlés szerint

elkészítés:

1. A rizst alaposan átmossuk, majd annyi vízben, ami 2 ujjnyira ellepi, 4 órára beáztatjuk.
2. A sáfrányszálakat lábasba szórjuk, felöntjük 1 dl forró vízzel, és lefedve állni hagyjuk.
3. A beáztatott, majd leszűrt rizst a többi vízzel együtt a sáfrányos vízhez öntjük, nagy lángon felforraljuk, és lefedve, kis lángon 7-8 perc alatt megfőzzük. Elzárjuk alatta a lángot, és lefedve 10 percig állni hagyjuk. Kihűtjük.
4. A tököt meghámozzuk, felkockázzuk, majd tálba téve összeforgatjuk a negyedbe vágott, felszeletelt hagymával. 1-1 teáskanál őrölt korianederrel és őrölt köménnyel fűszerezzük, hozzákeverjük a harissa pasztát, a magos mustárt, a kétféle szezámmagot és az olajat.
5. A keveréket a forró levegős sütő tepsijébe tesszük, és 180°C-on kb. 20 perc alatt puhára sütjük, miközben 2-3 alkalommal átforgatjuk. Hűlni hagyjuk, majd késes aprítóban ledaráljuk, vagy villával áttörjük.
6. A rizst a kihűlt tökhöz adjuk, és alaposan összedolgozzuk az áttört fokhagymával, a többi fűszerrel, a citromhéjjal és -lével, a tojással, valamint a darált és a szemcsés zabpehellyel.
7. A masszából fagylaltos kanálnyi adagokat veszünk ki, és a tenyerünkben kissé ellapítjuk. A sütést kétféleképpen végezhetjük:
   a) A fasírtokat annyi felhevített olajba tesszük, amennyi félig ellepi azokat, és közepes lángon mindkét oldalukon kisütjük. (Szerintem ez a változat finomabb.)
   b) A sütőpapírral bélelt forró levegős sütő sütőpapírral bélelt, kissé beolajozott rácsbetétjére (vagy normál sütő tepsijére) tesszük a fasírtokat, meglocsoljuk leheletnyi olajjal, és 180°C-on kb. 15 perc alatt kisütjük.
8. A kész fasírtokat elosztjuk 2 tányéron, megszórjuk gránátalma magokkal, aprított pisztáciával, petrezselyemmel, és meglocsoljuk krémes balzsamecettel. Mézzel édesített görög joghurtot, 1-1 teáskanál harissát adunk mellé mártogatónak.

Megjegyzés, tipp:

Normál sütőben a felkockázott tököt 200°C-on süssük kb. 30 percig. Sütőben sütve nem pirul, csak puhul, és szaftosabb lesz, (villával könnyű áttörni), emiatt több liszt kellhet bele, mint a forró levegős sütőben sütött változat esetében.
Friss korianderrel, mentalevelekkel, kaporral is tálalhatjuk.
A fotókon látható világosabb színű sütőtöktökfasírtok air fryerben, a sötétebbek olajban sültek.

Ötlet: innen

Narancsos chiapuding

...WC felújítás pipa!

Amikor házvásárlás reményében pár éve hirdetéseket böngésztünk, mindenképpen olyan ingatlant kerestünk, amibe anyagilag nem kell túl sokat feccölni, vagyis megússzuk a felújítást, és nem leszünk idegbetegek. Ez az elvárás mostanra kiemelten fontossá vált, hiszen az árak olyan szinten elszálltak, hogy nem is tudom, mihez kezdenénk, ha egy szétbombázandó pecót vettünk volna. Nem beszélve a hozzá tartozó kert csinosítgatásáról, ami szintén sok milliós tétel tud lenni.
Lassan három évvel ezelőtt olyan házat találtunk, amit nem sokkal a vételt megelőzően a korábbi tulajdonos teljeskörűen rendbe tett. Mi csak beköltöztünk a készbe. Szerencsére, nem csupán a hirdetés képei, hanem a szemle alapján is abszolút élhetőnek láttuk – úgy, ahogy volt, le lehetett volna élni benne egy életet. A kifinomult ízléssel megáldott (vagy inkább megvert?) ember azonban több kivetni valót találhatott benne, és volt/van is itt néhány szemöldökfelhúzós megoldás.
A „kifinomult ízlés” kifejezést csak azért merem használni, mert ezt nem én mondtam magamra, hanem mások, szóval remélhetőleg nem vagyok büdös az öndicsérettől. :D De nem csak én, hanem a Kutyafül is elég kritikus ízlés dolgában, pláne az esztétikus kivitelezéssel kapcsolatban. Műszaki ember lévén azonnal észrevette, mi minden lett furán megoldva ebben a házban. A beköltözés óta persze jó pár dolgot lecseréltünk részben a korszerűtlenség, másrészt az előző tulaj számunkra nem tetsző ízlése miatt. –
A legnagyobb lélegzetű átalakítást a garázson végeztük, hiszen abból lett a Kutyinyek régóta áhított műhelye: itt egybe nyitottuk a teret, feljebb emeltük a mennyezetet, megerősítettük a tetőszerkezetet, új ablakokat és nagyobb garázskaput tettünk be (emiatt a kapu körül újra nemesvakolatozni kellett), és felcsiszoltattuk bent a betonpadlót.
Elbontattuk az udvari melléképületet – ami ugyan sokak számára hasznosítható lett volna, de nekünk nem volt rá szükségünk –, és ennek köszönhetően kinyílt a tér. Eközben persze sokat szidtuk a kőműves brigádot (egymás után hármat is), akikről biztos nem készülhetne szobor a megbízhatóság vagy az igényes munka kapcsán. Tiszta szerencse, hogy a Kutyával együtt nem ijedtünk meg a viszonylag nagy helyiség kifestésétől, mint ahogyan a sitt utánfutóra való fel- és az onnan történő lelapátolásának is igazi tudorai vagyunk már. :D
A kerti tároló (művésznevén sufni) is nemesvakolatot kapott, valamint több helyen ágyásszegélyt készíttettünk, hogy az ágyások mulccsal való feltöltését követően már ne kelljen annyi időt gazolással töltenem (szerintem a környéken nincs is más akkora gyomlálómester, mint én :D). Számát sem tudom, mennyi elvadult, a földhöz iszonyatosan ragaszkodó bokrot/cserjét szedtem itt ki gyökerestől, hogy az újak ültetéséről ne is beszéljünk. A sziklakert kialakításához ugyan a legnehezebb köveket nem én görgettem fel a lejtős területre, de néhány nagyobbat azért magam is megmozgattam több zsáknyi kaviccsal egyetemben, akárcsak a ronda, nehéz vaskeretes lépőköveket és rézsűköveket, amik itt voltak. Nem beszélve a sok-sok talicskányi termőföldről és mulcsról, amiket a Kutyánszkival felváltva hordtunk be és terítettünk szét. Az ásás terén az itteni kertben is jeleskedtem, kamatoztatva a szeretett telkünkön korábban már jól begyakoroltakat. Ám nem csak a föld megforgatásának, hanem a drótkerítés felhúzásának (még Öreg-Kishomokon annak az egyetlen alkalomnak köszönhetően elsajátított) tudományát is kamatoztathattuk itt, amikor újra cseréltük a régi rozogát.
Az ideköltözésünk óta eltelt időben elvégzett munka azonban nem csak a fent felsoroltakat jelentette. A házban például átvariáltuk a fűtésrendszert: a gázfűtés helyébe hőszivattyú került, aminek a vezérlését a Kutya hónapokon át programozta, továbbá a gépészeti kivitelezése is szinte teljes egészében az ő keze munkája.
Az egyik helyiség jobb használhatósága érdekében befalaztunk egy ablakot, és ennek köszönhetően megoldódott a ronda gázóra eltakarásának problematikája is (amit meghagytunk, „sosem lehet tudni, mit hoz a jövő”-alapon, értsd: tartós áramszünet).
Elbontattuk a nappalit uraló, reneszánsz várra hajazó csempekandallót, aminek a helyére egy, a térbe belesimuló, modern, de elegáns kandalló került. (A „reneszánsz vár” pedig azóta másvalaki otthonát fűti. :D)
A szobák és az egyéb helyiségek lábazati, valamint mennyezeti díszítést kaptak, és saját készítésű karnisokkal is fokoztuk az eleganciát, hála érte a Kutyinak.
Nem várt kiadásként a teraszon felvertük a járólapot, mert a nappali felé lejtő beton esőzéskor befelé vezette a vizet – belátható, hogy egy szinte frissen felújított ház esetében ez különösen fájt. És akkor már olyan csempét tettünk le, ami nekünk tetszik, és ami fölé végre pergola magasodhat. Ez utóbbinak az építési körülményei kapcsán ismét rengeteg ideget megettünk, amit a pergola építésére szánt faanyag lefestésében igyekeztünk levezetni a kánikula heteiben – mikor máskor, ugye?! A problémát egyébként megint az asztalos generálta, aki most is fittyet hányt a jó ismeretségre, hiába kényeztettem házi sütivel, ebéddel. A munka végül újfent befejezetlen maradt (mint anno a telkünkre épített szerszámtároló házikó), akárcsak a pergola esztétikai hibáinak beígért kijavítása, ami így most a mi feladatunk lesz. A gerendák bádogozását pedig szerencsére elvállalta más.
A legutóbbi hőstettünk (a kényszerű várakozás tekintetében legalábbis mindenképp) a WC újracsempézése volt. Az erre irányuló erőteljes igényünket már a beköltözés óta éreztük, az ott lévő új (!) csempe ui. már a ház néhány évvel korábbi felújításakor sem számított divatosnak. Az előző tulaj velem egykorú felesége ízlés terén azonban megragadt az 1990-es években.
A hipp-hoppra elképzelt kivitelezésből végül két hónapig húzódó folyamat lett – így pláne hősök vagyunk, hogy ennyi ideig bírtuk a vödörből való öntögetést. :D A csempét egyébként a Kutyánszki verte le, mert a saját kezű rontópálkodás legalább ingyen van. A mester ezek után csak jóval később jött, és miután végre szakosan felhordta a vakolatot, még ezt követően is várnunk kellett a további munkálatokra. Bár a sorok magasságát a korábbihoz képest jóval alacsonyabbra terveztük, így alap esetben egy nap alatt elkészülhetett volna, a felrakás mégis két részletben zajlott, köszönhetően a csempe élzáró+kőpárkánnyal kapcsolatos problémának. A párkány megrendelése ugyan még az ünnepek előtt bő 2 héttel történt, de a méretre vágást és kiszállítást az év végi zárás miatt január közepére ígérték. Karácsonyi cicoma kontra félig csempézett budi+vödör. :D
Az ígéret szép szó… jött is időre a párkány, ami január legvégén utolsó sor csempéstül, élzáróstul beépítődött a mellékhelyiségbe. Persze, nem is mi lennénk, ha még eközben is nem játszott volna be egy apró malőr. Mert bár a bibi megint csak nem a mi lelkünkön száradt, de az elszenvedése nyilvánvalóan csakis bennünket érintett, hiszen az ilyesmi sosem a mesternek fáj. Nevezetesen: a legutolsó csempét elbaszták elszabták, és mivel a szaki javaslatára anno nem vettünk többet, „mert nem szoktak eltörni”, így egyetlen darab miatt most meg kellett rendelni egy egész dobozzal. Kész csoda, hogy 2 nappal később ez rendben beérkezett, és pontot tehettünk a hosszan tartó idétlenkedés végére. A Kutyafül beállította az új WC csészét, és felfúrta a radiátort (ami egyébként csak azért került be, mert a padlófűtés mit sem ér ott). Az új mosdópulthoz majd asztalos kell, de a kifestésben mi is jók vagyunk. :)
A szintén ódivatúra felújított fürdőszoba újra felújítása és a konyhabútor cseréje az elkövetkezendő évek feladata. Lesz időnk felkészülni lélekben (?), hogy ez sem megy majd zökkenőmentesen. :D
De most – megünneplendő a nagy WC-mizéria lezárását – e hosszú szövegelés végén álljon itt ez az egyszerű recept, ami abszolút kompatibilis a fogyókúrámmal (pláne mert a benne lévő méz és kókusztejszín magasabb kalóriatartalmát az edzéssel ledolgozom), és még a Kutyinak is bejön! A görög narancs zamata semmihez sem fogható, szerintem ennek a fajta narancsnak a legerőteljesebb az íze, ezért azt javaslom, hozzá se kezdjen, akinek nem ilyen narancsa van! ;) Aki pedig e desszert mellé WC felújítást tervez, az jól gondolja meg! :D

Hozzávalók 3 személyre:

a chiapudinghoz:
2 kezeletlen görög narancs
2 dl kókusztejszín
1,5 dl víz
5 dkg chiamag
4 dkg akácméz vagy egyéb növényi szirup (pl. agavé vagy juhar)
1 tk. vaníliapaszta

a narancstetőhöz:
2 narancs
2 dkg akácméz
1 tk. citromlé
1 tk. (5 g) étkezési kukoricakeményítő vagy vaníliaízű pudingpor

elkészítés:

1. A narancsok héját kis lábasba lereszeljük, beletesszük a mézet, ráfacsarjuk a narancsok levét (nálam 1,5 dl lett), és felöntjük a kókusztejszínnel, a vízzel. Kissé felmelegítjük, majd elzárjuk alatta a lángot.
2. Vaníliával ízesítjük, és még melegen hozzákeverjük a chiamagot. Negyedórát hűlni hagyjuk.
3. Közben a narancstetőhöz az egyik narancs levét kifacsarjuk, és a fele narancslével csomómentesre keverjük a keményítőt.
4. A másik narancsot kifilézzük, majd a többi narancslével, a citromlével együtt lábasba tesszük, és mézzel édesítjük. Elkezdjük melegíteni, és amint felforrt, besűrítjük a keményítős narancslével.
5. A chiapudingot elosztjuk 3 üvegpohárban, és rákanalazzuk a híg narancspudingot. Legalább 4 órára hűtőbe tesszük.
   
   

 

 

Csokoládés-görög joghurtos chiapuding (gluténmentes)

 

 

 

Amikor az ember fogyókúrára adja a fejét, de közben nem akar lemondani az édességről, próbál egészséges(ebb) sütiket készíteni. Pl. olyanokat, amiben nincs cukor és/vagy kevesebb a zsír, ill. a liszt valami egyébbel van helyettesítve. – Nem állítom, hogy az alábbi poharas desszert az egészségesség netovábbja, hiszen a méz miatt azért hizlal ez is, de a cukornál mindenképp jobb választás, ráadásul magas kakaótartalmú étcsokit használtam, aminek a cukortartalma alacsony. Továbbá a joghurt is legalább nem a klasszikus natúr, hanem görög, ami ezáltal több fehérjét, de kevesebb szénhidrátot és cukrot tartalmaz. A chiamagnak pedig rengeteg pozitív tulajdonsága van, főleg ha mértékkel fogyasztjuk. A kész krémet én négy kisebb adagra osztottam, így aztán pláne nem estem akkora bűnbe, viszont az édesség-élmény megvolt, és egy kemény edzés után valóságos jutalomnak éreztem. :)
A 85%-os étcsoki egyébként régóta kallódott a konyhaszekrényben, mert bár én csak az étcsokoládét szeretem, azért az ennyire durván magas százalékút én sem szívesen szopogatom. Ebbe a desszertbe beletenni viszont jó döntésnek bizonyult, mert a telt csokiíz a kellő édességgel megtámogatva olyan zamatossá tette a pohárkrémet, hogy még a Kutyafül is boldogon kanalazta, pedig ő alapvetően nem egy étcsoki-fan. :)

Hozzávalók 2-4 személyre:

50 dkg laktózmentes görög joghurt
10 dkg akácméz vagy növényi szirup (pl. agavé vagy juhar)
5 dkg étcsokoládé (85%-os)
4 dkg chiamag
1 ek. vaníliapaszta
reszelt étcsokoládé a díszítéshez
pirított mandula a díszítéshez

elkészítés:

1. A joghurtot 3 evőkanál kivételével vízgőz fölött felmelegítjük, majd elzárjuk alatta a lángot, és elkeverjük benne a chiamagot, valamint 8 dkg mézet és a vaníliapasztát. A keveréket kettévesszük.
2. A feldarabolt étcsokoládét a félretett joghurttal vízgőz fölött felolvasztjuk, az egyik adag chiamagos joghurthoz keverjük, és a megmaradt mézzel édesítjük még.
3. A kétféle keveréket – tetszés szerint adagolva – elosztjuk 2 vagy 4 üvegpohárban, és legalább 4 órára hűtőbe tesszük.
4. A desszerteket közvetlenül fogyasztás előtt megszórjuk reszelt étcsokoládéval és pirított mandulapehellyel.

 

 

Vörös lencse sütemény (gluténmentes)

 

 

 

Jó rég csináltam édességet – utoljára a két ünnep között (egy elbaltázott krémből) –, részben azért, mert a sütőnk örökre behalt, ill. az új nyávogink figyeleméhsége határtalan, valamint nem ártott kicsit gyomorilag is kipihenni az ünnepek fáradalmait. Na meg persze az is szempont volt, hogy végre visszanyerjem a régi formám, aminek ugyebár nem kedvez a liszt meg a cukor. ;)
Az alábbi sütemény pont ezen elhatározásomkor került elém, viszont az is igaz, hogy kezdtem kiéhezni a sütire. :D Mivel a lelke a vörös lencse, valamint egy gramm hagyományos liszt sincs benne, továbbá az édességét sem finomított cukor adja, ezért azonnal rohantam kipróbálni. Na jó, előbb még megvártam, hogy a lencse alaposan kiázzon.
A vörös lencse egyébként gyakori főzési alapanyag nálam, hiszen az évek óta tartó, jelentősen lecsökkentett húsfogyasztásunk miatt valamiből azért fehérjéhez kell jutnunk: a vörös lencse pedig kiváló növényi alapú fehérjeforrás. Ezen túl tele van olyan alapvető tápanyagokkal is, mint a vas, a kálium, kalcium, magnézium, cink, foszfor, folsav és a B-vitaminok. Márpedig ezek nagyrészt hiányoznak a fehér lisztből. Szóval ez a sütemény, azon pozitívumokon túl, hogy nem lisztből készült, de a vörös lencsének hála, fontos tápanyagokat tartalmaz, még abszolút ki is elégíti az édesség utáni vágyat – mindezt mondhatni bűntudat nélkül. Ráadásul hosszan tartó energiával tölt fel, mert lassan felszívódó szénhidrátnak számít, azaz a glikémiás indexe alacsonyabb a sima lisztéhez képest, a rosttartalma viszont magas.
Egyébként nem gondoltam volna, hogy süteményt is lehet belőle sütni (pedig hasonló eljárással készülő sós pitének egyszer már megcsináltam), azt meg pláne nem, hogy a tetejébe még kifejezetten ízletes is lesz. Engem nagyon emlékeztet gyerekkori kedvencemre, a „rizskókra”. Valóban jó példázza, hogy ami egészséges, az simán lehet finom is – annyira, hogy gyors egymásutánban kétszer is megsütöttem. Valójában nem is érezhető, hogy nincs benne liszt.
Mások is kaptak belőle kóstolót: az edzőm szerint vérré vált benne egy brutál popsiedzést követően, a fodrászom pedig egy ültő helyében bepuszilta mind a két szeletnyi kóstolót, aminek már csak azért is örültem, mert végre gluténmentes sütit adhattam neki. :) Úgyhogy abszolút helye van itt, a blogon!
Jó választás lisztérzékenyek számára, vagy azoknak, akik nyitottak az újra. Annyira egyszerűen és gyorsan elkészíthető, hogy azok is bátran hozzáfoghatnak, akik egyébként nem szoktak süteményt sütni. ;)
A fotókat pedig kivételesen mindössze 10 perc leforgása alatt lőttem egy kemény karedzést követően úgy, hogy otthon már az orromat sem tudtam megvakarni, sőt aznap öltöztetni-vetkőztetni kellett, és az ivás pedig felért egy lábedzéssel. Ne kérdezzétek mi köze a kettőnek egymáshoz! :D

 

Hozzávalók 22×22 cm-es tepsihez:

18 dkg vörös lencse (beáztatva, lecsepegtetve kb. 35 dkg)
2 nagy tojás
16 dkg tejföl és görög joghurt fele-fele arányban (vagy csak tejföl/joghurt)
13 dkg méz (vagy egyéb növényi szirup, pl. agavé, juhar)
5 dkg (0,6 dl) kókuszzsír, felolvasztva (vagy más növényi olaj)
3 dkg kókuszreszelék
½ cs. sütőpor
1 ek. vaníliapaszta
3 tk. frissen facsart citromlé
1 nagy bio narancs reszelt héja és/vagy 1-2 ek. kandírozott narancshéj
10 dkg fehér csokoládé+kókuszreszelék a tetejére (elhagyható)

elkészítés:

1. A vörös lencsét felöntjük annyi vízzel, hogy 2 ujjnyira ellepje, és min. 4 órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük.
2. Folyó víz alatt átöblítjük, majd alaposan lecsepegtetjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük.
3. A 2 tojás sárgáját, a tejfölt, a mézet és az olajat a lencséhez adjuk, és turmixgépben vagy botmixerrel krémesre keverjük. Vaníliakivonattal ízesítjük, majd beleforgatjuk a sütőporral vegyített kókuszreszeléket, a reszelt- és az aprított kandírozott narancshéjat, valamint a fehérjehabot.
4. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. Ha a beleszúrt fogvájóra már nem ragad rá a tészta, kissé kinyitjuk a sütőajtót, és 5 percet így hagyjuk bent a tepsit. Ezután a sütőpapír segítségével kiemeljük a süteményt a tepsiből, óvatosan átfordítjuk egy tortarácsra, és lehúzzuk róla a sütőpapírt. Így hagyjuk kihűlni.
5. A felaprított fehér csokoládét gőz fölött felolvasztjuk, a süteményre simítjuk és megszórjuk kókuszreszelékkel. 30 percre hűtőbe tesszük dermedni. Tetszés szerinti szeletekre vágjuk (nálam 16 szelet lett).

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc

Megjegyzés, tipp:
Bedobozolva, hűtőben 1 hétig eláll (de erre úgysincs esély :D). Fagyasztható.

 

Ötlet: innen

Lysse – életünk új fénye

...az első hét

 

2023 legvégén már sejtettük, hogy a következő év szomorúan fog indulni, és bizony így lett: 10 nappal a szilveszteri koccintás után a közel 18 éves Mollykánk örökre itt hagyott bennünket. Rajongva szeretett Trygvénk életében először cicatárs nélkül maradt.
Aggódva figyeltük, vajon észrevehető lesz-e rajta a gyász, és hogyan hat rá az újonnan jött magány. Szerencsére úgy tűnt, Trygi jól viseli a megváltozott körülményeket, és mivel pont mentünk bele a tavaszba, a kertben való bóklászással járó ingerek nyilván el is vonták a figyelmét, a pluszban kapott törődésről nem is beszélve. A kánikulai hónapok azonban hosszú órákra bentlétre kényszerítették őkelmét, és felfedeztük rajta az unalom jeleit. Ezek a jelek a hideg beköszöntével egyre inkább felerősödtek, és nagy kedvence, a lézeres játék sem tudta tartósan felkelteni a figyelmét. Október végére egyértelművé vált, hogy kellene egy négylábú társ.
Bár hosszú éveken át négy, majd három és végül két macsekkal osztottuk meg az életünket, és számunkra a nagy cicacsalád volt az ideális felállás, de 2024 januárjában anyagi okokból már azt mondtuk, csak akkor jöhet hozzánk új cica, ha Trygi számára nem lesz egyéb gyógyír a magányra.
Közben a facebookon rátaláltam egy Maine Coon tenyésztőre, akinél csodálatosan szép kiscicák néztek vissza rám a képernyőn át. A weboldalán olvasható írásai alapján pedig szimpinek tűnt a tenyésztéshez való felelősségteljes hozzáállása, valamint a macskákhoz fűződő érzései. Az oldalt tehát talonban tartottam arra az eshetőségre, ha mégis „úgy” döntetnénk.

A sorsfordítónak szánt sugalmazásokra, vagyis a megérzéseimre életem során mindig odafigyeltem, sőt néha utólag be tudtam azonosítani, hogy az valóban egy jel volt. A cicáim kapcsán pláne igaz ez több szempontból is. Sőt, Makka halála után Trygi is úgy került hozzánk, hogy megéreztem Edina figyelemfelhívásában a Sors kezét.
Most, nyolc évvel később a jel Anyától jött, aki november első napjaiban – épp akkor, amikor Trygin már egyértelműen láttuk a levertséget – egy viberen küldött hirdetési linken keresztül egy kiscicára hívta fel a figyelmünket. Szerette volna megvenni őt nekünk ajándékba. Bár a brit kék macskák is cukik, de mi mindenképp Maine Coont akartunk volna a távolabbi jövőben attól függetlenül is, hogy Tryginek szüksége lesz-e társra vagy se. Viszont Anya üzenetén felbuzdulva, de csupán tájékozódási szándékkal újfent rákerestem a fent említett Maine Coon tenyészetre. Naná, hogy pont volt új alom, és persze, hogy elvarázsolódtam. :D
A remény morzsájával a szívemben, na meg huncut mosollyal a szám sarkában megmutattam a Kutyafülnek, milyen tökéletes mainecoonságú csöppségek közül lehetne választani. Utólag bevallotta, hogy alig bírta eltitkolni előlem, hogy őt is megbabonázták a látott cicapofik, és csak nehezen tudta elnyomni magában a vágyat egy új gyerkőcre. De megkeményítette a szívét.
A cicafotókban való gyönyörködés közepette hirtelen elém került egy sokkoló poszt: befejezik a tenyésztést, nem lesz több alom!!!
Persze, hogy egyből belém hasított imádott kandúrunk romló kedélyállapota, és ezúttal főként ezt szem előtt tartva, tüzetesen átolvastam a tenyésztő csajszi weboldalát. – Hosszú hónapokkal később is úgy éreztem, ha Maine Coon, akkor csakis tőle veszünk cicát, senki mástól! Na de hogyan, ha 2025-től a tenyésztés kapcsán lehúzzák a rolót?!

A Kutyinyeket ebéd közben kezdtem el nyúzni az érvekkel, hogy miért is lenne jó, ha sokkal hamarabb újra cicaszülők lehetnénk. Nyilvánvalóan fontos indok volt, hogy ajándékba kapnánk Anyától, tehát az ezúttal jóval magasabb vételár nem bennünket terhelne. A Kutya azonban egyből hozta az ellenérvet a tartás költségei kapcsán, és hát való igaz, hogy akkor már két macsekról kéne gondoskodnunk.
Végül le lettem tiltva az érvek sorolásáról, és csendben ebédeltünk tovább. Az ebéd után szokásos kávézáskor azonban máris fordult a kocka, a Sors keményen közbelépett, az Univerzum üzent: a Kutyafül az íróasztala előtt a kávéját kortyolgatva, szokásától eltérően épp a facebookot tekergette, amikor is „najóvammá’” felkiáltással és fura vigyorral az arcán egy sokat mondó felirattal ellátott, mókás cicás képet mutatott felém: a pénz nem tesz boldokká, de vehecc belöle titákat, a titák pedik boltokká tezsnek”. Vagyis: tojd le, hogy a pergolára függöny kéne, és azt is, hogy jó lenne már berendezni a dolgozószobát, az előszobát, a konyhát, sőt felejtsd el, hogy újra kéne csempézni a fürdőszobát, vagy hogy a kertépítést is jó lenne folytatni! Ezek mind várhatnak, mert a Sors most azt akarja, hogy a suskát inkább macskakajára, alomra és egyéb cicás kötelezettségekre költsük. :D Az én olvasatomban persze inkább arra, hogy Trygi lelki világa egy új kiscicának hála, végre helyrebillenjen, és ezzel együtt mi is megnyugodjunk. Mert egy vérbeli macskás számára nincs fontosabb annál, hogy a kis szőrös gyereke boldog életet éljen. Nem mellesleg egy kiscica fényt hoz az ember életébe is. ;)
Abban a pillanatban a szívverésünket nem a kávé, hanem az új cicuka megvételének izgalma pörgette fel, és az „ámen”, amit Anya mondott nekünk a telefon másik végén az anyagiakra vonatkozóan. A legszebb karácsonyi ajándék egy bojtos fülű, doromboló kis szőrgombóc!

Ezek után jöhetett a válogatás! A sok cicababa közül mégis melyik legyen a miénk, amikor egytől egyig mind tökéletes?! A november 2-át követő napokban tehát a nagy dilemmáé lett a főszerep, ahogy hétről-hétre érkeztek róluk az újabb fotók. Főleg azok után, hogy kiderült, nem csak egy, hanem mindjárt három, de különböző időben született alomból lehet válogatni. A bőség, a szépség és a cukiság zavarba ejtően megnehezítette a döntést, és már-már szégyelltük is magunkat amiatt, hogy most először ennyire képtelenek vagyunk letenni a voksunkat az egyikük mellett. A racionális szempontokat kellett hát számba vennünk, miközben izgatott várakozással teltek a hetek. Végül egyre inkább átengedtük a döntést a Sorsnak, és nagy nehezen elfogadtuk a tényt, hogy az eredetileg vágyott sötétszürke (kék) Maine Coon kandúrról, Aresről le kell mondanunk. Mi több, végül elengedtük az elsőként kiszemelt, gyönyörű, szürke cirmos kislányt, Beauty-t is, akit legszívesebben hazahoztunk volna azzal a kis pocokkal együtt, aki végül a miénk lett.

HU*Angelpaw Aphrodité szeptember 26-án látta meg a napvilágot. Mókás pofikájával, szép színével (szakszerűen: kék teknőc, füst), viccesen érdekes szőrmintázatával (mint akinek egy krémszínű festékbe mártott ecsettel összecsapkodták volna a szürke bundáját) már akkor belopta magát a szívünkbe, amikor szembesültünk a ténnyel, hogy A és Z alom is van, nem csak B. Így Beauty, Ares és Zafír mellett ő volt az egyik befutó, főleg mivel a kék fiúkra már mások lecsaptak.
Még az agyalás heteiben elkezdtem norvég fiú- és lány neveket keresgélni. Az északi névhez azért ragaszkodtam, mert a Maine Coon fajta elég nagy valószínűséggel a norvég erdei macska leszármazottja, és egyébként is vonzódom az északi tájakhoz, emberekhez. Trygve cicánknak is norvég neve van, ráadásul pont olyan megbízható, mint ahogyan arra a neve predesztinálja.
Ezúttal azonban nehezen ment a megfelelő név megtalálása, már a svéd és a dán nevek között is böngésztem, sőt számításba jöttek földrajzi nevek is, míg nem végső elkeseredésemben azon kaptam magam, hogy görög és egyiptomi istenek neveit ízlelgetem. Na, álljon meg a menet! – intettem le magam, és mire eldőlt, hogy az A alomból Aphrodité lesz a mi cicánk, visszataláltam a norvégokhoz, hogy a lélegzetelállító fjordjaik neveiben merüljek el. És akkor megláttam a tökéletes elnevezést: Lysse fjord, azaz fényes fjord, amiben a lys mint főnév értelemszerűen fényt jelent. Márpedig én úgy éreztem, a mi kis nőstény cicánk bizonyosan fényt hoz Trygve életébe, és egyúttal a miénkbe is.
Bár a lysse szó kiejtve valójában lűsze, de mi önkényesen magyarosítottunk rajta – így kapta a mi cicalányunk a fülünknek sokkal jobban csengő Lissze nevet. :)

Az átvétel előtti napon kereken három hónapos nyávogi december 27-én kora délután lett a mi babánk. A hazautat – Trygihez hasonlóan – végigaludta, itthon pedig beloptuk őt a ház egyik szobájába, hogy ne azonnal találkozzanak. A nagy terv, miszerint minimum 24 óra elteltével mutatjuk be őket egymásnak, Trygve idegessége miatt pár óra leforgása alatt dugába dőlt, és már kora este megejtettük a nagy találkozást. Mire fellőttük a pizsamát, már az egymásra fújásokat is letudtuk, és a dolog legnehezebb részét kipipálhattuk. Persze, ez csak leírva tűnik ennyire könnyű menetnek, valójában szétaggódtam magam Trygi miatt. :D
A kicsi a Kutyánszkival aludt, elszeparálva a nagytól, aki viszont, nagy megnyugvásomra, szokásához híven a párnámra telepedve súgta meg, hogy minden oké, majd „Apa” megürült helyén, mellettem hajtotta álomra a fejét.
Lysse gond nélkül átaludta az első éjszakát, sőt azonnal megtanulta, hol az alom és a többi cicás kellék. Reggel prüntyögve, de még távolról üdvözölték egymást Tryguckával, majd a nap folyamán térben (is) egyre közelebb kerültek egymáshoz, mígnem az est leszálltával láthattuk, hogy a kisfiunk elfogadta a tökmagot.
A következő napok Lysse körül forogtak, miközben Trygire kiemelten figyeltünk és igyekeztünk bevonni őt is a játékba. A közös élményeknek köszönhetően és mindkettejük kedves természetének hála, rekordidő: alig több, mint 24 óra alatt fogadták el egymást, és az ezt követő napokban még jobban összemelegedtek. Mindez annak ellenére történt így, hogy az éjszakai alvás továbbra is szeparáltan történt: Lysse a Kutyánszkival külön szobában, Trygi pedig velem.
Számunkra egyébként ez a legnagyobb öröm, hiszen a múltbéli rossz élmények (Kumpi és Makka vs. Molly és Leo) miatt rettenetesen aggódtunk (főleg én) az összeszoktatás sikertelenségének réme miatt.

Lysse, kiscicához híven örökmozgó kis szerkezet, a testvérei közül állítólag ő volt a legaktívabb, mint ahogyan anno Trygike is. Érdeklődő és bátor, ami számunkra a kiválasztása kapcsán fontos szempont volt a Trygucival való összeszoktatás miatt. Nagyon jól szocializált, hiszen sok kiscicával és több felnőtt macskával töltötte élete első három hónapját, na és persze értő kezek között volt. Kezdettől fogva kifejezi a szeretetét: gyakran nyalogatja és finoman harapdálja a kezünket. Igazi kiscsajszi, semmi durvulás, kérem szépen! (Lányaim, Makka és Kumpi titkon biztos kandúrok voltak. :D)
Már most egyértelmű, hogy okos: 2 nap alatt megtanulta a nevét és a „gyere” szót, és ha ezeket összekapcsolva hívjuk, ő bizony jön!
Pajkosságát a nappali függönyünk bánja, amit létrának nézett és elindult rajta felfelé. Jobbnak láttuk leszedni – csak hogy mentsük a menthetőt –, így függöny nélkül az egész utca láthatja, hogyan cseperedik a kicsi. Na meg azt is, hogy a karácsonyfánk idejekorán (cicoma nélkül) kikerült a teraszra. :D
Már nem hívogatja a testvérkéit, helyette Trygit üdvözli prüntyögve bőszen, és napról-napra egyre ügyesebben alkalmazkodik az életritmusunkhoz, még ha miatta most úgy is volt napokig, hogy éjfél utánig tartott a móka.
Január 2-ával pedig újabb mérföldkőhöz érkeztünk: megvolt az első közös alvás – Lysse velünk töltötte az éjszakát a nagy ágyon, közöttünk. Ez is ugyanolyan nyugalomban telt, ahogyan ezt megelőzően a szeparált éjszakák. Légyszi, légyszi, maradjon így ezután is! :D

Mindezt Trygve 8. szülinapján (január 2-án) írom, akinek az egészségéért, érzékeny lelkéért és megtépázott idegeiért gyakran aggódunk. Ő a mi angyalkánk, és hiszem, hogy Lysse pedig Trygié, akinek a kobakját tegnap óta nyalogatja. Vele együtt léptünk át az új évbe, bizakodva és reményekkel telve, és már most tudva, hogy jól választottunk. Csodás kis lénye pont ma egy hete éppen úgy beragyogja az életünket, ahogyan a Trygié is.

Hosszú, boldog, kiegyensúlyozott életet kívánunk Neked, kicsi Lysse, egészségben, szeretetben! ❤