2023. július 1.

Málna-eperkrémes torta

...nemesvakolat, plusz kandalló: pipa!

 


 
A családi házban eltöltött bő 1 évünk alatt három kőműves csapatot fogyasztottunk – a végén jól felpaprikázva. Ebből két brigád ténylegesen dolgozott is nálunk, a harmadik viszont a terep felmérése után, ill. a „kezet rá!” ellenére nem jött.
Az első team után és helyett nekünk magunknak kellett kijavítani a hibákat, és elvégezni az utolsó simításokat. A szinte az égből lepottyan második párossal ugyan nem volt bajunk, ők az egyéb dolgokat tavaly ősszel szépen megcsinálták, de tavaszra elfújta a munkakedvüket a szél, így aztán a miattuk eltolódott nagyobb munkálatok a felháborító mértékű ígérgetés után részükről totál elmaradtak. És beköszöntött a nyár.
Mindezen végigmenni nem nagy vidámság, hiszen manapság majdhogynem lehetetlen szakembert találni, jót és megbízhatót meg pláne. Úgyhogy joggal evett a fene amiatt, hogy szaki nélkül maradunk az olyan munkák kapcsán, mint amilyen egy sufni, egy befalazott ajtó + ablak, valamint egy kicserélt garázsajtó miatt sérült fal utólagos nemesvakolatozása. Ilyen apróságok miatt ugyan ki szeret kivonulni!?
Az első brigád persze eleve itt volt egy nagyobb lélegzetű meló okán, de tapasztalva a hantázást, és látva az igénytelenségüket, nem bíztuk rájuk a továbbiakat. Legalább nem kellett már hiába töltenem beléjük a prémium kategóriás kávét. :D
A harmadik duó szó nélküli elhavazódása okán a végső elkeseredés jobb híján az egyik szomszéd felé irányított. Neki – elmondása szerint – volt már némi vakolási tapasztalata. A próba cseresznye viszont az ellenkezőjét mutatta: az a tapasztalat igencsak megkopott, vagy tán sosem volt. A további munkától eltiltottuk, megőrizendő a jó szomszédi viszonyt. Egyetlen falfelület miatt odalett az összes drága anyag, csak a ráfizetés maradt, és persze tetéződött a gondunk: az elbaltázott falrész továbbra is rehabilitálásra várt.
Aztán végre eljött a kandallóépítés ideje, és akkor csoda történt! A mester ui. felfedte a titkát: a fő profilján túl 20 éve falat is vakol. Bárcsak hamarabb fény derült volna rá!
A kandallónkról való korábbi beszélgetésekből és a referenciamunkáiról látott fotók alapján az sem lepett volna meg, ha a szószedetben az ő neve állna a maximalizmus és a megbízhatóság kifejezések helyén. Bár tele a naptára, ő mégis azonnal elvállata nálunk a fent említett pluszokat is. Látva, ahogyan dolgozik, egykettőre elengedtük a múltat. A munkamorálja példaértékű, és ezzel abszolút össze is foglaltam a lényeget. Ő a mi emberünk! Szívesen leszünk az ő jó hírét vivő következő száj. Tiszta vicc, hogy amúgy egy utcában lakunk, olyan közel egymáshoz, hogy szerintem meghallaná, hogy lefőtt nálunk a kávé. :D
Kedves Gyula, ezúton is köszönjük, hogy számíthattunk rád, és hogy benned nem kellett csalódnunk! Nagyra értékeljük a precizitásodat. A kandalló kapcsán is ugyanezeket mondhatjuk – tökéletes lett a végeredmény, ami a nappalink fényét egyértelműen emeli. :)
A pont a történet végére pedig ez a torta, megünneplendő, hogy végre túl vagyunk ezen az egészen. Persze a mester is kapott belőle kóstolót (nagyon szerette), de sütök én még direkt csak neki és a családjának. :)

 


Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

a piskótához:
2 tojás
4 dkg kristálycukor
1 ek. napraforgóolaj
4 dkg finomliszt
1,5 dkg holland kakaópor
½ mk. sütőpor

a krémhez:
45 dkg málna és földieper vegyesen
9 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 ek. frissen facsart citromlé
4 dkg étkezési kukoricakeményítő
2 dl habtejszín

a tetejére:
1,5 habtejszín
1 mk. porcukor
citromfűlevél

elkészítés:
  1. A piskótához a tojások fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját a cukorral habosra kavarjuk, és az olajjal együtt a fehérjehabra öntjük. Rászitáljuk a kakaó- és sütőporral vegyített lisztet, és óvatosan összeforgatjuk.
  2. A piskótamasszát a sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük. Tortarácsra téve, a formában hagyjuk kihűlni, majd két lapra szeljük.
  3. A krémhez a keményítőt a kétféle cukorral lábasba szórjuk.
  4. 35 dkg málna és eper keverékét (ha mirelit, akkor előbb szobahőmérsékleten hagyjuk kiengedni) kézi mixer poharában összeturmixoljuk.
  5. Az így kapott gyümölcsléből egy keveset a cukros keményítőhöz öntünk, csomómentesre keverjük, majd felöntjük a többi lével, és közepes lángon, állandó keverés mellett pudingot főzünk belőle. Folpackkal letakarva teljesen kihűtjük.
  6. A kihűlt pudingot robotgéppel alaposan összekeverjük, majd hozzáforgatjuk a habbá vert tejszínt. A krémet 2/3-1/3 arányban kettévesszük.
  7. A nagyobbik adaghoz hozzákeverjük a félretett (10 dkg) gyümölcsöt (ha szükséges, az epret előbb kisebb darabokra vágjuk), és azt is 2/3-1/3 arányban kettéosztjuk.
  8. Az egyik tésztalapot lerakjuk az elmosott tortaformába, beleöntjük a gyümölcsszemekkel kevert krém nagyobbik adagját és befedjük a másik lappal. A többi gyümölcsdarabos krémet a tetejére simítjuk, és néhány órára hűtőbe tesszük dermedni.
  9. A torta szélét késsel elválasztjuk a forma oldalától, és levesszük róla a karimát. A maradék kis adag krémmel (azzal, amibe nem kevertünk gyümölcsöt) körbekenhetjük a torta oldalát, és/vagy díszítőcsővel ellátott habzsákba töltve körbedíszíthetjük vele a torta tetejét. Hűtőben 1 órát dermesztjük.
  10. A tetejére szánt tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük, díszítőcsővel ellátott habzsákba töltjük, és rózsákat nyomunk a torta tetejére. A hab közepét citromfűlevéllel díszítjük.
sütési hőfok: 165°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 17 perc

Tipp:
Ha van friss málnánk és földieprünk, azzal is kidekorálhatjuk a torta tetejét.

Megjegyzés:
Nekem most nem volt elegendő gyümölcsöm (azaz összesen csak 25 dekányi volt), ezért 1 dl tejjel pótoltam ki a pudinghoz szükséges folyadékmennyiséget. Emiatt a krém halványabb rózsaszínű, mint amilyen akkor lett volna, ha csak gyümölcsöt használok.

 


 

7 megjegyzés:

  1. Szia!
    Na és hol a kandalló kép? :)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Bevallom, nem szívesen posztolok képet az otthonunkról, ráadásul még nincs teljesen készen, le kell festeni. ;)

    VálaszTörlés
  3. Lefesteni? Ezt nem teljesen értem, a kandallót nem terméskőből szokták rakni? Én is most költöztem (fél éve), nekem egy piros kőből rakott kályhám van, de bajban vagyok, mert nem tudom, hogy azzal a folyadékkal le merjem -e kenni, ami a konyhai téglafalra került, mert azt mondta a kályhás, hogy hő hatására ki tudja milyen vegyi anyag szabadulhat fel/ki belőle? Így most a ház közepén van egy piros matt kályhám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mert mi vakolt falú kandallót csináltattunk, ami falfestékkel festhető. Többféle kandalló létezik, nyitott, zárt, csempével vagy kővel burkolt, vakolt stb.
      Én konzultálnék a helyedben egy mesterrel, mert valóban nem mindegy, mivel fested le.
      Ezen a linken felveheted a kapcsolatot a mi mesterünkkel:
      http://www.torokkalyha.hu/

      Törlés
  4. A szép és finom torta--a szokásosan ízléses tálalással.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Fotózhattam volna a kandallópárkányra téve is, de akkor csak egy pillanatkép lett volna arról, ahogy lebillen onnan. :D

      Törlés