A következő címkéjű bejegyzések mutatása: likőr. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: likőr. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. május 9.

Egyszerű narancsos csokoládékrém torta

 

 


 
Rákattantam a narancsos csokikrémre! :D És szerencsére a Kutyafül sem mond rá nemet. :)
Ezt a tortát nevelőapám névnapjára készítettem el először, de akkor nem tudtam lefotózni. Jobb is! Azzal a dizájnnal okosabbnak láttam nem mutogatni. :D Ráadásul akkor egy kicsivel kevesebb pudingot főztem hozzá, ami az eredetileg elképzelt díszítéshez nem volt elegendő. A változtatásra éppen ez szolgáltatta a fő okot. Hogy a kész piskóta világosabb árnyalatú legyen, ezúttal a sütési hőfokon is módosítottam. Derengett ui., hogy egyszer régen 180 helyett véletlenül 130°C-on sütöttem a tésztát, ami ennek köszönhetően szép világos színű lett, a teteje pedig tökéletesen egyenes. Persze ugyanezen igény mentén eszem ágában sem volt 2 órahosszat sütni a piskótát, úgyhogy a 175°C-hoz képest most csak 10°C-kal vettem lejjebb a hőfokot, hátha akkor nem púposodik fel annyira, és a színe is halványabb lesz. Utóbbi elvárásnak meg is felelt a torta, a kis púp pedig direkt jól jött megint, mert így tésztamorzsával díszíthettem az oldalát. :)
Bár ez a torta egyszerű és viszonylag gyorsan elkészíthető, ugyanakkor a narancsnak hála, igazán ízletessé teszi a csokikrémet. A díszítés pedig csak az egyéni igényektől függ. ;)



Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

a piskótához:
20 dkg finomliszt
6 g sütőpor
3 nagy tojás (63-64 g-osak)
15 dkg porcukor
75 ml napraforgóolaj
75 ml tej

a narancsos csokoládékrémhez:
90 g csokoládéízű pudingpor (színezőanyag mentes, pl. Haas Natural, Szafi Reform vagy BioVegan)
6 dl tej
20 dkg porcukor (vagy kevesebb, ha a pudingpor édesítőszert is tartalmaz)
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
20 dkg vaj
2 kezeletlen narancs reszelt héja
2 ek. frissen facsart narancslé
2 ek. narancs- vagy citromlikőr (elhagyható, helyette használjunk csak narancslét)

a díszítéshez:
piskótamorzsa

elkészítés:
  1. A piskótához a tojások fehérjét kemény habbá verjük. A tojássárgákat a porcukorral kihabosítjuk, belekeverjük a tejet, az olajat, a kemény habbá vert tojásfehérje felét, a sütőporral vegyített lisztet, majd óvatosan hozzáforgatjuk a tojásfehérje másik felét. Sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük.
  2. A piskótát a tortaformában hagyva tortarácsra tesszük, és így hagyjuk kihűlni. Ezután a tetejét egyenesre vágjuk, a világos tésztarészt késes aprítóval ledaráljuk. A piskótát 3 lapra szeljük.
  3. A krémhez a pudingport a fele adag porcukorral, vaníliás cukorral lábasba szórjuk, egy kevés tejjel csomómentesre keverjük, hozzáadjuk 1 narancs reszelt héját, majd a többi tejet is hozzáöntjük, és kevergetve pudinggá főzzük. Folpackkal betakarva teljesen kihűtjük.
  4. Amíg a puding hűl, a porcukor másik feléhez reszeljük a másik narancs héját, alaposan összekeverjük és hagyjuk, hogy a cukor átvegye a narancs ízét.
  5. Hozzáadjuk a lágy vajat, és robotgéppel habosra kavarjuk. A kihűlt pudingot a likőrrel, narancslével együtt a vajkrémhez dolgozzuk, és robotgéppel magas fokozaton alaposan összekeverjük. A kész krémből kiveszünk 20 dkg-ot, a többit pedig háromfelé vesszük.
  6. A piskótalapokat betöltjük 2 adag krémmel, a 3.-at sima csöves habzsákba kanalazzuk. A félretett 20 dkg krémet a torta tetejére és oldalára simítjuk. A tésztamorzsát körben elosztjuk a torta oldalán.
  7. A habzsákból – tetszés szerinti elrendezésben – gömböket nyomunk a torta tetejére. (Megszórhatjuk reszelt narancshéjjal, vagy narancskarikákkal is díszíthetjük.) Dermedésig hűtőbe tesszük.
sütési hőfok: 165°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 55 perc

Megjegyzés/tipp:
A piskótáról a felpúposodott tetejét akkor lehet igazán szépen egyenesre vágni, ha a tésztát a tortaformában hagyjuk – a forma pereme ui. egyenesen tartja a kést. ;)




2022. május 15.

Gyors vaníliakrémes desszert

...hajfestés helyett

 

 



Minden önkritikámat latba vetve, ki merem jelenteni, hogy szerintem ideális vendég vagyok, még sincs szerencsém a fodrászokkal. Az egyik korábbihoz, akit amúgy "mission impossible" volt elérni (nem csak nekem, másoknak is), bő 10 évig voltam hűséges, míg nem derült égből lepattintott úgy, hogy aznapra időpontom volt hozzá. Az utódjához már csak mindössze egy évig jártam, és bár imádtam a szárítási technikáját, és (hitem szerint) jól végezte a munkáját, a megbízhatóság neki sem volt az erőssége. Ezen csalódásaim miatt talán nem is csoda, hogy mostanra kialakult bennem egy csöppnyi szkepticizmus. A fodrászváltásra mégis elsősorban a költözésünk szolgáltatott nyomós okot. Akit ajánlottak, már elsőre lemondta az időpontomat, de rávettem magam, hogy elhiggyem az általa említett okot. Pedig már a keresztnevének is gyanúsnak kellett volna lennie, mert pont úgy hívják, mint két korábbi fodrászomat is. :D Nomen est omen, ugyebár… persze reméltem, hogy ő csak azért is rácáfol erre. (Lejjebb olvasható a végkifejlet.)
A hajfestés elmaradásának folyományaként legalább lett egy vagon időm aznap olyasmibe fogni, amit már lassan 2 hónapja halogattam. Ám gyorsan dugába dőlt a nagy felbuzdulás, mert szerintem házon belül is léteznek fekete lyukak vagy rosszindulatú manók, akik galádul eltüntetik azt, amire épp rohadtul szükségem lenne. (Ugyanígy vált köddé ezer éve egy BRAVO-ból kiszedett autogramkártya is, amit pont előtte 1 nappal kaptam az unokatesómtól egy cikkért cserébe. Hogy pár évvel későbbről az egyik legtutibb poszteremet ne is említsem!) Szóval szerintem engem ezek a feka likak és/vagy a manók követnek. Most pölö a vonalzó szívódott fel. Yo! Akkor kalandra fel! Átverekedtem magam a szinte üres házunk nappaliját csúfító papírdoboz-tornyokon – bár szerintem azok még így is szebben mutatnak, mint a támasztékul szolgáló, egyébként szinte még új cserépkályha, melynek formája egy középkori várra hajaz, imigyen hirdetve az előző tulaj történelem iránti érdeklődését, vagy inkább az ízlését (?) –, és „a vonalzó bármelyik dobozban lehet” tippjének megfogalmazása után lázas kutatásba kezdtem. Miközben átvillant az agyamon, hogy bár sok szempontból klassz dolog volt a korábbi otthonunkkal együtt az összes beépített bútorunkat is eladni, viszont az ebből adódó hiányunk miatt most ismét tervezhetek. Szép feladat, tombolhat megint az alkotási kedv meg a kreativitás, de ezek most csak szunnyadoznak. Gondoltam, majd a vonalzó látványától megtáltosodva, elementáris erővel törnek föl belőlem, mint 8 évvel ezelőtt. De az a fránya lénia csak nem akart előkerülni! Viszont legalább a doboztorony átrendeződhetett arra az esetre, ha megunnám a korábbi sorrendiséget! :D Az eredménytelen keresés után halovány mosollyal a szám szélén fedeztem fel kreativitásom apró morzsáját: egy levágott laminált padlólapot neveztem ki vonalzónak, hogy 2 perc szolgálat után hirtelen félredobjam, mert rájöttem, hogy nincs itthon édesség. Márpedig az kell, pláne ilyen hülye nap után, amit lenőtt hajtővel, vonalzó nélkül voltam kénytelen tölteni! :D Ezek után már csak erre a hipp-hopp elkészíthető desszertre futotta, amit a kedvenc boltunkban kapható olasz tiramisum ihletett, amiért sajna most már jó sokat kéne gyalogolni, mert errefelé olyan üzlet nincs. Viszont ez a félig sk. édesség is megütötte a mércét, annak ellenére, hogy bolti krémporból készült. De legalább a babapiskótát én sütöttem hozzá! :)
Apropó mérce! Az új fodrászomra megérte várni, mert azon túl, hogy rögtön megtaláltuk egymással a közös hangot, olyan haj(tő)színt rittyentett nekem, amit már évek óta hiába magyaráztam a korábbiaknak. Úgy láttam, hogy ő igazi elhivatottsággal dolgozik – olyan fodrász, aki szenvedéllyel űzi a szakmáját. Neki tényleg fontos, hogy a vendég elégedett legyen, és ez manapság még a mesterfodrász(nak mondott) kollégái esetében is ritkaság számba megy. Biztos vagyok benne, hogy rendbe fogja hozni az elődei által elrontott hajamat. :) Szerencsés vagyok, mert egy kedves ismerősömnek hála, úgy jutottam be hozzá, hogy már nem is fogad új vendégeket. :)
Úgyhogy ezt a desszertet Neked ajánlom, Edó, még ha ez most nem is gluténmentes (de dolgozom rajta!). ;)




 Hozzávalók 6 szelethez:

a babapiskótás rétegekhez:
12 db házi babapiskóta
5 dkg étcsokoládé
1 tk. instant kávé
1 ek. cukor
1 tk. vaj
4-5 ek. víz
1 ek. kávé- vagy csokoládélikőr, esetleg rum

a krémhez:
2,5 dl habtejszín
5 dkg tejföl
½ cs. Aranka vaníliás krémpor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor

a díszítéshez:
étcsokoládé forgács
cukorgyöngyök


elkészítés:

  1. A csokoládét nagyon apróra vagy forgácsosra vágjuk, és a likőr kivételével a többi hozzávalóval együtt egy kis fémtálkába tesszük. Vízgőz fölött összeolvasztjuk, majd hozzákeverjük a likőrt.
  2. Alaposan megmártóztatjuk benne a babapiskótákat, és sütőpapírral bélelt tálcára 2 sorban lerakunk 6-6 darabot úgy, hogy a piskóták hosszabbik oldala szorosan egymáshoz érjen. Hűtőbe tesszük dermedni.
  3. A tejszínt magas falú edénybe öntjük, és a tejföllel, a krémporral, vaníliás cukorral robotgéppel magas fokozaton felverjük. Csillagcsővel ellátott habzsákba kanalazzuk, és 1 órára hűtőbe tesszük.
  4. Az egyik sor piskótát palacsintafordító lapát segítségével átemeljük egy szép tálcára/tányérra, és a krémből 4 sávot nyomunk rá.
  5. Ráhelyezzük a másik sor piskótát, feldíszítjük a többi krémmel, és a tetejét csokoládé forgáccsal, cukorgyöngyökkel díszítjük (vagy kakaóporral is meghinthetjük). Fogyasztásig hűtőbe tesszük.

 




2021. május 23.

Mandulapite

 

 




Asszem rákattantam a mandulára. :D Pedig jófajta földieperre vágyom. :D De amíg az nincs, és az összes mirelit gyümölcsöt is kiettük a mélyhűtőből, egyéb hozzávalókból kell édességet gyártanom. Nem mintha mandulalisztet gyakran vásárolnék, de a legutóbbi tortás felkérés nyomán maradt még belőle, ezért úgy gondoltam, felhasználom. Ahhoz képest, hogy a kedvencem, linzertortát nagyon rég sütöttem utoljára. Jó ötlet volt a mandulalisztet most ehhez felhasználni, és nem csak a tésztához, hanem a krémhez is ezt a csonthéjast keverni! :) Nekünk nagyon-nagyon ízlett, és szépen apránként be is termeltük az utolsó morzsáig. :D




Hozzávalók 24 cm-es pitesütőformához:

a tésztához:
15 dkg félfogós búzaliszt vagy finomliszt
10 dkg mandulaliszt vagy őrölt mandula
8 dkg finomítatlan nádcukor
8 dkg vaj
5 g sütőpor
1 tojás (kb. 50 g)

a krémhez:
35 dkg 20%-os tejföl
9 dkg finomítatlan nádcukor, darálva
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
10 dkg őrölt mandula
1 kezeletlen citrom vagy narancs reszelt héja
2 tojás
2 dkg vaníliaízű pudingpor (elhagyható)
2 ek. mandulalikőr (elhagyható)

továbbá:
mandula krokant és/vagy pirított mandulapehely a díszítéshez

elkészítés:
  1. A kétféle lisztet elvegyítjük a cukorral, a sütőporral, elmorzsoljuk a vajjal, a tojást a közepébe ütjük, felverjük, és sima felületű tésztává gyúrjuk.
  2. Liszttel hintett felületen akkorára nyújtjuk, amekkora a sütőforma, majd az ujjaink segítségével kialakítjuk a tészta szélét. Nejlonzacskóba húzva hűtőbe tesszük 1 órára.
  3. A lehűtött tésztát előmelegített sütőben 15 perc alatt elősütjük (akinek úgy szimpatikusabb, lesúlyozhatja sütőbabbal).
  4. A krémhez a hozzávalókat alaposan összekeverjük, a tésztakosárba öntjük, és további kb. 30 perc alatt készre sütjük a tortát. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
  5. A tetejét megszórjuk mandula krokanttal és/vagy pirított mandulapehellyel, és felszelve tálaljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés

Tipp:
A krémbe bármilyen bogyós gyümölcsöt is belekeverhetünk, vagy a kész tortát is díszíthetjük vele.


 

2021. május 10.

Mandulakrémes torta (lisztmentes)

 

 



 
Izgalmas felkérést kaptam – egy cukrászdás mandulás sütit kellett házilagosan megalkotnom. Ehhez egyetlen szelet állt a rendelkezésemre, és csak az volt tudható, hogy a tésztája mandulalisztből van. Igaz, erre magamtól is rájöttem volna. A krém analizálása viszont nehezebb feladatnak bizonyult.
Bevallom, mi ketten a Kutyinyekkel nagyon kritikusak vagyunk a cukikkal kapcsolatban, és tény, hogy kissé maximalista ízlésűek lettünk az évek alatt. :D Nem is véletlenül nem veszünk már szinte soha nagyüzemileg előállított süteményt. Főleg, amióta magam készítem a különféle édességeket, hiszen a házi szinte mindig jobb, és magasra teszi a mércét. Régebben is csak nagy néha fanyalodtunk rá a cukrászdára, de olyankor mindig megfogadtuk, hogy soha többet. Részben azért, mert mifelénk csak amolyan konzervatív típusúak vannak. (Egy kivételével, de azt a helyet még nem teszteltük.)
Persze nem szeretném én senki ízlését becsmérelni, és az is igaz, hogy nem mindenkinek van lehetősége megtudni, mi a különbség az igazán jó házi és a bolti süti között.
Ez a mandulás tortaszelet sajnos nem ment át a szigorú rostámon, sőt a Kutyafül már egy falat után közölte, nem érti, hogy lehet ezért pénzt kérni (adni meg pláne), amikor a krém olyan szinten jellegtelen és seízű, hogy az már valóban elgondolkodtató. Olyasmi állaga volt, mintha szimplán habfixálós tejszínhabot forgattak volna össze őrölt mandulával, ami jól összepréselődött a lapok között, és ettől mintha elillant volna belőle a levegő. Ezt az állagot nehéz lett volna prezentálnom, maximum, ha állott sütit adtam volna ki a kezem közül. :D A tetejébe még, süteményhez képest természetellenesen sárga színben „pompázott”. A tésztája volt az egyetlen értékelhető benne, de már azt is szétáztatta a krém – nem volt könnyű kiokoskodni, hogyan készülhetett. Utóbbit igyekeztem inkább úgy összehozni, hogy számunkra a leginkább szerethető legyen. Ha nekünk ízlik, akkor a megrendelő tetszését is elég nagy valószínűséggel elnyeri – gondoltam én, és szerencsére nem tévedtem, jó kritikát kapott a tortám. :)
Mind a tészta, mind pedig a krém könnyű, és a likőr igazán kellemes aromát kölcsönöz neki. Szerintem kicsit menyasszonyi torta fílingje van. :D

 



Hozzávalók 18-20 cm-es tortához:

a mandulás piskótához:
4 tojás
7 dkg finomítatlan nádcukor, darálva
10 dkg vaj, felolvasztva
15 dkg mandulaliszt vagy őrölt mandula
3 g sütőpor
késhegynyi szódabikarbóna

a mandulakrémhez:
1 tojás
10 dkg egész vagy vágott mandula
3 dkg étkezési kukoricakeményítő
15 dkg finomítatlan nádcukor, darálva
1 vaníliarúd kikapart magjai
2 dl kókusztejszín (pl. Cocomas)
2 dl mandulatej
12 dkg vaj
4 ek. Amaretto likőr (vagy ízlés szerint mandula esszencia)

a díszítéshez:
4 dkg mandulapehely

elkészítés:
  1. A piskótához a tojások sárgáját a porcukorral habosra kavarjuk, hozzádolgozzuk a sütőporral, szódabikarbónával vegyített mandulalisztet, a langyos olvasztott vajat, valamint a habbá vert tojásfehérje felét, majd óvatosan hozzáforgatjuk a többi habot.
  2. A tésztamasszát háromfelé vesszük, és az egyik adagot a sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába simítjuk. Előmelegített sütőben megsütjük.
  3. A kész piskótát még forrón kivesszük a sütőformából, és tortarácsra téve hagyjuk kihűlni. A sütőforma karimáját elmossuk, és a többi tésztamasszát is a fenti módon sütjük meg.
  4. A mandulát és a mandulapelyhet zsiradékmentes serpenyőben egymás után enyhén megpirítjuk. Az előbbit, miután kihűlt, finomra őröljük.
  5. A krémhez a tojást 8 dkg porcukorral kihabosítjuk, simára keverjük az őrölt mandulával, a keményítővel, majd felöntjük a mandulatejjel hígított kókusztejszínnel, és hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart magjait. Kis lángon sűrű pudingot főzünk belőle, majd többször átkeverve teljesen kihűtjük.
  6. A puha vajat a többi porcukorral felhabosítjuk, majd hozzákeverjük a likőrt és a mandulapudingot.
  7. A krémet háromfelé vesszük és betöltjük vele a tésztalapokat, ill. a 3. adagot a torta tetejére és oldalára simítjuk. 1-2 órára hűtőbe tesszük, majd tálalás előtt pirított mandulapehellyel díszítjük.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 15 perc/lap

Megjegyzés:
A likőr aromája másnapra kicsit veszít az intenzitásából, ezért ezt a tortát a készítése napján érdemes elfogyasztani.

Tipp:
Egyszerűbb és gyorsabb a sütés, ha van 2-3 egyforma méretű tortaformánk. Az is jó megoldás, ha egy nagy gáztepsibe fektetett sütőpapírra 2 kört rajzolunk, és elsimítjuk rajta a tésztamasszát. Így persze sülés közben hajlamos kissé szétterülni a massza, és vékonyabb lesz a tészta. Egy tányér segítségével azonban méretre szabhatjuk a kisült piskótalapokat.

 



 

2021. január 21.

Stelle filanti di Carnevale – szerpentin fánk

 

 



 
Tavaly jött velem szembe ez a jópofa, olasz eredetű fánkocska, és azonnal éreztem, hogy nekem ezt ki kell próbálnom. Bár akkor nem mélyedtem el a készítés mikéntjében, de azonnal elmentettem a linket, hogy ne vesszen el (persze több találat is van rá, és színes változatban is ismert). Farsangkor azonban mégsem sütöttem meg, mert akkorra már kialakult, hogy melyik fánkokat próbálom ki. Nem mintha a karneváli időszakon kívül nem ehetnénk ilyen édességet (sőt vannak is olyan fánkok, amiket egész évben készíthetünk), de én olyan balga vagyok, hogy szigorúan betartom a különböző ünnepekhez kapcsolódó időintervallumokat. :D Így hát ez a ropogós finomság 2021-ig várt a sorára, tekintve, hogy ez valóban „karneváli”. Igaz, én nem vagyok oda a csörögéért, amihez ez a tészta azért eléggé hasonlít, de ebben a formában még én is szívesen ropogtattam. :)
Az elkészítése talán picit macerásabb, de az első szerpentinek után hamar rá lehet érezni a formára való rátekerésre és a sütés mikéntjére. Indításkor érdemes ui. összecsippenteni a tésztát, különben a tekerés előrehaladtával egyúttal le is tekeredik a tészta a kezünk mögött. :D A további infókat alább olvashatjátok. ;)

 



 
Hozzávalók:

15 dkg finomliszt
1,5 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor + a tálaláshoz
1 kis csipet só
1 kis bio narancs reszelt héja
1 tojás
1 evőkanál narancslikőr vagy egyéb likőr, esetleg rum
2 ½ ek. tej
kókusz- vagy napraforgóolaj a sütéshez

elkészítés:
  1. A kétféle cukorral, sóval, reszelt narancshéjjal vegyített liszt közepébe tesszük a tojást, a likőrt, és villával összekeverjük.
  2. Hozzáadjuk a tejet, és előbb villával összedolgozzuk, majd kézzel sima felületű tésztává gyúrjuk. Meggömbölygetjük, és folpackkal letakarva 20 percet szobahőmérsékleten pihentetjük.
  3. A pihentetett tésztát lisztezett felületen 35x35 cm-es négyzet alakúra kinyújtjuk, és kb. 8 mm széles sávokra vágjuk.
  4. A tésztacsíkokat – nem szorosan – a cannoli vagy habroló formákra tekerjük, és bő, forró olajban, közepes lángon alig 1 perc alatt kisütjük. (Egyszerre csak keveset tegyünk az olajba!)
  5. Ha kisültek, a formával együtt kivesszük az olajból, és lehúzzuk róluk a szerpentineket. A sütőformákat hagyjuk kihűlni, és az olajat papírtörlővel leitatjuk róluk. A műveletet addig ismételjük, amíg van tésztánk.
  6. A kész szerpentineket megszórjuk vaníliás porcukorral, és tálaljuk. Lekvárba is tunkolhatjuk.

Megjegyzés:
A fánkokat én már az olajban két villa segítségével igyekeztem leügyeskedni a formákról, mert ekkor még lágyabb a tészta. Kihűlve sajnos hajlamos ráragadni, és a feszegetéstől eltörhet a már ropogóssá vált szerpentin.
Nekem 12 db habroló formám van, így csak azután folytattam a többi tésztacsík rátekerését a formákra, amikor az első 12 darab kisült (egyébként négyesével sütöttem). Ekkor elzártam a gázt a serpenyő alatt, hogy amíg a következő adagot rácsavarom a kihűlt és tisztára törölt formákra, addig ne égjen meg az olaj.
A likőr persze elhagyható, mégis tanácsos beletenni, mert segít, hogy ne legyen olajos a tészta.

Tipp:
Különböző színű, gél állagú ételfestéket is adhatunk hozzá, hogy színes szerpentinekkel örvendeztessük meg a gyerekeket. ;)
Kevés vajat is tehetünk bele, attól függően, hogy melyik recept szerint készítjük.

 



Ötlet: innen

2020. december 31.

Narancsos tiramisu

 

 



Ezt a desszertet 2019. december 31-én készítettem – ezzel búcsúztunk volna az óévtől, de az amúgy is nyugger szilveszterünk olyan furán végződött jóval éjfél előtt, hogy végül az édesség megkezdetlenül ott ragadt a hűtőben. Az ünneplés furára sikeredésének oka konkrétan KAP volt, aki aljas szándékból elkövetett nevetőizom-izgatás következtében galádul megfájdította a fejemet, minekutána én kidőltem, és pezsgő helyett Algopyrinnel felvértezve léptem át 2020-ba. Mit léptem?! Fetrengve kúsztam, de akkor már nem a röhögéstől, hanem a szem- és fejfájástól. Az édesség pedig sértetlenül megúszta az átlépést. Utóbb úgy éreztem, nem is baj ez, mert így legalább fotózással kezdhettem az újévet, és máris megvolt az első recept 2020 karácsonyára/szilveszterére. :D Igaz, csak egy röpke évet kellett várni a posztolásával. :D Sebaj, hipp-hopp eltelik, és tuti még gyorsabban, mint a 2019-es esztendő – gondoltam én akkor, amúgy nagyon helyesen, mert valóban csak úgy elrepült.
Az ép tiramisu kapóra jött az Anyáékkal való ünnepléshez, és az újév pazar desszertjévé válhatott. Mert, hogy egyébként a 2019-es év szerintem legfinomabb édességét sikerült összehoznom, pedig eredendően nem terveztem, hogy még szilveszter napján is ilyesmit készítek. Tulajdonképpen elég későn ötlöttem ki a receptet, azt is kutyafuttában, sőt még a készítés közben is alakítottam rajta. A megmaradt 2 doboz mascarpone adta hozzá az ötletet, na meg a nyers tojástól való félelem, ha netalán tán harmadnapra is maradna a desszertből.
A hangsúlyosan narancsos, selymes krém és a csokoládés babapiskóta egyszerű házasságából ünnepi finomság született. :) Sőt elmondhatom, hogy – a Kutyafül enyhe nyomására – a tradicionális ünnepi édességek mellé felsorakozott ez is, csak hogy új hagyományt teremhessek az elkövetkezendő ünnepekre vonatkozólag. :) És valóban így alakult, mert idén is ez lett a majdnem szilveszteri desszert, amit az év utolsó előtti napján a barátainkhoz vittünk.
Az idei szilveszteri bulit pedig velük töltjük: Duma Aktuál szilveszteri különkiadás – meglepetéssel!

 


 

Hozzávalók:

kb. 20 babapiskóta
2 tojás
18-20 dkg porcukor
6 dkg finomliszt
1 nagy bio narancs héja és leve
1,5 dl + 4 ek. tej
30 dkg mascarpone
2 ek. narancslikőr (Cointreu) esetleg barna rum
1 ek. vaníliapaszta
30 ml frissen főzött presszókávé
15 dkg vaj
3 dkg holland kakaópor + a tálaláshoz

elkészítés:

  1. A krémhez a tojások sárgáját 4 dkg porcukorral lábasba tesszük, habosra kavarjuk.
  2. Belereszeljük a narancs héját, csomómentesre dolgozzuk a liszttel, valamint a tejjel és 1 dl narancslével. Kis lángon, kevergetve felfőzzük.
  3. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és a forró pudinghoz forgatjuk. Kihűtjük.
  4. A mascarponét kikeverjük 4-6 dkg porcukorral, a vaníliapasztával, a likőrrel, és hozzádolgozzuk a narancspudingot. A krémet kétfelé vesszük, és az egyik adagot habzsákba töltjük.
  5. A csokoládéöntethez a puha vajat, a többi porcukrot, a kakaóport 4 evőkanál tejjel együtt fém tálba tesszük, és vízgőz fölött összemelegítjük. Hozzákeverjük a kávét, és hagyjuk langyosra hűlni.
  6. Az üveg- vagy sütőtál alján elosztunk néhány evőkanál csokoládéöntetet, kirakjuk egy réteg babapiskótával, alaposan meglocsoljuk a csokival, elsimítjuk rajta a krém felét, majd erre rétegezzük a kávés csokoládéöntetben megmártott többi babapiskótát, és befedjük a habzsákba töltött narancskrémmel.
  7. A desszertet néhány órára hűtőbe tesszük, majd tálalás előtt meghintjük kakaóporral.

 


 

2020. december 20.

Gabi kedvence – narancsos-marcipános rudacska

 

 

 


 

Ennek az aprósütinek tényleg ez a neve, bár a neten a dióval/mákkal készült változatai keringenek. Sőt, pár éve én is a diós verziót tettem közzé itt a blogon. Úgy is szeretem/-jük, de így… (nagy sóhaj) egyszerűen imádni való! Csak úgy olvad az ember szájában, annyira „omlóf”! :D A narancsos marcipántöltelék pedig telitalálat. Számomra ez az igazi Gabi kedvence, sőt mondhatom úgy is, hogy az én kedvencem, tekintve, hogy ez a nevem. :D Az aprósütemények közül ez nálam most magasan vezet. Igazi ünnepi finomság. ;)

 



Hozzávalók 32 darabhoz:

Tésztához:
30 dkg finomliszt
20 dkg vaj
8 dkg finomítatlan nádcukor, darálva
1 tojássárgája
egy csipet só
1 bio narancs reszelt héja

Töltelékhez:
25 dkg marcipánmassza
5 dkg aprított mandula
5 dkg kandírozott narancshéj, aprítva
2 narancs reszelt héja
1 kis citrom leve
2 ek. narancslé
3 ek. Amaretto likőr

Tetejére:
3 dkg étcsokoládé
pár csepp napraforgóolaj
vaníliás porcukor

elkészítés:
  1. A tésztához a puha vajat a porcukorral habosra kavarjuk, hozzádolgozzuk a tojássárgáját, valamint a sóval, reszelt citromhéjjal vegyített lisztet, és tésztává gyúrjuk. Folpackba csomagoljuk, és fél órára hűtőbe tesszük.
  2. A töltelékhez a hideg marcipánmasszát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, majd összegyúrjuk a többi hozzávalóval. A kész tölteléket négyfelé vesszük, majd 30 perc hűtés után mindegyik adagot a két (porcukorral hintett) tenyerünk között 30 cm hosszúra sodorjuk.
  3. A pihentetett tésztát átgyúrjuk, téglalap alakúra formázzuk, és lisztezett munkafelületen 36x30 cm oldalhosszúságú téglalapra nyújtjuk.
  4. Egy „töltelékkígyót” a tésztalap rövidebbik szélén mentén elfektetünk, és a tésztával együtt annyit göngyölítünk rajta, hogy a tészta széle kissé a töltelék alá forduljon. A betöltött rudat levágjuk a töltetlen tésztalapról, és tálcára téve hűtőben pihentetjük. A betöltést/ráhajtást/levágást ugyanígy végezzük el még 3-szor, és az utolsó darabot is hűtőbe tesszük annyi időre, amíg a többit méretre vágjuk.
  5. Az így kapott töltött rudakat 8-8 darabra vágjuk, és sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk. Előmelegített sütőben világos színűre sütjük, majd tortarácsra téve hagyjuk kihűlni.
  6. A rudacskákat becsíkozzuk az olajjal összeolvasztott étcsokoládéval, és miután a csoki megkötött rajtuk, meghintjük vaníliás porcukorral.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 15 perc

 


2020. december 3.

Marcipános fenyőfa

 

 



A marcipán igazi téli finomság, imádom csak úgy magában, étcsokoládé köntösbe burkolva, akárcsak süteményben. Ennek ellenére igen ritkán használom édességbe, mert kevés az esélye, hogy kibírjam addig. :D Most viszont direkt ehhez a kekszhez vettem egy adag marcipánmasszát, mert kíváncsi voltam, ízlik-e majd az ilyen típusú sütiben is. Ízlett. :D
Magát a formát persze nem én találtam ki, valahol megvillant róla egy fotó, és azonnal tudtam, hogy nekem ezt ki kell próbálnom. Bevallom, az első fenyőfákat igencsak elbénáztam, hiszen még nem volt a kezemben a mozdulat, aminek köszönhetően a kacskaringós vonalak jól láthatóan fenyőt formáznak. 3-4 idétlen darab után azonban már vállalhatóak lettek. :D A süti porhanyós és puha, tehát nem ropogós, hiszen marcipán van benne. A likőrnek hála, hangsúlyosan mandulás – ízében és formájában is illik a közelgő ünnepekhez. :)
 
 

 
 

Hozzávalók kb. 28 darabhoz:


20 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 tojás
2 ek. tej
2 ek. Amaretto likőr
1 tk. vaníliapaszta
20 dkg cukrozott marcipánmassza
23 dkg félfogós búzaliszt vagy finomliszt
5 dkg étkezési kukoricakeményítő
1 tk. sütőpor
10 dkg étcsokoládé
1 ½ ek. napraforgóolaj
cukorgyöngyök


elkészítés:

  1. A hideg marcipánt nagy lyukú reszelőn lereszeljük, hagyjuk szobahőmérsékletűre melegedni, majd robotgéppel alaposan elkeverjük a tojással (ez eltart egy kis ideig, és akkor jó, ha az állaga banánpéphez hasonló). Hozzáadjuk a tejet, a likőrt és a vaníliapasztát.
  2. A puha vajat a porcukorral kihabosítjuk, a marcipánmasszához dolgozzuk, majd belekeverjük a keményítővel, sütőporral vegyített lisztet. A tésztamasszát csillagcsöves habzsákba töltjük.
  3. A masszából fenyőfamintákat nyomunk a sütőpapírral bélelt tepsikre, egymástól kicsit távolabb, és előmelegített sütő középső sínjébe tolva, egymás után világos aranysárgára sütjük.
  4. A kész kekszeket pár percig a tepsin hagyjuk, majd lapáttal óvatosan alányúlva átemeljük a tortarácsra, és így hagyjuk teljesen kihűlni.
  5. Az összetördelt csokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk, és megmártjuk benne a kekszek széleit. Amint a csokoládé egy kicsit meghúzott, cukorgyöngyökkel díszítjük, majd óvatosan tortarácsra tesszük és hagyjuk teljesen megszilárdulni.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 10 perc

 



 

2020. november 16.

Meggykrémes desszert

 

 



 
Nálam sokáig képesek megbújni a sütés-főzéshez használatos alapanyagok. :D Vagy „ők” szeretnek ennyire rejtőzködni, vagy az én agyam működik kukaként. Minden esetre nem ritkán csodálkozom rá a feledés homályának tényére. Ez történhetett a meggytermés egy részével is, amit még tavalyelőtt szüreteltünk le a telkünkön lévő fákról. Utóbb mégis úgy látom, néha pont, hogy mákom van az ilyen típusú feledékenységgel. Idén ui. az első meggyszüret eredményét odaajándékoztuk Anyának, a még leszedésre váró saját adagunk viszont az időjárás áldatlan közbenjárása miatt az enyészeté lett, vagyis nevezzük nevén a gyermeket: rárohadt a fára, és a rovarok eledeléül szolgált. De jól is jön ilyenkor az – 1 éve a borsó alatt többszörösen fagyos tekintettel figyelő – elhagyatott gyümölcs! :D Az is tiszta szerencse, hogy a Keresztlányunk ezúttal valami üde édességet rendelt nálam a vasárnap délutáni mozizáshoz, de a málna kapcsán önző voltam, és helyette a meggyből szándékoztam – teljesen önzetlenül – krémet főzni. :D Ebben a hideg őszi időben bizony nem baj, ha egy kis nyarat csempészünk a kanalunkba, onnan pedig a pocakunkba. ;)
 
 

 

 

Hozzávalók 6 személyre:


30-35 dkg kakaós piskóta (nálam kimaradt vajas piskóta)
50 dkg (mirelit) meggy
8 dkg cukor
2 dkg étkezési kukoricakeményítő
0,5 dl habtejszín
7 dkg vaj
5 dkg porcukor
1 ek. vanília esszencia
10 dkg étcsokoládé
3 dkg porcukor
2 ek. csokoládélikőr (elhagyható)
2 dkg vaj
1 dl víz
csokoládélevelek a tálaláshoz

elkészítés:

  1. A fele mennyiségű meggyet a cukorral lábasba tesszük, fedő alatt puhára főzzük, majd botmixerrel pürésítjük.
  2. Hozzáadjuk a többi meggyet, a tejszínnel csomómentesre kevert keményítőt, és pudingot főzünk belőle. Néha átkeverve, teljesen kihűtjük.
  3. A puha vajat 5 dkg porcukorral felhabosítjuk, és a meggypudinghoz dolgozzuk.
  4. A csokoládéöntethez a felaprított étcsokoládét, a többi porcukrot, a vajat és a vizet vízgőz fölött összeolvasztjuk. Miután kihűlt, hozzákeverjük a likőrt.
  5. A piskótát kis kockákra vágjuk, elosztjuk 6 üvegpohárban, meglocsoljuk csokoládéöntettel, és rákanalazzuk a meggydarabos krémet. Fogyasztásig hűtőbe tesszük.
  6. A desszerteket tálalás előtt 20 perccel kivesszük a hűtőből, és étcsokoládéból készített, levél formájú díszekkel dekoráljuk.

Tipp:
Maradék piskóta híján használhatunk babapiskótát, vagy eszerint a recept szerint süthetünk hozzá kakaós-vajas piskótát. Úgy gondolom, 2 tojásból – de háromból biztos – elegendő lesz.