Mindig is idegenkedtem a fentihez hasonló hangzatos jelzőktől, de ez a péksüti valóban légiesen könnyed tésztájú, és már csak emiatt is annyira szeretni való. Igaz, pöttyet időigényesebb elkészíteni – főleg a c) módszer szerint, pláne ha a sütő is bekrepál –, de még mindig nem olyan munkás, mint a croissant, ellenben az evés közbeni élmény ahhoz közelít.
A tésztát a már bevált arányok szerint készítettem, így nem ez volt számomra a lényeg, hanem a formázási technika, ami azért, ha belegondolok, szintén nem jelentett olyan nagy újdonságot, hiszen vajjal megkenni és feltekerni a tésztát nem nagy ördöngösség. Viszont az extra hosszúra nyújtás és a kétszeri feltekerés miatt mégsem volt annyira szokványos. Kisülve ui. ennek köszönhetően lett réteges, lyukacsos textúrájú és extra puha.
Még a tavalyi év során gyors egymásutánban háromszor is megsütöttem – minden alkalommal egyre inkább stanglisítva az először csak hosszúkás zsemle alakú péksütit, miközben többféle formázási módot alkalmaztam, tesztelendő a leggyorsabb eljárást. :D
Viszont, remélhetőleg senki nem jár úgy közben, ahogyan a legutóbbit megelőző alkalommal én, amikor is az első tepsi vajastekercs 6 perc után kénytelen volt kijönni a sütőből. A mindössze 5 éves szerkezet (amit a házzal együtt vettünk, és én csak 2 éve használtam) ui. levágta a fírelét a tönkrement fűtőszálnak „köszönhetően”. Az éppen sülésnek indult kiflik végül két részletben airfryerben pirultak készre, míg a másik tepsin lévő, már megkelt adag nyersen ment a fagyasztóba. – Abban bíztam, hogy a sütő hamar megjavul, és pontot tehetek a művelet végére.
A félig sült tekercsek a forró levegős szerkentyűben sajna nem pirultak egyenletes színűre, ezért a tetszetős külalakra vonatkozó igényem nem teljesült, így inkább nem is kaptam lencsevégre az eredményt. Az újabb sütésre viszont várni kellett, mert a gépezet hosszabb időre lerokkant, és az a bizonyos másik adag péksüti bő egy hétig a frigóban fagyoskodott. De amint megérkezett és beszerelődött az új fűtőszál, újra örülhettünk a kisült vajaskiflik nyújtotta élvezetnek. Ezek viszont az aznapi rossz fényviszonyok miatt megint csak nem fotózkodtak, pontosabban mindössze egyetlen élesebb képet sikerült összehoznom (ami alant látható).
A két ünnep között a sütő azonban végleg behalt, és egyébként totális X-akta, hogy a karácsonyt mégis hogyan bírhatta ki. Most ui. az elektronikája adta meg magát, aminek az újraprogramozása hetekbe telt volna a Kutyának, (de más szakinak is, aki amúgy is ugyanazt csinálta volna, mint a Kutyinyek, csak sok pénzért), így nem tudtuk megmenteni. Úgyhogy nem várt kiadásként vettünk egy fapados (értsd: szinte elektronikamentes) típust, azok ui. tovább bírják a kiképzést.
Amint kedvet éreztem az újbóli tekercseléshez, a sütést az új készülékben is kipróbáltam. A hosszú, egyenes kifliforma után azonban mégis visszatértem a rövidebb alakhoz, és végül ezt a negyedik alkalommal készült változatot örökítettem meg. Persze, cseppet sem bántuk, hogy ilyen sokszor került asztalra, hiszen az ilyen típusú péksüteményekkel sosem lehet betelni. :D Nálunk méltán lett kedvenc, különösen a mandulás tetejű, mert ez a ropogós, zamatos réteg plusz élvezetet nyújt és passzol a sós töltelékhez is. :) A csokis-pisztáciás/diós-aszalt vörös áfonyás tetejű pedig magában is finom, de mogyorókrémmel vagy lekvárral megkenve pazar.
A tésztát a már bevált arányok szerint készítettem, így nem ez volt számomra a lényeg, hanem a formázási technika, ami azért, ha belegondolok, szintén nem jelentett olyan nagy újdonságot, hiszen vajjal megkenni és feltekerni a tésztát nem nagy ördöngösség. Viszont az extra hosszúra nyújtás és a kétszeri feltekerés miatt mégsem volt annyira szokványos. Kisülve ui. ennek köszönhetően lett réteges, lyukacsos textúrájú és extra puha.
Még a tavalyi év során gyors egymásutánban háromszor is megsütöttem – minden alkalommal egyre inkább stanglisítva az először csak hosszúkás zsemle alakú péksütit, miközben többféle formázási módot alkalmaztam, tesztelendő a leggyorsabb eljárást. :D
Viszont, remélhetőleg senki nem jár úgy közben, ahogyan a legutóbbit megelőző alkalommal én, amikor is az első tepsi vajastekercs 6 perc után kénytelen volt kijönni a sütőből. A mindössze 5 éves szerkezet (amit a házzal együtt vettünk, és én csak 2 éve használtam) ui. levágta a fírelét a tönkrement fűtőszálnak „köszönhetően”. Az éppen sülésnek indult kiflik végül két részletben airfryerben pirultak készre, míg a másik tepsin lévő, már megkelt adag nyersen ment a fagyasztóba. – Abban bíztam, hogy a sütő hamar megjavul, és pontot tehetek a művelet végére.
A félig sült tekercsek a forró levegős szerkentyűben sajna nem pirultak egyenletes színűre, ezért a tetszetős külalakra vonatkozó igényem nem teljesült, így inkább nem is kaptam lencsevégre az eredményt. Az újabb sütésre viszont várni kellett, mert a gépezet hosszabb időre lerokkant, és az a bizonyos másik adag péksüti bő egy hétig a frigóban fagyoskodott. De amint megérkezett és beszerelődött az új fűtőszál, újra örülhettünk a kisült vajaskiflik nyújtotta élvezetnek. Ezek viszont az aznapi rossz fényviszonyok miatt megint csak nem fotózkodtak, pontosabban mindössze egyetlen élesebb képet sikerült összehoznom (ami alant látható).
A két ünnep között a sütő azonban végleg behalt, és egyébként totális X-akta, hogy a karácsonyt mégis hogyan bírhatta ki. Most ui. az elektronikája adta meg magát, aminek az újraprogramozása hetekbe telt volna a Kutyának, (de más szakinak is, aki amúgy is ugyanazt csinálta volna, mint a Kutyinyek, csak sok pénzért), így nem tudtuk megmenteni. Úgyhogy nem várt kiadásként vettünk egy fapados (értsd: szinte elektronikamentes) típust, azok ui. tovább bírják a kiképzést.
Amint kedvet éreztem az újbóli tekercseléshez, a sütést az új készülékben is kipróbáltam. A hosszú, egyenes kifliforma után azonban mégis visszatértem a rövidebb alakhoz, és végül ezt a negyedik alkalommal készült változatot örökítettem meg. Persze, cseppet sem bántuk, hogy ilyen sokszor került asztalra, hiszen az ilyen típusú péksüteményekkel sosem lehet betelni. :D Nálunk méltán lett kedvenc, különösen a mandulás tetejű, mert ez a ropogós, zamatos réteg plusz élvezetet nyújt és passzol a sós töltelékhez is. :) A csokis-pisztáciás/diós-aszalt vörös áfonyás tetejű pedig magában is finom, de mogyorókrémmel vagy lekvárral megkenve pazar.
Hozzávalók 10 darabhoz:
50 dkg finomliszt
5 dkg kristálycukor
1 csapott ek. só
3 ek. növényi olaj vagy 3 dkg puha vaj
2 dkg friss élesztő
kb. 3 dl tej
10 dkg vaj a kenéshez
1 tojássárgája+1 ek. tej a tetejére
mandulaforgács vagy egyéb olajos magok a díszítéshez
olvasztott étcsokoládé+aprított kandírozott áfonya és/vagy olajos magok, ha édesen esszük
elkészítés:
- Az élesztőt a cukorral vegyített liszt közepébe morzsoljuk, elkeverjük egy kevés langyos tejjel, és egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
- Hozzáadjuk a sót, a többi langyos tejet, majd összeállítjuk a tésztát (szükség esetén kevés langyos vizet adhatunk még hozzá), és beledagasztjuk az olajat/vajat. A fényes felületű, rugalmas tésztát vékonyan kiolajozott/kivajazott tálba tesszük, és letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
- A megkelt tésztát háromféleképpen formázhatjuk:
a) két bucit gömbölygetünk belőle, majd 15-20 perc pihentetés után mindkettőt 40×30 cm-es téglalapra nyújtjuk, megkenjük puha vajjal, és a hosszabbik oldaluknál fogva felgöngyöljük. A hajtásnál összecsipkedjük a tésztát. A 2 tésztarudat hajtással lefelé deszkára fektetjük, és nejlonzacskóba húzva mélyhűtőbe tesszük annyi időre, hogy a benne lévő vaj lehűljön, de a tészta még szelhető legyen (ez kb. 30 perc). A lehűtött roládokat 5-5 darabra vágjuk.
b) Az a) módszer szerint kinyújtott és vajjal megkent tésztalapokat a hosszabbik oldaluk mentén 8 cm széles sávokra vágjuk, és az így kapott 5-5 tésztacsíkot feltekerjük. Ugyanúgy hűtjük.
c) A tésztából 10 db hosszúkás zsemlét formázunk, és pihentetés után enyhén lisztezett munkalapon ellapítjuk. Mindegyiket 24×12 cm-esre kinyújtjuk és megkenjük puha vajjal. A rövidebbik oldaluknál fogva feltekerjük, majd a fenti módon lehűtjük. - Bármelyik módszer szerint is készítjük, a továbbiakban így járunk el:
egy lehűtött tésztatekercset függőleges helyzetben az enyhén lisztezett munkalapra teszünk, és nyújtófával teljes hosszában megütögetjük, hogy könnyebb legyen vele dolgozni. Ezután 40-50 cm hosszúra kinyújtjuk, majd feltekerjük, és a tetején 2 bevágást ejtünk. Így készítjük el a többit is, és sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk. Letakarva, szobahőmérsékleten (20-21°C) 1-1,5 óra alatt megkelesztjük. - A tetejüket lekenjük tejjel felvert tojássárgájával (ügyelve, hogy a vágatba ne kenjük bele a tojást), és megszórjuk tetszés szerint szeletelt mandulával vagy más olajos maggal. Körülöttük a sütőpapírt bespricceljük vízzel, és előmelegített sütőben megsütjük. A tekercseket tortarácsra szedve hagyjuk kihűlni.
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 15-20 perc
Megjegyzés, tipp:
Én mindhárom módszert kipróbáltam: a c) módszer időigényesebb az egyenkénti nyújtás miatt, viszont aki nem túl ügyes abban, hogy a tésztát kellően nagy méretűre és szabályos téglalap alakúra kinyújtsa, annak ez a verzió talán könnyebben kivitelezhető. Az a) és a b) technika mindenképp gyorsabb.
Én egyszerre csak 2 tekercset vettem ki a mélyhűtőből, hogy a vaj ne puhuljon meg túlzottan a tésztában, amíg mindegyikkel elkészülök; a formázást követően pedig egymás után hűtőbe tettem őket, nejlonzacskóval beburkolt deszkára. Amikor mindegyikkel elkészültem, tepsire sorakoztattam a megformázott tekercseket. Ilyen módon kábé egyszerre kelnek meg.
Tojás helyett vajjal is megkenhetjük a péksütik tetejét.
Ehetjük édesen, valamilyen lekvárral/dzsemmel vagy mogyorókrémmel, és a tetejét meglocsolhatjuk olvasztott csokoládéval, ill. megszórhatjuk kandírozott gyümölcsökkel, olajos magokkal. (Én most 5 tekercset úgy készítettem el, hogy édes kencével ehessük, de a mandulás tetejűeket meghagytam sós szendvicsalapnak.)
Én egyszerre csak 2 tekercset vettem ki a mélyhűtőből, hogy a vaj ne puhuljon meg túlzottan a tésztában, amíg mindegyikkel elkészülök; a formázást követően pedig egymás után hűtőbe tettem őket, nejlonzacskóval beburkolt deszkára. Amikor mindegyikkel elkészültem, tepsire sorakoztattam a megformázott tekercseket. Ilyen módon kábé egyszerre kelnek meg.
Tojás helyett vajjal is megkenhetjük a péksütik tetejét.
Ehetjük édesen, valamilyen lekvárral/dzsemmel vagy mogyorókrémmel, és a tetejét meglocsolhatjuk olvasztott csokoládéval, ill. megszórhatjuk kandírozott gyümölcsökkel, olajos magokkal. (Én most 5 tekercset úgy készítettem el, hogy édes kencével ehessük, de a mandulás tetejűeket meghagytam sós szendvicsalapnak.)
 |
| stangliként is mutatós |
