2024. február 28.

Kókuszkrémben főtt tarkababos-kukoricás egytál (vegán)

 

 


 
Húsmentes csilis babot akartam főzni, de kicsit másképp, mint amilyen a blogon már fent lévő változat. Emlékeztem rá ui., hogy az a korábbi a Kutyafülnek azért jobban ízlett, mint nekem. Bár akkor én is elismerőleg bólogattam evés közben, mégis ott maradt bennem a gondolat, hogy lehetne ez még jobb is. Igaz, ez a recept a legtöbb elemében olyan, mint az a bizonyos első, a kókuszkrém hozzáadásának köszönhetően viszont más élményt nyújt. Tény, hogy így már pláne nem számít fogyókúrás ételnek, és sokkal inkább a hideg, téli időszakban ajánlom, vagy azoknak, akik sokat mozognak. ;)
Három alkalommal lett tesztelve, először vörös-, majd kétszer tarkababbal. Utóbbit most próbáltam ki életemben először, sőt még csak nem is konzerv babot használtam. Ez azért volt izgalmasabb kaland, mert pöttyet tartottam a hosszú főzési időtől. Sajnos, a tarkabab kapcsán az első próba során az egy éjszakás áztatás ellenére sem úsztam meg a hosszan tartó főzést, mert mint kiderült, a babom már öregecske volt. A második alkalommal – ravasz módon – piacon vásárolt, friss babot tettem az ételbe, ami ennek hála, sokkal hamarabb megpuhult. Az elkészült étel a kókuszkrémtől selymesebb, és így még szerethetőbb lett, még úgy is, hogy a tarkabab a vörös rokonához viszonyítva semlegesebb ízű és szárazabb. Viszont "nagyon magas a fehérjetartalma, és aminosav összetétele hasonlít az állati eredetű komplett fehérjékhez". Szóval kifejezetten egészséges, ami mindenképp pozitív érv a mi ritka húsfogyasztásunk kapcsán. ;)
A Kutyinyek osztozott a véleményemben, neki is ez a változat ízlik jobban. :)

 

 

Hozzávalók 2-3 személyre:

1 darabolt konzervparadicsom
15 dkg (friss) száraz tarkabab (áztatva kb. 30 dkg)
1 kukoricakonzerv
1 nagyobb dulce paprika vagy más piros húsú paprika (előbbi az Aldiban kapható)
1 vöröshagyma
1 lila hagyma
6 nagy gerezd fokhagyma
2 ek. friss vagy szárított petrezselyemzöldje, aprítva
1 ek. őrölt pirospaprika
1 tk. őrölt koriandermag
1 tk. grill India fűszerkeverék
1 tk. finomítatlan nádcukor
1 mk. őrölt fűszerkömény
½ mk. őrölt babérlevél
késhegynyi habanero csili
őrölt fekete bors

2 ek. (kb. 2 dkg) magas kakaótartalmú étcsokoládé, reszelve (nálam 85%-os)
2 dl kókuszkrém
2 dl víz
3 ek. olívaolaj
4-5 kenyérlepény (vagy egyéb szikkadt péksütemény, kenyérszelet)

elkészítés:
  1. Az átmosott tarkababot néhány órára (vagy előző este) vízbe áztatjuk, majd leszűrjük. A kukoricakonzervet szűrőkanálba öntjük, és hagyjuk lecsepegni.
  2. A megtisztított hagymákat és a magházától megfosztott paprikát apró kocákra vágjuk, rátesszük a felhevített olívaolajra, és fedő alatt közepes lángon néhány perc alatt megpároljuk. A párolási idő felénél belekeverjük az áttört fokhagymát is.
  3. Hozzáadjuk a fűszereket, 1 evőkanál petrezselyemzöldet, a cukrot, a konzervparadicsomot, 0,5 dl vizet, és kis lángon, majdnem teljesen lefedve, kb. 20 perc alatt a felére elforraljuk a levét. Közben néha átkeverjük.
  4. A reszelt étcsokoládét, a babot és a kukoricát a sűrű paradicsomos alaphoz keverjük, felöntjük a kókuszkrémmel, a többi vízzel, közepes lángon felforraljuk, és eleinte majdnem teljesen, majd félig lefedve, készre főzzük az ételt. A főzési idő vége felé megsózzuk, és hozzáadjuk a többi petrezselymet is. Akkor vagyunk készen, ha besűrűsödik, és a bab teljesen megpuhult (de nem esett szét).
  5. A lepénykenyereket rusztikus cikkekre vágjuk, enyhén beolajozzuk, megsózzuk, és forró sütőben (pl. mini grillben vagy air fyerben) pár perc alatt ropogósra pirítjuk. A kitálalt ételhez kínáljuk.
Megjegyzés/tipp:
Ha kicsit öregebb babot használunk, a főzési idő elején semmiképp se tegyünk sót vagy paradicsomot az ételbe, mert az még inkább kitolja a főzési időt. Ezeket inkább akkor adjuk hozzá, amikor a bab már majdnem teljesen megpuhult. Esetleg vízben előfőzhetjük a babot.
Az étcsokoládé nagyon fontos eleme ennek az ételnek, semmiképp se spóroljuk ki belőle, és mindenképp extra magas kakaótartalmú csokoládét válasszunk!
(Bár étcsokis vagyok, a 85%-os kakaótartalmút már én sem bírom megenni. Akitől kaptam, az biztos nem gondolta volna, hogy végül nem édességben, vagy csak simán a gyomromban végzi a csoki, hanem sós ételbe kerül bele. :))