2020. március 4.

Cukkinis édesburgonya lepény karamellizált kápia paprikával, juhtúróval, parmezánnal, csípős, szezámmagos tejfölöntettel







Izgalmasnak tartom a zöldséges kajákon való agyalást, amit persze megtehettem volna akkor is, amikor még javában fogyasztottunk húst. Persze azelőtt is készítettem zöldségételeket, de sokkal ritkábban, és általában a hús kísérőjeként. Most viszont épp az az izgi benne, hogy hús az nincs benne. :D Éppen ezért olyannak kell lennie, ami laktató, és önmagában is megállja a helyét. Ilyen lett ez a lepény is, amit végre magam ötlöttem ki. Na nem mintha nem létezne ilyen lepény, de most nem kerestem rá, csak a saját fejem után mentem. Nagy dicséretet kaptam érte a Kutyinyektől, és felhatalmazott arra, hogy máskor is elkészítsem. :) Hozzátette, hogy ilyet majd csináljak a barátainknak is, mert biztos szeretni fogják.
Jó, tudom, mások számára nem egy nagy valami zöldségeket enni, de nekünk ez akkor is örömteli! :D






Hozzávalók 24 cm átmérőjű lepényhez:

Lepényhez:
20 dkg édesburgonya (tisztítva mérve)
1 cukkini (tisztítva kb. 20 dkg)
1 fej lila hagyma
2 tojás
zellersó
őrölt fekete bors
morzsolt bazsalikomlevél
oregánó
2 dkg pirított szezámmag
2,5 dkg vaj + a sütőformához
1 tk. finomítatlan nádcukor
4 dkg zabpehelyliszt

Feltéthez:
7 dkg juhtúró
2 kápia paprika
1 tk. finomítatlan nádcukor

2 dkg vaj
1 ek. aprított petrezselyemzöldje

Öntethez:
20 dkg tejföl
késhegynyi őrölt csípős paprika
agavé szirup ízlés szerint
2 dkg pirított szezámmag


elkészítés:

  1. A lepényhez a nagy lyukú reszelőn lereszelt cukkinit meghintjük a zellersóval, és negyedórát állni hagyjuk.
  2. A lila hagymát félbevágjuk, vékonyra szeljük, és a vajon megdinszteljük – közben sózzuk. Meghintjük a cukorral, és megkaramellizáljuk. Kihűtjük.
  3. A tojást felverjük, simára keverjük a zabpehelyliszttel, beleforgatjuk a karamellizált hagymát, a levétől kinyomkodott cukkinit, a nagy lyukú reszelőn lereszelt batátát, a fűszerekkel ízesítjük és hozzáforgatjuk a zsiradékmentes serpenyőben megpirított szezámmagot.
  4. A masszát a sütőpapírral bélelt, vajjal vékonyan kikent, kapcsos tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőbe toljuk.
  5. A feltéthez a felhevített vajon, kevés sóval ízesítve megdinszteljük a vékony karikára szelt kápia paprikát, majd a cukorral pirulásig sütjük. Félretesszük.
  6. A lepényt a sütőből kivéve pár percig hűlni hagyjuk. Az öntethez a tejfölt kikeverjük a többi hozzávalóval.
  7. A lepényre rámorzsoljuk a juhtúrót, elosztjuk rajta a karamellizált paprikát, a vékonyra szelt parmezánt, meglocsoljuk az öntettel, és megszórjuk aprított petrezselyemzölddel. A többi öntettel együtt tálaljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc


Tipp:
A lepényt előre is elkészíthetjük, majd hőlégkeveréses sütőben addig sütjük, hogy a sajt megolvadjon rajta.