2020. november 21.

Boldog szülinapot, Anya!

 

Csokoládés erdeigyümölcs-torta

 

 

 


Vagy erdei gyümölcsös csokoládétorta – de ez igazából csak játék a szavakkal, és ez az utóbbi elnevezés egyébként is szerepel már a receptjeim között. Tény, hogy a két torta gyümölcskrémje nagyon hasonlít egymáshoz, de ezt a mostanit mind a tészta, mind a csokikrém megkülönbözteti attól a korábbitól. Arról nem is beszélve, hogy ez a torta jeles alkalomra, Anya szülinapjára készült, ezért a kivitelezés is ünnepi hangulatú lett. Erre a szép eseményre mindenképp gyümölcsös édességet szándékoztam sütni, mert valami azt súgta, hogy Anya erre vágyik. :) Persze a csokit sem hagytam el, mert nagyon jól kiegészítik egymást az erdei gyümölccsel.
Úgy érzem, jól döntöttem, mert az ünnepelt pont valami ilyesmire vágyott. :)
 

„...mert én akkor is itt leszek Neked, amikor különösen nagy szükséged lesz rám…”




 


Hozzávalók 16 cm-es tortához:

Piskótához:
4 tojás
8 dkg porcukor
7 dkg olvasztott vaj
10 dkg finomliszt
3 g sütőpor
késhegynyi szódabikarbóna

Erdei gyümölcsös krémhez:
30 dkg mirelit erdeigyümölcs-keverék
12 dkg porcukor
1,5 dkg étkezési kukoricakeményítő
7,5 dkg puha vaj

Csokoládékrémhez:
10 dkg étcsokoládé
10 dkg kristálycukor
12 dkg puha vaj
2 tojás
1 ek. holland kakaópor

elkészítés:
  1. A piskótához a tojások sárgáját a porcukorral habosra kavarjuk, hozzáadjuk az olvasztott vajat, és beledolgozzuk a sütőporral, szódabikarbónával vegyített lisztet, valamint a felvert tojásfehérje felét. A fehérjehab másik felét óvatosan a masszába forgatjuk.
  2. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. A piskótát pár perc elteltével kivesszük a formából, és tortarácsra téve hagyjuk kihűlni. 3 lapra vágjuk.
  3. A krémhez a fagyasztott gyümölcskeveréket hagyjuk kiolvadni, majd botmixerrel pépesítjük.
  4. Kiveszünk belőle egy keveset, csomómentesre keverjük a keményítővel, és a porcukor felével együtt a többi gyümölcspéphez dolgozzuk. Kis lángon, kevergetve sűrű pudingot főzünk belőle.
  5. A puha vajat a többi porcukorral felhabosítjuk, és a kihűlt gyümölcspudinghoz dolgozzuk. A lehűtött krémet kétfelé vesszük, és betöltjük vele a tésztalapokat. Hűtőbe tesszük, amíg a csokoládékrémet elkészítjük.
  6. A tojásokat a cukorral és a kakaóporral együtt fém tálba tesszük és csomómentesre keverjük.
  7. A tálat vízgőz fölé állítjuk, kis lángon, folyamatos keverés mellett sűrűsödésig főzzük, majd kevergetve felolvasztjuk benne a darabokra tördelt étcsokoládét. Többször átkeverve szobahőmérsékletűre hűtjük.
  8. A puha vajat önmagában felhabosítjuk, a csokikrémhez keverjük, és 2/3-1/3 arányban kettévesszük.
  9. A kisebbik adag csokikrémmel vékonyan körbekenjük a torta oldalát és a tetejét, majd hűtőbe tesszük.
  10. A nagyobbik adag csokikrémet csillagcsöves habzsákba töltjük, majd hűtőbbe tesszük annyi időre, hogy egy kicsit megdermedjen, és könnyen lehessen vele díszíteni.
  11. A lehűtött krémmel rózsamintákat nyomunk a torta tetejére, és erdei gyümölcsökkel továbbdíszítjük. Fogyasztásig hűtőbe tesszük.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc

Megjegyzés:

A díszítéshez én most erdei gyümölcsből főzött krémet használtam (azaz a tortában lévő krémet), mert a mirelit gyümölcs fotózás közben kiolvadt volna, és tönkretette volna a csokoládékrémből készített rózsamintát. Ha viszont van friss gyümölcsünk, akkor inkább azzal dekoráljuk tovább a tortát.