A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütőtök. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütőtök. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. február 13.

Thai ragacsos rizses sütőtökfasírt mézes-harissás görög joghurt-mártogatóval

 

 


 
A zöldségfasírtokat nekem találták ki! Akkor is, ha az sütőtökből készült. Hiszen az első tökös receptem után három évvel is úgy érzem, hogy ez a zöldség is a barátunk, még ha ilyen sokat kellett is várni rá, hogy újra ebédet készítsek belőle. :D
Az alábbi étel eredetijét egyébként a „citromos bácsitól” ajándékba kapott citrom tök felhasználásán való agyaláskor találtam a neten. Miután a tetszetősnek tűnő recept a birtokomba került, és végre megérkeztek a direkt ehhez megrendelt hozzávalók (mert thai ragacsos rizst és harissát mifelénk sehol sem lehet kapni), sőt a tök is kibírta a két hétig tartó várakozási időt, nagy elánnal fogtam hozzá az elkészítéséhez. A felbuzdulásból azonban bosszúság lett, és a tökös massza szégyenszemre a kukában landolt. Ennek oka pedig az volt, hogy sütés közben szétfolyt a fasírt, hiába izzítottam be végül az air fryert is, hogy a többit olaj helyett inkább abban süssem ki. Igaz, én eleve felhúzott szemöldökkel szemléltem a videót, amiben a masszához csak keményítőt kevert a kis hölgyemény, tojást viszont egy darabot se. Neki sikerült (naná!), nekem nem, de bizonyára az apróságokon csúszott el a dolog. Nevezetesen, hogy a „1 cup” mint mennyiség számomra mindig feladja a leckét – pláne kockázott tök esetében –, ill. én a kihűlt sült tököt előbb magában törtem át villával, majd ezután kevertem hozzá a főtt rizst és társait. Ellenben ő a kockázott állapotú sült tökkel tette ugyanezt, és gyúrta egybe az egészet. Tehát nála a tök valószínűleg darabosabb maradt (igaz, kézzel is simán pürés állagúra lehetne trancsírozni), így kevésbé lett szaftos a matyi. Plusz, az ő harissája állagra a sűrített paradicsoméra hajazott, míg az enyém folyékony volt, ezáltal is hígabbá téve a masszát. Bár nem hiszem, hogy pont ez lett volna a fő baj.
A tojás mint kötőanyag hiánya viszont nekem továbbra is furcsán hatott, tekintve hogy útifűmaghéj sem került bele, a tojásnélküliséget orvosolandó, ami ugyebár sütéskor egybefogta volna a fasírtalapot. Sebaj, maradt még tök bőven a kísérletezéshez, még ha kedvből jóval kevesebb is jutott, köszönhetően a mocsok macskáknak, akik néha „kivisznek az észből” az ilyen-olyan bolondériáikkal. :D Szóval a tök kisvártatva újra színre lépett, a massza ismét bekeverődött, és juszt is került bele tojás, sőt másfajta szárazanyag, hogy egyben tartsa a sülő fasírtot. A végeredmény mindkettőnknek nagyon ízlett, sőt az incemfáncom hozzávalók (pisztácia, gránátalma, málnaecet, harissa, ragacsos rizs) is dobtak rajta, de simán működhet ezek nélkül is, kinek-kinek a maga pénztárcájára és/vagy ízlésére szabva. ;) Mi magában, pontosabban csupán a harisnyás harrisás-mézes joghurtba tunkolva ettük, és nem hiányzott mellé semmilyen köret. Szerintem olajban sütve finomabb. ;)



Hozzávalók 12 darabhoz:

a tökfasírthoz:
10 dkg thai ragacsos rizs (nyers mennyiség)
½ tk. sáfrány
egy csipet só
2 dl víz
25 dkg vajtök (hámozott mennyiség)
1 vörös- vagy mogyoróhagyma (lehéjazva kb. 10 dkg)
4 gerezd fokhagyma, áttörve
1 ek. harissa (enyhe; vagy 1 tk. Erős Pista)
2 tk. őrölt koriander
2 tk. őrölt kömény
1 tk. őrölt pirospaprika
1 ek. szezámmag
1 tk. fekete szezámmag
1 tk. magos Dijoni mustár
1 kis citrom héja
2 ek. frissen facsart citromlé
fekete bors

1 nagy tojás
1 tk. olívaolaj a nyers tök sütéséhez
2 dl víz
5 dkg zabpehely, darálva
8 dkg apró szemű zabpehely
kevés kókuszolaj a fasírtok sütéshez

a mártogatóhoz és a tálaláshoz:
15 dkg görög joghurt
1 tk. méz vagy egyéb növényi édesítő
1 ek. harissa (enyhe)
2 tk. pisztácia, aprítva (vagy pekándió)
2 ek. gránátalmamag
1 ek. aprított petrezselyemzöldje
málnás balzsamecet krém, ízlés szerint

elkészítés:

  1. A rizst alaposan átmossuk, majd annyi vízben, ami 2 ujjnyira ellepi, 4 órára beáztatjuk.
  2. A sáfrányszálakat lábasba szórjuk, felöntjük 1 dl forró vízzel, és lefedve állni hagyjuk.
  3. A beáztatott, majd leszűrt rizst a többi vízzel együtt a sáfrányos vízhez öntjük, nagy lángon felforraljuk, és lefedve, kis lángon 7-8 perc alatt megfőzzük. Elzárjuk alatta a lángot, és lefedve 10 percig állni hagyjuk. Kihűtjük.
  4. A tököt meghámozzuk, felkockázzuk, majd tálba téve összeforgatjuk a negyedbe vágott, felszeletelt hagymával. 1-1 teáskanál őrölt korianederrel és őrölt köménnyel fűszerezzük, hozzákeverjük a harissa pasztát, a magos mustárt, a kétféle szezámmagot és az olajat.
  5. A keveréket a forró levegős sütő tepsijébe tesszük, és 180°C-on kb. 20 perc alatt puhára sütjük, miközben 2-3 alkalommal átforgatjuk. Hűlni hagyjuk, majd késes aprítóban ledaráljuk, vagy villával áttörjük.
  6. A rizst a kihűlt tökhöz adjuk, és alaposan összedolgozzuk az áttört fokhagymával, a többi fűszerrel, a citromhéjjal és -lével, a tojással, valamint a darált és a szemcsés zabpehellyel.
  7. A masszából fagylaltos kanálnyi adagokat veszünk ki, és a tenyerünkben kissé ellapítjuk. A sütést kétféleképpen végezhetjük:
    a) A fasírtokat annyi felhevített olajba tesszük, amennyi félig ellepi azokat, és közepes lángon mindkét oldalukon kisütjük. (Szerintem ez a változat finomabb.)
    b) A sütőpapírral bélelt forró levegős sütő sütőpapírral bélelt, kissé beolajozott rácsbetétjére (vagy normál sütő tepsijére) tesszük a fasírtokat, meglocsoljuk leheletnyi olajjal, és 180°C-on kb. 15 perc alatt kisütjük.
  8. A kész fasírtokat elosztjuk 2 tányéron, megszórjuk gránátalma magokkal, aprított pisztáciával, petrezselyemmel, és meglocsoljuk krémes balzsamecettel. Mézzel édesített görög joghurtot, 1-1 teáskanál harissát adunk mellé mártogatónak.
Megjegyzés, tipp:
Normál sütőben a felkockázott tököt 200°C-on süssük kb. 30 percig. Sütőben sütve nem pirul, csak puhul, és szaftosabb lesz, (villával könnyű áttörni), emiatt több liszt kellhet bele, mint a forró levegős sütőben sütött változat esetében.
Friss korianderrel, mentalevelekkel, kaporral is tálalhatjuk.
A fotókon látható világosabb színű sütőtöktökfasírtok air fryerben, a sötétebbek olajban sültek.




Ötlet: innen

2022. október 7.

Szalonnás-sajtos sütőtöklepény és krokett

egy recept kétféle elkészítési mód


 


 
Ha egyszer rákattanok valamilyen alapanyagra, akkor ettől többnyire megtáltosodva, különféle elkészítési módokon agyalok. Így jártam a sütőtökkel is, ami annyira belopta magát a szívembe, hogy az első – még bátortalan – vásárlást követően a második alkalommal a boltban rögtön 2 db tököt tettem a kosaramba. Az egyiket azonnal fel is használtam, és ugyanabból a masszából két fajta étel született. Persze, a tócsnihoz hasonlóan elkészített lepény és a krokett nem számít azért olyan nagy ötletnek, de az én konyhámban így is mindenképp szélesíti a tökös receptek eddig nem létező tárházát. :D Egyébként pedig kíváncsi voltam, hogy az imádott krokett hogy működik sütőtökből. És hát működik, de még mennyire! :)
Bár a kétféle elkészítési módhoz használt massza teljes mértékben megegyezik, mégis egészen más élményt nyújt a lapos, prézlimentes verzió, mint a krokett. Az utóbbi ui. egyrészt kívül ropog, amit én eleve imádok, másrészt belül könnyed, néhol levegős textúrájú. Míg a tócsniszerű lepény megpirult – és szintén szeretni való – külső rétege jól harmonizál az alapvetően puha állaggal. Ennyi marketingduma után viszont inkább nem szövegelek róla tovább – ki kell próbálni! ;)

 


 

Hozzávalók 10-10 darabhoz:

50 dkg sütőtök (hámozott mennyiség)
10 dkg kockázott húsos szalonna
1 fej lila hagyma
4 gerezd fokhagyma
1 kis csokor petrezselyemzöldje + a tálaláshoz
8 dkg eidami sajt, reszelve
szerecsendió
őrölt színes bors

1 tojás
10 dkg fehér tönkölyliszt
5 dkg zabpehelyliszt
zsemlemorzsa + szezámmag a forgatáshoz
növényi olaj a sütéshez

elkészítés:
  1. A meghámozott tököt (ha a magos részéből készítjük, akkor előbb kivesszük a magházat) felkockázzuk, vízgőz fölött puhára pároljuk, majd hűlni hagyjuk.
  2. A szalonnát 1 evőkanál folyékony zsíron vagy növényi olajon majdnem teljesen zsírjára sütjük, rátesszük a finomra aprított hagymát, megsózzuk és pirulásig sütjük.
  3. Hozzákeverjük az áttört fokhagymát, borssal, frissen reszelt szerecsendióval gazdagon ízesítjük, és pár másodperc alatt készre sütjük. Hűlni hagyjuk.
  4. A párolt tököt pürésítjük, összedolgozzuk a hagymás szalonnával, a reszelt sajttal, tojással, kétféle liszttel. Ha szükséges, utánasózzuk. (Ez egy elég lágy massza lesz, de ne adjunk hozzá több lisztet, mint amit a receptben javasolok.) Kétfelé vesszük.
  5. Az egyik adag püréből vízbe mártogatott evőkanállal púpozott mennyiségeket halmozunk a serpenyőben felhevített kevés olajba, és a kanál hátával ellapítjuk. Közepes lángon mindkét oldalukon kisütjük, majd papírtörlőre szedjük a lepénykéket.
  6. Az olajat annyival pótoljuk, hogy 2 ujjnyi mély legyen, felhevítjük, és ugyancsak vízbe mártogatott evőkanállal 10 db krokettet formázunk: a zsemlemorzsás tenyerünkbe teszünk egy evőkanálnyi masszát, belepottyantjuk a zsemlemorzsába, majd óvatosan áthengerítjük. (vigyázat, mert tényleg lágy!). Így formázzuk meg a többit is, és közepes lángon kisütjük. Szintén papírtörlőre szedjük, majd a lepényekkel együtt, aprított petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.
Tipp:
A töklepényt és a krokettet ehetjük önmagában, tejfölös vagy joghurtöntettel, de húsok mellé is jó választás.
A kroketthez a mustáros joghurtos mártogató különösen jól illik. Ehhez én kb. 20 dkg görög joghurthoz kevertem 1 púpozott ek. mustárt, 1 tk. dijoni mustárt, 1 gerezd áttört fokhagymát, őrölt borsot, pici sót és 1 tk. akácmézet.

 


2022. szeptember 23.

Sajtos sütőtöktallér panko bundában

 

 


 
A sütőtök egészen idáig nem volt a barátom. Pontosabban azt a sütőben sült fajtát, amit sokan fahéjjal hintve esznek, én se ízre, se szagra máig nem csípem. Ettől függetlenül úgy gondoltam, létezhet olyan tökös recept, amit jóízűen megennék. Utána is néztem, és néhány ötlet felkeltette az érdeklődésemet. Az egyik ilyen a sütőtök cordon bleu volt. A megfelelő tök nagy reményű birtokosaként izgalommal telve vártam a kóstolást. Persze, ha ropogós morzsában sült zöldségről van szó, akkor eleve jó eséllyel lehet arra számítani, hogy a végeredmény szerethető lesz. Így is történt – mindkettőnk szerint tök jó, hogy nem voltam gyáva tenni vele egy próbát, mert nagyon ízlett. :)
Ebben a töltött töktallérban azonban az eredeti recept szerint nem csak sajt van, hanem sonka is, de én azt nemes egyszerűséggel kispóroltam belőle, mivel már 2 éve tart nálunk a húsfogyasztást minimalizáló táplálkozás. Aki jónak látja, természetesen beleteheti. ;)
Ez a ropogós bundába bújt, belül puha finomság levett bennünket a lábunkról, úgyhogy mostantól még eggyel többféle zöldség színesítheti a táplálkozásunkat. :)

 


Hozzávalók 6 darabhoz:

40-45 dkg Butternut vagy sonkatök (hámozott mennyiség)
10 dkg eidami sajt
őrölt színes bors

liszt (bármilyen)
2 tojás
panko morzsa
növényi olaj a sütéshez

elkészítés:
  1. A tököt meghámozzuk, a hosszúkás, „nyaki” részét levágjuk, és 12 darab, kb. 0,5 cm vastagságú karikákra szeljük.
  2. A szeleteket 3 percig főzzük, majd jégkockás vízbe szedjük és lehűtjük. Leitatjuk róluk a nedvességet, majd mindkét oldalukat meghintjük kevés sóval és borssal.
  3. A sajtot lereszeljük, és 6 db, kb. 1,5 dekányi lapos tallérokká gyurmázzuk. (Szeletelt sajt esetén pogácsaszaggatóval köröket szaggathatunk ki.)
  4. Két tökszelet közé egy sajttallért helyezünk, és előbb lisztbe, majd sóval ízesített felvert tojásba és panko morzsába forgatjuk. Így járunk el a többivel is.
  5. Serpenyőben jó ujjnyi mély olajat hevítünk, és közepes lángon kisütjük benne a töltött tököket. Papírtörlőre szedjük. Személyenként 2 darab sütőtöktallért számolunk.
Tipp:
Bármilyen köretet adhatunk hozzá. Én friss jégsalátával együtt tálaltam.
Készíthetünk hozzá fűszeres joghurtöntetet is: 30 dkg görög joghurthoz keverjünk 1 tk. oregánót, 1 tk. curryport, késhegynyi őrölt köményt, őrölt színes borsot, sót, 1 ek. extra szűz olívaolajat és 1 szűk ek. akácmézet (lehet agavé szirup is).