2022. március 9.

Parmezános falafel sütőben sütve, paradicsomos bulgurral

 

 

 



Annyira beleszerettünk a falafelbe, hogy rögtön vettünk 1 kiló csicseriborsót. :D Megkérdeztem a Kuytafült, nem bánja-e, ha előfordul olyan, hogy egymás után két nap is asztalra teszem – a mosolyát igennek vettem. De hogy ne érje szó a ház elejét, mármint abból a szempontból, hogy unalmas a kaja, harmadik nekifutásra már sütőben sütöttem ki a falafeleket, sőt sajtot is csempésztem bele. Huhuhuhú, de jól tettem, mert a parmezántól szerény megítélésem szerint fergetegesre sikeredett. Persze ez elsősorban nem nekem, hanem a sajtnak köszönhető, de azért az ötletnek is jár dicséret, ugye?! :D Na jó, csak viccelek, mert valójában nem kell ahhoz nagy fantázia, hogy sajtot keverjünk egy zöldségfasírthoz.
A paradicsomos bulgur egyébként szintén jó találmány, biztosan készíti így más is, de számomra ez volt az első alkalom. Úgy gondoltam, jó ötlet összeházasítani őket, és ha a bulgur alapból vízben fő, miért is ne tehetné meg ugyanezt darabolt paradicsomban és annak levében. Nem is cáfolt rá, boldogan főtt puhára az alternatív fürdőben is. :D A jó ebédhez már csak a nótaszó hiányzott, de ettől inkább eltekintettem. :D

 




Hozzávalók 2 személyre:

a parmezános falafelhez:
10 dkg száraz csicseriborsó
½ fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 csapott ek. őrölt pirospaprika
1 tk. currypor
1 csapott tk. fűszerkömény
1 ek. Toscana fűszerkeverék
őrölt fekete bors

10 dkg parmezán sajt
2 ek. szezámmag
75 ml víz
kevés olíva- vagy kókuszolaj

a paradicsomos bulgurhoz:
12 dkg bulgur
1 doboz darabolt paradicsomkonzerv
1 fej (10 dkg) vöröshagyma
6 gerezd fokhagyma
1 tk. őrölt pirospaprika
1 tk. fűszerkömény
1 tk. bazsalikom
1 mk. őrölt rozmaring
őrölt fekete bors

2 ek. agavészirup (vagy folyékony méz)
3 ek. extra szűz olívaolaj (vagy folyékony mangalicazsír)
2 dl víz

elkészítés:

  1. A falafelhez a csicseriborsót 10-12 órára háromszoros mennyiségű vízbe áztatjuk, másnap lecsepegtetjük.
  2. A csicseriborsót a szezámmag és a sajt kivételével késes aprítóban ledaráljuk, majd 2 óra pihentetés után hozzákeverjük a reszelt parmezánt és a szezámmagot.
  3. A masszából 10 golyót formázunk és ellapítjuk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és azokon a helyeken, ahová a falafeleket tesszük, eloszlatunk egy kevés növényi olajat.
  4. A fasírtok tetejét és lekenjük kevés olajjal, és 190°C-os sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük.
  5. Amíg a falafel sül, a felhevített zsiradékon, kevés sót adva hozzá, kissé lepirítjuk a finomra aprított hagymát és a fokhagymát.
  6. A tűzről lehúzva hozzákeverjük a fűszereket, felöntjük a paradicsomkonzervvel, a vízzel, és hozzáadjuk a bulgurt. Nagy lángon felforraljuk, majd kis lángon készre főzzük. Utánasózzuk, és az agavésziruppal kissé megédesítjük. A falafellel együtt tálaljuk.