2016. január 18.

Újhagymás burgonya gratin







Nem ez az első eset, hogy burgonya gratint készítettem, de ez az első alkalom, hogy felkerült a blogra. Első alkalommal a gratin nem lett tetszetős, de legalább kiderült, hogy így még én is szeretem a főtt a krumplit. :D Második nekifutásra sem lett túl szép, de akkor már mindegy volt. Harmadik alkalommal – bár jóval nagyobb sütőtálban készült – végre szemre is klasszul sikerült, de akkor meg a hozzá sütött hús képeivel elégedetlenkedtem, úgyhogy végképp kénytelen voltam újra elkészíteni, és végre a 4. fotózás eredménye mellett maradni, hogy végre közkinccsé legyen. Persze ez a kis harcom a burgonya gratinnal a tálalás szépségét illetően mit sem változtat azon, hogy ez a köret bizony olyan finom, hogy képes vagyok többször is nekiveselkedni, és a sütés eredményét minden alkalommal gyomrom tartalmává varázsolni. :D






Hozzávalók 4 személyre (4 db 10,3 cm átmérőjű, 6,7 cm magas szufléformához):

60 dkg krumpli
4 szál újhagyma
3 dl tejszín
2 dkg étkezési kukoricakeményítő
1 tk. édeskés curry
őrölt zöld bors

vaj a formához
4 szelet mozzarella vagy 8 dkg bármilyen reszelt sajt (elmaradhat)

elkészítés:
  1. A krumplit meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk, és a vajjal kikent sütőformákban körkörösen elrendezzük úgy, hogy a szeletek kissé fedjék egymást. Minden réteget megszórunk karikára vágott újhagymával.
  2. A keményítőt egy kevés tejszínnel simára keverjük, majd felöntjük a többi tejszínnel, megfűszerezzük és jól elkeverjük.
  3. Négyfelé osztva a burgonyára öntjük, előmelegített sütőben, alufólia alatt sütjük 25 percet, majd további 20 percet fólia nélkül, amíg a teteje pirulni nem kezd. Újhagymakarikákkal és petrezselyemzölddel díszítve azonnal tálaljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)

Tipp:

A gratint más módon is feltálalhatjuk: a formában előbb hagyjuk langyosra hűlni, hogy szépen ki tudjuk borítani belőle. Egy ív sütőpapírt vágjunk 4 részre, és miután kibéleltük velük a tepsit, fordítsuk rá a forma oldalától előzőleg késsel elválasztott gratint. Tegyünk a tetejükre egy-egy szelet mozzarella sajtot, vagy szórjunk rá reszelt sajtot, és a sütő középső rácsára téve, szintén 200°C-on, grill fokozaton, kb. 10 perc alatt olvasszuk rá. Ezután a sütőpapír segítségével mindegyiket emeljük át külön tányérokra.




















A recept a Kifőztük gasztromagazin januári számában is megjelent.