2018. június 19.

Napraforgómagos pogácsa








A Kutyafülnek nemrég szülinapja volt, és ebből az alkalomból csupa olyat sütöttem, amit szeret. Jó vicc, ünnepnapokon kívül is olyanokat szoktam készíteni, ami a fogához való, de a születésnap az mégiscsak kiemelten fontos. Éppen ezért ebből az alkalomból ő mondhatta meg, hogy konkrétan minek örülne a legjobban. A pizzára és a diótortára mérget mertem volna venni – persze nem az elfogyasztásuk utáni gyógyszerbevételre célzok, hanem a tippre, amit úgy eltaláltam, hogy ha az a lottó 5-ös lett volna, akkor most durván meggazdagodva, Bora-Borán lógatnám a lábamat a türkizkék tengervízben. :D Harmadiknak viszont nem mondott semmit, de mivel 3 a magyar igazság, ezért elhatároztam, hogy sütök még valami mást is, ami meglepi lesz. Imádja a pogácsát – nem is értem, hogy maradhatott le a kívánságlistájáról –, ezért most olyat készítettem, amilyet eddig még nem. A tésztája már jól vizsgázott egy másik pogi kapcsán, úgyhogy csak egy picit módosítottam rajta, hogy azért mégse legyen ugyanolyan. Így került bele a napraforgómag, amitől igazán kellemes ízű lett. Kb. úgy örült neki, mintha legalábbis egy saját málnával teli tálat tettem volna elé (mert hogy ezt a gyümölcsöt nagyon imádja). Az már biztos, hogy ez a pogácsa is visszatérő sós süti lesz ezután. :)






Hozzávalók kb. 55 darabhoz:

45 dkg finomliszt
5 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
15 dkg sertészsír
20 dkg (20% zsírtartalmú) tejföl
2 tojás
1 ek. só
1 ek. cukor
3 dkg friss élesztő
6 dkg pirított napraforgómag

elkészítés:

  1. Az élesztőt a cukorral elkeverjük a meglangyosított tejfölben, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A zsírt elmorzsoljuk a sóval vegyített lisztkeverékkel, hozzáadjuk az élesztős tejfölt, 1 felvert tojást, és összeállítjuk a tésztát.
  3. Téglalap alakúra kihúzkodjuk, két részletben rászórjuk a durvára aprított, pirított napraforgómagot, és rugalmas, nem túl lágy tésztává dagasztjuk. Letakarva megkelesztjük.
  4. A megkelt tésztát lisztezett munkalapon 1 cm vastag négyzetlapra kinyújtjuk, és kb. 3 cm-es kockákra vágjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és negyedórát kelni hagyjuk.
  5. A pogácsákat lekenjük felvert tojással, és előmelegített sütőben megsütjük. Langyosra hűlve kínáljuk.
sütési hőfok: 185°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc