A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyökér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyökér. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. február 24.

Karamellizált zöldségleves csirkehússal

...a szenvedély íze, végre!




Néhány évvel ezelőtt futószalagon főztem a tartalmas zöldségleveseket, szinte mást sem ettünk, csak azt. Majd, ahogyan az nálunk lenni szokott, telítődtünk, és jó ideje már csak ritkán főzök ilyesmit. Amikor viszont igen, akkor mindig a nagy leves-ehetnék vágya hajt, és iszonyú jól tud esni. :)
Nemrégiben A szenvedély íze c. Juliette Binoche-mozi sok szempontból olyan szinten magával ragadott (mindkettőnket), hogy mindenképp elő akartam rukkolni valami jó kis rusztikus levessel. Persze, nem kívántam túlbonyolítani, és csupán a klasszikus leveszöldségek után nyúltam. Mint sokan mások, mi sem rajongunk a főtt zellerért, sőt a gyökér sem tartozik a kedvenceink közé, arról nem is beszélve, hogy az ezúttal szándékosan nagy darabokra vágott főtt hagyma sem tűnt túl étvágygerjesztőnek a lében úszkálva. Gondoltam, teszek egy próbát, és minden, levesbe belefőtt zöldséget külön-külön megkaramellizálok, majd így teszem vissza a kondérba. Azon túl, hogy a csodálatos illat körbelengte az egész konyhát, udvart, a leves kóstoláskor is fantasztikus élményt nyújtott – hasonlót, mint maga a film. :) Rögtön tudtam, hogy ezt újra meg kell csinálnom, de inkább piaci, nem pedig bolti zöldségekből, és akkor majd jól lefotózom.
Pár nappal később be is szereztük a hozzávalókat, és még a piaci árusnak is elregéltem a karamellizálás adta örömöket, ill. új távlatokat. Ő pedig közölte, hogy ezt neki is ki kell próbálnia, mert amúgy ő is utálja a főtt zellert és gyökeret. :D
Nagy boldogan hazahoztuk a „zsákmányt”, és akkor bumm, estére lebetegedtem/-tünk! Az akkori kornyadt állapotunkban pláne jól jött volna ez a kis leveske!
A zöldségek napokig várták sorsukat a hűtőben, mire (majd' egy héttel később) végre teljesíthették küldetésüket. Ám – részben az utálatosan kevés fokozatú indukciós főzőlap (amin vagy nagyon lobog, vagy meg se moccan a lé) és talán a betegség utáni elcsigázottság miatt is – ezúttal kissé túlfőztem a zöldségeket (a hagymát sem úgy daraboltam, ahogy először), amelyek ettől kevésbé mutatós módon, a karamellizáltságukat szinte teljesen elrejtve (a husi nem különben) néztek vissza rám a fotózásra kirakott tányérból. Van ilyen: sokszor elsőre, eltervezettség nélkül szebb az étel, mint komolyan rákészülve és megkomponálva. De bízom benne, hogy azért így is hihető az ítélet, miszerint ez a tartalmas, vasárnapi levesként is tálalható fogás tényleg naaagyon finooom! ;)
Anyaaa, innen üzenem, hogy ha legközelebb betegek leszünk, ezt a levest főzd meg nekünk! ;)

 


Hozzávalók:

2 egész csirkecombfilé (kb. 30 dkg)
1 kisebb csirkemellfilé (kb. 30 dkg)
3 kis öklömnyi, friss zellergumó (pucolva kb. 30 dkg)
1 nagy, friss petrezselyemgyökér (pucolva kb. 15 dkg)
2 nagy, édesebb fajta sárgarépa (pucolva kb. 20 dkg)
2 batáta (pucolva kb. 30 dkg)
4 nagyobb fej vöröshagyma (pucolva kb. 50 dkg)
1 nagy fej fokhagyma (pucolva kb. 5 dkg)
2 kis csokor zellerzöldje
2 kis csokor petrezselyemzöldje
1 ek. Provence-i fűszerkeverék
1 ek. ételízesítő (színezőanyag- és ízfokozómentes)
1 tk. majoránna
1 tk. oregánó
1 tk. tárkony
1 mk. őrölt babérlevél
½ mk. őrölt szerecsendió
késhegynyi csilipehely (habanero chili)
őrölt fekete bors

suhintásnyi finomliszt
3 ek. szilárd mangalicazsír
3 dkg étkezési kukoricakeményítő
2,2 l víz (egy része lehet zöldség- vagy húsalaplé)
4 csapott tk. finomítatlan nádcukor
kevés olívaolaj

elkészítés:
  1. A zeller és a gyökér zöldjét folyó víz alatt lemossuk, lerázzuk. A zellerzöldet az egyik csokor petrezselyemzölddel együtt zsineggel összekötjük. A másik csokor petrezselymet felaprítjuk.
  2. A többi zöldséget megtisztítjuk/meghámozzuk, mindegyiket rusztikusra daraboljuk. A vöröshagymákat negyedeljük. A fokhagymagerezdek egyik végét keresztben bemetsszük.
  3. A kicsontozott csirkecombot a mellfilével együtt nagyobb darabokra vágjuk. Kevés őrölt borssal, sóval fűszerezzük, megszórjuk egy kis liszttel, és alaposan összeforgatjuk. Serpenyőben, 2 evőkanál felhevített zsíron hirtelen átsütjük. Félretesszük.
  4. A többi zsírt nagy lábasban felhevítjük, rátesszük előbb a zeller- és a gyökérdarabokat, és lefedve pároljuk. 2-3 perc elteltével a répát, a batátát, a vörös- és fokhagymát is hozzáadjuk, enyhén megsózzuk, és kétszer megkeverve 3-4 percig pirítjuk.
  5. A tűzről lehúzva megfűszerezzük, rátesszük az elősütött húsdarabokat, a fele mennyiségű aprított petrezselyemzöldet, az összekötözött zeller- és petrezselyemzöldet, és felöntjük 2 l hideg vízzel. Közepes lángon felforraljuk, majd a főzés intenzitását mérsékeljük, és a levest majdnem teljesen lefedve, gyöngyözve addig főzzük, hogy a zöldségek roppanósra puhuljanak benne. (Leghamarabb az édesburgonya fő meg, azt kivehetjük a levesből, amíg a többi zöldség is elkészül.)
  6. A levest félrehúzzuk a tűzről. Kiszedjük belőle a zeller és a petrezselyem zöldjét, kinyomkodjuk, a felfogott levet pedig visszaöntjük a levesbe. Külön tálkákba kiszedjük továbbá a szétmállott hagymát, a fokhagymát és a többi zöldséget is. (A zeller, a gyökér, sárgarépa, batáta mehet ugyanazon tálkába.)
  7. A keményítőt csomómentesre keverjük 2 dl vízzel, kevés forró levessel, és kissé besűrítjük vele a tűzre visszatett, forrásban lévő levest. Elzárjuk alatta a lángot.
  8. Serpenyőben pici olívaolajat hevítünk, és 1 csapott teáskanál nádcukorral megpörgetve, megkaramellizáljuk rajta a vöröshagymát és a fokhagymát. A levesbe szedjük.
  9. A többi olívaolajon 2-3 részletben – a fennmaradó cukor hozzáadásával – megkaramellizáljuk a többi zöldséget is, majd ezeket is visszatesszük a levesbe. Kitálaljuk.
Megjegyzés, tipp:
Ha csak tehetjük, otthon nevelt csirkéből, és saját termesztésű zöldségekből készítsük. ;)
Tény, hogy a főtt zöldségek levesből való kihalászása kicsit molyolósabb feladat, de megéri bíbelődni vele, mert az eredmény önmagáért beszél. ;)
Aki fokozni akarja az élvezetet, az – a leves igen laktató és kalóriadús volta ellenére – elropogtathat mellé egy szelet olívaolajjal vagy vajjal megkent, sóval megpörgetett, pirított kalácsot vagy kenyeret. Mi kipróbáltuk, és naná, hogy így aztán pláne pazar élményt nyújt! :D

 

 


 


 

2022. június 10.

Zöldségtallér cukkinis bulgurral

(Reg-Enor diétába beilleszthető)






 
Ahogy a Reg-Enor tisztítókúrában szépen haladtunk előre, úgy kezdett alábbhagyni a fáradtságérzet, és egyre nagyobb kedvvel mentem ki a konyhába, megfőzni az ebédet. Egy ilyen jó napon született meg ez az étel, ami ugyan szintén nem bonyolult, de azért mégiscsak több időt vesz igénybe, mint egy tojáspöri elkészítése. :D
A főleg leveszöldségekből lévő fasírt igazán kellemes ízű és állagú, a bulgurral együtt laktató ebéd. :) Nem utolsó sorban jó hatással van az egészségünkre is. :)

 



Hozzávalók 2-3 személyre:

a zöldségtallérhoz:
2 szál (kb. 15 dkg) sárgarépa (tisztított mennyiség)
2 szál (kb. 10 dkg) gyökér (tisztított mennyiség)
10 dkg póréhagyma (tisztított mennyiség)
1 tk. őrölt pirospaprika
1 tk. morzsolt oregánó
1 tk. szárított kakukkfű
őrölt fekete bors

2 tojás
5 dkg finom szemcsés zabpehely
teljes kiőrlésű házi zsemlemorzsa a forgatáshoz
mangalicazsír a sütéshez

a cukkinis bulgurhoz:
10 dkg bio bulgur
15 dkg cukkini
1 fej lila hagyma
3 gerezd fokhagyma
1 ek. morzsolt oregánó
1 tk. szárított kakukkfű
1 csapott tk. őrölt pirospaprika
1 mk. őrölt kömény
őrölt fekete bors

3 dkg mangalica-, liba- vagy kacsazsír
1 dl víz  

elkészítés:

  1. A megtisztított sárgarépát a gyökérrel késes aprítóban ledaráljuk, vagy kis lyukú reszelőn lereszeljük, megsózzuk. 10-15 percig állni hagyjuk, majd a levétől kinyomkodjuk.
  2. Hozzáadjuk a késes aprítóval ledarált póréhagymát, és befűszerezzük. Elkeverjük benne a tojást és a zabpelyhet.
  3. A masszából kicsit púpozottabb fagylaltos kanálnyi mennyiségű adagokat veszünk ki, és 10 darab tallért formázunk belőle. Zsemlemorzsába forgatjuk.
  4. A bulgurt másfélszeres mennyiségű vízben nagy lángon felforraljuk, majd fedő alatt, kis lángon, néha megkeverve puhára főzzük. Lefedve hagyjuk.
  5. A lila hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk, a felhevített zsíron, fedő alatt aranysárgára pároljuk, majd megfűszerezzük, rátesszük a cukkinit, enyhén sózzuk, és fedő alatt puhára pároljuk. Hozzáforgatjuk a főtt bulgurt, utánasózzuk, és lefedve melegen tartjuk.
  6. A zöldségtallérokat közepesen mély, felhevített zsírban mindkét oldalukon kisütjük, és papírtörlőre szedjük. A bulgurral együtt tálaljuk. Paradicsomsalátát is kínálhatunk hozzá.

Megjegyzés:

  • Reg-Enor tisztítókúra esetén a főtt bulgurhoz plusz 2 dkg olvasztott zsírt keverünk, és ezután tesszük rá a cukkinis alapra.
  • Reg-Enor diétán kívül a tallérokat kókusz- vagy egyéb növényi olajban is kisüthetjük, ill. a köretet extra szűz olívaolajjal készíthetjük. Adhatunk mellé finoman fűszerezett növényi tejfölt mártogatónak.

 


 

2019. január 20.

Mézes csirke mustáros mártással és burgonyafánkkal





Burgonyafánk után kutattam a neten, és szembe jött velem az alábbi recept. Megtetszett, így hát elkészítettem. A farsangi szezonhoz nagyon illik. :)
Meg kell mondjam, ezúttal majdnem teljesen elégedett voltam a leírással, mert a hozzávalóknál megadott mennyiségek szinte tökéletesnek bizonyultak, már ami a húst és a mártást illeti. A 2 személyre ajánlott fánktésztát viszont egy kissé túlméretezték, vagy csak nagyon-nagy étkűeknek szánták. :D Igazából ezt nem éreztem bajnak, mert nagyon finom – kívül ropogós, belül puha. :) A megmaradt fánkok pedig könnyen melegíthetőek, és a maradék mártásba lehet őket tunkolni.
Csak annyit változtattam a recepten, hogy a mártáshoz Ramiro paprikát is adtam, mert egy kis darab pár napja már a hűtőben árválkodott. Egy kis plusz ízen kívül szép narancssárgás árnyalatot kapott tőle a mártás. :) A fánkot pedig egy leheletnyivel több krumplival és élesztővel készítettem, ill. került bele némi fűszer is.
A receptben csak azért írtam dupla adag húst, mert nem láttam értelmét a fánk hozzávalóinak mennyiségét csökkenteni. Így 4 személyre elegendő ételt kapunk mindhárom alkotóelemét tekintve. :) Igen laktató ebéd lett belőle.


Hozzávalók 4 személyre:

a mézes csirkéhez:
4 fél, kisebb méretű csirkemellfilé (bőr nélkül)
őrölt fekete bors

2 ek. szilárd mangalicazsír
4 dkg vaj
1 tk. morzsolt vagy 4 ág friss kakukkfű
4 ek. méz

a mustáros mártáshoz:
10 dkg sárgarépa
5 dkg petrezselyemgyökér
5 dkg Ramiro paprika
1 kis fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 ek. mustár
1 tk. magos Dijoni mustár
3 babérlevél
1,5 dl száraz fehérbor
1,5 dl víz+amennyi még szükséges
2,5 dl habtejszín

őrölt fekete bors
1 ek. szilárd mangalicazsír

a burgonyafánkhoz (kb. 23 darabhoz):
35 dkg lisztesre fövő burgonya (C típusú)
20 dkg finomliszt
4 dkg vaj
1 tojás
1 tk. cukor
őrölt fehér bors
őrölt szerecsendió

2 dkg friss élesztő
0,5 dl víz

elkészítés:

  1. A burgonyafánkhoz a meghámozott, kockára vágott krumplit sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük és áttörjük. Még forrón sóval borssal, szerecsendióval fűszerezzük és hozzákeverjük a puha vajat. Hűlni hagyjuk.
  2. Az élesztőt elkeverjük a langyos vízzel, egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk, majd a felvert tojással és a többi liszttel együtt a krumplihoz adjuk. Alaposan összedolgozzuk, és letakarva a kétszeresére kelesztjük.
  3. A mártáshoz a felaprított sárgarépát, a gyökeret a fokhagymagerezdekkel együtt a felhevített zsíron lepirítjuk. Hozzáadjuk a nagyobb kockákra vágott vöröshagymát, a paprikát, és tovább pirítjuk.
  4. Belekeverjük a kétféle mustárt, sóval, borssal, babérlevéllel ízesítjük és felöntjük a borral. 2-3 percig forraljuk, majd hozzáöntjük a vizet, és addig főzzük, amíg a lé majdnem teljesen elforr.
  5. Felöntjük a tejszínnel, és kis lángon 5 percig főzzük. Félretesszük hűlni, majd kivesszük belőle a babérlevelet, és botmixerrel pürésítjük.
  6. Annyi vizet adunk még hozzá, hogy mártás állagú legyen, ill. sózzuk, borsozzuk még, ha szükséges.
  7. A mézes csirkéhez a fél mellfiléket mindkét oldalukon sóval, borssal ízesítjük, majd a felhevített zsíron aranybarna kérget sütünk rá, miközben többször megfordítjuk. (Fontos, hogy a belseje ne süljön át teljesen.)
  8. A filéket sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, és 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivett húsdarabokat alufóliába csomagoljuk, és 10 percig pihentetjük.
  9. A hús sütéséhez használt serpenyőben felhevítjük a vajat, rátesszük a kakukkfüvet, és ráhelyezzük a filéket. Hozzáöntjük a húsból kifolyt szaftot, mézet csorgatunk rá, és sütés közben addig locsolgatjuk a mézes szafttal, amíg a hús aranyszínű, csillogó mázat nem kap. A filéket visszatesszük a tepsibe, és 100°C-os sütőben melegen tartjuk, amíg a fánkokat kisütjük.
  10. A megkelt krumplis tésztából két, olajba mártogatott evőkanál segítségével ovális fánkokat formázunk, és 175°C-ra felhevített, bő olajban mindkét oldalukon aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük.
  11. A mustáros mártásból néhány evőkanálnyit 4 tányérra szedünk, ráhelyezzük a mézes csirkét, és köré rendezzük a burgonyafánkot.






Ötlet: innen


2015. augusztus 10.

Tárkonyos-gombás csirkeraguleves







Pár hónapja a Kutyafül szülinapja alkalmából az itteni viszonylatban elegánsnak számító helyi étteremben ebédeltünk, miután Felsőlajoson megsimogattuk Shakirát, az akkor kb. 5 hetes fehér tigriskölyköt. Ezután az élmény után biztosítva volt az egész napos jókedv. :D
Nem terveztünk nagy evészetet, egyrészt, mert nagyon meleg volt, másrészt, mert másnap is étterembe készültünk. Azon a helyen, ahova most beültünk, sosem szoktunk enni, mert a mi ízlésünk túlságosan is pórias az étlapjuk szerint kínáltakhoz képest. Egyébként nagyon jó a konyhájuk, de itt különlegesebb ételek vannak, nem úgy, mint az étterem tulajdonosának másik 2 vendéglátó egységében, ahol viszont sűrűbben megfordulunk.
Valaki említette nekem, hogy ebben az étteremben van egy bizonyos füles leves nevű, az illető állítása szerint nagyon finom raguleves. Mindketten annyira ráizgultunk, hogy egész nap arra vártunk, hogy végre megkóstolhassuk. Sajnos bizonyára túl sokat vártunk tőle, mert ahhoz képest csalódás volt. Az hagyján, hogy gomba volt benne, és én azt ugye nem szeretem, de az még nem is zavart volna annyira, mivel úgy is mindet át szoktam költöztetni a Kutyinyek tányérjába. Sokkal inkább bántotta az ízlelőbimbóimat a leves savanyúsága. Lehet, hogy direkt ilyenre készítik, de nekünk ez már túlzásnak tűnt. Csak a fele adagot ettem meg, és utána mást rendeltünk. Hogy, hogy nem, az se bizonyult sokkal jobb választásnak, legalábbis, ami az én ebédemet illeti. :D Így még nem jártam sosem, de szerencsére nem rontotta el az aznapi felhőtlen boldogságunkat.
Napokkal később ismét ragulevesre vágytam, de nem úgy készítettem, ahogy a fent említett étteremben, abban ui. sertéshús és túrógombóc is volt. Mondjuk én nagyon szeretem a sertéshusit, de a Kutyinger miatt szinte csak csirkemellben gondolkodhatom, ha húsról van szó. A levesbe ezúttal gomba is került úgy-is-ki-lehet-belőle-piszkálni alapon, ill. borsó, amit az éttermi leves szintén nem tartalmazott. A citromlével való savanyítás mellett megmaradtam, de jóval kevesebbet löttyintettem bele. Bár hasonlít egy korábbi levesemhez, de ez nem zavart - nagyon jót ettünk belőle. :)






Hozzávalók 8 személyre:

25 dkg csirkemellfilé
20 dkg csiperkegomba (tisztítva mérve)
1 fej vöröshagyma
1 szál (kb. 10 dkg) sárgarépa
2 szál (kb. 6 dkg) petrezselyemgyökér
15 dkg zöldborsó
1 nagy csokor petrezselyem
1 ek. morzsolt tárkony
őrölt zöld bors

3 ek. citromlé
15 dkg tejföl
2,5 dkg étkezési kukoricakeményítő
1 púpozott ek. mangalicazsír
1,6 l víz + egy kevés a habaráshoz (a fele lehet húsleves is)

elkészítés:

  1. A hagymát lereszeljük, a lábasban felhevített zsíron megdinszteljük, majd rátesszük a vékony csíkokra vágott, sóval, borssal ízesített húst, és fehéredésig sütjük. Kivesszük a lábasból, és félretesszük.
  2. A zsírt pótoljuk, 1-2 perc alatt megdinszteljük rajta a kis kockákra aprított répát és a gyökeret, hozzáadjuk a felszeletelt gombát, és tovább pároljuk.
  3. Beletesszük a borsót, a húst, a spárgával átkötött petrezselymet, és felöntjük vízzel. Tárkonnyal fűszerezzük, és sóval, borssal ízesítjük még, ha szükséges.
  4. Kis lángon addig főzzük, amíg a zöldségek meg nem puhulnak, majd a levesből kivesszük a petrezselymet.
  5. A tejfölt kevés vízzel elkeverjük, simára dolgozzuk a keményítővel, és annyit adunk hozzá a forró levesből, hogy önthető legyen.
  6. A kész levest lassan csorgatva behabarjuk a keményítős-tejfölös lével, épp csak felforraljuk, majd ízlés szerint citromlével ízesítjük. Tálaljuk.















A recept a Kifőztük gasztromagazin augusztusi számában is megjelent.

2014. szeptember 30.

Krumplileves kolbásszal






Ezt a levest 2 évvel ezelőtt a neten találtam. Akkoriban már egy ideje jóban voltam a krumplilevessel, és gondoltam, kipróbálom ezt a kolbászos változatot is. Én viszont leturmixoltam, mert kockára vágva nem szívesen eszem meg a főtt krumplit. A Kutyafül azonban szereti a krumplidarabokat, ezért hagytam benne egy keveset, hogy mindenkinek jó legyen. :)
Azóta kicsit változtattam a levesen, és került bele egyéb zöldség is. Nekünk így még jobban ízlik. :)




Hozzávalók 4 személyre:

10 dkg csípős kolbász (nálam Tóalmási tüzes kolbász, ami iszonyú csípős)
60 dkg krumpli (tisztítva mérve)
egy kis zellergumó fele (6 dkg, tisztított mennyiség)
1 gyökér (5 dkg, tisztított mennyiség)
1 nagy fej vöröshagyma
1 ek. porrá őrölt zellersó vagy kis csokor zellerlevél + só ízlés szerint
1 mk. őrölt kömény
1 mk. őrölt szerecsendió
½ mk. őrölt fekete bors
3 ek. kókuszolaj vagy 2 ek. mangalicazsír
2 púpozott ek. tejföl
1,3 l víz

elkészítés:
  1. A kolbászt vékony karikákra szeljük, serpenyőben, kis lángon zsírjára sütjük, majd kivesszük a zsírból, és félretesszük.
  2. A hagymát felaprítjuk, a kolbászzsíron megdinszteljük, majd rátesszük a felkockázott krumplit, a szintén kockákra vágott zellert, a felkarikázott gyökeret, és pár percig pároljuk.
  3. Megfűszerezzük (ha friss zellerlevelet használunk, előbb megmossuk, leszárítjuk, és felaprítva tesszük a levesbe), felöntjük vízzel, és felforraljuk. Közepes lángon puhulásig főzzük.
  4. A levesből kiveszünk 20 dkg főtt krumplit (a közé került egyéb zöldségeket kiválogatjuk belőle, és visszatesszük a levesbe), és félretesszük. A levest leturmixoljuk.
  5. A tejfölt simára keverjük egy kevés forró levessel, és a többihez öntve összemelegítjük. Hozzáadjuk a félretett főtt krumplit, a kolbászkarikákat, és tálaljuk.




2014. március 26.

"Biciklileves"






A Kutyafül napok óta mondogatta, hogy főzzek megint zöldséglevest. Első alkalommal ennek is már legalább 3 éveközösen főztük, mert akkor még tapasztalatlan voltam az ilyesmiben. Persze nem mintha valami nagy ördöngösség lenne, de jobbnak láttam, ha nem egyedül veselkedek neki. :D Aztán rám maradt a feladat, és azóta 3-4 alkalommal került asztalra ez az egyszerű leveske. Ezúttal fűszerolajjal készítettem, és ez nagyon jó döntésnek bizonyult. Bár én nem vagyok zöldséglevespárti, mégis most olyan jót ettem belőle, hogy biztos vagyok benne, nem utoljára csempésztem bele fűszerolajat.
Alighogy kész lett a leves, befutott apukám, aki közölte, hogy látja, biciklilevest főztem. Én csak néztem hülyén, mire felvilágosított, hogy „mindent bele!” levest. :D





Hozzávalók 1,5 l leveshez:

2 közepes méretű krumpli
2 sárgarépa
1 petrezselyemgyökér
1 kis zellergumó
1 kis fej vöröshagyma
2 csokor petrezselyemzöldje
3 gerezd fokhagyma (fűszerolaj használata esetén elhagyható)
1 tk. egész fekete bors
1 tk. darált csípős paprika

1 zöldségleveskocka (elhagyható)
2 ek. fűszerolaj vagy 1 ek. mangalicazsír

elkészítés:

  1. A sárgarépát és a gyökeret felkarikázzuk, a krumplit felkockázzuk. A zellert nyolcadoljuk, vagy még kisebbre daraboljuk. A hagymát félbevágjuk. A petrezselymet megmossuk, leszárítjuk, és az egyik csokrot felaprítjuk.
  2. A lábasban felforrósított fűszerolajara/zsírra rátesszük a zöldségeket a petrezselyemzöld kivételével, átforgatjuk, és pár percig pároljuk.
  3. Felöntjük 1,5 l hideg vízzel, befűszerezzük, beletesszük a felaprított és a csokorban hagyott petrezselymet is, és felforraljuk.  A zöldségek puhulásáig kis lángon főzzük.
  4. A kész levesből kivesszük a hagymát, a csokorba kötött petrezselymet, a zellerdarabokat (aki szereti, az benne is hagyhatja), és tálaljuk.


2013. november 20.

Zöldségkrémleves sajtos crostinivel





Végérvényesen elhatároztam, hogy fogyókúrázom, ui. éppen 10 kilóval vagyok nehezebb, mint 5 évvel ezelőtt. (Nem ecsetelem, mit érez egy magára valamit is adó nő, ha látja a korábbi fényképeit, amiken még a vékony énje pózolt.) Mivel nem vagyok híve a test sanyargatásának, ezért nem akartam durva diétába fogni, csupán kicsit kevesebbet és egészségesebben szeretnék enni, és mellette jóval többet mozgok majd. Na és persze le kell mondanom az esetenként befigyelő zsemlevacsiról.
A Kutyafül már bizonyított a hízásban való partnerség terén, de most úgy tűnik, a fogyásban is a társam lesz. Sajnos mindketten tésztamániások vagyunk, legyen az kelt vagy főtt tészta vagy épp süti. Már pedig mi érthetetlen módon :D elsősorban ezektől hízunk. A kedvenceinket most sajna háttérbe kell szorítani, ill. jóval kevesebbet szabad belőlük enni.
Talán néhány embernek már feltűnt, hogy a receptjeim között csak elvétve találni zöldségekből készült ételeket. Ennek pedig az az oka, hogy hadilábon állok velük. Pontosabban ma már egyre többféle zöldet vagyok képes lenyelni, de még mindig nem ápolok velük felhőtlen kapcsolatot, néhány kivételtől eltekintve. Az sem mindegy, hogy van elkészítve egy zöldségekből lévő étel, mert pl. amíg magában nem eszem meg a paradicsomot, addig paradicsomszósznak vagy totálisan szétfőve, lecsóban nagyon szeretem. Így bizony nehéz egészségesen táplálkozni, hiszen ember legyen a talpán, aki ki tudja találni, hogy készítse el úgy, hogy én azt jóízűen megegyem.
Egy napsütéses novemberi napon elindultunk hát a fogyókúrázás rögös útján, és első lépésként zöldséglevest akartam főzni. A répát csípem egy ideje, na de egy tisztességes zöldségleveshez ez édeskevés. Répa-Rézi elég magányos lenne gyökér meg zeller nélkül, ezért muszáj volt ezt a két fura ízű képződményt is belefőznöm a levesbe, mert leveskockából ugyebár nehéz lenne krémlevest kreálni. Mire a leves megfőtt, és a fűszerek is hozzájárultak, hogy meg merjem kockáztatni a kóstolást, igencsak elcsodálkoztam, milyen jóízű lett. Fura, de pépesítve szinte minden zöldség lecsúszik a torkomon, így ez az édeskés ízű krémleves is. És még jól is esett. Az a 2-3 kis crostini, amit mellé ettem, pedig igazán nem számít bűnnek, pláne a déli órákban.




Hozzávalók 4 személyre:

2 sárgarépa
1 hosszabb szál gyökér
1 kis zellergumó
1 csokor petrezselyemzöldje
1 fej vöröshagyma
1 tk. szárított vagy 3-4 szál friss kakukkfű
2 babérlevél
6 zsályalevél
6 gerezd fokhagyma
2 ek. olívaolaj
2 tojássárgája
1 dl tejszín

őrölt fekete bors

7,5 dkg Bergkäse sajt
12 szelet teljes kiőrlésű bagett vagy Graham zsemle

elkészítés:

  1. A leveszöldségeket megtisztítjuk és a petrezselyemzölddel együtt felaprítjuk.
  2. A zsályát megmossuk, csíkokra vágjuk, és 1 evőkanál olívaolajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott fokhagymát, és 1 percig pirítjuk.
  3. A megtisztított, felaprított vöröshagymát lábasba téve, 1 evőkanál olívaolajon megdinszteljük, rátesszük a zöldségeket, és alaposan összekeverjük. Felöntjük 1,2 liter vízzel, és beletesszük a zsályás fokhagymát.
  4. A friss kakukkfüvet megmossuk, leveleit letépkedjük, és a babérlevéllel együtt a zöldségekhez adjuk.
  5. A levest felforraljuk, és kis lángon puhára főzzük a zöldségeket. Kivesszük belőle a babérlevelet, és elzárjuk alatta a lángot.
  6. A levest leszűrjük, a puhára főtt zöldségeket pürésítjük, majd a zöldségpürét visszatesszük a levesbe. (A levest nem kell leszűrnünk, ha botmixert használunk.)
  7. A tojássárgákat elkeverjük a tejszínnel, vékony sugárban, folyamatos keverés mellett a forró leveshez csorgatjuk, és sóval, borssal fűszerezzük.
  8. A crostinikhez a sajtot lereszeljük, a kenyérszeletekre szórjuk és 220°C-ra előmelegített sütőben hőlégkeveréssel pár perc alatt aranybarnára pirítjuk. A sajtos crostiniket a leveshez kínáljuk.