A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldségragu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldségragu. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 25.

Zöldségragu (Reg-Enor diétába beilleszthető)

...avagy tisztítókúra „nehezített terepen”

 

 


 



Anya az egészsége védelmében tavaly tavasszal olyan fogyókúrába fogott, amihez előbb tisztítókúrát kellett végeznie annak érdekében, hogy a megvásárolt táplálékkiegészítők az ezt követő tartós diéta során még jobban felszívódhassanak, és ilyen módon a káros anyagok a sejtek közül is kiürüljenek. A „mélytisztítás” érdekében a cukor, a tejtermékek, a növényi olajok, magvak, sőt a magas fruktóztartalmú gyümölcsök is tiltólistára kerültek. Ellenben az állati eredetű zsiradékok annál inkább főszerephez jutottak. Utóbbi számomra elég bizarrnak tűnt elsőre, hiszen kb. mindenhez plusz zsírt kellett adni. A felsoroltakról való lemondás szerintem már önmagában is eredményes lett volna, de édösanyám az étkezése megváltoztatása mellett nagy buzgalommal szedte a diétához tartozó pirulákat is. Ennek nyomán leadta azt a pár fölös kilót – ami csak picit volt több, mint amennyit régebben megengedett magának –, és úgy megfiatalodott (bár ő eleve jóval kevesebbnek látszik a koránál), hogy egy darabig napi szinten dicsértem a szépségét. Szó mi szó, az én anyukám egyébként is fegyelmezett típus, de még így se semmi, amilyen elszántsággal végigvitte a kúrát. A táplálékkiegészítőkre kiadott nagy összeg is nyilván nyomós érvként szolgált arra az esetre, ha időnap előtt fel akarta volna adni.
A nála látott szép eredményeken felbuzdulva, mi is beruháztunk a fent említett itókára és a hozzá tartozó bogyókra, de egyre csak halasztódott, hogy nekikezdjünk. Mígnem észrevettem, hogy a legfontosabb termék szavatossága hamarosan lejár. Nem lehetett szó több sumákolásról, úgyhogy el kellett kezdenünk a 10 napig tartó tisztítást. Mikor máskor, mint karácsony előtt?! :D
Mi azonban úgymond nehezített pályáról indultunk és aztán haladtunk is tovább, napokon át. Ez a körülmény a 2 éve tartó szinte vegetáriánus életmódunkból, a válogatósságunkból és a rendszertelen vagy nem megfelelő időben történő táplálkozásunkból (reggeli mellőzése, kései vacsora) tevődött össze.
A reggelimentességhez a korábbi munkám során szoktam hozzá, és nem sikerült rászoknom később sem. Én ui. 10 óra körül éhezem meg, de akkor meg már az ebédidő közelsége miatt nem eszem. Ha mégis reggeliznék, de ugyebár később, akkor az kitolná az ebédidőt is, ami viszont a Kutyinyek miatt lenne kivitelezhetetlen. Ő ui. általában déli 12-re, de legkésőbb 1 órára hazaér, és együtt szeretünk enni.
A kései vacsi pedig – ahogyan az már lenni szokott a legtöbb családban – nálunk is az esti filmnézéshez kapcsolódik. Mert ugyebár kajával együtt bekuckózni a legjobb! :D Na, de vissza a kúrához!
Elsősorban tehát olyan ételeket akartam készíteni, amelyek semmilyen formában nem tartalmaznak húst, ellenben továbbra is étvágygerjesztő módon elkeverhető benne az ajánlott plusz zsírmennyiség.
Egyébként már egész jól kialakult a húst mellőző étkezésünk, de a béltisztításhoz most a tejtermékeknek és a cukornak is búcsút kellett intenünk. Úgyhogy egy pöttyet nehezebb dolgom volt. Feladtam magamnak a leckét, hiszen kolbász és szalonna híján minden esetben valóban nyers zsírral kellett számolnom, már ami a főzésre/sütésre szánt mennyiségen felüli adagot illeti. Ez max. azért volt csak jó, mert így tűpontosan tudtam, mennyi zsírt eszünk meg egy-egy étkezés során. (A kolbászban lévőt viszont nem lehet olyan mereven kiszámolni.)
A „zsírevés” elsőre tényleg bizarrnak tűnhet, de valójában nem annyira az. Én szerencsére főleg mangalicazsírral főzök, így az már benne van az elkészült ételben, szóval csak azzal a mennyiséggel van a „gond”, amit még azon felül kell bejuttatnunk a szervezetünkbe. Ehhez persze olyan étkeket kell készíteni, amelyek elbírják az utólagosan belekevert 2-3 dekányi adagot. Jó hír ez azoknak, akik eleve zsírosan esznek. ;)
Ennyit a zsírról, de ott van még a rendszeres reggelizés és az időben elfogyasztott vacsora kérdése. Szerencsére ezeket egy csapásra megoldotta a diéta, mert ebben nem lehetett apelláta: ennem kellett reggel is, akármennyire nem fűlt hozzá a fogam kezdetben. A vacsi időben (½ 6) való elfogyasztása pedig kizárta a nassolási vágyat, mert a gyomrunk már tele volt vízzel (amiből sokat kellett inni) és zsíros étellel, így eszünkbe sem jutott este 9-kor nasizni. :D
Első Reg-Enoros és egyúttal húsmentes étel gyanánt ezt a zöldségragut készítettem el reggelire, szendvics feltétjeként, és meg kell mondjam, hogy mindketten odavoltunk érte, sok zsír ide vagy oda. :D A Kutyafül kifejezett kérése volt, hogy a kúra után is gyakran készítsem. :) Persze előtte/utána bekapkodtuk az étrendhez tartozó pirulákat, és a tisztítás jótékony eredményét már másnap reggel megtapasztalhattuk. Megnyugtatok mindenkit, ennek részleteit nem fogom itt kifejteni. :D
Bár januárban – az ünnepek után – lenne a legjobb döntés belevágni a fent vázolt 10 napos tisztítókúrába, de aki eddig nem tette, az februárban se késett le semmiről. ;) Aki igazán elszánt, és anyagilag is megengedheti magának, az végigcsinálhatja az ezt követő minimum 4 hónapig tartó diétát. ;)

 



Hozzávalók kb. 60 dkg raguhoz:

20 dkg vörös- és lila hagyma vegyesen (hámozott mennyiség)
10 dkg sárgarépa (tisztított mennyiség)
10 dkg Palermo paprika (tisztított mennyiség)
4 gerezd fokhagyma
1 darabolt paradicsomkonzerv (400 g)
1 púpozott tk. grillfűszer
1 tk. szárított bazsalikom
1 csapott tk. currypor
1 csapott tk. őrölt pirospaprika
őrölt szerecsendió
őrölt fekete bors

3 dkg mangalicazsír

elkészítés:
  1. A kis kockákra aprított sárgarépát a felhevített zsíron 1-2 percig sütjük. Hozzáadjuk a szintén kis kockákra vágott paprikát, a hagymát, a fokhagymát, és megfűszerezzük. 3-4 percig lefedve dinszteljük.
  2. Belekeverjük a darabolt paradicsomot a levével együtt, és közepes lángon, néha megkeverve, a levét teljesen elforralva készre főzzük. Ha szükséges, utánaízesítjük.
  3. A kész ragut átszedjük egy tálba, kihűtjük, majd folpackkal letakarjuk, és felhasználásig hűtőben tároljuk.
Tipp:
  • Ezt a ragut szendvics, pizza vagy főtt tészta feltétjeként használhatjuk tisztítókúrán, diétán kívül is.
    RegEnor diétához:
    - Szendvicsre, 1 személyre:
    A raguból 10 dkg-nyit ráteszünk 1 dkg felhevített kacsa-, liba- vagy mangalicazsírra, és kevergetve felmelegítjük. Félretesszük kicsit hűlni. Egy teljes kiőrlésű (kovászos) zsemlét félbevágunk, mindkét felét megkenjük 5-5 g kacsa-, liba- vagy mangalicazsírral (meg is piríthatjuk), és ráhalmozzuk a zöldségragut. Zöldpaprikával vagy salátával együtt tálaljuk. (Zsemle helyett kenyeret is használhatunk.)
    - Pizzára:
    Az összes ragut elkeverjük 2 dkg olvasztott zsírral, 2 felvert tojással, és a diétába beilleszthető lisztekből készült, 32 cm átmérőjűre kinyújtott pizzatésztára halmozzuk. 200°C-ra előmelegített, hőlégkeveréses sütőben, kb. 20 perc alatt készre sütjük.
    - Főtt tésztára, 1 személyre:
    12 dkg bármilyen, a diétába beilleszthető lisztből készült tésztát sós vízben kifőzünk, leszűrjük, és 3 dkg felhevített kacsa-, liba- vagy mangalicazsírra szedjük. Jól átforgatjuk. A raguból 4 púpozott evőkanálnyi mennyiséget teszünk a tésztára, és alaposan összekeverjük.
  • A nem vegetáriánusok keverhetnek a raguhoz kis kockákra aprított kolbászt, pirított szalonnát, sonkát vagy akár sült húst.
  • Adhatunk hozzá cukkinit, padlizsánt, kukoricát, babot stb.


2018. május 22.

Púpos hús mexikói módra kenyérlepénnyel


 




Nagyon szeretem az ehhez hasonló, könnyen elkészíthető húsételeket, bár való igaz, hogy ennyire felturbózva még sosem csináltam. Eddig csak csirkemájat vagy dinsztelt hagymát halmoztam a húsra, jó sok sajttal bolondítva. Eszembe jutott egy korábbi, a blogon már régóta fent lévő egytálételem, és mivel az anno nagyon ízlett, valami hasonlót szerettem volna, csak kicsit mégis másként. Végül ízében is annyira más lett, hogy úgy éreztem, helye van itt a blogon. A husika mellé kínált naan kenyér viszont ugyanazon recept szerint készült, úgyhogy itt most csak a husi jelenti az új receptet. :)
A hús púpja, azaz a ragu tulajdonképpen a köret, még ha jelentős mértékben tartalmaz is húsos szalonnát. Talán éppen ez utóbbi miatt éreztem úgy, hogy kell hozzá még valami plusz – így került mellé a lepény. :)
Nincs is annál nagyobb dicséret, amikor a ház ura már az első falatnál közli, hogy „ilyet máskor is csinálhatsz”, úgyhogy ez volt a 2. oka, sőt a fő érv arra, hogy a husi valóban felkerüljön a Sünisre. :D






Hozzávalók 4 személyre:

1 egész csirkemellfilé
kb. 2 ek. mexikói csirkés tortilla alap fűszerkeverék
kukoricaliszt
kukoricaolaj az elősütéshez
30 dkg kockázott, füstölt, húsos szalonna
2 fej lila hagyma
20 dkg kaliforniai paprika (piros-, sárga- és zöld húsú vegyesen)
10 dkg konzerv kukorica
10 dkg konzerv vörösbab
1-2 ek. morzsolt vagy frissen aprított korianderlevél
őrölt chili ancho
őrölt fekete bors

7 dkg vörös cheddar sajt
személyenként 2-3 naan kenyér

elkészítés:

  1. A raguhoz a szalonnát zsiradékmentes serpenyőben addig sütjük, hogy a zsírját kiengedje és kissé megpiruljon. Rátesszük a félbevágott, majd vékonyra szelt lila hagymát, megpörgetjük kevés sóval, és megdinszteljük.
  2. Hozzáadjuk a vékony csíkokra szelt kaliforniai paprikát, korianderrel, őrölt csilivel, őrölt borssal ízesítjük, és csak addig sütjük, hogy a paprika kicsit roppanós maradjon.
  3. Hozzákeverjük a lecsepegtetett babot, a kukoricát, és összemelegítjük. Ha szükséges, még sózzuk. Félretesszük.
  4. A felezett mellfiléket 2-2 vastag szeletre vágjuk, 2 ív folpack között kiklopfoljuk, és mindkét oldalukon beszórjuk a tortilla fűszerkeverékkel. Negyedórát állni hagyjuk.
  5. A fűszeres hússzeleteket megforgatjuk a kukoricalisztben, és kevés kukoricaolajon mindkét oldalukon hirtelen kisütjük.
  6. Az elősütött hússzeleteket sütőpapírral bélelt gáztepsire sorakoztatjuk, mindegyikre jó nagy adag zöldséges ragut halmozunk, majd megszórjuk reszelt cheddarral. Előmelegített sütőben addig sütjük, hogy a sajt ráolvadjon a tetejére.
  7. A hússzeletekhez frissen sült kenyérlepényt kínálunk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: grill
sütési idő: kb. 15 perc

Tipp:
Karajból, tarjából vagy marha hátszínből is elkészíthetjük.











2015. július 13.

Paprikás-szalonnás fusilli





Tésztaebédet terveztem, egészen pontosan carbonara spagettit, de végül másként alakult, és ez lett belőle. Nem is carbonara, nem is spagetti. :D Ennek csupán az volt az oka, hogy ebben a vad hőségben - amire zsenge koromban képes voltam azt mondani, hogy „kövér meleg” –, nem igazán tűnt jó ötletnek a nyers tojás használata, pláne, ha még a fotózási időt is beleszámítjuk. Mivel fusillit még sosem ettem, kedvet kaptam hozzá, és a spagetti helyett azt vettem le a spájzpolcról. A paprikát pedig már időszerű volt felhasználni, mert a Kutyafül mindig elfelejti kihúzni a hűtő zöldséges fiókját, így aztán a direkt neki vásárolt zöldpaprika, a paradicsom és társai rendszerint ott szoktak megpunnyadni, míg nem egy ügyes háziasszony, jelent esetben szerény (?) személyem fel nem használja azokat valamilyen ételbe. Most is ez történt, bár igazából csak egy egészen kis mennyiségű tottyadásnak indult „ződet” sikerült imigyen megmenteni. Sebaj, sok kicsi sokra megy, a többi paprikából majd ez meg az lesz. :D No de vissza a recepthez!
A Kutyingert mindig meg szoktam kérni, hogy 10-es skálán osztályozza az éppen elé tett ételt. Erre 8 pontot adott… nem!… 9-et… nem!… mégis inkább 8-at. Az még elég jónak számít. :D






Hozzávalók 3-4 személyre:

25 dkg fusilli tészta
15 dkg császárszalonna
10 dkg kaliforniai paprika
10 dkg zöldpaprika
1 fej (kb. 15 dkg) vöröshagyma
1,5 dl csirkehús alaplé
őrölt fehér bors

15 dkg tejföl
kevés mangalicazsír
reszelt trappista vagy eidami sajt a tálaláshoz.

elkészítés:

  1. A szalonnát egészen kis kockákra aprítjuk, és zsiradékmentes serpenyőben addig sütjük, hogy a zsírját kiengedje. Kiszedjük a zsírból, és a pirított szalonnát félretesszük.
  2. A megmosott, magjaitól megfosztott paprikákat kis kockákra aprítjuk. A megtisztított hagymát finomra vágjuk, és a szalonnazsíron a paprikával együtt megdinszteljük. Közben enyhén megsózzuk.
  3. Felöntjük az alaplével, elforraljuk a levét, megborsozzuk, majd hozzáadjuk a pirított szalonnakockákat, és belekeverjük a tejfölt.
  4. A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük, majd összekeverjük a szalonnás raguval. Ha szükséges, még sózzuk. Tányérokba szedjük, és reszelt sajttal megszórva tálaljuk.






2014. június 16.

Zöldségragu barna rizzsel (vegán)






Hús nélküli ragut, ill. barna rizst még nem készítettem. Most mindkettőnek eljött az ideje. Nem is hittem volna, hogy ez lesz az az étel, amiben a gombát képes leszek megenni, legalábbis 2-3 falat erejéig. :D A Kutyánszkinak ráadásul nagyon ízlett ez a ragu, szóval biztos nem utoljára készült. A rizs már más kérdés, mert én egyrészt amúgy sem vagyok oda érte, másrészt ez a barna változat még kicsit szokatlan mindkettőnk számára. Sebaj, majd megbarátkozunk vele! :)






Hozzávalók 3-4 személyre:

Raguhoz:
20 dkg fehér csiperkegomba
20 dkg sárgarépa
10 dkg zöldpaprika
10 dkg pritaminpaprika
5 dkg újfokhagyma szára vagy póréhagyma
1 fej vöröshagyma
1 nagy gerezd fokhagyma
bazsalikom
kakukkfű
oregánó

2 ek. olívaolaj
3 dkg zabpehelyliszt/rozsliszt

Körethez:
20 dkg előgőzölt barna rizs
zöldségalaplé

3 ek. olívaolaj

elkészítés:

  1. A vöröshagymát, a paprikákat és a gombát felaprítjuk. A megpucolt répát gyufaszál vékonyságúra vágjuk. Az újfokhagyma száráról eltávolítjuk a felső réteget, majd hosszában vékony csíkokra vágjuk. A fokhagymát áttörjük.
  2. A vöröshagymát az olajon kissé megpirítjuk, hozzákeverjük a fokhagymát, és hozzáforgatjuk a zöldségeket. Megfűszerezzük és felöntjük 3-3,5 dl vízzel. Fedő alatt félpuhára pároljuk, majd fedő nélkül készre főzzük. (Ne főzzük szét a zöldségeket!)
  3. A lisztet kevés vízzel simára keverjük és besűrítjük vele az ételt.
  4. A rizst másfél evőkanál olívaolajon kicsit átpirítjuk, megsózzuk, felöntjük annyi alaplével, ami a rizs mennyiségének a kétszeres, és fedő alatt puhulásig főzzük. Ha nem főtt meg teljesen, akkor elzárjuk alatta a lángot, és lefedve hagyjuk, amíg meg nem puhul.
  5. A maradék olívaolajat felhevítjük, megfuttatjuk rajta a rizst, majd a raguval együtt tálaljuk.