2021. február 27.

Alj nélküli túrótorta

 

 



 
Idejét sem tudom, mikor sütöttem utoljára túrótortát! Pedig ez mindannyiunk egyik kedvence. Csakis azért felejtődhetett el, mert annyi recept várakozik kipróbálásra, hogy mindig valami mást részesítek előnyben. Aztán mégis elérkezett a pillanat, amikor ez a méltatlanul háttérbe szorult sütemény újra színpadra léphetett. Sőt, rögtön két egymást követő hétvégén is! :D
Bár egy korábbi tortámat szerettem volna megsütni és újrafotózni, de ahogy az sokszor lenni szokott, újragondoltam, és egy még szerethetőbb torta kerekedett ki belőle. :)

 




Hozzávalók 18-24 cm-es tortaformához:

Tésztához:
10 dkg vaj
14 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás porcukor
2 tojás
50 dkg túró
10 dkg tejföl
1 cs. vaníliás pudingpor
2,5 dkg finomliszt
3 dkg búzadara
1 mk. sütőpor
egy csipet szódabikarbóna
1 nagy citrom lereszelt héja
3 ek. citromlé
5 dkg mazsola
2-3 ek. édes fehérbor

Tetejére:
4 dkg vágott mandula vagy mandulapehely
1 ek. finomítatlan nádcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
2,5 dkg vaj

elkészítés:
  1. A mazsolát felöntjük a borral, és fél órát hagyjuk állni benne. A vágott mandulát/-pelyhet felaprítjuk és összekeverjük a vaníliás cukorral.
  2. A puha vajat a kétféle porcukorral kihabosítjuk, belekeverjük a tojást és a tejfölt, majd hozzádolgozzuk a túrót, a búzadarát és az alaposan lecsepegtetett mazsolát.
  3. Reszelt citromhéjjal, citromlével ízesítjük, majd beleforgatjuk előbb a sütőporral, szódabikarbónával, liszttel vegyített pudingport, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  4. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben 40 percig sütjük.
  5. A tetején elosztjuk a kis darabokra vágott vajat, megszórjuk a cukros mandulával, és további kb. 20 perc alatt készre sütjük. (A remegős állag megtévesztő lehet, de a tűpróba segít.)
  6. A tortát a formában hagyva tortarácsra tesszük, majd negyedóra elteltével lekapcsoljuk róla a forma peremét, és így hagyjuk teljesen kihűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés

Megjegyzés:
Ha kisebb formában sütjük, érdemes a forma belső oldalát is kibélelni sütőpapírral, hogy emelkedés közben is szép maradjon a torta oldala.

 



2021. február 20.

Parenyicás minizsemle

 

 


 

 

A gomolya mellett a parenyica a másik kedvenc Gabriella-féle sajtunk, sőt igazából ezt még jobban szeretjük. Általában magában esszük – én például imádom szálaira szedni és így csemegézni belőle. Most azonban kelt tésztába gömbölygettem bele, miközben biztos voltam benne, hogy így is imádni fogjuk. "Veszélyes", pláne tejfölbe tunkolva. :D Borkedvelőknek klassz borkorcsolya lehet belőle. ;)

 




Hozzávalók 50 darabhoz:

50 dkg finomliszt
1 ½ ek. Toscana fűszerkeverék
3 dkg cukor
1 mk. őrölt fekete bors
1 ek. só
3 ek. extra szűz olívaolaj + a kelesztéshez és a sütéshez
3 dkg friss élesztő
25 dkg görög joghurt
kb. 1,5 dl víz
18 dkg (házi) parenyica
8 dkg vaj
4 gerezd fokhagyma
1 tk. morzsolt petrezselyem + a tálaláshoz

elkészítés:
  1. A cukrot a liszthez vegyítjük, a közepébe mélyedést készítünk és belemorzsoljuk az élesztőt. Simára keverjük a vízzel fellazított, meglangyosított joghurttal, betakarjuk egy kevés liszttel, és hagyjuk felfutni.
  2. Hozzáadjuk a fűszerkeveréket, a sót, a borsot, az olívaolajat, és előbb villával összeállítjuk, majd a kezünkkel megdagasztjuk a tésztát. Kiolajozott tálba tesszük, és letakarva, meleg helyen megkelesztjük.
  3. A sajtot lereszeljük, és pici golyócskákat gyúrunk belőlük. A megkelt tésztából 2 dkg-os gombócokat gömbölygetünk, és letakarva negyedórát pihentetjük.
  4. A gombóckákat ellapítjuk, a közepükbe ültetünk 1-1 sajtgolyócskát, és fölötte összecsippentjük a tésztát. Kiolajozott sütőtálakban vagy egy gáztepsin körkörösen elrendezzük (nem túl szorosan), és letakarva megkelesztjük.
  5. Miközben a tészta kel, a vajat felolvasztjuk, hozzákeverjük a zúzott fokhagymát, a petrezselymet, és hagyjuk langyosra hűlni.
  6. A zsemlécskék tetejét lekenjük a fűszeres vajjal, és előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Sütőtálastól tortarácsra tesszük, lekenjük a megmaradt fűszervajjal, megszórjuk friss petrezselyemzölddel, és langyosra hűlve kínáljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 20 perc

 



 

2021. február 17.

Narancsos gyűrű

 

 



Úgy tűnik, idén a gyúrt tésztás fánkok is szerepet kaptak nálam. :) Ez a recept vajas gyűrű néven a Nova szakácskönyvek sorozat Édességek c. régi receptkönyvemből való, annyi változtatással, hogy naranccsal ízesítettem mind a tésztát, mind pedig a forgatásra szánt cukrot, a mennyiségeket pedig feleztem. Így is bőven elég lett. Eredetileg fahéjat javasolnak, bár a könyvbéli fotón pont, hogy narancsos italpor látható a fánk alatt, és részben éppen ezért választottam én is ezt ízesítésül. Másrészt pedig azért, mert 2 narancsot már minimum 2 hete őriztem a hűtőben, és most jónak láttam legalább a héjukat felhasználni. Ahhoz képest, hogy egyikünk sincs oda a csörögetésztáért, ill. a hozzá nagyon hasonlókért sem, egész gyorsan elkapkodtuk. :D Kekszhez hasonlóan omlós és kissé ropogós állagú a tésztája, sőt szerintem másnap még finomabb is. ;)
Én ezzel búcsúzom az idei fánkszezontól.

 



 

Hozzávalók a fotókon látható mennyiséghez:

Tésztához:
5 dkg vaj
5 dkg porcukor
1 tk. vaníliás porcukor
1 bio narancs lereszelt héja
1 tojás
4-5 dkg tejföl
22,5 dkg finomliszt
1 dkg vaníliaízű pudingpor (elhagyható)
¾ tk. sütőpor
kókusz- vagy napraforgóolaj a sütéshez

Forgatáshoz:
5 dkg kristálycukor
1 cs. vaníliás cukor
1 narancs lereszelt, megszárított héja


elkészítés:
  1. A vajat habosra keverjük a kétféle porcukorral, beledolgozzuk a tojást, a tejfölt, és belegyúrjuk a pudingporral, sütőporral, reszelt narancshéjjal vegyített lisztet.
  2. A tésztát liszttel hintett felületen 0,5 cm vékony (kb. 25 cm átmérőjű) körlapra nyújtjuk, és gyűrűket szaggatunk ki belőle. (A lehulló tésztaszéleket újra begyúrjuk, kinyújtjuk, kiszaggatjuk.)
  3. A gyűrűket nem túl forró olajban mindkét oldalukon 3-4 perc alatt (egyszer átfordítva) aranybarnára sütjük, majd papírtörlőre szedve leitatjuk róluk a zsiradékot.
  4. Az előző nap lereszelt és megszárított narancshéjat összekeverjük a cukorral, kávédarálóban 3-4 fordulatnyit őrölünk rajta, majd megforgatjuk benne a még forró fánkokat. Azonnal tálaljuk.

Megjegyzés:
Én kétféle formával szaggattam ki a tésztát: egy 3 és egy 4,5 cm-es kekszkiszúróformával.

 

 


 


 

2021. február 13.

Gomolyás-köménymagos sörkifli

 

 



Tavaly a baráti társaságunkban szóba került a sajt, és ezzel elindult a lavina. :D Amúgy is sokat fogyasztunk ebből a tejtermékből, de a házi sajt-evészet tényleg veszélyes méreteket öltött nálunk az év legvégén. Megkaptuk ui. egy helyi sajtkészítő elérhetőségét, akitől már elsőre annyit vásároltunk, hogy a szatyorból kipakolva, a gurigák elfoglalták a fél konyhapultot – van róla fotóm, de nem merem megmutatni. :D Fantasztikusan finom – ezt meg kellett állapítanunk, és pár nap leforgása alatt felfaltuk az összeset. A következő alkalommal is jelentős mennyiséget vettünk, de akkor már csak a számunkra legízletesebbekből. Persze azt is gyorsan elpusztítottuk. Nem lesz ez így jó! – mondtuk ki hangosan a gondolatot, és a 3. vásárlás mennyiségét már tudatosan mérsékeltük. Mostanra persze megszelídült bennünk az első fellángolás, de azt elmondhatjuk, hogy végre rátaláltunk arra a fajta házi sajtra, ami valóban nekünk lett kitalálva: ízletes, reszelhető, olvasztható, és ami még nálunk fontos szempont: adalékanyagoktól mentes, és lefölözetlen tejből készül.
Köszönet érte Jakó Gabriellának, aki a sajtkészítés szép mesterséget űzi és egyúttal őrzi is! Más városokból is jönnek hozzá, ami azt mutatja, hogy értékes és minőségi munkát végez. És ha már az „érték” szót használom, meg kell jegyeznem, hogy árban is abszolút barátiak a – többféle ízesítéssel készülő – termékei, számunkra legalábbis mindenképp, akik a boltiéhoz vagyunk szokva.
Egyik kedvencünket, a gomolyát most ezekhez a szintén szeretett, falatnyi kiflikhez használtam, amik olyan gyorsan elkoptak a fogunk alatt, hogy másnapra alig maradt belőlük. :)

 




Hozzávalók 48 darabhoz:

Tésztához:
45 dkg finomliszt
5 dkg Graham-liszt
15 dkg (nálam füstölt, köménymagos) gomolya sajt
3 dkg cukor
1 ek. só
1 ½ ek. köménymag
6 dkg vaj
3 dkg friss élesztő
15 dkg natúr joghurt
1,5 dl tej

Töltelékhez:
4 dkg olvasztott vaj

Kenéshez és a szóráshoz:
1 kis tojás vagy tojásfehérje
köménymag

elkészítés:
  1. Az élesztőt egy kevés cukorral és liszttel simára keverjük a langyos tejben, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A többi lisztet elvegyítjük a cukorral, a sóval, elmorzsoljuk a vajjal, majd hozzáadjuk a reszelt gomolyát, a köménymagot, és se nem túl lágy, se nem túl kemény tésztává dagasztjuk. Vajjal kikent tálba tesszük, és letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
  3. A megkelt tésztát négy részre osztjuk, mindegyiket meggömbölygetjük, és negyedórát letakarva pihentetjük.
  4. A tésztagombócokat 25 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk, és közülük kettőt megkenünk olvasztott vajjal úgy, hogy a tészta szélét körben egy ujjnyi széles sávban szabadon hagyjuk, majd mindkettőt befedjük 1-1 tésztalappal. Letakarva újabb 15 percet pihentetjük.
  5. A két körlapot 45 cm átmérőjűre nyújtjuk, vékonyan lekenjük a megmaradt vajjal, majd mindkettőt 4 cikkre vágjuk, amiket további 6 cikkre szelünk.
  6. A laponként kapott 24 db tésztaháromszöget nem túl szorosan feltekerjük, a csücskeinél foga kissé megnyújtjuk, és sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük. Negyedórát letakarva kelesztjük.
  7. A tetejüket lekenjük felvert tojással (vagy lágy habbá vert tojásfehérjével), megszórjuk köménymaggal, és előmelegített sütőben készre sütjük.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 15 perc

 


 


 

2021. február 5.

Zeppole – nápolyi burgonyafánk

 

 


 

Aki ismer, az tudja rólam, hogy mindennek utánajárok, és egyes ételek kapcsán lázas kutatómunkát folytatok. (Hja, az a fránya Skorpióság, az az oka mindennek! :D) Nehogy már marhaságokat írjak a blogra, és nagy nyilvánosság előtt kinevettessem magam! (Abban az esetben, ha ezt eddig még senki nem tette volna.) Na jó, igazából nem ez a fő szempont, hanem a kíváncsiságom.
Ez a nápolyi eredetű fánk azonban megviccelt, ui. hol ilyen, hol olyan néven láttam visszaköszönni: zeppole, zeppola, graffe Napoletane, ciambelle. Egy idő után fel is adtam a küzdelmet, hogy kiderítsem a szóban forgó karneváli édesség valódi nevét, ui. már a szavak jelentése is megfejthetetlennek tűnt. Egyedül a ciambelle esetében volt elmondható, hogy az elsődleges jelentése fánk, míg a zeppole/zeppola, valamint a graffe szó kapcsán (csak hogy stílusos legyek!) bizony egyik jelentés sem utalt fánkra. A „graffe Napoletane” kifejezés ilyen módon szinte értelmezhetetlennek látszott, és a legjobb indulattal is csak „nápolyi kapcsokként” tudtam lefordítani. De amint azt a nagy nyomozásom utóbb végül kiderítette: a „graffe” a német „krapfen” (fánk) szó olaszosított formája. Ezen a ponton fény derült arra is, hogy az osztrákok és a németek pedig egy 17. századi osztrák pékmesterné, bizonyos Cecilia Krapf neve után hívják krapfennek. (Más kérdés, hogy a fánk eredete ennél sokkal régebbre nyúlik vissza.)
Nos, a graffe Napoletane, vagyis ez a dél-olasz fajtájú fánk tartalmaz krumplit, és akkor az már egyből zeppolévá/zeppolává lényegül. Úgyhogy maradtam ennél, a mások által is használt elnevezésnél: zeppole, oszt jó' van! :D
De hogy ne csak a szavakkal zsonglőrködjek, azzal zárom az okfejtést, hogy ez a krumplis fánkocska bizony tényleg finom és könnyű tésztájú. :)
Én először tévedésnek éreztem, hogy már elsőre ilyen sokat sütöttem belőle, de amikor azon kaptam magunkat, hogy nagy hirtelen egy-egy kistányérnyi mennyiséggel elpusztítottunk belőle, akkor bizony bólogattam, hogy de jó, hogy van egy vagonnal. :D Még Anya is örömmel eszegette, pedig ő aztán nem rajong a fánkért.
Lekvár nélkül is nagyon eteti magát. ;)

 



Hozzávalók:

40 dkg finomliszt + a dagasztáshoz
35 dkg sárga krumpli (lisztesre fövő)
5 dkg cukor
1 csapott mk. só
5 dkg vaj
1 tojás
1 nagy bio citrom reszelt héja
1 nagy bio narancs reszelt héja
1 cs. Bourbon vaníliás cukor (elhagyható, ha esszenciát használunk)
1 ½ ek. Portorico rum vagy vaníliaesszencia
2,5 dkg friss élesztő
1 dl víz és tej fele-fele arányban
8 dkg finomítatlan nádcukor
1 tk. őrölt fahéj

elkészítés:

  1. A reszelt citrushéjakat kis tálkába tesszük, rászórjuk a vaníliás cukrot és elkeverjük a rummal. Lefedve félretesszük. A nádcukrot kávédarálóban egy fordulatnyit finomabbra őröljük, majd a fele mennyiségű cukrot összekeverjük a fahéjjal. A fahéjas és a „sima” cukrot külön tálkákba tesszük.
  2. A krumplit héjában megfőzzük, még melegen lehúzzuk a héját, és rögtön áttörjük. Az így kapott 30 dkg pürét langyosra hűtjük.
  3. A langyos víz és a tej elegyében simára keverjük az élesztőt egy kevés cukorral és liszttel, majd letakarva felfuttatjuk.
  4. A sóval, cukorral vegyített többi lisztet elmorzsoljuk a puha vajjal, a burgonyapürével, a közepébe ütjük a tojást, felverjük, majd hozzáadjuk a felfutott élesztőt és a rumos-vaníliás citrushéjat.
  5. A hozzávalókat alaposan összekeverjük, és apránként még kb. 5 dkg lisztet hozzáadva, tésztává dagasztjuk. Kivajazott tálba tesszük, és letakarva megkelesztjük.
  6. A megkelt, lágy tésztát háromfelé osztva akár többféleképpen is megformázhatjuk:
    a) az egyik adagot liszttel hintett felületen kb. 1 cm vastag téglalap alakúra kinyújtjuk, és 1 cm vastag csíkokra vágjuk. A tésztacsíkokat 10 cm hosszúra daraboljuk, és mindegyiket csepp alakúra formázzuk a végeik összecsippentésével.
    b) A másik adag tésztából kb. 1,5 dkg-os (diónyi) golyócskákat gömbölygetünk.
    c) A harmadik adagot 1 cm vastag körlapra nyújtjuk, és 6 cm átmérőjű fánkszaggatóval kiszaggatjuk (a közepüket kis pogácsaszaggatóval akár ki is lyukaszthatjuk, ahogy pl. én tettem). Ez esetben a lehulló tésztaszéleket újra begyúrjuk/pihentetjük/kinyújtjuk/szaggatjuk.
  7. A tetszés szerint megformázott fánkokat sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk egymástól távolabb, és letakarva megkelesztjük.
  8. Nagy serpenyőben bő olajat hevítünk, és kb. 170°C-on, több részletben, mindkét oldalukon kisütjük a fánkokat. (Közben lehet játszani a hőfokkal, de fontos, hogy ne süljenek túl gyorsan vagy túl lassan.)
  9. Papírtörlőre szedjük, leitatjuk róluk az olajat, és még melegen megforgatjuk a kétféle cukorban. Tálaljuk.
Megjegyzés:
Az eredeti receptben több tojást és kevesebb krumplit írnak, de szuperül működik eggyel is, sőt a kelesztés is rövidebb ideig tart. ;)
 
 

 

 

 

2021. február 1.

Köleses tojáspörkölt

 

 




A minap a Kutyinyek gombapaprikásra vágyott, és mivel én azt még mindig nem szeretem, ki kellett találnom valamit a magam számára is. Tojáspörköltet még sosem készítettem, de most itt volt rá a megfelelő alkalom. Mivel a Kutyafülnek köretként kölest főztem, úgy éreztem, ez tökéletes lesz az én ebédemhez is. Végül annyira elégedett voltam vele (Trygi cicám nemkülönben), hogy mindenképp meg akartam mutatni itt.
A fotókat ezúttal kedves rokonomnak, a szegedi Móra Ferenc Múzeum főrestaurátorának (akire egyébként nagyon büszke vagyok) ajánlom, ezen a módon is megköszönve neki a rajtuk látható régi tányérokat és poharakat. A tojáspörkölt – lévén régi paraszti étel (bár a fűszerezése azért egy pöttyet különlegesebb) – jól illik ezekhez a szép edényekhez. :)

 




Hozzávalók 2 személyre:

4 főtt tojás
18 dkg köles
1 nagy fej vöröshagyma
4 nagy gerezd fokhagyma
1 ek. őrölt pirospaprika
őrölt csípős paprika ízlés szerint
1 csapott tk. őrölt kömény
1 mk. currypor
1 mk. őrölt kurkuma
őrölt szerecsendió
őrölt fekete bors

2 ek. mangalicazsír

elkészítés:
  1. A vöröshagymát lereszeljük és 1 evőkanál zsíron megdinszteljük. A tűzről lehúzva hozzákeverjük a fűszereket, az áttört fokhagymát, és felengedjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi. Kis lángon, előbb lefedve, majd fedő nélkül addig főzzük, hogy a levét a felére elforrja.
  2. A főtt tojást feldaraboljuk, és óvatosan a sűrű paprikás-hagymás szafthoz forgatjuk.
  3. A kölest hideg vízzel átmossuk, lábasba tesszük, és felengedjük annyi hideg vízzel, amennyi 1 ujjnyira ellepi. Lefedve főzzük közepes lángon, miközben 2-szer átkeverjük.
  4. Ha elfőtte a levét, de még nem puhult meg teljesen, lefedve hagyjuk, hogy a gőzben készre párolódjon.
  5. A kölest a többi zsíron megfuttatjuk, közben megsózzuk, végül a tojáspörkölthöz keverjük. Savanyúsággal együtt tálaljuk.

Tipp:
  • Egy kicsit gyorsabban elkészül az étel, ha a vörös- és a fokhagymát durvára vágjuk, és együtt dinszteljük meg fedő alatt. Ezután a fenti módon járunk el, és amikor a leve a felére elfőtt, botmixerrel pürésítjük. Én így készítettem, mert utálok hagymát reszelni. :D (Aki viszont a klasszikus verziót részesíti előnyben, az ne reszelje vagy turmixolja le a hagymát, hanem felaprítva készítse.)
  • Ha szaftosabbra szeretnénk, ne forraljuk el róla a levét, vagy pótoljuk azt. Tejföllel is szaftosíthatjuk.
  • A köles főzővizéhez tehetünk zöldségeket is, hogy még tartalmasabb legyen az étel.