2020. szeptember 28.

Parker House zsemle magvakkal

 


 


 

Nagyon régóta tervben volt, hogy ennek a zsömlének az első változatát újrafotózom, de valahogy mindig elmaradt. Most végre megint megsütöttem, a fényképezés azonban mégis meghiúsult – pontosabban csak részben, hiszen ez azért mégis csak ugyanaz a forma, vagyis a korábbi zsömi reinkarnálódott változata, viszont mégsem a régi recept szerinti péksütit kaptam lencsevégre, így aztán nem cserélődhettek le az évekkel ezelőtti képek.
Bár a formázási technika ugyanaz, a pékmester – azaz szerény személyem – nem éppen állt a helyzet magaslatán, mert amint azt a mellékelt ábra mutatja, sütés közben kinyíltak a kis zsömlécskék, hiába nyomkodtam le jól a tészta széleit. De annyi baj legyen, lényeg, hogy puha és finom – különösen tejföllel! ;)

 


 



Hozzávalók kb. 20 darabhoz:

50 dkg fehér kenyérliszt
8 dkg vaj, felolvasztva
3,5 dkg cukor
1 ek. só
15 dkg tejföl
1,5 dl víz
3 dkg friss élesztő
3 dkg napraforgómag
2 dkg tökmag


elkészítés:

  1. A magokat egymás után, zsiradékmentes serpenyőben kis lángon megpirítjuk. Miután kihűltek, a tökmagot durvára vágjuk.
  2. A cukorral vegyített liszt közepébe morzsoljuk az élesztőt, simára keverjük a meglangyosított, vízzel kevert tejföllel, betakarjuk egy kevés liszttel, és felfuttatjuk.
  3. Beletesszük a felvert tojást, 3 evőkanál olvasztott vajat, a sót, a magokat, és kidagasztjuk a tésztát. Letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
  4. A megkelt tésztát liszttel hintett felületen kisujjnyi vastag körlapra nyújtjuk, és 8 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. (A lehulló tésztaszéleket újra begyúrjuk, kicsit kelesztjük, majd kinyújtjuk és kiszaggatjuk.)
  5. A tésztakorongokat megfordítjuk (hogy a laposabbik felük legyen fölül), fakanál nyelével középen mindegyiket lenyomjuk, és a vájattól balra eső tésztarészt lekenjük olvasztott vajjal. Félbehajtjuk, és az íves szélét lenyomkodjuk. Így járunk el a többi tésztával is.
  6. A félholdacskákat sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük, lekenjük olvasztott vajjal, és letakarva megkelesztjük.
  7. Előmelegített sütőben pirosra sütjük, majd a sütőből kivéve, a tetejüket még forrón újból lekenjük olvasztott vajjal. Langyosra hűlve kínáljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc