2015. április 1.

Tojás kukoricás töltelékkel, szalonnaburokban






Ez is egy olyan recept, ami korábban már fent volt a blogon, de sem a fotója, sem az eredeti recept nem tetszett igazán. Úgy éreztem, van mit rajta javítani, és inkább levettem. Most viszont jól jött volna egy meleg, tojásos étel így húsvét táján. Ki is kerestem a receptjeim közül a fent említett töröltet, de érdekes módon csak az előtte lévő szöveget találtam meg, maga a recept viszont szőrén-szálán eltűnt. Emlékeztem rá, hogy az előző verzióban pépesített kukorica került a tojásokba, de éppen emiatt nem lett a kedvencem – a töltelék ui. nagyon folyós volt. Persze lehetett volna segíteni rajta, de most egy kicsit mást szerettem volna. Már két okom is volt rá, hogy kitaláljak egy újított változatot. A kukorica ezúttal egészben került a töltelékbe. Egyébként el tudom képzelni pépesítve is, de másként, mint anno.
Bevallom, egy csöppet időigényesnek bizonyult számomra ennek a töltött tojásnak az elkészítése, újabban ui. rendre megszenvedek a tojáshámozással. Hiába főzöm és hűtöm úgy, ahogy kell. Az is lehet persze, hogy már a tojások sem a régiek. Vagy ki tudja?! Lehet, csak én vagyok béna a hámozásban. :D Lényeg a lényeg, a 8 tojás közül egynek menthetetlenül kárba veszett a fehérje.
A töltelékből nekem talán pont ebből az okból 2-3 evőkanálnyi mennyiség kimaradt, de emiatt nem aggódtam – melegszendvicsre tökéletes feltétnek bizonyult. :)








Hozzávalók 4 személyre:

8 nagy + 1 kis tojás
8 szelet főtt, füstölt szalonna
1 kis fej vöröshagyma
1 kis csilipaprika
8 dkg konzerv kukorica
1 szelet szikkadt kenyér (6 dkg)
őrölt zöld bors
zellersó vagy só
2,5 dkg reszelt trappista sajt
2,5 ek. olívaolaj + a tál kikenéséhez
8 kis bazsalikomlevél vagy petrezselyemzöldje

elkészítés:

  1. A tojásokat főzés előtt 1 órával a tojástartóban fejre állítjuk, hogy a sárgája a tojás közepére vándoroljon. (Így könnyebb kiszedni a sárgáját, miután megfőtt.) 8 tojást sós vízben 8 perc alatt keményre főzünk, majd rögtön hideg vízbe tesszük, és a vizet addig cseréljük, amíg a tojás már nem melegíti át. Így hagyjuk teljesen kihűlni.
  2. A tojásokat meghámozzuk, a csúcsukat levágjuk, a sárgájukat kivesszük, és villával összetörjük. A főtt tojásfehérjéket körbetekerjük 1-1 szelet szalonnával.
  3. A magjaitól megfosztott csilipaprikát felaprítjuk, és a finomra vágott hagymával együtt az olajon megdinszteljük.
  4. Hozzáadjuk az előzőleg beáztatott, majd kinyomkodott kenyeret, és zellersóval, zöld borssal ízestjük. 1-2 percig sütjük, majd a tojássárgákhoz öntjük, és alaposan összekeverjük.
  5. A kukoricát ½ evőkanál olajon megfuttatjuk, a hagymás tojáshoz adjuk, és miután kihűlt, elkeverjük a kis nyers tojással. Ha szükséges, utánaízesítjük.
  6. A szalonnás tojásfehérjéket púpozásig töltjük a tojásmasszával, ráültetjük a kalapjukat, és hőálló tálba sorakoztatjuk. A tetejüket megszórjuk reszelt sajttal, és előmelegített sütőben készre sütjük.
  7. Tálaláskor bazsalikomlevelekkel vagy petrezselyemmel díszítjük, és tetszés szerint kenyeret vagy valamilyen friss salátát kínálunk hozzá. (A kimaradt tölteléket szendvicskrémnek használhatjuk.)
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc



















A recept a Kifőztük gasztromagazin áprilisi számában is megjelent.