2020. november 10.

Batátagombóc-leves vörösbabbal

 

 


 

 

Ez a leves igazán laktatóra sikeredett, ami ősz lévén egy cseppet sem jelenthet gondot. :D Főleg, ha utána nem eszünk mást. ;) Mondjuk nem is nagyon lehet szerintem, mert annyira telít – bennünket legalábbis biztos. Jó ideje már ui., hogy szinte csak a leves jelenti a napi betevőnket, már ami a főételeket illeti, hiszen az édesség azért még befigyel – de az is csak módjával –, ezért igencsak elszoktunk attól az ételmennyiségtől, amit korábban meg bírtunk enni – igaz, akkor sem voltunk nagyétkűek. Szó mi szó, most még annál is kevesebbet tolunk be a fejünkbe, ami bizony áldásosan hat a testsúlyunkra. :D Na, de térjünk vissza ehhez a finom leveshez, amit a húsvétról megmaradt sonkalé felhasználására ötlöttem ki, rendkívül nagy kreativitásról téve ezzel tanúbizonyságot. :D Mivel a gombóchoz, mint levesbetéthez újabban fenemód vonzódom, egyértelműnek látszott, hogy most sem mellőzöm, de ezúttal batátából gömbölygetem meg kedvencemet. :D Egy kis sajt is került mellé, mert hát ugye anélkül nem élet az élet, és ha már lúd, legyen kövér, ment bele egy kis bab is. A Kutyafül tudniillik imádja a vörösbab levest, amihez én eleve sonkalét szoktam használni, vagy ha az épp nincs, akkor füstölt kolbászt a füstös íz végett. A kolbász azonban – a jelentősen megritkított húsevésünk miatt – kimaradt a levesből, de akinek eme folyékony étek gazdagsága ellenére hiányozna, az tegyen bele egész nyugodtan – nem rontja el. ;)

 



 

Hozzávalók 4 személyre:

1 nagy fej vöröshagyma
3 nagy gerezd fokhagyma
1 ek. szilárd mangalicazsír
1 vörösbab konzerv
1 l sonkafőzőlé
3,5 dl víz
1,5 dl habtejszín
1 ek. őrölt pirospaprika
1 ek. morzsolt oregánó
1 tk. őrölt kömény
őrölt fehér bors

3 dkg finomliszt
2 édesburgonya (30-35 dkg)
3 ek. olívaolaj

1 kis tojás
8 dkg finomliszt
8 dkg reszelt sajt (pl. Pannónia)
őrölt fekete bors


elkészítés:
  1. A batátagombóchoz a meghámozott, vékony hasábokra szelt édesburgonyát sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, enyhén megsózzuk, meglocsoljuk olívaolajjal, összeforgatjuk, és 200°C-os sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Még forrón, villával áttörjük és hűlni hagyjuk.
  2. A vékonyra vágott vöröshagymát a felaprított fokhagymával együtt a lábasban felhevített zsíron üvegesre pároljuk.
  3. A tűzről lehúzva hozzákeverjük a pirospaprikát, felöntjük a vízzel, és fedő alatt puhulásig főzzük. Leturmixoljuk, hozzáöntünk 8 dl sonkalét, befűszerezzük és hagyjuk felforrni.
  4. A batátapürét megfűszerezzük, hozzáütjük a tojást, és a liszttel, valamint a reszelt sajttal lágy masszává keverjük.
  5. A masszából teáskanálnyi adagokat nedves kézzel gombócokká gömbölygetünk, és a forrásban lévő levesbe adagoljuk.
  6. A többi sonkalevével hígított tejszínt csomómentesre keverjük a liszttel, és amint a gombócok megfőttek, behabarjuk vele a levest. Hozzáadjuk a lecsepegtetett babot, és épp csak összeforraljuk. Igény szerint tejfölt kínálva hozzá, tálaljuk.