A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kuszkusz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kuszkusz. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. március 1.

Kuszkuszsaláta sült zöldségekkel (vegán)

 

 


 

A kuszkuszsaliról, valamint a képen mögötte látható péksütiről a jövőben számomra más fog eszembe jutni, de ezt itt nem részletezném, mert ha hagyom kitörni a bennem – nem is annyira – szunnyadó vulkánt, akkor félő, hogy blogolvasók nélkül maradok. :D Lényeg, hogy a fent nevezett napon a bő fél éve tartó érzelmi hullámvasút újabb állomásához érkeztünk. Ismét volt min izgulni a (narancsos csokoládétortás és a Rákóczi túrós pitetortás posztjaimban is említett) legnagyobb álmunk megvalósulása kapcsán, és már-már talpunk alatt is érezni véltük az egyre rögösebb út nyomását. Az idegeinket sorozatosan borzoló személynek sohanapján nem adnék ebből a fincsi salátából, amit pont az ő újabb alakításáról szóló hajmeresztő hír beérkezésekor állítottam össze, és amihez a kuszkuszt egyébként ez idáig csak kedvenc zöldségfasírtomba tettem. A benne lévő zöldségek kapcsán a balzsamecetes, édesre sült koktélparadicsom már egyszer jól vizsgázott – egyértelmű volt, hogy másba is beleteszem. Az biztos, hogy legalább evés közben sikerült némileg helyrehoznia a hangulatunkat. :)
Úgyhogy kifejezetten ajánlom azoknak, akik éppen valami miatt bosszankodnak – ez a sali talán rajtatok is segít. ;)

 




Hozzávalók 2-4 személyre:

15 dkg kuszkusz
3 dl víz
25 dkg koktélparadicsom
1 Ramiro- vagy Palermo paprika (kb. 10 dkg)
3 ek. extra szűz olívaolaj
2 ek. balzsamecet
2,5 dkg sötét nádcukor
tört cayenne bors

1 nagy csokor petrezselyemzöldje

elkészítés:
  1. A kuszkuszt felöntjük a felforralt vízzel, és kb. 10 percig lefedve hagyjuk. Ha megdagadt, 1 evőkanál olívaolajat hozzáadva, villával átkeverjük és hagyjuk kihűlni.
  2. A paradicsomokat félbevágjuk, a kimagozott paprikát nagyobb kockákra aprítjuk, és jól összeforgatjuk a többi olívaolaj, a balzsamecet és a nádcukor keverékével.
  3. A felezett paradicsomokat vágott felükkel lefelé a sütőpapírral bélelt tepsi egyik felébe sorakoztatjuk, és mellé kanalazzuk a paprikát. Meglocsoljuk a tálba maradt ecetes-cukros olajjal, kevés sóval megpörgetjük, cayenne borssal ízesítjük. 200°C-os sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük.
  4. Amint a zöldségek kihűltek, összeforgatjuk a megsózott kuszkusszal, és a felaprított petrezselyemzölddel. Hideg vagy meleg salátaként önmagában fogyasztjuk, vagy köretként tálaljuk.






2020. február 11.

Sajtos-kuszkuszos zöldséggolyó fűszeres mártogatóval







Még mindig tart nálunk a húsmentesség, és ennek jegyében zöldségételek után kutatgatok. Nyilvánvalóan a már kipróbált receptek érdekelnek, mivel ezen az úton még kissé járatlan vagyok. Persze menet közben lehet módosítani az arányokon, a fűszerezésen, stb., de egyelőre még nem a saját ötletek vannak soron. Ilyen „lopott” recept ez a zöldségfasírt is, ami minden elemét tekintve számunkra is szerethető, sőt igazából a benne található zöldségek mindegyikét gyakran szerepeltettem eddig is. Legfeljebb nem pont ilyen formában. Talán csak a cukkini az, ami kakukktojásnak számít, mert azt kb. csak rántva szeretjük, de úgy nagyon. Igaz, egyszer már palacsintatésztába reszelve is megettem. :) A kuszkusz viszont újdonság a konyhámban, nemrég próbáltam ki először, egyszerű köretként.
Az eredeti recept kapcsán azonban egy pöttyet fölülbíráltam a készítés módját, ui. szerintem fontos, hogy a lereszelt zöldségeket a levétől kinyomkodjuk, mielőtt hozzákevernénk a tojást. Ellenkező esetben tocsogni fog a nedvességtől, és formázhatatlan lesz. Persze adhatnák hozzá még több kuszkuszt, de én nem szívesen billentettem volna át az arányokat a zöldségek kárára, a kuszkusz javára.
Bár ez az étel nagyon egyszerű, a formázással azért el lehet molyolni, mire az összes masszát golyóvá alakítjuk. De megéri – az eredmény nagyon ízletes. :) Mivel mi imádunk tunkolni, számunkra mártogatóval az igazi. Naná, hogy én tejfölöset készítettem megint, de legalább az ízesítés más, mint legutóbb. :D






Hozzávalók kb. 38 darabhoz:

Zöldséggolyóhoz:
15 dkg cukkini
15 dkg sárgarépa
15 dkg batáta
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
25 dkg reszelt sajt (pl. Pannónia)
15 dkg bio kuszkusz
2 tojás (L-es)
1 mk. őrölt kurkuma
1 csapott tk. currypor
1 csapott tk. garam masala
1 tk. morzsolt oregánó
1 mk. őrölt szerecsendió
őrölt fekete bors


Mártogatóhoz:

25 dkg tejföl
1 tk. magos Dijoni mustár
1 csapott tk. Erős Pista
currypor
garam masala
morzsolt oregánó
egy csipet só
1 tk. agavé szirup vagy méz
1 tk. extra szűz olívaolaj

elkészítés:

  1. A meghámozott zöldségeket lereszeljük (a cukkinit nagy lyukú reszelőn), összekeverjük a finomra aprított vöröshagymával, megsózzuk, és negyedórát állni hagyjuk.
  2. A tojásokat tálba tesszük, felverjük, a fűszerekkel ízesítjük. Hozzáadjuk a levétől alaposan kinyomkodott zöldségeket, a zúzott fokhagymát, a reszelt sajtot, a „nyers” kuszkuszt, és összekeverjük.
  3. A masszából kis diónyi méretű golyókat formázunk (gömbölyűre nyomkodjuk, mert gömbölygetni nem egyszerű), sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
  4. A mártogatóhoz a hozzávalókat összekeverjük, és a zöldséggolyók mellé kínáljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 20-25 perc

Tipp:

Köretnek sült krumplit, rizst, kölest vagy zöldsalátát ajánlok. A golyóbisokat akár főzelékhez feltétként is fogyaszthatjuk.