2018. április 30.

Pácolt csirkemell keleties fűszerezésű bundában, krumplis gofrival, zöldcitromos-fokhagymás mártogatóval







Idejét sem tudom, mikor tettem fel utoljára főételt a blogra. Ez csak azért alakult így, mert jó ideje nem kísérleteztem semmivel, csak a régi, jól bevált, könnyen és gyorsan elkészíthető étkek voltak repertoáron. De most végre megint újdonsággal jelentkezem. :)
Bár a hús pácolása nálam leginkább a nyári időszakban, szabad tűzön való grillezéskor jön szóba, most mégis olyan húsételt készítettem, amihez ugyan pácot használtam, de a husikát nem szabad tűzön, hanem konyhai tűzhelyen sütöttem meg. Grillételnek ennek ellenére a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető. Igaz, az idő már igencsak emlékeztet a nyári melegre, ami okot adhatott volna a grillezésre, ráadásul a hús pont vasárnapi ebédnek készült, amikor is kifejezetten jó ötlet lett volna a kertben falatozni.
No, de grillszezon ide vagy oda, ez a husi bizony különlegesre sikeredett a sokféle fűszernek köszönhetően. :) Markáns, keleties ízű, amihez szerintem különösen illik a lime-nak köszönhetően pikáns ízű mártogató. A krumplis gofrihoz használt „tésztamassza” éppenséggel krokett is lehetne, de sokkal érdekesebbnek tartottam ebben a formában megsütni. Igazán laktató ebédünk lett. :)






Hozzávalók 4 személyre:

2 csirkemellfilé (kb. 80 dkg)

kókuszolaj a sütéshez

Páchoz:

5 dl író
3 dkg gyömbér reszelve
1 kis csilipaprika finomra aprítva vagy ½ tk. őrölt csili
1 kis vöröshagyma reszelve
4 gerezd fokhagyma
1 ek. kakukkfű
1 púpozott ek. barna cukor darálva

Fűszeres bundához:
8 dkg finomliszt
8 dkg kukoricaliszt
2 ek. aprított petrezselyemzöldje
1 csapott tk. pirospaprika
1 csapott tk. morzsolt kakukkfű őrölve
1 csapott mk. őrölt szerecsendió
1 csapott mk. őrölt fekete bors
1 csapott mk. cayenne bors
1 mk. porcukor
¼ mk. őrölt fahéj
¼ mk. őrölt szegfűbors

Krumplis gofrihoz (16 db):
60 dkg krumpli (hámozva mérve)
5 dkg vaj
5 dkg tejföl
0,5 dl tej
1 kis vöröshagyma reszelve
3 gerezd zúzott fokhagyma
2 tojás
12 dkg finomliszt
10 dkg reszelt Pannónia sajt
1 mk. sütőpor
őrölt fekete bors

kókuszolaj a sütéshez

Mártogatóhoz:
15 dkg 20% zsírtartalmú tejföl
10 dkg majonéz
1-2 gerezd fokhagyma
1 zöldcitrom reszelt héja
1 tk. zöldcitromlé (elmaradhat)
őrölt fehér bors
1 mk. barna cukor darálva

elkészítés:

  1. A fél mellfiléket lapjában kettévágjuk, a szeleteket az egyik oldalukon keresztben és hosszában beirdaljuk.
  2. A páchoz a hozzávalókat a só kivételével az íróhoz keverjük és belefektetjük a húsdarabokat. Folpackkal lefedve hűtőbe tesszük 1 napra.
  3. A mártogatóhoz a hozzávalókat alaposan elkeverjük. Félretesszük. (Ha előző nap készítjük, a citromlevet csak közvetlenül tálalás előtt keverjük hozzá.)
  4. A krumplis gofrihoz a meghámozott, felkockázott burgonyát sós vízben puhára főzzük, leszűrjük. Hozzáadjuk a vajat, a tejfölt, a tejet, pürésítjük, majd miután kicsit hűlni hagytuk, elkeverjük benne a vörös- és a fokhagymát, a sütőporos, borsos lisztet, a tojásokat és a sajtot.
  5. A gofrisütőt konyhai ecsettel kiolajozzuk, előmelegítjük, majd a sütőfelületre 1-1 púpozott evőkanál tésztamasszát kanalazunk, és kisütjük a gofrikat. Így járunk el a többi tésztával is, miközben a sütőt minden alkalommal kiolajozzuk. A kész gofrikat melegen tartjuk, amíg mindegyikkel elkészülünk.
  6. A hús bundázásához a hozzávalókat összekeverjük. A hússzeleteket mindkét oldalukon enyhén megsózzuk, megmártóztatjuk a fűszeres lisztkeverékben, és bő, forró olajban, közepes lángon mindkét oldalukon pirosra sütjük.
  7. Papírtörlőre szedve leitatjuk róluk a felesleges zsiradékot, és a gofrival, valamint a mártogatóval együtt tálaljuk.

Megjegyzés:
A krumplis gofri esetében a zsírban/olajban sütést azért nem ajánlom, mert ez a fajta massza – függetlenül a sütés intenzitásától – nagyon sok olajat képes magába szívni, ami igencsak képes lerontani az élvezeti értékét. Tudom, mert (kókusz)olajban kisütve is leteszteltem, hogy milyen lenne mini palacsintának. :D
Javaslom az ipari gofrisütő használatát, mert azzal a bóvli kategóriájúval, ami sajnos nekem is van, nem pont olyan lett a gofri, amilyennek megálmodtam. De majd még kísérletezni fogok más lisztekkel is, amitől talán a bóvli gofrisütőmmel is ropogósabb köretet tudok sütni. :)








 

2018. április 27.

Póréhagymás-parmezános pogácsa








Nemrégiben megint pogácsát sütöttem, hogy legyen mivel megvendégelni apukámat legújabb verseskönyvének megjelenése alkalmából. Mivel a túrós-sajtos változat az egész rokonság körében magasan vezeti az amúgy igen gyér pogácsavariánsaim listáját, így most is az került asztalra. Pedig több, mint 1 éve majdhogynem szent fogadalmat tettem – ráadásul nagy plénum előtt, itt a blogon –, hogy sorra ontani fogom magamból a pogirecepteket. De eme ígéretemet galád mód megszegtem, és szégyenszemre azóta se fektettem nagy erőket a különféle kelt tésztás vendégvárók kitalálásába. De most, most eljött végre az idő, hogy megcsillogtassam – remélhetőleg még létező – fantáziámat e téren. :D Az ok a hétvégi tanfolyam volt, amire ezúttal sós süteményt szerettem volna vinni édesség helyett.
A hozzávalók mennyisége kapcsán az eddig egyetlen, zsírral készült pogim receptjéből indultam ki, de a kedvencnek számító pogácsámból is van benne egy kis áthallás a sajt tekintetében, ami ezúttal a maradék parmezánból reszelődött bele a tésztába. És hogy még érdekesebb legyen, került bele hagyma is, abból is a franciák favoritja, a póré. Mert az kb. mindig van itthon, sőt mi több, néha a kelleténél több is. :D A vörös-, a lila, a fehér-, az új-, a metélő- és a fokhagymán kívül más hagymának nem is nagyon lett volna esélye ízesítésül szolgálnia, mert nálunk csak ezek örvendenek szeretetnek. A többi hagymaféle hiába áhítozna eme magasztos érzelem elnyerésére, őket ki kell ábrándítanom – nem járnának sikerrel a szívünk meghódítása terén. :D
Maradt hát a póré, mint ízesítő, ami a tetejébe még szép zöld színt is kölcsönzött itt-ott ennek a többek által is igen finomnak ítélt pogácsának. :) Nálam veri a túrós-sajtosat. :D






Hozzávalók kb. 100 darabhoz:

a tésztához:
45 dkg finomliszt
5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg póréhagyma
10 dkg reszelt parmezán vagy Grana Padano sajt
1 csapott ek. só
10 dkg mangalicazsír
5 dkg vaj
1 tojás
3 dkg friss élesztő
20 dkg 20% zsírtartalmú tejföl
1 ek. cukor

a tetejére:
1 kis tojás
szezámmag és lenmag keveréke

elkészítés:

  1. Az élesztőt 10 dkg meglangyosított tejfölben simára keverjük a cukorral, 1 evőkanál liszttel, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A sóval vegyített lisztkeveréket elmorzsoljuk a hideg zsírral, a vajjal, majd hozzáadjuk a felaprított póréhagymát, a parmezánt, az élesztős tejfölt, a többi tejfölt és a felvert tojást.
  3. A tésztát robotgéppel összeállítjuk, majd se nem túl lágy, se nem túl kemény tésztává dagasztjuk. Zsírral vagy vajjal vékonyan kikent tálba tesszük, és letakarva megkelesztjük.
  4. A megkelt tésztát lisztezett felületen 1 cm vastagságú körlapra nyújtjuk, és 3 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. (A lehulló tésztaszéleket újra begyúrjuk, pihentetjük, nyújtjuk, szaggatjuk.)
  5. A kiszaggatott pogácsákat sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk, és kelni hagyjuk, amíg a sütő bemelegszik.
  6. A tetejüket lekenjük felvert tojással, megszórjuk a magkeverékkel, és készre sütjük. Langyosra hűlve kínáljuk.
sütési hőfok: 185°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 20 perc












2018. április 22.

Citromhabos piskótakocka







A húsvéti kalácssütésből kimaradt néhány tojásfehérje, és a korábbi adaggal összeházasítva már akkora mennyiség lett belőle, hogy ideje volt felhasználni. Hogy, hogy nem, citromból is igen sokat sikerült venni, pontosabban a legutóbbi vételkor szembesültem vele, hogy még volt itthon néhány darab, úgyhogy fogyasztani kellett a készletből. Eredetileg egy korábbi citromos sütimet akartam újrafotózni, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább új süteményt sütök. Mivel a málnahabos kosárka krémjének állagával nagyon meg voltam elégedve, ezért azt a krémet vettem alapul, némi módosítással, és persze ezúttal málna helyett citrommal. :) Igazán könnyű, üde, nyárias desszert lett belőle. Citromrajongóknak különösen ajánlom. :)






Hozzávalók 20x30 cm-es tepsihez:

Piskótához:
7 tojásfehérje
14 dkg porcukor
14 dkg finomliszt
1 csapott tk. sütőpor
vaj és liszt a tepsihez

Citromhabhoz:
2 tojássárgája
2 tojás
25 dkg cukor
1,5 dl frissen facsart citromlé
1 citrom reszelt héja
7 dkg vaj
3,5 dl habtejszín
7 zselatinlap

Citromzseléhez:
15 dkg citromkrém
1 zselatinlap

elkészítés:

  1. A piskótához a tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd a porcukrot kisebb adagokban hozzáadva, fényesre verjük. Több részletben beleszitáljuk a sütőporral kevert lisztet, és óvatosan, de alaposan a cukros fehérjehabhoz forgatjuk.
  2. A tésztamasszát a vajjal kikent, liszttel behintett tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. A kész tésztát pár perc elteltével kiborítjuk a tepsiből, és tortarácsra téve teljesen kihűtjük.
  3. A citromhabhoz a citromlevet, a citromhéjat, a tojássárgákat, az egész tojásokat, a cukrot fém tálba tesszük, gőz fölé helyezzük, és közepes lángon, állandó keverés mellett krémmé főzzük.
  4. A kis darabokra vágott vajat 3 részletben a forró krémhez dolgozzuk, majd kiveszünk belőle 15 dkg-nyit, és félretesszük.
  5. A többi – még forró – krémhez egyenként hozzákeverjük az előzőleg hideg vízbe áztatott, majd alaposan kinyomkodott zselatinlapokat. Hűlni hagyjuk.
  6. A tejszínt kemény habbá verjük, óvatosan a citromkrémhez forgatjuk, és a habot egyenletesen elkenjük a tepsibe visszatett piskótán. Hűtőbe tesszük annyi időre, hogy a hab megdermedjen.
  7. A félretett citromkrémet újra felmelegítjük és feloldjuk benne a beáztatott, kinyomkodott zselatinlapot. Miután kicsit hűlni hagytuk, egyenletesen elkenjük a citromhabon. Hűtőbe tesszük dermedni. A süteményt tetszés szerinti méretű szeletekre vágjuk és tálaljuk.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc











2018. április 16.

Segítsüti 2018 tavasz - kapucsínós túrókrémtorta







Tavaly tavasszal először vehettem részt a 30 gasztroblogger közreműködésével megrendezett Segítsüti online jótékonysági árverésén. Megtisztelő, hogy idén újra felkértek az akcióban való részvételre. Igazán nagy öröm számomra, hogy részese lehetek ennek a nagyszerű kezdeményezésnek, amely 2009 óta nyújt segítséget a rászoruló gyermekeknek.

A Segítsüti ezúttal a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítványt támogatja a befolyó összeggel, amiből gyermekmentőkocsikban használatos, különböző egészségügyi eszközöket vásárolhatnak.

A súlyos-életveszélyes állapotú gyermekek a Gyermekrohamkocsinak köszönhetően bármilyen helyszínen percek alatt profi ellátásban részesülhetnek.
A gyermekmentő szolgálatnak hála, évente több ezer súlyosan sérült gyermek kap intenzív osztály szintű orvosi segítséget a fővárosban és vidéken egyaránt.
A szolgálat kiemelkedő munkát végez, szakmai eredményei Európa szerte nagy elismerésnek örvendenek.

„Egy-egy felépült kisgyermek mosolya, a szülők köszönete az, ami élteti a Gyermekrohamkocsi csapatát.”


https://www.gyermekrohamkocsi.hu/index.html


Bízom benne, hogy a Segítsüti 2018-as tavaszi kampánya éppen olyan sikeres lesz, mint az eddigiek. :) Segíts te is, hogy a süti segíthessen! ;)

Az elkészített édességek 2018. április 16-án hétfőn, azaz a mai napon jelennek meg azokon a gasztroblogokon, amelyek részt vesznek az árverésben. A süteményekre másnap reggeltől kezdődően, azaz 2018. április 17-én kedden a Segítsüti oldalán, a SÜTIÁRVERÉS menüpontra kattintva lehet licitálni a regisztrációt követően. Amennyeiben korábban már regisztráltál, ezt nem kell újra megtenned. A 3 napig tartó árverés 2018. április 20-án 16:00 órakor fejeződik be.

Aki a licitálási idő lejártáig az adott süteményért a legmagasabb összeget ajánlja fel, az lesz a nyertes.
Előzetes egyeztetés után a frissen sütött süteményt a gasztroblogger postai úton juttatja el, vagy a megbeszélt helyen átadja a nyertesnek.

Ha egyéb módon szeretnél segíteni, válassz valamilyen kedves emléket az ajándékboltból. :)
Amennyiben nincs lehetőséged licitálni, azzal is sokat segíthetsz, ha a hírünket viszed egy megosztással, hogy minél többen értesüljenek róla. ;)
 
A Segítsüti eseményeiről itt is tájékozódhatsz.







Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

Piskótához:
4 tojásfehérje
2 tojássárgája
9 dkg finomliszt
1 dkg kapucsínópor
8 dkg porcukor
1 mk. sütőpor

Krémhez:
1 tojás
3 dkg finomliszt
2,5 dl tejszín
25 dkg túró
10 dkg mascarpone
2 cs. Bourbon vaníliás porcukor
1 dkg kapucsínópor
75 ml Tiramisu krémlikőr
13 dkg porcukor
13 dkg vaj

Mandula krokant-hoz:
2 dkg vágott mandula
1 ek. kristálycukor
½ tk. vaj

elkészítés:

  1. A tésztához a tojások fehérjét habbá verjük, majd kisebb adagokban a kapucsínóporral vegyített porcukrot is hozzászitálva addig verjük, hogy fényes legyen. Egymás után, óvatosan hozzáforgatjuk a tojássárgákat, majd a sütőporos lisztet.
  2. A masszát kivajazott, liszttel hintett tortaformába öntjük, a tetejét elsimítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. A tésztát a formában kicsit hűlni hagyjuk, majd kivesszük belőle, tortarácsra tesszük és teljesen kihűtjük.
  3. A krémhez a tojást lábasba ütjük, kézi habverővel felverjük, majd csomómentesre dolgozzuk a liszttel. Felengedjük a tejszínnel, és kis lángon, kevergetve felfőzzük. Teljesen kihűtjük, miközben többször átkeverjük.
  4. A túrót villával alaposan áttörjük, majd elkeverjük a mascarponéval, a vaníliás porcukorral, a kapucsínóporral és a likőrrel.
  5. A puha vajat a porcukorral kihabosítjuk, hozzákeverjük a likőrös túrókrémet, és simára dolgozzuk a pudinggal. A kész krémet, ha szükséges, hűtőbe tesszük.
  6. A krokant-hoz a durvára vágott mandulát a cukorral és a vajjal világosra karamellizáljuk, majd tepsi hátuljára vagy sütőpapírra öntjük és teljesen kihűtjük. Felaprítjuk és félretesszük.
  7. A piskótát 3 lapra vágjuk. A krémet 3 részre osztjuk úgy, hogy a 3. adag egy kicsit több legyen. Az egyik adag krémet elsimítjuk az alsó piskótalapon, ráhelyezzük a másik lapot, amire szintén krém kerül, majd befedjük a harmadik tésztalappal.
  8. A 3. adag krém nagyobb részével körbekenjük a torta teljes felületét. A megmaradt krémet nyomózsákba töltjük, tetszés szerint kidíszítjük a torta tetejét, majd megszórjuk a mandula krokant-tal. Tálalásig hűtőbe tesszük.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 30 perc














2018. április 10.

Zöldséges quiche







Ez a pite abszolút a maradék megmentésére készült, és igazából a véletlen, vagy inkább az én figyelmetlenségemből kifolyólag. Történt ui., hogy gyors leveles tésztát szerettem volna készíteni, ám kissé elkalandoztam, és véletlenül tojás is került a tésztába. :D Így már inkább pitetészta lehetett volna csak belőle, de a liszt és a vaj mennyisége a leveles tésztáméhoz, ill. az adott sütőforma méretéhez volt beállítva. Pitetésztának így tehát túl vajas és túl lágy volt, ezért egy kis lisztet kellett még hozzágyúrnom. Persze így sem pont olyan, ahogyan én általában a pitét készítem, de már nem volt visszaút. Gondoltam, lesz ami lesz, csak nem fogom kidobni. Utóbb kiderült, hogy jól tettem. :) Az előkészített tészta aztán 1 napra a hűtőbe költözött, mert aznap juszt is leveles tésztát, pontosabban rétest akartam sütni. :D Ahhoz pedig felhasználtam a hűtőben található maradékok nagy részét. A tölteléknek való, maradék alapanyag kisebbik részét pedig felhasználtam másnap a már kész pitetésztához. Így lehet az, hogy a korábbi réteslepény és ez a pite nagy százalékban hasonlít egymáshoz, mégis más. :) Bár kissé idegenkedem a nagyon vajas tésztáktól, de ez a quiche mégis nagyon ízlett nekem, és készen mégse tűnt túl zsírosnak. :)






Hozzávalók 24 cm átmérőjű pitesütőformához:

Tésztához:

17 dkg fehér tönkölybúzaliszt

3 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt

15 dkg vaj

1 csapott mk. só

½ tojás

1-2 ek. víz


Töltelékhez:

1 vöröshagyma
1 lila hagyma
½ póréhagyma
1 bocskor- vagy kaliforniai paprika
½ doboz konzerv kukorica
5 dkg füstölt sonka vagy maradék sült hús (elmaradhat)
6 dkg Camambert sajt
Toscana fűszerkeverék (vagy bazsalikom, oregánó, majoránna, kakukkfű, rozmaring, zsálya, borsikafű)
őrölt fehér bors

1 ek. mangalicazsír
3 tojás
20 dkg 20%-os tejföl

elkészítés:

  1. A sóval vegyített lisztkeveréket elmorzsoljuk a felkockázott, hideg vajjal, majd hozzáadjuk a felvert tojás felét, a vizet, és tésztává gyúrjuk. Folpackba csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük.
  2. A töltelékhez a hagymákat félbe-, majd vékony szeletekre vágjuk, és a kis kockákra szelt paprikával együtt a felforrósított zsíron megdinszteljük. Közben megsózzuk.
  3. Hozzákeverjük a felaprított pórét, fél percig sütjük, majd elzárjuk alatta a lángot, és beleforgatjuk a kukoricát. A fűszerkeverékkel, valamint őrölt borssal ízesítjük, és hűlni hagyjuk.
  4. A felvert tojásokat alaposan elkeverjük a tejföllel, és a zöldségraguhoz dolgozzuk.
  5. A lehűtött tésztát lisztezett felületen kb. 30 cm átmérőjű körlapra nyújtjuk és kibéleljük vele a pitesütőformát. A felületét villával több helyen megszurkáljuk.
  6. A sütőformán túlmagasodó tésztaszélt késsel körben levágjuk, összegyúrjuk, és akkorára nyújtjuk, hogy elkészíthessük belőle a tésztarácsot. (Nekem kevés tésztám maradt ki, ezért nem tudtam keresztben berácsozni a pitét, ezért csak egy irányban mennek a sávok. :D)
  7. A tölteléket a zsemlemorzsával behintett tésztakorárba öntjük, és a tetején elosztjuk a kis darabkákra vágott sonkát és a sajtot. Kanál hátával kissé lenyomkodjuk.
  8. A pitét előmelegített sütőben megsütjük, majd kicsit hűlni hagyjuk és felszeleteljük. Friss zöldségekkel vagy savanyúsággal együtt tálaljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 35 perc











2018. április 7.

Almatorta ciderrel







Ez az egyszerű almatorta hirtelen ötlettől vezérelve született, és az elhatározástól számítva 2 órán belül már asztalra is került. :) Történt ui., hogy előző este nem ittam meg a fél üveg cideremet, és a kimaradt itókával kezdeni kellett valamit. Nem ez az első eset, hogy sütiben végzi a cider, de ilyen típusú édességhez még sosem használtam. Itt volt hát az ideje. Szerintem nem rontotta el. :)
A tésztája könnyű, az alma íze kellemesen érződik, és az édes tejföl nagyon illik hozzá. Bár anélkül is megállja a helyét egy csésze tea kíséretében. :)






Hozzávalók 18-20 cm átmérőjű tortaformához:

Tésztához:
3 tojás
18 dkg cukor
15 dkg vaj
1 mk. őrölt Bourbon vanília
30 dkg finomliszt
9 g sütőpor
kb. 1 dl almás cider
25 dkg alma
1 tk. étkezési kukoricakeményítő
1 ek. finomítatlan nádcukor a szóráshoz

Tálaláshoz:
8 púpozott ek. tejföl
1 púpozott ek. porcukor
1 tk. frissen facsart citromlé

elkészítés:

  1. A meghámozott, magházától megfosztott almát felkockázzuk, meghintjük étkezési keményítővel, és összeforgatjuk.
  2. A puha vajat a cukorral krémesre kavarjuk, és egymás után hozzádolgozzuk a tojásokat.
  3. A sütőporral, sóval kevert lisztet az almalével felváltva, a cukros tojásmasszához vegyítjük.
  4. A tésztamassza felét a kivajazott, liszttel behintett tortaformába simítjuk, elosztjuk az alma felét, majd ráöntjük a többi tésztát, és ráhalmozzuk a megmaradt almát.
  5. A tésztát előmelegített sütőbe toljuk, és 30 perc elteltével megszórjuk nádcukorral. Készre sütjük (tűpróba!) A sütőből kivéve tortarácsra tesszük, és a formában hagyjuk kihűlni.
  6. A tejfölt elkeverjük a porcukorral, a citromlével, és a süteményhez kínáljuk.
sütési idő: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 80 perc (a sütőforma nagyságától és anyagától függően ez változhat)