2018. május 11.

Kókuszos-eperkrémes trifle mascarponés habbal







Piskótát még sosem rontottam el. Hát most sikerült. :D Valahogy elfigyeltem, és kevesebb liszt került bele, aminek köszönhetően túl lágy lett a tészta, ezért behorpadt az oldala. Így nem lett volna szép az a torta, amihez sütöttem. Bosszankodva elcsomagoltam és betettem a fagyóba, hogy majd a későbbiek során kitalálom, mi legyen belőle. Ez a bizonyos „későbbiek” most jött el, úgyhogy kiolvasztottam a tanyasi tojástól virítóan sárga színű piskótámat, és az alábbi rakott desszerthez használtam fel. És milyen jó, hogy akkor elrontódott az a piskóta! Ebben a réteges édességben ui. megdicsőült! :D A trifle egyébként menet közben alakult, és úgy érzem, kimondottan jól sikerült. A rakott édességeim közül, saját megítélésem szerint dobogós helyen van. :)






Hozzávalók 6 személyre:

Piskótához:
4 tojás
6 dkg porcukor
6 dkg finomliszt
vaj és liszt a sütőformához

Csokoládészószhoz:
7,5 dkg vaj
5 dkg finomítatlan nádcukor darálva
1,5 dkg holland kakaópor
2 ek. tej

Kókuszos eperkrémhez:
40 dkg földieper
10 dkg finomítatlan nádcukor (vagy az eper édességétől függően)
2 dl kókusztejszín
3 dkg kókuszreszelék
1 ek. frissen facsart zöldcitromlé
3 dkg étkezési kukoricakeményítő
2 dkg vaj

Díszítéshez:
10 dkg mascarpone
2 dkg porcukor
1 dl habtejszín
½ cs. zselatin fix por

elkészítés:

  1. A piskótához a tojások sárgáját a porcukorral fehéredésig keverjük, majdnfelváltva, kisebb adagokban hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét és a lisztet.
  2. A tésztamasszát a vajjal kikent, liszttel behintett 24 cm-es tortaformába simítjuk, és 160°C-ra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. A piskótát kivesszük a formából, és miután teljesen kihűlt, 2x2 cm-es kockákra vágjuk.
  3. A csokoládészószhoz a hozzávalókat fém tálba tesszük, és gőz fölött összemelegítjük (nem forraljuk!). Egy adag piskótakockát tálba teszünk, rácsorgatunk egy kevés csokoládészószt, majd ezt addig ismételjük, amíg el nem fogy a piskóta és a szósz. A csokis piskótakockákat óvatosan összeforgatjuk. Félretesszük.
  4. A krémhez az epret felkockázzuk (ha mirelit, előbb szobahőmérsékleten kiengedjük), a cukorral és a citromlével együtt lábasba tesszük, és kis lángon, lefedve addig melegítjük, hogy kiengedje a levét.
  5. Az eperragut szűrőkanálba öntjük, a levét felfogjuk, és az így kapott kb. 2 dl eperlevet visszaöntjük a lábasba. A főtt epret félretesszük.
  6. A keményítőt 3-4 evőkanál eperlével csomómentesre keverjük. A többi eperlevet a kókusztejszínnel és a kókuszreszelékkel felforraljuk, majd besűrítjük a keményítős keverékkel.
  7. Még forrón hozzádolgozzuk a puha vajat, és miután a krém teljesen kihűlt, hozzáforgatjuk a főtt epret.
  8. Egy kb. 16 cm átmérőjű üvegtálba körkörösen lerakunk 2 réteg csokis piskótakockát, elosztjuk rajta a krém felét, majd újabb réteg piskótakocka következik, amit befedünk a megmaradt eperkrémmel.
  9. A díszítéshez a mascarponét simára keverjük a porcukorral. A tejszínt félig felverjük, majd a zselatin fixet is hozzáadva kemény habbá verjük. Óvatosan hozzáforgatjuk a mascarponét, és sima csővel ellátott habzsákba töltjük. A trifle tetejét tetszés szerint díszítjük a krémmel.
Megjegyzés:
Nem szívesen használok zselatin fix port, évek óta nem is vettem, de most beadtam a derekam, mert újabban sosem verődik fel rendesen a tejszín, és így képtelenség normálisan díszíteni vele. Mivel a habfixáló ízét nem kedvelem, helyette ráfanyalodtam a zseléfixre. 5 évente egyszer ki lehet bírni. :D
Akinek lehetősége van nagyon magas zsírtartalmú tejszínhez jutni, az mindenképp fixáló nélkül készítse el a habgömböcskéket a desszert tetejére.

Tipp:
A desszertet babapiskótával is elkészíthetjük. ;)