2017. május 20.

Füstölt sajtos hagymaraguval töltött, roston sült csirkemell







Az általam egyszerűen csak hagymaragunak nevezett gezemice óriási kedvenc nálunk, én legalábbis teljesen odavagyok érte. Amikor saját készítésű pizzára vágyom, rendszerint egy ehhez a töltelékhez nagyon hasonló hagymás feltéttel készítem. Nemrégiben sült húsra téve szerepeltettem, és annyira ízlett, hogy mindenképp be akartam mutatni itt a blogon. Aztán eljött a grillszezon, és kitaláltam, hogy legyen belőle töltött hús, mert akkor az imádott hagymaragu a szintén hőn szeretett, szabad tűz fölött grillezett husival együtt landolhatna a tányéromon. Így is lett, sőt egy kicsit még bolondítottam is rajta, mert paprika, bacon és füstölt sajt is került a hagyma mellé. Így triplán füstös lett a husi, és ez lett nálunk az idei év első, samottlapon készített grillétele a múlt hétvégén, amit a telkünkön fogyasztottunk el madárcsicsergés közepette. :) Azt hiszem, örök kedvenc lesz, annyira jól sikerült. :) Mivel jó sokat sütöttem, mindkettőnk nagy örömére 3 napig ehettük, otthon is megteremtve ezzel a kerti partik hangulatát. :D






Hozzávalók 8 személyre:

Töltött húshoz:
1,2 kg csirkemellfilé (2 egész)
20 dkg kockázott, füstölt, húsos szalonna
2 fej vöröshagyma (tisztítva mérve 20 dkg)
1 bocskor- vagy kaliforniai paprika (kb. 10 dkg)
10 dkg reszelt Parenyica sajt
8 dkg tejföl (20%-os)
1 tojás
½ mk. őrölt fűszerkömény
őrölt fekete bors


Páchoz:
2 ek. cajun fűszerkeverék
1,5 ek. Provence-i fűszerkeverék
citrombors
8 nagy gerezd zúzott fokhagyma
napraforgóolaj

elkészítés:
  1. A szalonnát zsiradékmentes serpenyőben üvegesre sütjük (ha szükséges, adunk még hozzá egy kevés zsírt), rátesszük a vékonyra szelt vöröshagymát, és a kis kockákra aprított paprikát. Megsózzuk, puhára pároljuk, majd hűlni hagyjuk.
  2. A tejfölt elkeverjük a tojással, a fűszerköménnyel, kevés őrölt borssal és sóval ízesítjük, majd hozzádolgozzuk a sajtot.
  3. A belső filéktől megfosztott fél mellfiléket lapjában 2-2 szeletre vágjuk, és két ív folpack között kiklopfoljuk. (8 nagy szeletnek kell lennie.) A belső filéket is kiklopfoljuk, és szükség esetén kipótoljuk velük a nagy hússzeleteket, vagy befoltozzuk velük az esetleges szakadásokat.
  4. A sajtos hagymaragut nyolcfelé osztjuk, egy-egy adagot a hússzeletek egyik felére halmozunk, majd ráhajtjuk a hús másik felét. A széleket néhány helyen fogvájóval összetűzzük.
  5. A pác hozzávalóit tálba téve elkeverjük, beletesszük a töltött húsokat (fontos, hogy a fűszeres olaj ellepje a szeleteket), folpackkal letakarjuk, és minimum fél napra hűtőbe tesszük.
  6. A rost- vagy samottlapot felforrósítjuk, rátesszük a húsokat, és a fűszeres olajjal néha-néha meglocsolva, mindkét oldalukon pirosra sütjük. Tetszés szerinti körettel azonnal tálaljuk.

Tipp:
Az ételt grillserpenyőben vagy sütőben is megsüthetjük, miközben a fűszeres olajjal gyakran locsolgatjuk.
Köretnek bármilyen, majonézes alapú salátát ajánlok: pl. újhagymás krumplisalátát (lásd a fotókon), sárgarépás jégsalátát, tojás- vagy kukoricasalátát, amiket akár gyümölcsökkel bolondítva (almával, kivivel) is készíthetünk. Aki szereti, valamilyen friss salátát is ehet mellé.