2016. április 29.

Paplansüti - Steppdeckenkuchen







Nagyon megtetszett ez a steppelt paplanra emlékeztető sütemény, és nem csak azért, mert túrós. :) Vonzóvá tette a külseje és az is, hogy nincs benne semmi bonyolult.
A neten csak az itt látható sütemény volt ennyire tetszetős, a többin biztos nem akadt volna meg a szemem, de szerencsére ez az egy tényleg annyira csábított, hogy mégis ezt választottam hétvégi édességnek. Az viszont már kevésbé volt szimpatikus, hogy egy bizonyos márkájú margarin szerepelt a hozzávalók között, így én azt vajra cseréltem. Annál is inkább, mert nálunk az a fajta margarin amúgy is ismeretlen, de főleg azért, mert margarin. :D Annyit változtattam még rajta, hogy a tésztából megspórolt cukrot a töltelékhez tettem, ill. került bele citromhéj is, mert az a túró barátja. :) Jópofa volt figyelni, ahogy sül és emelkedik a „steppelés” a töltelékcsíkok között.
Egy délutáni tea melletti terefere finom kísérőjeként abszolút megállja a helyét. :) Azt azért meg kell jegyezzem, hogy nekem mogyoró helyett dióval jobban ízlene. :D








Hozzávalók 1 gáztepsihez, kb. 30 szelethez:

Tésztához:
35 dkg fehér tönkölybúzaliszt (vagy finomliszt)
5 dkg őrölt mogyoró (vagy dió, mandula)
20 dkg finomítatlan nádcukor darálva
1 cs. vaníliás cukor
20 dkg vaj
5 tojás
2 dl tej
12 g foszfátmentes sütőpor
egy csipet só

Tetejére és a tálaláshoz:
50 dkg túró (nem morzsalékos!)
1 cs. vaníliaízű pudingpor (főzős)
10 dkg finomítatlan nádcukor darálva + a tálaláshoz (vagy nyírfacukor)
1 tk. őrölt citromhéj vagy 1 citrom lereszelt héja
1 tojás

elkészítés:

  1. A vajat a cukrokkal felhabosítjuk, egymás után hozzádolgozzuk a tojásokat, majd hozzáforgatjuk a mogyoróval, sütőporral, sóval vegyített lisztet és a tejet.
  2. A tésztamasszát sütőpapírral bélelt vagy kivajazott tepsi közepére öntjük, és palacsintafordító lapáttal egyenletesen elkenjük.
  3. A túrót villával alaposan áttörjük, és simára keverjük a pudingporral, a porcukorral és a tojással.
  4. A túrókrémet kb. 7 mm átmérőjű csillagcsővel ellátott habzsákba töltjük, és átlós rácsmintát rajzolunk a tésztára úgy, hogy a csíkok között kb. 3 cm-es távolságot hagyunk. (Ha mégis maradna még töltelék, akkor azt körben a tészta szélére nyomjuk.)
  5. A süteményt előmelegített sütőben aranybarnára sütjük, kihűtjük (szükség esetén a széleit egyenesre szabjuk), felszeleteljük, és porcukorral meghintve kínáljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc

Tipp:

A kész sütemény rácsaiba habzsák segítségével barack-, ribizli- vagy bodzalekvárt is tölthetünk, de a dzsemet a süti mellé is kínálhatjuk. Akár még csokoládé ganázzsal is megbolondíthatjuk. (Én így is, úgy is kipróbáltam. :D)

Megjegyzés:
Amikor a nyers tésztát a tepsire simítjuk, először úgy tűnhet, túl vékony lesz a tészta, de nem kell aggódni, mire megsül, megfelelő magasságúra emelkedik. Aki mégis kicsit magasabb süteményt szeretne, az süsse kisebb tepsiben.