A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koktélparadicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koktélparadicsom. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. február 17.

Csirke piccata sült koktélparadicsommal

 

 


 
Ismét egy olyan recept, aminek nem egy, nem két változata létezik. A lényege a citromos-vajas, kapribogyós mártás. A nevében a vékonyra szelt húsra (azaz piccata) utaló, olasz-amerikai eredetű étel 1930-as évekből származó valódi ötletének nem jártam utána, de több receptet is áttanulmányozva, végül összehoztam egy Sünis kanál-félét. Bevallom, – azon túl, hogy életemben először használtam kapribogyót – első alkalommal, amikor elkészítettem ezt a fogást, nem lett a kedvencem, viszont a Kutyinyek elég sok pontot adott rá a tízből. :D Úgyhogy juszt is újráztam, és ezúttal úgy módosítottam a saját korábbi átalakításomon, hogy végre én is elégedetten dőljek hátra, miután megettem az utolsó falatot is.
A titok számomra a savanyúság komoly szabályozásában rejlett, amit kevesebb citromlé, de picit több méz hozzáadásával, ill. édesebb koktélparadicsom használatával értem el.
Igaz, emiatt nem annyira autentikus, hiszen odalett a lényeg: a karakteres citromíz. Akit azonban ez utóbbi nem riaszt el, az savanyítsa bátrabban.
Azt azért hozzátenném, hogy a koktélparadicsom alapból nem képezi az étel részét, de az általam látott receptek némelyikében felfedezhető, úgyhogy én sem spóroltam ki belőle. Friss, üde, nyarat idéző húsétel lett a végeredmény még úgy is, hogy kevesebb benne a citrom. :)

 

Hozzávalók 3 személyre:

a csirke piccatához:

1 kisebb, egész (kb. 45 dkg) csirkemellfilé
őrölt fekete bors

2 dkg finomliszt
3 dkg parmezán sajt
4 nagy gerezd fokhagyma
5 dkg kapribogyó (ecetes lében)
1 dl csirke alaplé
1 dl száraz fehérbor (pl. Sauvignon Blanc)
1-2 ek. frissen facsart citromlé
1 kis kezeletlen citrom reszelt héja
2 ek. akácméz
2-3 ek. olívaolaj
3 dkg vaj
1 púpozott ek. frissen aprított petrezselyemzöldje

a sült paradicsomhoz és a tálaláshoz:
25 dkg koktélparadicsom (mézédes fajta)
½ kezeletlen citrom, felkarikázva
1 ek. olívaolaj


elkészítés:
  1. A megmosott, szárazra törölt egész koktélparadicsomokat meglocsoljuk olívaolajjal, finoman sózzuk, és felhevített serpenyőben, fedő alatt közepes lángon – néha megrázogatva – addig sütjük, hogy a héjuk megfonnyadjon. Félretesszük. (Sütőben is elkészíthetjük.)
  2. A megmosott, szárazra törölt felezett csirkemellfiléket 3-3 szeletre vágjuk, mindkét oldalukon sóval, őrölt borssal fűszerezzük, és megforgatjuk a fele adag finomra reszelt parmezán és a liszt keverékében.
  3. Egy nagy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat 1 dkg vajjal, és két részletben mindkét oldalukon pirulásig sütjük rajta a szeletek mindkét oldalát. Tányérra szedjük.
  4. A fokhagymát széles pengéjű kés lapjával szétnyomjuk, felaprítjuk, és a visszamaradt zsiradékon (ha szükséges, pótoljuk azt) kis-közepes lángon fél percig pároljuk-sütjük.
  5. Hozzáadjuk a kapribogyót, a mézet, és felöntjük a borral, az alaplével. A lét közel a felére elforraljuk, miközben a főzés vége felé beleszórjuk a reszelt parmezán másik felét. Végül felolvasztjuk benne a vajat.
  6. Rátesszük a csirkemellszeleteket, hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, az aprított petrezselyem felét, és meglocsoljuk citromlével. A szószt néha a húsdarabokra meregetve 2-3 percig főzzük, vagy addig, hogy kissé besűrűsödjön. Végül beleforgatjuk a sült koktélparadicsomot, a citromkarikákat, és a többi petrezselyemmel megszórva, tetszés szerinti körettel garnírozva, rögtön tálaljuk. 
Megjegyzés, tipp:
Köretnek főtt tésztát vagy héjában főtt, pirított burgonyát, esetleg krumplipürét, sőt rizst vagy pirított zöldségeket is adhatunk mellé.
A csirkemellfiléket kisebb darabokra is vághatjuk – én is így tettem első alkalommal.
A mártást tejszín hozzáadásával selymesebbé tehetjük.

 




 



 

2025. augusztus 27.

Mediterrán pirítós

 

 


Ennél egyszerűbb és szeretni valóbb szendvics nem létezik! Imádom!!! Pontosabban: imádjuk! :) Amióta – a Kutya hatására és legnagyobb örömére – megszerettem a paradicsomot, de annak is csak az apró, hosszúkás szemű, mézédes fajtáját, nem tudok betelni vele. Pedig nincs sok esély naponta két pofára tolni, mert össze kell várni, mire annyi megérik, hogy említésre vagyis inkább evésre méltó mennyiséget tudjunk szedni. Mondhatná a kedves olvasó, hogy akkor miért nem ültettünk több tövet. Na ja! Ültettünk mi, csak a másik hat nem fejlődik olyan szépen, mint az a kettő, amiről pár naponta szüretelhetünk néhány szemet. Úgyhogy idén is be kell érnünk azzal, ami van, boltit pedig juszt se veszünk, mert az fasorba’ sincs a sajáthoz képest. Jövőre tuti oda ültetjük a többi palántát is, ahol az a két, szépen termő büszke tő ácsorog, szakosan felkötve.
Tavaly először csináltam bruschettát, ennek a szendónak a még egyszerűbb változatát, és mivel rögtön szerelembe estünk vele, idén is meg akartam örvendeztetni magunkat. Egy ideje feta sajt rajongók is vagyunk, ezért mindenképp a paradicsommal együtt kívántam szerepeltetni a régi kedvenc pirított kenyéren. Sőt, az olajbogyóval még jobban felturbóztam. Nem szerettem volna, ha a paradicsom aromáját elnyomná a többi hozzávalóé, ezért azok inkább csak kiegészítik a lényeget.
Mire összegyűlt a kellő mennyiségű paradicsom, a kovászos kenyér elfogyott, de szerencsére volt még pár darab a nemrég sütött ciabatta zsemléből, így elkészülhetett ez a lelket melengető szendvics. :) Mi ebédre ettük, mert előételként nem tudnánk betelni 1-2 szelettel. :D De csodás étek ez reggelire, uzsonnára, sőt akár vacsorára is – rabul ejti az ember gyomrát! :)
A hullámzó tenger, a kellemes szellővel, a sirályok hangjával pedig hamarosan társul mellé, legalábbis a mi esetünkben. Jupppííí! :D


Hozzávalók 4 személyre:

4 ciabatta zsemle vagy 8 felezett szelet kovászos kenyér
25 dkg koktélparadicsom (nálam apró szemű, saját termesztésű)
20 dkg feta sajt
½ fej (3 dkg) lila hagyma
3 dkg fekete olajbogyó
2 gerezd fokhagyma
1 tk. frissen aprított kakukkfű
1 tk. frissen aprított oregánó
őrölt fekete bors
2 ek. extra szűz olívaolaj (KuSshh, Krk szigetéről)
vaj vagy olívaolaj a pirításhoz 

elkészítés:

  1. A koktélparadicsomot megmossuk, szárazra töröljük, majd – méretéről függően – félbevágjuk vagy negyedeljük. Tálba tesszük.
  2. Hozzáadjuk a lecsepegtetett, felkarikázott olajbogyót és az aprított lila hagymát.
  3. A fetát szárazra töröljük, kisebb kockákra vágjuk, és szintén a paradicsomhoz adjuk.
  4. Ráreszeljük a fokhagymát, majd kakukkfűvel, oregánóval, borssal fűszerezzük és meglocsoljuk az olívaolajjal. Óvatosan, de jól összeforgatjuk.
  5. A vajat nagy serpenyőben felolvasztjuk, rátesszük a felezett, kettészelt ciabatta zsemlét/kenyeret, és közepes fokozaton elkezdjük pirítani.
  6. Amint megpirultak, tányérra szedjük, és azon melegében 2-2 evőkanálnyi fetás paradicsomot halmozunk rá. Személyenként 2 szeletet adunk (száraz fehérbort kínálhatunk hozzá).

 


 


2024. október 7.

Mozzarellával töltött, hagymás-olívás pizza

 

 


Pizzarajongók vagyunk, mégis viszonylag ritkán sütök. Sőt, már rendelni sem szoktunk, mert amióta másik városban lakunk, az itt működő pizzériák egyike sem nyerte el a tetszésünket. Így hát a pizzaevészetre azon ritka alkalmak maradnak, amikor a szülővárosunkban található, szerintünk jó pizzát áruló két hely valamelyikébe beülünk. Igaz, nemrég volt szerencsénk újra ellátogatni a Krk szigeti Vrbnik városkában lévő kedvenc pizzériánkba, így egy kis ideig megint nem volt kínzó hiányérzetünk. Itthon aztán persze elég hamar eluralkodott rajtunk a sóvárgás, ami egy nagyon jó ismerősünk lelkén szárad. Ő ui. azzal, hogy elkezdte küldözgetni nekem a tésztakísérletezéseiről és elkészült pizzáiról lőtt fotóit, végül tudtán kívül elérte, hogy hetente egyszer asztalra tegyem a kedvencünket.
Bár a fent említett ismerős – aki ráadásul férfi – már a 72 órás kelesztésű, olasz lisztből készült tésztánál tart – hogy aztán pármai sonkás, szárított csiliszálas nápolyi típusú pizzával borzolja a kedélyeket –, én ezzel szemben még mindig csak odáig jutottam (gasztrobloggerként szégyellhetném is magam!), hogy a szűk 1 óra alatt elkészülő élesztős tésztámra hol daraboltparadicsom-, hol pedig mézes-mustáros hagymaragut pakolok, és csak ábrándozom a pöttyet sötétebbre sülő, buborékos szélű igazi olasz pizzáról. Arról, amit kizárólag 450°C körüli hőmérsékleten lehet produkálni, ahogyan azt a mi kedves ismerősünk az ő sk. kemencéjének segítségével teszi. (Asszem jövőre mi sem ússzuk meg a kemencekészítést. :D)
Viszont amíg nem süthetek nápolyi típusút (és mivel nincs képünk hetente csináltatni Zolival), addig is muszáj csillapítani a pizza iránti vágyat. Ezt újabban az itt látható képeken bemutatott, sajttal töltött szélű pizza hivatott enyhíteni, aminek a töltelékébe ezúttal olajbogyó is került a hagyma mellé, sőt nyers koktélparadicsomot sem átallottam rátenni, mivel azt tavaly sikerült megszeretnem. Nem úgy a pármai sonkát, aminél sokkal inkább kedvünkre való a feketeerdei, ezért inkább az került rá.
A csodás csiliszálakért pedig ezúton is köszönet a fent emlegetett úriembernek, aki volt olyan drága, és hozott nekünk, így én most kidekorálhattam vele legújabb pizzámat, ami szerintem akár csere fizetőeszköz is lehetne a Zoli-féle olaszos pizzáért. ;) Annál is inkább, mert mi most odáig vagyunk ezért a mozzarella sajttal töltött szélű finomságért. :)


Hozzávalók 6 kis pizzához:

a tésztához:
25 dkg fehér kenyérliszt és finomliszt fele-fele arányban
1 csapott ek. cukor
1 mk. só
1,5 dkg friss élesztő
kb. 1 dl víz
0,5 dl tej

a feltéthez:
6 szelet feketeerdei sonka
25 dkg vöröshagyma (tisztított mennyiség)
4 nagy gerezd fokhagyma
3 koktélparadicsom
3-4 dkg fekete olajbogyó
1 tk. oregánó
1 tk. majoránna
1 mk. őrölt rozmaring
5 dkg 20% zsírtartalmú tejföl
1 kis tojás
2 ek. kókusz- vagy olívaolaj

a díszítéshez:
6 db mini mozzarella
2-3 db fekete olajbogyó
friss bazsalikomlevelek
szárított csiliszálak

elkészítés:
  1. A tésztához a cukorral vegyített lisztkeverékhez morzsolt élesztőt elkeverjük a langyos, tejes vízzel, és kevés liszttel betakarva felfuttatjuk.
  2. Beletesszük a sót, az olajat, a többi folyadékot, és megdagasztjuk. Olajjal vékonyan kikent tálban, letakarva, meleg helyen megkelesztjük.
  3. A töltelékhez a félbevágott hagymát vékonyra szeljük, a felhevített zsiradékon, lefedve elkezdjük párolni, majd az áttört fokhagymát és a fűszereket is hozzáadva, fedő nélkül 1-2 perc alatt készre pároljuk. Teljesen kihűtjük.
  4. A koktélparadicsomot félbevágjuk. A lecsepegtetett olajbogyót felkarikázzuk. A bazsalikomlevélkéket megmossuk, leszárítjuk. A mozzarellát kis lyukú reszelőn lereszeljük.
  5. A megkelt tésztából 6 gombócot formázunk, és 10-15 percet letakarva pihentetjük. A bucikat ezután enyhén lisztezett munkalapon 18-20 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk.
  6. A tésztalapok szélét körben megszórjuk reszelt sajttal, majd ráhajtjuk és jól lenyomkodjuk a tésztát. A pizzákat sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk.
  7. A felkarikázott olajbogyót a kihűlt dinsztelt hagymához forgatjuk és belekeverjük a tejfölt, valamint a felvert tojást.
  8. A tésztafészkekben elosztjuk a hagymás alapot, majd mindegyikbe 1 szelet sonkát és 3 db felezett paradicsomot teszünk. Előmelegített sütőben 13 percig sütjük.
  9. Mindegyik pizzácskára 1-1 mini mozzarellát teszünk és készre sütjük. A sütőből kivéve rácsra szedjük, és olajbogyó karikákkal, bazsalikomlevélkékkel, szárított csiliszálakkal díszítjük.
sütési hőfok: 210°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 15 perc