2012. július 18.

Mascarpone házilag






A mascarpone nálam alapvető szükséglet, 1-2 éve szerettem bele. Mivel az ára elég húzós, én meg elég gyakran használom/-nám, bolti mascarponét ezért nem sűrűn veszünk. A neten jártam utána a házilagos elkészítésének, és a barátnőmtől kaptam is hozzá egy régi pelenkát. Így már semmi sem állt a házi krémsajt-készítés útjába. Kedvenc vödrös tejfölünk pedig örömmel vállalkozott arra, hogy kiadja magából a fölösleges savót, és átlényegüljön imádni való mascarponévé. A házi mascarponétól azonban nem várhatjuk, hogy pont olyan, mint amit a bolti változatától megszoktunk, ez ui. kissé savanykás, hiszen tejfölből van. De ennyi pénz ráfordításából (egy vödör tejföl 600 Ft körül van) ezt elnézhetjük "neki".
Én 2 és fél nap csöpögtetés után 540 g házi mascarpone boldog tulajdonosa lettem, és vígan készíthetem ezentúl a krémfagylaltokat és egyéb finomságokat. :)
 
Hozzávalók kb. ½ kilóhoz:

850 g 20%-s tejföl (pl. Magyar tejföl)

elkészítés:
  1. Egy szűrőedényt kibélelünk jó nedvszívó képességű konyharuhával vagy textilpelenkával, és mély tálat teszünk alá, hogy felfogja a tejfölből kicsöpögő savót.
  2. A kibélelt szűrőbe beleborítjuk a tejfölt, befedjük egy kistányérral, ráhatjuk a túllógó textilt, és 1 napra hűtőbe tesszük.
  3. Másnap kicseréljük alatta a konyharuhát, és tovább csöpögtetjük. (Előfordulhat, hogy 3-szor is cserélni kell alatta a konyharuhát, mire a mascarpone eléri a kívánt állagot. 2 nap mindenképpen kell neki.) Ha nem használjuk fel azonnal, a házi mascarponét tálba tesszük, és folpackkal lefedve, hűtőben tároljuk.
Tipp:
Készíthetünk belőle házi vajkrémet tetszés szerinti fűszerekkel ízesítve, de alkalmas tiramisuhoz vagy krémfagylaltokhoz is.





Epres túróhab karamellizált epertetővel





Ha túró, akkor zöld lámpa. Vagyis túrót bármikor, bármilyen formában el tudok képzelni. Pláne, ha olyan üde és frissítő, mint ez a túróhab. Eperrel pedig kiváló.
Amúgy is ez a legeslegkedvesebb gyümölcsöm. Nincs értelme hosszas méltatásnak, el kell készíteni, és fel kell falni, lehetőleg lassan nyalogatva a kanalat, hogy minél tovább tartson. Bár erről a Kedvesemnek más a véleménye - ő gyorsan fölfal mindent, ami a fogához való, mondván, hogy ami finom, azt képtelenség komótosan majszolgatva enni.






Hozzávalók 4 személyre:

Epres túróhabhoz:
25 dkg túró
5 dkg natúr joghurt
8 dkg porcukor vagy folyékony méz
20 dkg eper
2,5 dl habtejszín

Karamellizált epertetőhöz:
25 dkg eper
2 ek. cukor
1 ek. citromlé
2 ek. narancslikőr
1/2 rúd vanília vagy 1 cs. Bourbon vaníliás cukor

elkészítés:
  1. A túrót kikeverjük a cukorral és a joghurttal, hozzáadjuk a feldarabolt epret, és botmixerrel egyneműsítjük.
  2. A tejszínt kemény habbá verjük, és óvatosan az epres túróhoz forgatjuk. A krémet poharakba vagy tálkákba kanalazzuk és behűtjük.
  3. Az epertetőhöz az epret felkockázzuk, és két részre osztjuk. A cukrot lábasba tesszük, keverés nélkül felolvasztjuk, és világosra karamellizáljuk.
  4. Hozzáadjuk az egyik adag felkockázott epret, összeforgatjuk a karamellel, a citromlével, és pár másodperc után elzárjuk alatta a lángot.
  5. Hozzákeverjük a vaníliarúd kikapart magjait (vagy a vaníliás cukrot), meglocsoljuk a likőrrel, és összekeverjük. Hűlni hagyjuk.
  6. A kihűlt eperkaramellhez tálaláskor hozzáforgatjuk a másik adag felkockázott epret, és a túróhab tetejére kanalazzuk. Tálaljuk.
















Tejfölös pecsenye grillfűszerrel





Nagyon szeretem a brassói aprópecsenyét, de kicsit másként készítem, mint ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. A pecsenye a la Provence nevű receptemben már utaltam rá, hogy eredetileg grillfűszerrel szórom meg az újragondolt brassóimat, vagyis a grillfűszeres változat volt az első ötlet. Eddig nem akartam megosztani a receptjét, mert a provence-i fűszeres variációtól csak a fűszerhasználatban tér el. Most mégis megtettem, mert az előzőhöz képest is kicsit másként csináltam ezt a verziót.
Tapasztalatom szerint klasszisokkal jobb a hús, ha elkészítés után 1 napig pihen a hűtőben, mert jól összeérnek az ízek. Természetesen frissen is finom, eddig mi is így ettük, de előfordult, hogy ami megmaradt, azt másnap melegítettem meg, és sokkal jobban ízlett. Bízom benne, hogy más is kedvet kap hozzá.




Hozzávalók 2-3 személyre:

50 dkg csirkemell
2 ek. grillfűszer (nálam Kotányi Grill Klasszikus)
1,5 dl olívaolaj
1 nagy fej vöröshagyma
1 kisebb szál hegyes erős paprika
1 vastag szelet piros húsú pritamin paprika
4 kövér gerezd fokhagyma
1 mk. őrölt fekete bors
4-5 ek. tejföl
70 dkg krumpli (tisztítva mérve)

napraforgóolaj vagy mangalicazsír a sütéshez

elkészítés:

  1. A csirkemellet kis kockákra vagy csíkokra vágjuk, megszórjuk a grillfűszerrel, alaposan átforgatjuk, felöntjük az olajjal, és fél napot hűtőbe téve pácoljuk. Másnap leöntjük róla az olajat, és egy keveset felfogunk belőle.
  2. A vöröshagymát és a paprikákat felaprítjuk, 3 evőkanál pácolajon megdinszteljük, kicsit meg is piríthatjuk. Rátesszük a vékonyra szelt fokhagymát, és 1-2 percig sütjük.
  3. Hozzáadjuk a fűszeres csirkemellkockákat, megborsozzuk, és ha már majdnem kész, belekeverünk 2 evőkanál tejfölt. (Még finomabb lesz az étel, ha a kész pecsenyét másnapig hűtőben állni hagyjuk.)
  4. A krumplit felkockázzuk vagy hasábokra vágjuk, az olajban vagy a zsírban pirosra sütjük, majd tálba szedjük, megsózzuk és jól összerázzuk.
  5. A pecsenyét felmelegítjük, hozzáforgatjuk a sült krumplit, és belekeverjük a többi tejfölt. Tálaljuk.