2019. március 28.

Csilis-sajtos besamelben sült csirkemell kukoricás kölespogácsával





 

Ezt az egyszerű, viszonylag gyorsan elkészíthető ételt még tavaly ebédre készítettem, és mivel sikere volt, úgy éreztem, itt a helye a blogon. Leírtam a receptet, és azzal a mozdulattal jól el is pakoltam a laptopomon lévő mappák valamelyikébe. Most előkerült. Ezúttal csiliszószt is tettem a mártásba, mert közben rátaláltam egy kis befőttesüvegben. Valahogy megbújt a spájzpolcomon a többi üveg mögött.
A csiliszószt nem akartam keverni grillfűszerrel – amivel a húst az első változat kapcsán beszórtam –, ezért most csak sóval és borssal fűszereztem, hogy a csilié legyen a főszerep. Nehéz választani, hogy melyik verzió ízlik jobban, hiszen így is, úgy is nagyon finom. Szerintem érdemes elkészíteni mind a kétféleképpen. :) Köretnek rizst, sült krumplit vagy roppanósra sült zöldségeket is készíthetünk hozzá.






Hozzávalók 2-3 személyre:

Besameles csirkemellhez:
50 dkg csirkemellfilé
őrölt fekete bors

3 dl tej
5 dkg vaj
1 púpozott ek. fehér tönkölybúzaliszt
1 mk. Sárvári csiliszósz (pl. Chi-Lee)
3 dkg reszelt trappista vagy eidami sajt
kevés vaj a sütőtálhoz

Kukoricás kölespogácsához (12 db):
15 dkg köles
1 kis fej vöröshagyma
4 dkg Ramiro vagy kaliforniai paprika
4-5 ek. konzerv kukorica
2 tojás
kb. 3 dkg fehér tönkölybúzaliszt
1 ek. szilárd mangalicazsír
kókuszzsír a sütéshez
víz vagy húsleves

elkészítés:

  1. Az egész csirkemellet 2 fél mellfilére vágjuk, és előbb szeletekre, majd csíkokra szeljük. Sóval, borssal ízesítjük.
  2. 2,5 dkg vajat serpenyőben felforrósítunk, rátesszük a húst, és zsírjára sütjük. Félretesszük.
  3. A besamelmártáshoz a többi vajat lábasba téve felforrósítjuk, rászórjuk a lisztet, és csomómentesre keverjük.
  4. Állandó keverés mellett lassan hozzáöntjük az előzőleg felforrósított tejet, és kis lángon sima felületű mártássá főzzük.
  5. Hozzáadjuk a csiliszószt, felolvasztjuk benne a sajtot, és beleforgatjuk a felcsíkozott sült húst. A mártásos húst elosztjuk a vékonyan kivajazott sütőtálban, és előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt pirulásig sütjük.
  6. A körethez az alaposan átmosott kölest lábasba tesszük, felöntjük annyi vízzel vagy húslevessel, amennyi 1 ujjnyira ellepi, és fedő alatt felforraljuk.
  7. Kis lángon, lefedve, de egy kis rést hagyva, addig főzzük, hogy elforrja a levét, majd elzárjuk alatta a lángot, és pár percet fedő alatt pihentetjük.
  8. A megtisztított hagymát és a paprikát felaprítjuk, a felhevített zsíron megdinszteljük. A kukoricával együtt a még forró köleshez keverjük és teljesen kihűtjük.
  9. A kölest összeforgatjuk a felvert tojással, a liszttel, és 1-1 púpozott evőkanálnyi mennyiséget a felhevített zsírra halmozunk. A kanál hátával ellapogatjuk, és közepes lángon mindkét oldalukon pirosra sütjük a pogácsákat. A hús mellé tálaljuk.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 30 perc

Tipp:

A kölespogácsát fémgyűrű segítségével megformázhatjuk: sütőpapírból 6 db, négyzet alakú darabot levágunk. Az egyik darabra ráhelyezzük a fémgyűrűt, és elegyengetünk benne 1 púpozott evőkanálnyi kölesmasszát. Leemeljük róla a fémgyűrűt, és megformázzuk a következőt. Az így elkészített pogácsákat óvatosan belefordítjuk a felhevített olajba, és lehúzzuk róluk a sütőpapírt. A sütőpapírokat újra felhasználjuk a többi massza megformázásához.