2014. szeptember 19.

Rumos-joghurtos gesztenyemousse





Nem mondhatnám, hogy büszke vagyok ennek a pohárdesszertnek a kinézetére, de legalább az elmondható róla, hogy finom. :) Igazából hirtelen felindulásból követtem el, mert annyira ki voltunk már éhezve az édességre, hogy muszáj volt valamit kitalálnom. A boltban a fagyasztóládánál gondolkodás nélkül a gesztenye után nyúltam, így nem volt kérdés, hogy valami gesztenyéset alkotok. Nem volt itthon házi mascarponém, venni pedig nem akartam, ezért joghurttal helyettesítettem. Szerintem nem rontotta el. Remélem, egy ideig megint elleszünk édesség nélkül, mert most jól eltelítődtünk ezzel a mousse-szal, nem is bírtuk megenni, csak két részletben, és így legalább másnap is élvezkedhettünk. :D






Hozzávalók 3 személyre:

Gesztenyemousse-hoz:
12 dkg görög joghurt
2 dkg + 1 ek. nyírfaporcukor
0,5 dl Portorico rum
25 dkg cukrozott gesztenyemassza
2,5 dl tejszín
6 zselatinlap

Csokiöntethez:
1 tk. cukrozatlan kakaópor
2 dkg nyírfaporcukor
1 ek. tej
2 dkg vaj

Egyéb hozzávalók:
5 dkg Amaretti keksz
néhány szem aranymazsola

elkészítés:
  1. A joghurtot elkeverjük a porcukorral, a rummal, hozzáadjuk a kiolvasztott gesztenyemasszát, és jól összedolgozzuk a cukros-rumos joghurttal.
  2. A pár percre hideg vízbe áztatott zselatinlapokat kinyomkodjuk, felolvasztjuk 0,5 dl meleg tejszínben, hagyjuk langyosra hűlni, majd hozzáforgatjuk a joghurtos masszához.
  3. A többi tejszínt 1 evőkanál nyírfaporcukorral kemény habbá verjük, és ezt is beleforgatjuk.
  4. A kekszet ujjaink között (vagy zacskóba téve, sodrófával) összetörjük, az így kapott durva kekszmorzsából egy keveset a poharakba szórunk, rákanalazunk 2-2 evőkanálnyi krémet, majd újabb adag kekszmorzsát szórunk rá, végül befedjük a maradék krémmel. Hűtőbe tesszük, amíg a csokikrémet elkészítjük.
  5. A csokiöntethez a hozzávalókat lábasba téve összemelegítjük, majd kihűtjük és a krémre csorgatjuk. Pár órára hűtőbe tesszük. Tálaláskor a mazsolát felaprítjuk, és a desszertre szórjuk.
Tipp:
Az öntetet úgy is felhasználhatjuk, hogy a 2 krémréteg közé is teszünk, illetve a desszert tetejére is.