2014. május 21.

Jégsaláta vegyes zöldséggel, fokhagymás tejfölöntettel





Hónapokkal ezelőtt a rokonoknál vendégeskedtünk, és ott életemben először belekóstoltam a jégsalátába, amin nagyon finom fokhagymás-tejfölös öntet volt. A jégsaláta sajnos nem igazán, de ez utóbbi, vagyis az öntet nagyon ízlett. Akkor különösen sajnáltam, hogy ilyen kis idétlen vagyok a salátákkal, és most sem értem, hogy lehet az, hogy minden egyes alkalommal összefut a nyál a számban, ha valamilyen salit látok, de közben meg képtelen vagyok megbarátkozni velük. Sebaj, majd eljön az én időm! A Kutya viszont szívesen megeszi. Most eszembe jutott az a fincsi öntet, és biztos voltam benne, hogy telitalálat lesz a rántott husi mellé köretnek. Csodák-csodájára magamnak is szedtem 2 falatnyit (szigorúan retek nélkül, mert azt szerintem soha nem fogom megkedvelni), és odavoltam az öntetért. Ez nem is csoda, mert a szaftos ételekhez amúgy is vonzódom. Érdekes, de a jégsaláta az egyetlen zöldsaláta, amit képes vagyok lenyelni, és annak is a fehér részét, mert az olyan hersegősen roppan. :) Nem utolsó szempont az sem, hogy ez a saláta állati jól mutat a tányéron, és a sütőben sült rántott hús miatt még egy nagyon elszánt fogyókúrázónak sem kell szégyenkeznie, mert ezzel a salátával párosítva egész nyugodtan ehetjük, de természetesen grillezett húsok kísérője is lehet.




Hozzávalók 1-2 személyre:

Salátához:
15 dkg jégsaláta
2 paradicsom
2 retek
3 szál újhagyma

Öntethez:
2 ek. sovány tejföl
1 tk. extra szűz olívaolaj
1 nagy gerezd fokhagyma
Provence-i fűszerkeverék
őrölt fehér bors


elkészítés:
  1. Az öntethez a tejfölt elkeverjük az olajjal, az áttört fokhagymával, és megfűszerezzük.
  2. Hozzáforgatjuk a falatnyi darabokra tépkedett salátát, a felkarikázott újhagymát, a csíkokra vágott retket és a felkockázott paradicsomot. Tálalásig hűtőbe tesszük.