2024. augusztus 28.

Lila hagymás-oregánós kenyérrúd

 

 


Ez a recept – egy felturbózott rántotta kísérőjeként – még 2015-ben került fel a blogra, de az újrafotózási mániám miatt majd’ 10 évvel később ismét megsütöttem, hogy a kis rudakat külön receptként szerepeltessem. Ezúttal a kertünkben termesztett oregánóból is tettem a tésztába, ill. jóval több lila hagyma került bele, mert az úgy csak jobb lehet. :D Valóban így is lett, igazán intenzíven érezhető benne a hagyma, és a friss oregánó is kellemes ízt kölcsönöz neki. :)

Hozzávalók 8 darabhoz:

12,5 dkg fehér kenyérliszt
2,5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1 nagy fej lila hagyma
néhány ágacska friss oregánó (nálam kétféle)
1 mk. só
1 csapott mk. cukor
8 g friss élesztő
kb. 1 dl víz
2 ek. olívaolaj

elkészítés:
  1. A megtisztított hagymát nem túl finomra felaprítjuk, és az olívaolajon fedő alatt megpirítjuk. Hűlni hagyjuk. A megmosott, leszárított oregánó ágacskákról lecsipkedjük a leveleket.
  2. Az élesztőt a cukorral és egy kis liszttel kevés langyos vízben elkeverjük, és liszttel betakarva felfuttatjuk.
  3. A felfutott élesztőt a pirított hagymával, az oregánóval és a többi vízzel együtt a sóval vegyített liszthez adjuk, és megdagasztjuk. Vékonyan kiolajozott tálban, letakarva, meleg helyen megkelesztjük.
  4. A megkelt tésztából 8 kis bucit gömbölygetünk, rudacskákat sodrunk belőlük, és sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk. Letakarva addig pihentetjük, amíg a sütő bemelegszik.
  5. A rudak tetejét és közöttük a sütőpapírt bespricceljük vízzel, és a tepsit 220°C-ra előmelegített sütő középső sínjébe toljuk. A hőfokot ekkor 200°C-ra csökkentjük, és megsütjük a rudacskákat. Rácsra szedve hagyjuk kihűlni.
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 15 perc

Megjegyzés, tipp:

Rántottához nagyszerű választás, de készíthetünk hozzá valamilyen mártogatót is.


 

2024. augusztus 20.

Vajas uzsonnakenyér

 

 


 
Az eredeti recept Fahéjtól származik, akivel (lassan 15 éve) ugyanazon a mindenhobbyszakácsotkihasználó receptgyűjtő oldalon ismerkedtünk meg, és néhány évig levelezőtársak voltunk. Nagyon szerettem a megbízható receptjeit, és az annak nyomán készült finom ételeket. Ezt a kenyeret is tőle kölcsönöztem anno – az itthon fellelhető hozzávalókhoz alakítva, és éveken át „hullámzó kenyér tökmagolajjal” néven futott a blogon, mivel a kenyér teteje a tenger hullámait juttatta eszembe. :) A régi képek (és a névadás) miatt viszont egy ideje pironkodtam – főleg magam előtt –, és most, hogy kifogytunk a heti péksüteményből, úgy gondoltam, újrasütöm ezt a jópofa kenyérkét. A receptet a régi sütőforma híján egy újabbhoz igazítottam, sőt úgy voltam vele, hogy ha már az eredeti leírás szerint a tésztalapokat fel kell tekerni, akkor előtte akár meg is vajazhatnám, valamint a készítési technikán is változtatok. Így is tettem, és ez a pompás vajas göngyöleg kerekedett ki belőle – egymás után háromszor (!!! :D).
Egyszerre gyönyörködteti a szemet, és megörvendezteti a lelket, nem beszélve a gyomrunkról, ami meg aztán tényleg kifejezetten jól jár, ha jóllakik vele. :D
Fahéj útmutatása szerit úgy kell belőle szendvicset készíteni, hogy a letépett darabot kettévágjuk, kedvünkre megpakoljuk, és csak össze kell borítani (vagy nem :D). Valódi szendvics lesz belőle! Mi egyébként grillezve szeretjük a legjobban, mert a pirított kalács ízét idézi.
Akinek iskolás korú gyereke és/vagy szendvicsimádó párja van, az bátran nekifoghat (ha már mindjárt itt a szeptember), és örömet szerezhet vele nekik. Én az utóbbival „rendelkezem”; a Kutyafülem oda meg vissza volt ezért a kenyérért. :D

 



Hozzávalók 30x10 cm-es sütőformához:


35 dkg fehér kenyérliszt
2 dkg cukor
1 tk. só
1 ½ ek. olívaolaj (vagy egyéb növényi olaj)
kb. 8 dkg vaj (a lapok kenéséhez, a tekercsek közé és a tetejére)
2 dkg friss élesztő
15 dkg tejföl (20%-os zsírtartalmú)
kb. 1 dl víz

elkészítés:
  1. Az élesztőt tálkába morzsoljuk, hozzáadunk egy evőkanál lisztet, egy csipet cukrot, és 0,5 dl langyos, vizes tejföllel csomómentesre keverjük. Egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
  2. A cukorral, sóval vegyített többi liszt közepébe öntjük a vizes tejfölt, az olajat, és robotgéppel megdagasztjuk. Amint a tészta elvált a tál oldalától, és gombóccá összeállt, liszttel hintett munkalapon finoman átgyúrjuk. Olajjal vékonyan kikent tálba tesszük, és letakarva kb. 1 óra alatt a kétszeresére kelesztjük.
  3. A megkelt tésztából 6 db kb. 15 cm hosszú rudat sodrunk, mindet ellapítjuk, és letakarva 10-15 percet pihentetjük. Egy tésztarudat (lisztezett munkalapon) a végétől kiindulva, kb. 35 cm hosszúra kinyújtunk, megkenjük puha vajjal, és feltekerjük.
  4. A tekercset a vajjal kikent sütőformába fektetjük, és az oldalát lekenjük olvasztott vajjal. Így járunk el a többi tésztával is, majd a tetejüket is lekenjük olvasztott vajjal.
  5. Fóliával és konyharuhával letakarva kb. 30 perc alatt megkelesztjük, majd újra lekenjük vajjal, és bespricceljük vízzel. Előmelegített sütőben megsütjük.
  6. A még forró kenyeret ismét lekenjük olvasztott vajjal, és bespricceljük vízzel. Pár perc elteltével óvatosan kifordítjuk a sütőformából, és rácson hagyjuk kihűlni. (A vajazott oldaluk mentén szépen elválnak egymástól, és kettévághatóak.)
sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc






2024. augusztus 15.

Rumos szilvás-diós kalácsfelfújt édes tejfölöntettel

 

 



Végre újrasütöttem a korábbi vállalhatatlan – és sajnos most sem igazán hűha – fotókkal illusztrált finn ünnepi koszorút (mikor kell karácsonyi kalácsot sütni, ha nem nyár közepén, ugye?! :D), és a maradékból mindenképp felfújtat akartam csinálni. Az ok egyszerű: imádom! :D Mivel a szomszéd szilvafájáról (engedéllyel!) leszedett kis tálnyi gyümölcs egy része már bő egy hete a hűtőben dekkolt, egyértelműnek tűnt, hogy azzal bolondítom a szuflét.
Közben jött az ötlet, hogy ezúttal kuglófformában kéne megsütni, kíváncsi voltam ui., hogy a tojásos tejben megázott kalács felveszi-e a kuglófsütőforma szép mintáját. Felvette, hála Istennek! :D
A nagynéném hirtelen adódó másnapi látogatása okán pláne jókor sikerült időzítenem a felfújtkészítést, így őt is meg tudtam kínálni vele. Nála is sikert aratott ez a finomság, úgyhogy már csak ezért is jó döntésnek bizonyult a napokkal korábbi karácsonyi kalács sütés. :D Éljen a kalácsfelfújt, ami sosem okoz csalódást! :)

 


Hozzávalók kb. 2 l-es kuglófsütőformához:

a kalácsfelfújthoz:
35-40 dkg szikkadt kalács
15 dkg szilva (magozott mennyiség)
15 dkg darált dióbél + pár szem durvára vágott dió a díszítéshez
9 dkg cukor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 tojás
2 tojássárgája
2,5 dl habtejszín
1,5 dl tej
3 dkg vaj
1 kezeletlen citrom reszelt héja
½ citrom leve
2 ek. barna rum

a citromos tejfölöntethez:
50 dkg tejföl
10 dkg porcukor
2 ek. frissen facsart citromlé

elkészítés:
  1. A felezett szilvaszemeket felszeleteljük és összeforgatjuk a rummal, a citromlével. A kalácsot kisujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
  2. Az egész tojást és a tojássárgákat a cukorral, vaníliás cukorral habosra kavarjuk.
  3. A vajat a reszelt citromhéjjal ízesített tejes tejszínhez adjuk, felforraljuk, majd vékony sugárban a cukros tojáshoz keverjük.
  4. A kalácsszeleteket megmártjuk és pár másodpercet állni hagyjuk a tojásos keverékben, majd egy réteget lerakunk a vékonyan kivajazott (szilikon) kuglófsütőformában. Elosztjuk rajta a fele adag rumos szilvát, és megszórjuk a darált dió felével. Erre még egy réteg kalács, szilva és dió kerül, és az egészet befedjük kaláccsal. A megmaradt tojásos keveréket rálocsoljuk, és 10 percet pihentetjük.
  5. A felfújtat előmelegített sütőben megsütjük, majd tortarácsra téve, a formában hagyjuk langyosra hűlni.
  6. Az öntet hozzávalóit alaposan elkeverjük, és fogyasztásig hűtőbe tesszük.
  7. A sütőformára tortatálat vagy deszkát teszünk, átfordítjuk, és a felfújtról óvatosan leemeljük a sütőformát. A süteményt megszórjuk durvára vágott dióval, és édes, citromos tejfölöntetet kínálunk hozzá.
sütési hőfok: 175°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc

Megjegyzés, tipp:
Az öntetet akár rá is locsolhatjuk a felfújtra. Öntet helyett vanília- vagy fahéjfagylaltot is kínálhatunk hozzá.
A felfújtat előző nap is elkészíthetjük, majd a formából kivéve tepsire tesszük, és 180°C-os sütőben 10-15 perc alatt újra felmelegítjük.