2022. június 2.

Rozsos csomó

 

 

 

Minden héten megsütöm a Kutyinyeknek a szokásos, reggelinek való péksütit, és egy ideje mindig ugyanolyanra fazonírozom: 8-as alakúra. Ez a forma nagyon bevált, és csak a lisztek arányával szoktam játszadozni. Teljes kiőrlésű rozslisztet is gyakran használok, de nem olyan arányban, mint a képeken látható csomózott zsemle esetében. Ebben ugyanis jóval több a fent említett liszt. Meg kell mondjam, sokszor jobban is esik ilyen fajta kelt tésztát enni, mint sima lisztből vagy fehér tönkölyből lévőt. Imádom, ahogy a fagyóból kiolvasztott, újramelegített péksüti tésztája kívül ropog, és jobban igénybe veszi a fogaimat, mint a nem egészségesnek mondott lisztből készült társai. :)
Ez a rozsos csomó kedvenc lett mindkettőnknél, a készítési technika pedig pofonegyszerű. Jó is, hogy nincs vele sok varia, mert éppen elég, hogy a nyers tészta robotgéppel való bedagasztása több időt vesz igénybe. Szerintem érdemes tenni vele egy próbát, nem okoz csalódást. ;)


Hozzávalók 10 darabhoz:

35 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
15 dkg fehér tönkölyliszt
1 ek. cukor
1 csapott ek. só
3 ek. extra szűz olívaolaj + a munkálatokhoz és a kenéshez
3 dkg friss élesztő
3,5-4 dl víz

elkészítés:
  1. A cukrot a kétféle liszthez vegyítjük, a közepébe morzsoljuk az élesztőt, elkeverjük a fele mennyiségű langyos vízzel, egy kevés liszttel, és egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk. Hozzáadjuk a sót, az olajat, a többi vizet, és robotgéppel jól kidagasztjuk.
  2. A tésztát a lisztezett munkalapra borítjuk, beolajozott kézzel (kevés lisztet adva hozzá) átgyúrjuk, majd visszatesszük a vékonyan kiolajozott tálba, és letakarva megkelesztjük.
  3. A tésztából 10 gombócot gömbölygetünk, és 10 perc pihentetés után 15 cm hosszú rudakat sodrunk belőlük. Csomót kötünk rájuk, és sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk.
  4. A tetejüket lekenjük olívaolajjal, és folpackkal + konyharuhával letakarva 20 percet kelesztjük.
  5. A péksüteményeket megszórjuk kevés rozsliszttel, és előmelegített sütőben megsütjük. Tortarácsra téve hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód:alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc


 


2022. május 21.

Márványos ricottakrém gyümölcsös, csokoládés piskótán

 

 



 
Nyilván gyermeteg dolognak számít, de én úgy tudok örülni az olyan kis apróságoknak is, mint a csillagcsöves habzsákból történő krémkinyomás (e téren van még hova fejlődni :D), vagy a magam sütötte babapiskótából készíthető desszerteken való agyalás. Bárcsak a bútortervezés menne ilyen könnyen, de arra valahogy még mindig képtelen vagyok ráhangolódni. Bár talán pont ez a fincsi édesség fog segíteni megolajozni az agytekervényeket! :D
Ezt a desszertet, pontosabban egy hozzá hasonlót egy nagyon kedves ismerősöm látogatására készítettem. Ő pedig nem más, mint az egykori lakhelyünk közös képviselője. Bizony, létezik ám ebben a minőségben tevékenykedő olyan személy is, akit nem átallok nagyon kedvelni. :D Ehhez persze csupa olyan tulajdonsággal kell bírnia, amelyek terén az elődei igencsak alulteljesítettek, sőt úgy általában ritkaság számba megy, hogy a társasházi közös ügyekkel megbízott illető becsületes, megbízható, hozzáértő, és még sorolhatnám. Szóval ő megérdemelte, hogy édességgel várjam, sőt mi több, a valóban feddhetetlen jellemének köszönhetően okafogyottá vált, hogy bárminemű leleplező igazságot irkáljak róla a blogomon (így megúsztam, hogy megint rendőrségi feljelentés legyen a dologból). :D
A kellemes találkozó alkalmával jól szerepelt desszert továbbfejlesztett változatát a Sünisen való mutogatásra is érdemesnek tartottam, hátha más is kedvet kap hozzá. ;) Nekünk annyira bejött, hogy egy hétig futószalagon gyártottam. :D

 




Hozzávalók 4-5 személyre:

a gyümölcsös piskótaalaphoz:
8 db házi babapiskóta
7 dkg étcsokoládé
1 ek. porcukor
1 dkg vaj
5 ek. víz
2 ek. jamaicai rum
8 dkg (mirelit) málna
5 dkg (mirelit) áfonya

a krémhez:
25 dkg krémes ricotta
2 dl habtejszín
3 dkg Aranka vaníliás krémpor
1 ek. vaníliapaszta
3 dkg porcukor
1 dkg holland kakaópor

a díszítéshez:
fehér- és étcsokoládé-forgács

elkészítés:
  1. A csokoládét felaprítjuk, és a porcukorral, vajjal, vízzel együtt fém tálba tesszük. Vízgőz fölött összemelegítjük, majd hozzákeverjük a rumot.
  2. A babapiskótákat kis kockákra vágjuk, a csokiöntetbe forgatjuk, és lerakjuk 4 üvegpohár aljába. A visszamaradt öntetet elosztjuk a poharakban.
  3. A csokis piskótarétegre szórjuk a (szobahőmérsékleten kiolvasztott) málnaszemeket és az áfonyát.
  4. A krémhez a hozzávalókat a kakaópor kivételével magas falú edénybe tesszük, és robotgéppel magas fokozaton habosra kavarjuk.
  5. A krémet kétfelé vesszük, és a kakaóport az egyik adaghoz keverjük.
  6. A vaníliás krémet a kakaósra szedjük, és hanyagul a összeforgatjuk, épp csak annyira, hogy márványos legyen. Csillagcsöves habzsákba töltjük (vagy a két krémet nem keverjük össze, csak felváltva szedjük a habzsákba).
  7. A krémet 2 rétegben a gyümölcsös piskótára nyomjuk, majd forgácsosra vágott fehér- és étcsokoládéval dekoráljuk. A desszertet fogyasztásig hűtőbe tesszük.




2022. május 17.

Kapros-lila hagymás ricottagaluska

 

 



 
Imádjuk a túrógaluskát, régebben sűrűn az volt az ebéd, de egy ideje ritkán kerül asztalra. Most megint kedvet kaptam hozzá, ám a hűtőben várakozó ricotta némileg eltérített, és azt sugalmazta, hogy belőle is lehet galuskát gyártani. :D Naná, hogy kapor is került bele, ill. gluténmentes lisztek, csak hogy kiderüljön, szeretjük-e így is. :D A ricotta bizony nem hazudott, és neki – no meg nekem – hála, finom ebéd kerekedett belőle. :)

 



Hozzávalók 2 személyre:

a galuskához:
25 dkg krémes ricotta
2 tojás
2 ek. kapor
1 tk. só
6 dkg tönkölybúzadara
3 dkg zabpehelyliszt
3 dkg fehér rizsliszt
1 kis fej lila hagyma
2 gerezd fokhagyma
3 ek. olívaolaj

a tálaláshoz:
10 dkg tejföl
1 ek. natúr joghurt
1 tk. aprított kapor
kevés aprított lila hagyma
egy csipet só
1 tk. agavé szirup vagy méz

elkészítés:
  1. A tojást felverjük, hozzákeverjük a ricottát, a kaprot, a sót, a tönkölybúzadarát, és negyedórát állni hagyjuk.
  2. A megtisztított lila hagyma ¾ részét az olívaolajon megfonnyasztjuk, hozzákeverjük az áttört fokhagymát, és néhány másodpercig együtt pároljuk. Elzárjuk alatta a gázt, és lefedve hagyjuk.
  3. A rizs- és zabpehelylisztet a ricottamasszához keverjük, teáskanál segítségével lobogó, sós vízbe szaggatjuk, és készre főzzük.
  4. A hagymás alapot felhevítjük, rászedjük a kifőtt galuskákat, és jól összeforgatjuk.
  5. A tálaláshoz az öntet hozzávalóit kikeverjük, és a galuskához kínáljuk.