2014. december 16.

Mogyorós kiflik





Nem jellemző, hogy mogyorót használok, ui. a dió az abszolút kedvenc nálunk, de most kedvet kaptam hozzá, amikor megláttam a neten. Persze elkészíthettem volna dióval is, de nagyon kíváncsi voltam rá, milyen a mogyorótöltelék, mert ilyen formában még sosem kóstoltam. A mogyorónak ráadásul karácsonyi hangulata van, és már csak ezért is ki akartam próbálni.
A recepten csak annyi változtattam, hogy egy kicsivel kevesebb vajat tettem a tésztába, mert az előírt mennyiséget iszonyú soknak ítéltem. Ezzel a 10 dkg-nyival is brutális, féltem is, hogy nem lesz jó, de kár volt aggódni, mert igazán finom és könnyű lett. A mogyoró pedig hangsúlyosan érződik benne, ami nem is csoda, hiszen rengeteg van benne. :D Azt hittem, túl sok lesz a töltelék, de utóbb csak 1 teáskanálnyi maradt ki. Meg lehet tölteni kevesebbel is, de szerintem ennek a kiflinek éppen az a lényege, hogy fürödjön a mogyoróban. :D









Hozzávalók 24 darabhoz:

Tésztához:

25 dkg finomliszt
4 dkg cukor
egy csipet só
10 dkg olvasztott vaj
1 tojássárgája
0,75 dl tej
1,5 dkg friss élesztő

Töltelékhez:
30 dkg őrölt mogyoró
15 dkg cukor
1,25 dl víz
5 dkg puha vaj

Tetejére:
1 tojássárgája
1 ek. tejszín a kenéshez
vaníliás porcukor

elkészítés:

  1. A tésztához az elmorzsolt élesztőhöz hozzáadunk 2 dkg cukrot, 2 dkg lisztet, és a meglangyosított tejjel simára keverjük. Letakarva felfuttatjuk.
  2. A többi lisztet tálba szitáljuk, elvegyítjük a többi cukorral, a sóval, és a közepébe mélyedést nyomunk. Beletesszük a langyosra hűlt vajat, a szobahőmérsékletű tojássárgáját, és a felfuttatott élesztős tejjel lágy tésztává dagasztjuk. Letakarva, meleg helyen 1 óra alatt megkelesztjük.
  3. A töltelékhez a cukrot és a vizet lábasba tesszük, felforraljuk, majd csökkentjük alatta a lángot. Hozzáadjuk a darált mogyorót, a vajat, jól elkeverjük, majd elzárjuk alatta a lángot, és langyosra hűtjük.
  4. A tésztát lisztezett deszkára borítjuk, finoman átgyúrjuk, majd kb. 45x30 cm-es téglalapra nyújtjuk. A hosszabbik oldalától kezdve 6 db 7,5x30 cm-es sávra vágjuk, ezeket vízszintesen félbevágjuk. Így 12 db 7,5x15 cm-es téglalapot kapunk.
  5. Ezeket átlósan félbevágjuk, ami 24 db derékszögű háromszöget ad ki. Mindegyiket gazdagon megkenjük a töltelékkel, és a talpuktól kezdve, a csúcsait finoman széthúzva, a 3. csúcs felé haladva feltekerjük. (Nem baj, ha a töltelék kibuggyan belőle.)
  6. A kifliket sütőpapírral bélelt tepsikre rendezzük, a tetejüket megkenjük tejszínnel elkevert, felvert tojássárgájával, és előmelegített sütőben egymás után aranybarnára sütjük.
  7. A kész péksüteményeket tortarácsra sorakoztatjuk, langyosra hűtjük, majd meghintjük vaníliás porcukorral.
sütési hőfok: 175°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc








az elkészítés főbb lépései

Forrás: lecker.de

6 megjegyzés:

  1. ...hmmm... Azt hiszem, valahol az éterben elkeveredett a tegnapi hozzászólásom... :) Sebaj, nem úszod meg, írok most másikat, mert ezek a kiflicskék igen nagyon gusztára sikeredtek. És igazad van, úgy jó, ha fürdik a mogyoróban. :D ...esetleg maradt még egy-két szem, hogy megkóstolhassam?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos, mert nem jelezte a gmail, sem a blog üzenetek része, hogy jött volna komment, de sebaj, most itt van. :)
      Örülök, ha tetszenek a kiflik, ezért máris beízzítom a küldőszolgálatot, hogy legyen mára nassolni valód.
      Még az üzihez: egy ideje, ha a blogodon írok hsz-t neked, akkor nem dob fel számokat, csak simán elküldi az üzit. Érdekes. Minden esetre jobb így, mert utáltam mindig bizonyítani, hogy nem vagyok robot. :D

      Törlés
  2. Ezek valami nagyon szépek lettek és biztosan finomak is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönöm! :) Bizony, etetették magukat rendesen. :D

      Törlés
  3. Jaj nekem, olyan guszták ezek a kiflik, hogy most igazán jól esne 2-3 db a reggeli kávé mellé. Nagyon fincsi lehet, teljesen levett a lábamról, fel is veszem a listára :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de kedves vagy Andi, köszönöm! :) Azt hiszem, 2-3 darab reggelire abszolút elég, mert nagyon laktató. Azt hiszem, nem utoljára készült, úgyhogy bátran merem ajánlani neked. ;)

      Törlés