2014. december 14., vasárnap

Habos citromdesszert






Nem tudom, ki hogy van vele, de én egyre kevésbé bírom a karácsonyi traktát, egyszerűen nem esik jól nap nap után annyit enni, miközben persze fáj a fogam a sok finomságra.
A tartalmas fő fogások után nem könnyű helyet hagyni a szintén nem éppen könnyűnek mondható ünnepi sütiknek is. Éppen ezért Anyával megbeszéltük, hogy idén karácsonykor csak egyetlen nehezebbnek mondható édességet fogok készíteni, az elmaradhatatlan diótortát, ami nálunk már hagyomány, de ezen kívül nem sütök semmi egyebet. Úgy is ott lesz még a bejgli, amit Anya szokott készíteni.
De hogy azért legyen még egyéb finomság is, Anya valami olyat kért tőlem, ami nem csak az elkészítését tekintve nevezhető könnyűnek, hanem a gyomrunkat sem terheli majd meg olyan nagyon. Ezért esett a választás erre az üde, gyümölcsös krémre, ami már első kóstolásra belopta magát a szívembe, mert eleve citromimádó vagyok. De nem csak én vélekedtem így erről a desszertről, hanem az egész család. :)
Bár még nincs karácsony, de advent 2. vasárnapja pont kapóra jött a krém tesztelésére, illetve főpróba gyanánt, de a blogra való felkerülése 1 hetet csúszott. Szerencsére nem vagyok elkésve - a receptet advent 3. vasárnapján is megoszthatom veletek. ;)
Ha valakinek megakadt a szeme ezen a desszerten, de karácsonyra már nem fér bele a menübe, sebaj - szilveszterre tökéletes választás lehet.






Hozzávalók 4-6 személyre:

Citromhabhoz:
6 tojássárgája
2 tojásfehérje
8 dkg cukor (vagy ízlés szerint)
2 kezeletlen citrom
2 dl habtejszín
1 cs. vaníliás cukor
egy csipet só
5 zselatinlap

Tetejére és a díszítéshez:
4 tojásfehérje
18 dkg cukor
1 kis zöldcitrom héja vagy citromfű, esetleg citromszeletek

elkészítés:

  1. A tojássárgákat a cukorral robotgéppel krémesre kavarjuk, hozzáadjuk az alaposan megmosott, szárazra törölt citromok lereszelt héját és a citromlevet, 3 evőkanál kivételével.
  2. A zselatinlapokat hideg vízbe áztatjuk, majd alaposan kinyomkodjuk és feloldjuk a félretett, felmelegített citromlében. Kihűtjük, majd elkeverjük 3 evőkanál tojáskrémmel, és a többi krémhez keverjük. Hűtőbe tesszük, amíg a krém dermedni nem kezd. (Vigyázat, 2-3 perc elég neki!)
  3. Hozzáforgatjuk a vaníliás cukorral ízesített, kemény habbá vert tejszínt, majd a felvert fehérjehabot, és a citromhabot elosztjuk 4 margaritás vagy egyéb, szép formájú pohárban. Folpackkal lefedve hűtőbe tesszük min. 3-4 órára.
  4. A többi tojásfehérjét fényes, kemény habbá verjük, miközben kisebb adagokban hozzászitáljuk a cukrot.
  5. A fehérjehabot lazán a citromkrémre kanalazzuk, a kanál hátával csúcsosra alakítjuk, és karamellizáló pisztollyal óvatosan, hogy a pohár el ne repedjen, világosra karamellizáljuk. Zöldcitrom héjával vagy citromfűvel díszítjük.

Tipp:
A krémet nagyméretű kehelyben is feltálalhatjuk, mint a triflét, és mindenki szedhet belőle magának. Így akár 6 személyre is elegendő lehet.

 
Megjegyzés:
A desszertet lehetőleg a készítése napján fogyasszuk el, mert nem hőkezelt tojást tartalmaz
!






Forrás: lecker.de

8 megjegyzés:

  1. Jaaaj, de szép! És milyen finom lehet! Igaz, nem vagyok bátor gyerek, ezért nemigen szoktam olyan ételt enni, amiben "nyers" tojás van. De a te pohárdesszerted annyira szép, és olyan nagyon finomnak hangzik, hogy szívesen megkóstolnám! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziiiii! :) Igen, emlékszem rá, hogy te nem vagy barátja a nyers tojásnak, de hidd el, ha jól van tárolva a tojás, akkor semmi bajod nem lesz tőle. Miután elkészült, mi meg sem tudtuk kóstolni aznap, hiszen múlt pénteken este, amikor filmnézés közben behoztam, hogy na akkor most megesszük, akkor sajnos közbeszólt a sors. Ezért másnapra halasztódott. De Anya még harmadnapra is hagyott belőle, és még mindig friss volt, nem lett semmi baja. Ettől függetlenül én azt javaslom, hogy még aznap fogyasszuk el, mert jobb a békesség.
      Egyébként nagyon-nagyon-nagyon finom, kedvencem lett. :) Küldök kóstolót neked.

      Törlés
    2. Köszi a kóstolót! :D ♥
      Igen, igen, tudom, hogy semmi bajunk nem lesz tőle. :) Amúgy is nagy szerencsénk van, mert párom szüleitől kapjuk a friss házi tojást, ráadásul hűtőben tartom, szóval mindenhogy be vagyunk biztosítva. :D

      Törlés
    3. Szivi! :)
      Sajnos a pánikkeltés áldozatai vagyunk, én is aggódtam a nyers tojás miatt korábban, de amióta tudom, hogy helyes tárolási feltételek mellett (a hűtő nem is fontos) 1 hónapig is eláll a tojás, azóta nem félek tőle. Oké, azért nyilván nem egy hónapos tojásból készítenék ilyen desszertet, de amíg friss, addig nyugodtan.
      Sajnos én most bolti tojással dolgozom, befagyott a korábbi forrásom, nem tojnak a tyúkjai, hideg van.

      Törlés
  2. Nagyszerűen néz ki és biztosan finom is! Én is szeretem az ilyen könnyed desszerteket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) De jó! Akkor talán te is készítesz az ünnepekre valamilyen könnyű finomságot?

      Törlés
  3. Nagyon elegáns desszert. Valóban, ünnepek alatt az ember hajlamos a túlzott étkezésre. De hát olyan nehéz megállj-t parancsolni ilyenek láttán...Boldog Karácsonyt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Igen, ez így van, de én már szerencsére eljutottam arra a szintre, hogy nem is kívánok annyi mindent enni.
      Én is kellemes ünnepeket kívánok neked! :)

      Törlés