2013. június 2.

Bodzaszörpös-túrós pite



 



Nem tudom, hogy van ez, de mindig találok valamit a hűtőben, amiről napokra megfeledkezem. A túróval például elég sűrűn járok így. Pontosabban látom én, hogy ott van, de csak tologatom, pakolgatom, és halogatom a felhasználását. Szerencsére a neten megláttam egy guszta kinézetű túrós pitét, és rögtön utána is néztem az elkészítésének. Az alapötlet innen származik, én csak egy pöttyet változtattam rajta: az élesztő és a túró mennyiségét csökkentettem, ill. a cukor egy részét a nemrég készített bodzaszörppel pótoltam. Kíváncsi voltam, érződik-e majd a kész sütin, hogy bodzás. Bevallom, nem számottevően, ui. nem mertem több szörpöt löttyinteni bele, nehogy elfolyósítsa a tölteléket, ami sajnos így is kicsit lágy lett. De az élvezeti értékéből ez nem vont le semmit. ;)
Nem sokkal azután, hogy Anyáék is kaptak belőle kóstolót, Anya örömteli hangon közölte, hogy a fogyókúrája ellenére két szeletet is bepuszilt, és az összes eddigi túrós sütijeim közül ez a pite ízlett neki a legjobban. Meg is lepett ezzel a vallomással, mert sokféle túrós édességet készítettem már, és nem gondoltam volna, hogy éppen ez lesz a kedvence. Ezúton is köszönöm Gabriellának a receptet! :)





Hozzávalók 26×20 cm-es tepsihez:

a tésztához:
30 dkg finomliszt
15 dkg puha vaj
4 tojássárgája
1 mk. cukor
2,5 dkg friss élesztő
0,5 dl langyos tej

a töltelékhez:
50 dkg tehéntúró
4 tojásfehérje
6 dkg porcukor (vagy több, amennyiben nincs bodzaszörpünk)
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
75 ml bodzaszörp
1 kis kezeletlen citrom reszelt héja
5 dkg mazsola és kandírozott citromkocka vegyesen (vagy egyéb aszalt gyümölcs)

elkészítés:

  1. A tésztához az élesztőt egy evőkanál liszttel csomómentesre keverjük a langyos cukros tejben, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A tojások sárgáját habosra kavarjuk a vajjal, hozzáadjuk a felfutott élesztőt, majd kisebb adagokban elkeverjük benne a többi lisztet, és tésztává gyúrjuk. (Nem kell keleszteni.)
  3. A tésztából 2 egyforma téglatestet formázunk, és lisztezett munkalapon mindkettőt tepsi méretűre nyújtjuk. Az egyik lapot a tepsibe fektetjük. (A tepsit nem kell sem kivajazni, sem sütőpapírral kibélelni.)
  4. A töltelékhez az áttört túrót összekeverjük a porcukorral, vaníliás cukorral, bodzaszörppel, majd hozzádolgozzuk az előzőleg likőrbe áztatott, lecsepegtetett aszalt/kandírozott gyümölcsöket, reszelt citromhéjat, és óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  5. A tölteléket a tésztalapra öntjük, elsimítjuk és befedjük a másik lappal. Letakarva 1 órát hagyjuk kelni.
  6. A tepsit a 220°C-ra  előmelegített sütőbe toljuk, a hőfokot mérsékeljük, és a pitét halványbarnára sütjük. A tepsiben hagyjuk langyosra hűlni, majd felszeleteljük, és porcukorral hintve kínáljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc
 
 

 

 



 

8 megjegyzés:

  1. ...hmmm... ezt a finomságot szívesen megkóstolnám! El is hiszem, hogy ez lett Anyud első számú kedvence a túrós süti kategóriában! :D

    VálaszTörlés
  2. Ez igazából langyosan finom, másnap már nem annyira jó. Én picit elszontyolodtam, mert Anya egy olyen sütit választott túrós kedvencének, ami nem az én találmányom, de hát nincs mit tenni, ő így érzi. :D

    VálaszTörlés
  3. A bodza túróval - nagy ötlet! Túró van, már csak a bodzának kellene nyílnia, de ebben a sok esőben erre reményem sincs. Lehet az idén nem lesz bodzaszörp. :-( De a süti kipróbálós! :-))

    VálaszTörlés
  4. Hirtelen meglepődtem, mert nálunk meg már levirágzik lassan, de aztán eszembe jutott, hogy felétek ez még odébb van. Itt is sokat esik az eső, tiszta német idő van nálunk is. Örülök, hogy tetszik neked a süti, drukkolok, hogy hamarosan kipróbálhasd! :)

    VálaszTörlés
  5. Gabi, nagy öröm azt olvasnom, hogy ennyire ízlett a családodnak! :)) Klassz ötlet bodzával, csuda guszta fotóid vannak. :)
    Örülök, hogy megsütötted...

    VálaszTörlés
  6. Kedves Gabi, nagyon örülök, hogy tetszik neked ez a bodzás változat, és annak is, hogy megörvendeztethettelek a hírrel, hogy a család kedvence lett ez a pite. Köszönjük a dícséretet a fotókat illetően! :)

    VálaszTörlés
  7. A fotók alapján nem csodálom, hogy Anyukád kedvence lett! :)

    VálaszTörlés
  8. Köszi, teller-cake! Valljuk be, azért fontos a külcsín is. Ha a szemünk is kívánja, akkor eleve finomnak is képzeljük, pláne ha a kóstolás után valóban be is igazolódik, hogy nem hiába szép a süti. Az én kis pitéim elég csálék lettek, de tényleg finom. :)

    VálaszTörlés