2013. június 2.

Bodzás, túrós pite


 




Nem tudom, hogy van ez, de mindig találok valamit a hűtőben, amiről napokig megfeledkezem. A túróval például elég sűrűn járok így. Pontosabban látom én, hogy ott van, de csak tologatom, pakolgatom, és halogatom a felhasználását. Szerencsére a Gasztroblogok csoport oldalán megláttam egy guszta kinézetű túrós pitét, és rögtön utána is néztem az elkészítésének. Az alapötlet a Gabriella kalandjai a konyhában blogról származik, én alig változtattam rajta valamit. Csökkentettem az élesztő és a túró mennyiségét, ill. a bele való cukor egy részét a nemrég készített bodzaszörppel pótoltam. Kíváncsi voltam, érződik-e majd a kész sütin, hogy bodzás. Ez volt a nagy ötlet! :-D Bevallom, én egy kicsit kiéreztem, de nem számottevően - nem mertem bele többet tenni, nehogy folyós legyen. Sajnos kicsit mégis lágy lett a töltelék, de ez csak a süti külalakját rontotta le.
Nem sokkal azután, hogy Anyáéknak is vittem belőle kóstolót, Anya felhívott, és örömteli hangon közölte, hogy a fogyókúrája ellenére két szeletet is bepuszilt, és az összes eddigi túrós sütijeim közül ez a pite ízlett neki a legjobban. Bevallom, nagyon meglepett ezzel a vallomással, mert nagyon sokféle túrós édességet készítettem már, és valahogy nem gondoltam volna, hogy éppen ez lesz a kedvence. Ezúton is köszönöm Gabriellának a receptet! :)







Hozzávalók 20x26 cm-es tepsihez:

Tésztához:
30 dkg finomliszt
15 dkg puha vaj
4 tojás
0,5 dl langyos tej
2,5 dkg friss élesztő
1 mk. cukor

Töltelékhez:
50 dkg tehéntúró
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
6 dkg porcukor
75 ml bodzaszörp
1 kis citrom reszelt héja
2,5 dkg mazsola
2,5 dkg kandírozott citromkocka
narancslikőr

elkészítés:

  1. Az élesztőt a cukros, langyos tejben simára keverjük és letakarva felfuttatjuk.
  2. A tojások sárgáját a vajjal habosra kavarjuk, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, és kisebb adagokban elkeverjük benne a lisztet. (Nem kell keleszteni.)
  3. A tésztát két egyenlő részre osztjuk, és lisztezett felületen mindkettőt tepsi méretűre nyújtjuk. Az egyik lapot a tepsibe fektetjük. (A tepsit nem kell kivajazni vagy sütőpapírral kibélelni).
  4. A töltelékhez az áttört túróhoz hozzáadjuk a kétféle cukrot, a bodzaszörpöt, az előzőleg likőrbe áztatott, majd lecsöpögtetett gyümölcsöket, a citromhéjat, és alaposan összekeverjük.
  5. Óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét, és egyenletesen eloszlatjuk a tésztalapon. Befedjük a másik tésztalappal, és letakarva 1 órát hagyjuk pihenni.
  6. A tepsit a 220°C-ra  előmelegített sütőbe toljuk, a hőfokot mérsékeljük, és a pitét halványbarnára sütjük. A tepsiben hagyjuk langyosra hűlni, majd felszeleteljük és porcukorral hintve kínáljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 25 perc











8 megjegyzés:

  1. ...hmmm... ezt a finomságot szívesen megkóstolnám! El is hiszem, hogy ez lett Anyud első számú kedvence a túrós süti kategóriában! :D

    VálaszTörlés
  2. Ez igazából langyosan finom, másnap már nem annyira jó. Én picit elszontyolodtam, mert Anya egy olyen sütit választott túrós kedvencének, ami nem az én találmányom, de hát nincs mit tenni, ő így érzi. :D

    VálaszTörlés
  3. A bodza túróval - nagy ötlet! Túró van, már csak a bodzának kellene nyílnia, de ebben a sok esőben erre reményem sincs. Lehet az idén nem lesz bodzaszörp. :-( De a süti kipróbálós! :-))

    VálaszTörlés
  4. Hirtelen meglepődtem, mert nálunk meg már levirágzik lassan, de aztán eszembe jutott, hogy felétek ez még odébb van. Itt is sokat esik az eső, tiszta német idő van nálunk is. Örülök, hogy tetszik neked a süti, drukkolok, hogy hamarosan kipróbálhasd! :)

    VálaszTörlés
  5. Gabi, nagy öröm azt olvasnom, hogy ennyire ízlett a családodnak! :)) Klassz ötlet bodzával, csuda guszta fotóid vannak. :)
    Örülök, hogy megsütötted...

    VálaszTörlés
  6. Kedves Gabi, nagyon örülök, hogy tetszik neked ez a bodzás változat, és annak is, hogy megörvendeztethettelek a hírrel, hogy a család kedvence lett ez a pite. Köszönjük a dícséretet a fotókat illetően! :)

    VálaszTörlés
  7. A fotók alapján nem csodálom, hogy Anyukád kedvence lett! :)

    VálaszTörlés
  8. Köszi, teller-cake! Valljuk be, azért fontos a külcsín is. Ha a szemünk is kívánja, akkor eleve finomnak is képzeljük, pláne ha a kóstolás után valóban be is igazolódik, hogy nem hiába szép a süti. Az én kis pitéim elég csálék lettek, de tényleg finom. :)

    VálaszTörlés