2021. február 13.

Gomolyás-köménymagos sörkifli

 

 



Tavaly a baráti társaságunkban szóba került a sajt, és ezzel elindult a lavina. :D Amúgy is sokat fogyasztunk ebből a tejtermékből, de a házi sajt-evészet tényleg veszélyes méreteket öltött nálunk az év legvégén. Megkaptuk ui. egy helyi sajtkészítő elérhetőségét, akitől már elsőre annyit vásároltunk, hogy a szatyorból kipakolva, a gurigák elfoglalták a fél konyhapultot – van róla fotóm, de nem merem megmutatni. :D Fantasztikusan finom, ezt meg kellett állapítanunk, és pár nap leforgása alatt felfaltuk az összeset. A következő alkalommal is jelentős mennyiséget vettünk, de akkor már csak a számunkra legízletesebbekből. Persze azt is gyorsan elpusztítottuk. Nem lesz ez így jó! – mondtuk ki hangosan a gondolatot, és a 3. vásárlás mennyiségét már tudatosan mérsékeltük. Mostanra persze megszelídült bennünk az első fellángolás, de azt elmondhatjuk, hogy végre rátaláltunk arra a fajta házi sajtra, ami valóban nekünk lett kitalálva: ízletes, reszelhető, olvasztható, és ami még nálunk fontos szempont: adalékanyagoktól mentes, és lefölözetlen tejből készül.
Köszönet érte Jakó Gabriellának, aki a sajtkészítés szép mesterséget űzi és egyúttal őrzi is! Más városokból is jönnek hozzá, ami azt mutatja, hogy értékes és minőségi munkát végez. És ha már az „érték” szót használom, meg kell jegyeznem, hogy árban is abszolút barátiak a (többféle ízesítéssel készülő) termékei – számunkra legalábbis mindenképp, akik a boltiéhoz vagyunk szokva.
Egyik kedvencünket, a gomolyát most ezekhez a szintén szeretett, falatnyi kiflikhez használtam, amik olyan gyorsan elkoptak a fogunk alatt, hogy másnapra alig maradt belőlük. :)



Hozzávalók 48 darabhoz:


45 dkg finomliszt
5 dkg Graham-liszt
15 dkg gomolya sajt (az enyém füstölt + köménymagos volt)
3 dkg cukor
1 ek. só
1 és ½ ek. köménymag
6 dkg vaj
3 dkg friss élesztő
15 dkg natúr joghurt
1,5 dl tej
4 dkg olvasztott vaj a kenéshez
1 kis tojás vagy tojásfehérje a tetejére
köménymag a szóráshoz

elkészítés:
  1. Az élesztőt a langyos tejben elkeverjük egy kevés cukorral, pici liszttel, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A többi lisztet elvegyítjük a cukorral, a sóval, összemorzsoljuk a vajjal, majd hozzáadjuk a reszelt gomolyát, a köménymagot, a felfutott élesztőt, a langyos joghurtot, és se nem túl lágy, se nem túl kemény tésztává dagasztjuk. Vajjal kikent tálba tesszük, és letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
  3. A megkelt tésztát négyfelé osztva meggömbölygetjük, és negyedórát letakarva pihentetjük.
  4. A tésztagombócokat 25 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk, és közülük kettőt megkenünk olvasztott vajjal úgy, hogy a tészta szélét körben egy ujjnyi széles sávban szabadon hagyjuk. Ezután mindkettőt befedjük 1-1 vajazatlan tésztalappal, és letakarva újabb 15 percet pihentetjük.
  5. A két körlapot 45 cm átmérőjűre nyújtjuk, vékonyan lekenjük a megmaradt vajjal, majd mindkettőt 4 cikkre vágjuk, amiket további 6 cikkre szelünk.
  6. A laponként kapott 24 db tésztaháromszöget nem túl szorosan feltekerjük, a csücskeinél foga kissé széthúzzuk, és sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük. Negyedórát letakarva kelesztjük.
  7. A tetejüket lekenjük felvert tojással (vagy lágy habbá vert tojásfehérjével), megszórjuk köménymaggal, és előmelegített sütőben készre sütjük.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 15 perc


 

 



 

2021. február 5.

Zeppole – nápolyi burgonyafánk

 



Aki ismer, az tudja rólam, hogy mindennek utánajárok, és egyes ételek kapcsán lázas kutatómunkát folytatok. (Hja, az a fránya Skorpióság, az az oka mindennek! :D) Nehogy már marhaságokat írjak a blogra, és nagy nyilvánosság előtt kinevettessem magam! (Már ha ez eddig még nem fordult volna elő. :D) Na jó, igazából nem ez a fő szempontom, hanem a kíváncsiság. ;)
Ez a nápolyi eredetű fánk egyébként megviccelt, ui. hol ilyen, hol olyan néven láttam visszaköszönni: zeppole, zeppola, graffe Napoletane, ciambelle. Egy idő után fel is adtam a küzdelmet, hogy kiderítsem a szóban forgó karneváli édesség valódi nevét, ui. már a szavak jelentése is megfejthetetlennek tűnt. Egyedül a ciambelle esetében volt elmondható, hogy az elsődleges jelentése fánk, míg a zeppole/zeppola, valamint a graffe szó kapcsán bizony egyik jelentés sem utalt fánkra. A „graffe Napoletane” kifejezés ilyen módon szinte értelmezhetetlennek látszott, és a legjobb indulattal is csak „nápolyi kapcsoknak” tudtam lefordítani. De amint azt a nagy nyomozásom utóbb végül kiderítette: a „graffe” a német „krapfen” (fánk) szó olaszosított formája. Ezen a ponton fény derült arra is, hogy az osztrákok és a németek pedig egy 17. századi osztrák pékmesterné, bizonyos Cecilia Krapf neve után hívják krapfennek. (Más kérdés, hogy a fánk eredete ennél sokkal régebbre nyúlik vissza.)
Nos, a graffe Napoletane, vagyis ez a dél-olasz fánk tartalmaz krumplit, és akkor az már egyből zeppolévá/zeppolává lényegül. Úgyhogy maradtam ennél, a mások által is használt elnevezésnél: zeppole, oszt jó' van! :D
De, hogy ne csak a szavakkal zsonglőrködjek, azzal zárom az okfejtést, hogy ez a krumplis fánkocska bizony tényleg finom és könnyű tésztájú. :)
Én először tévedésnek éreztem, hogy már elsőre ilyen sokat sütöttem belőle, de amikor azon kaptam magunkat, hogy nagy hirtelen egy-egy kistányérnyi mennyiséggel elpusztítottunk belőle, akkor bizony bólogattam, hogy de jó, hogy van egy vagonnal. :D Még Anya is örömmel eszegette, pedig ő aztán nem rajong a fánkért. Lekvár nélkül is nagyon eteti magát. ;)

Hozzávalók:

40 dkg finomliszt+kb. 5 dkg a dagasztáshoz
35 dkg sárga krumpli (lisztesre fövő)
5 dkg cukor
1 csapott mk. só
5 dkg vaj
1 tojás
1 nagy kezeletlen citrom reszelt héja
1 nagy kezeletlen narancs reszelt héja
1 cs. Bourbon vaníliás cukor (elhagyható, ha esszenciát használunk)
1 ½ ek. Portorico rum vagy vaníliaesszencia
2,5 dkg friss élesztő
1 dl víz és tej fele-fele arányban
8 dkg finomítatlan nádcukor
1 tk. őrölt fahéj

elkészítés:
  1. A reszelt citrushéjakra rászórjuk a vaníliás cukrot és elkeverjük a rummal. Lefedve félretesszük. A nádcukrot kávédarálóban egy fordulatnyit finomabbra őröljük, majd a felét összekeverjük a fahéjjal. A fahéjas és a „sima” cukrot külön tálkákba tesszük.
  2. A krumplit héjában megfőzzük, még melegen lehéjazzuk, és rögtön áttörjük. A 30 dekányi pürét langyosra hűtjük.
  3. Az élesztőt egy kevés cukorral és liszttel elkeverjük a langyos vizes tejben, és letakarva felfuttatjuk.
  4. A sóval, cukorral vegyített többi lisztet elmorzsoljuk a puha vajjal, a burgonyapürével, majd a közepébe ütjük a tojást, felverjük, és hozzáadjuk a felfutott élesztőt, valamint a rumos-vaníliás citrushéjat.
  5. A hozzávalókat alaposan összekeverjük, és apránként kb. 5 dkg lisztet hozzáadva, tésztává dagasztjuk. Kivajazott tálba tesszük, és letakarva megkelesztjük.
  6. A lágy tésztát háromfelé osztva többféleképpen is megformázhatjuk:
    a) az egyik adagot liszttel hintett munkalapon kb. 1 cm vastag téglalapra kinyújtjuk, és 1 cm vastag csíkokra vágjuk. A tésztacsíkokat 10 cm hosszúra daraboljuk, és a végeik összecsippentésével mindegyiket csepp alakúra formázzuk.
    b) A másik adag tésztából kb. 1,5 dkg-os (diónyi) golyócskákat gömbölygetünk.
    c) A harmadik adagot 1 cm vastag körlapra nyújtjuk, és 6 cm átmérőjű fánkszaggatóval kiszaggatjuk (a közepüket kis pogácsaszaggatóval akár ki is lyukaszthatjuk, ahogy pl. én tettem). Ez esetben a lehulló tésztaszéleket újra begyúrjuk/pihentetjük/kinyújtjuk/szaggatjuk.
  7. A tetszés szerint megformázott fánkokat sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk egymástól távolabb, és letakarva megkelesztjük.
  8. Nagy serpenyőben bő olajat hevítünk, és kb. 170°C-on, több részletben, mindkét oldalukon kisütjük a fánkokat. (Közben lehet játszani a hőfokkal, de fontos, hogy ne süljenek túl gyorsan vagy túl lassan.)
  9. Papírtörlőre szedjük, és még melegen megforgatjuk a kétféle cukorban. Tálaljuk.
Megjegyzés, tipp:
Az eredeti receptben több tojást és kevesebb krumplit írnak, de szuperül működik eggyel is, sőt a kelesztés is rövidebb ideig tart. ;)
 





 

2021. február 1.

Köleses tojáspörkölt

 

 




A minap a Kutyinyek gombapaprikásra vágyott, és mivel én azt még mindig nem szeretem, ki kellett találnom valamit a magam számára is. Tojáspörköltet még sosem készítettem, de most itt volt rá a megfelelő alkalom. Mivel a Kutyafülnek köretként kölest főztem, úgy éreztem, ez tökéletes lesz az én ebédemhez is. Végül annyira elégedett voltam vele (Trygi cicám nemkülönben), hogy mindenképp meg akartam mutatni itt.
A fotókat ezúttal kedves rokonomnak, a szegedi Móra Ferenc Múzeum főrestaurátorának (akire egyébként nagyon büszke vagyok) ajánlom, ezen a módon is megköszönve neki a rajtuk látható régi tányérokat és poharakat. A tojáspörkölt – lévén régi paraszti étel (bár a fűszerezése azért egy pöttyet különlegesebb) – jól illik ezekhez a szép edényekhez. :)

 




Hozzávalók 2 személyre:

4 főtt tojás
18 dkg köles
1 nagy fej vöröshagyma
4 nagy gerezd fokhagyma
1 ek. őrölt pirospaprika
őrölt csípős paprika ízlés szerint
1 csapott tk. őrölt kömény
1 mk. currypor
1 mk. őrölt kurkuma
őrölt szerecsendió
őrölt fekete bors

2 ek. mangalicazsír

elkészítés:
  1. A vöröshagymát lereszeljük és 1 evőkanál zsíron megdinszteljük. A tűzről lehúzva hozzákeverjük a fűszereket, az áttört fokhagymát, és felengedjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi. Kis lángon, előbb lefedve, majd fedő nélkül addig főzzük, hogy a levét a felére elforrja.
  2. A főtt tojást feldaraboljuk, és óvatosan a sűrű paprikás-hagymás szafthoz forgatjuk.
  3. A kölest hideg vízzel átmossuk, lábasba tesszük, és felengedjük annyi hideg vízzel, amennyi 1 ujjnyira ellepi. Lefedve főzzük közepes lángon, miközben 2-szer átkeverjük.
  4. Ha elfőtte a levét, de még nem puhult meg teljesen, lefedve hagyjuk, hogy a gőzben készre párolódjon.
  5. A kölest a többi zsíron megfuttatjuk, közben megsózzuk, végül a tojáspörkölthöz keverjük. Savanyúsággal együtt tálaljuk.

Tipp:
  • Egy kicsit gyorsabban elkészül az étel, ha a vörös- és a fokhagymát durvára vágjuk, és együtt dinszteljük meg fedő alatt. Ezután a fenti módon járunk el, és amikor a leve a felére elfőtt, botmixerrel pürésítjük. Én így készítettem, mert utálok hagymát reszelni. :D (Aki viszont a klasszikus verziót részesíti előnyben, az ne reszelje vagy turmixolja le a hagymát, hanem felaprítva készítse.)
  • Ha szaftosabbra szeretnénk, ne forraljuk el róla a levét, vagy pótoljuk azt. Tejföllel is szaftosíthatjuk.
  • A köles főzővizéhez tehetünk zöldségeket is, hogy még tartalmasabb legyen az étel.