VI. A Tyűha!-érzés

5. St. Wolfgang, St. Martin bei Lofer/Weißbach:

St. Wolfgang/Wolfgangsee:

A korábban Aberseenek nevezett tóvidék partján 1000 éve még sűrű erdőség húzódott, később azonban sokan felkeresték. A kisváros festői szépségű, romantikus és világhírű üdülőhely lett. Az itteni plébániatemplom Ausztria leglátogatottabb műemléke, amit mi sajnos nem néztünk meg, mert várt még ránk egy barlanglátogatás, és figyelnünk kellett a nyitva tartásra.
A hagyomány szerint a Regensburg-i Wolfgang püspök a közeli Falkenstein egyik barlangjában élt remeteként, majd azt elhagyva megalapította a templomot. A monda szerint Wolfgang eldobott egy fejszét, és ahol az földet ért, ott templomot épített. A hívek annyira tisztelték a püspököt, hogy távoli helyekről is elzarándokoltak ide a 15-16. században, és ez a zarándokút egyenrangúnak számított a római, az Aachen-i vagy az Einsiedelei-ival. Azt beszélik, az ördög mesterkedései ellenére a művészettörténet legértékesebb remekműveivel díszített templom fennmaradt, és az ördögöt egy farkas rántotta ki a templom tetejének egyik nyílásán. Wolfgangot szentté avatták, és a középkorban kultusza hazánkba is átterjedt. Az itt látható egyedülálló gótikus mestermunkák és az alpesi barokk stílusban készült szépségek ezt a templomot az európai művészettörténet nevezetes helyévé avatják.
A Salzkammergut-régió egyik legnagyobb és legismertebb tavának korábbi neve Abersee volt. Ezt a nevet ma már ritkán használják, és elsősorban a St. Gilgen-Strobl közötti területet értik alatta. A tó 13 km²-en terül el, legnagyobb mélysége 114 m. St. Wolfgangban csak rövid partszakasza van, a nagyobbik része St. Gilgennél és Stroblnál látható. 

Schafberg:

távolban a Schafberg ferde vonulata

Anya 2005-ben azt mondta az itt elé táruló látványra, hogy ez élete legszebb élménye. Ezért ezeket a képeket most elsősorban neki ajánlom, és azt kívánom, hogy minél hamarabb újra köztünk lehessen.
Az 1782 m magas hegy lábánál 3 tó van: a Wolfgangsee, a Mondsee és az Attersee. St. Wolfgangból a Schafbergre itt közlekedik 1893 óta Ausztria legmeredekebb gőzös fogaskerekű vasútja, a Schafbergbahn 1732 m-es magasságig. Kb. 45 perc alatt teszi meg az 5.86 km hosszú utat, közben 1180 m-t emelkedik, majd megpillanthatjuk a Schafberg-csúcsot. A vonatocska csak május elejétől október végéig közlekedik a csúcsig. Tiszta időben 360°-os panorámában tekinthetünk alá a Salzkammerguti tavakra (Wolfgangsee, Irrsee, Mondsee, Attersee, Fuschlsee, Chiemsee), ill. csodálhatjuk meg a Dachstein-gleccsert. A látvány tényleg mesébe illő, hiszen talán nincs is másik olyan hely a világon, ahol ennyi tavat szemlélhetünk egyszerre. A távoli hegyek persze itt is felhőbe burkolóztak, de összességében egész jó időt fogtunk ki.

Az út a Schafbergbahnhof völgyi állomásnál kezdődik, először egy kis darabon átmegy St. Wolfgangon, majd erdőkön és mezőkön keresztül a Dorneralpe (1040 m) útelágazásig visz. A nosztalgia gőzmozdonyokat itt újra töltik vízzel, ezután folytatódik az út a Schafbergalpe Hütte megállóig 1363 m magasra. Itt akár ki is szállhat, aki gyalogolni szeretne. A séta kb. 1 órát vesz igénybe a csúcsig, de vonattal csak kb. 10 percbe telik, hogy elérjük a hegyi állomást, a Schafbergspitzét 1732 m magasan. Itt található a Hotel Schafbergspitze, Ausztria legrégebbi hegyi vendégfogadója, amelyet 1862-ben építettek. Kicsit távolabb, a hotel mellett láthatjuk a Himmelspforthüttét (Mennyország kapuja), amiben kávézó működik. Itt csak a Kutyánszki ivott kávét, ami marha drága volt és rossz is. Én addig a körülöttünk repdeső, sárga csőrű, hirtelen varjúnak látszó, igen szemtelen madarakon röhögtem, mert képesek voltak beleinni a vendégek bögréibe.
Amikor megérkezünk, érdemes rögtön helyjegyet váltani a visszaútra, ami nem kerül külön pénzbe, csak a helyünket biztosítjuk vele a vonaton. Ehhez fel kell menni az állomás melletti lépcsőn, és ott a kasszánál elintézhetjük.
A Schafbergre feltétlenül jöjjön el, aki teheti, mert leírhatatlan a látvány: az ember egyszerre vehet szemügyre ennyi tavat a talpa előtt/alatt. Tiszta időben a távoli hegycsúcsok jól felismerhetőek - táblák alapján tudjuk "őket" beazonosítani.
(Belépő: 31 euró/fő oda-vissza út, parkolás egész napra: 3 euró)

kilátás a vonatból a Wolfgangsee-re

balra: Schafbergalpe megálló 1363 m-en, jobbra: Haus Schafbergspitze 1763 m-en

az állomás fentről

a hegy másik oldalán elénk táruló látkép

Himmelspforthütte

látkép a Haus Schafberspitze különböző pontjairól

Himmelspforthütte - kávézó

"Ihatok a bögrédből?"

kimerészkedtem a szikla szélére

a panoráma innen

búcsú a Schafbergtől

St. Martin bei Lofer:
Itt emelkedik a Loferer Steinberge központi tömbje, a 2511 m magas Ochsenhorn. A település közelében 3 természeti látványosság van, a Seisenberg szurdok (Seisenbergklamm), a Vorderkaser szurdok (Vorderkaserklamm) és a Lamprechts barlang (Lamprechtshöhle), amelyeket együttes néven a Saalach-völgy természeti csodáiként (Saalachtaler Naturgewalten) emlegetik.
Sajnos a rossz idő és időhiány miatt csak a Lamprect barlangot tudtuk megnézni, mert ez volt legtovább nyitva. Mivel azonban a fent említett 3 természeti csoda szinte egy kupacban van, érdemes majdnem egy teljes napot áldozni rájuk.

Lamprechtshöhle:

balra: Gasthof Lamprechtshöhle, jobbra: a barlang bejárata

Az 51 km kiterjedésű, 14 km járathosszúsága barlang Ausztria egyik legnagyobb és legérdekesebb barlangja, és Európa egyik legnagyobb barlangrendszere, amely St. Martin és Weißbach között fekszik, közvetlenül a Lofertől Saalfelden felé vezető autópálya mellett. Csak a bevezető 700 m-es szakasz tekinthető meg, ezt a részt 1905-ben nyitották meg a turisták előtt. 1822-23-ban kezdték feltárni. A barlangrendszeren belüli szintkülönbség 740 m. Vízesés is van benne.
A hegybe bevezető emelkedő után egy 70 m magas, jól kivilágított barlangteremhez értünk. Itt is kellett lépcsőzni, de simán teljesíthető volt. Oda-vissza 45 perc alatt bejártuk. Érdekes élmény volt, de valahogy nem ájultunk el tőle.
A barlang neve Lamprecht lovagtól származik, aki magasan a Saalach völgye felett, az akkori védekezésre alkalmas Saaleck várat birtokolta, melynek romjai még ma is láthatók. A szóbeszéd szerint értékes kincseket szerzett egy keresztes hadjáratban, amiket halála után lányai örököltek. A kincseket az akkoriban megközelíthetetlen barlangban rejtette el. Később kalandvágyó kincskeresők keresték fel a barlangot abban reménykedve, hogy rálelnek a mondabeli csodás kincsre. Keresésük nem járt eredménnyel. A tudományos kutatás csak a 18. sz. végén kezdődött meg. A rendszeres feltárási munkálatokat egy német alpinista egyesület kezdte meg 1899-ben.
(Belépő: 4,50 euró/fő, SalzburgerLand kártyával ingyenes)

egykor így másztak fel/le a barlangkutatók

balra: a barlang szexis része, jobbra: víz vájta mélyedések

balra: cápafogak, azaz születő cseppkövek, jobbra: sziklaformációk

jobbra: beszivárgó víz

a barlangkutatók kézjegyei

vízesések

tetőpont

A blogon lévő leírásokban szereplő belépődíjak felnőtt személyre vonatkoznak, az egyéb díjak (gyerek, nyugdíjas vagy csoportos belépők árait, a nyitvatartási időket és más tudnivalókat a címekként szereplő, vagy a bejegyzésben lévő vastag (esetenként dőlt) betűvel szedett linkekre kattintva az adott település vagy látnivaló honlapján megtalálhatják.

Forrás: internet, Ausztria útikalauz

Csokoládémousse-os piskótakocka

Megint kimaradt egy kis tojásfehérjém, ezért egyértelmű volt, hogy fehér piskóta lesz belőle. Csokimousse-t viszont még sosem csináltam, de most végre kipróbáltam. Amúgy is vágytam egy kis csokis sütire. A Kutyafül miatt szinte sosem készítek csokoládékrémes sütit – ő ui. nem szereti, de felkészítettem rá lelkileg, hogy ezúttal elsősorban magamnak szeretnék kedvezni. Titokban reménykedtem persze, hogy díjazni fogja a sütimet. Amikor a tészta széleit csinosítgattam, odajött hozzám és bekapott egy kis darabot... aztán még egyet és még egyet, míg végül szinte az összes levágott részt bepuszilta. Azt hiszem, nem kérdés, hogy ízlett neki. :D
Sajnos a készítés során most először úgy jártam, hogy a zselatin valamiért nagyobb darabokban összeállt a krémben, ezért szűrőn át kellett passzíroznom az egészet. Emiatt nem lett olyan szép levegős a mousse, mint ahogy azt terveztem.

Hozzávalók 28x18 cm-es tepsihez:

Csokoládémousse-hoz:
10 dkg 70%-os étcsokoládé
8 dkg 40%-os tejcsokoládé
4 tojás
10 dkg cukor
1 dl tejszín
4 zselatinlap

Piskótához:
4 tojásfehérje
4 ek. finomliszt
4 ek. porcukor
1 mk. sütőpor
vaj és a liszt a tepsihez

Díszítéshez:
holland kakaópor

elkészítés:

1. A zselatint 10 percre hideg vízbe áztatjuk, majd alaposan kinyomkodjuk, és feloldjuk a gőz fölött felolvasztott csokoládéban.
2. A tojások sárgáját a cukorral gőz fölött kihabosítjuk, a zselatinos csokoládéhoz keverjük, majd hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét, valamint a habbá vert tejszínt. Hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
3. A piskótához a lisztet elvegyítjük a cukorral, a sütőporral, és óvatosan a felvert tojásfehérjéhez forgatjuk.
4. A tepsit kivajazzuk, kilisztezzük, belesimítjuk a tésztát, és előmelegített sütőben megsütjük (nem lesz magas). Hűlni hagyjuk, majd kiborítjuk a tepsiből.
5. A tészta széleit levágjuk, rásimítjuk a csokoládémousse-t, a süteményt négyzet alakú szeletekre vágjuk és kakaóporral hintve kínáljuk.

sütési hőfok: 160°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 20 perc

V. Derűre ború

4. Kaprun:

Magashegyi víztározók és gátjaik (Höchgebirgstauseen Wasserfallboden/Moserboden):
Kedden ismét Kaprun felé indultunk el, mert vasárnap nem jutott időnk a víztározókra. Mire ui. végeztünk az aznapra kijelölt program első felével, addigra az utolsó busz is visszaérkezett a gátakról, és mi hoppon maradtunk. A neten látott képek alapján azonban úgy éreztük, vétek lenne kihagyni a hegyekkel körülvett tározótavak érdekes és szép látványát, ezért imádkoztunk a jó időért, hogy valamelyik nap sort keríthessünk rá. Szerencsénk volt, a kiválasztott nap délelőttje naposabbnak ígérkezett.
A kocsit az erre épített 11 emeletes parkolóház legtetején tettük le, ahonnan amúgy is csak innen, a legfelső szintről lehet kijutni, mert egyirányú, tehát ha mód van rá, itt célszerű leparkolni az autót. Innen picit gyalogolni kell a Kesselfall-Alpenhaus utáni kasszáig, ahonnan jelenleg buszok szállítják a látogatókat a gátakhoz. Az első buszjárat 8:10-kor indul a tározókhoz, az utolsó pedig 15:30-kor. Az utolsó járat visszafelé a parkolóhoz pedig 16:45-kor indul. A járatokat rossz idő esetén nem indítják. A buszos út kb. 20 percet vesz igénybe, és 8 alagúton át vezet.

 

balra: Kesselfall Alpenhaus, jobbra: a 11 emeletes parkolóház

A Kaprun Ache vizének duzzasztására, a Hohe Tauern sziklái közé épült két magashegyi víztárolóhoz, a Wasserfallbodenhez és a Moserbodenhez egyébként eredetileg Európa legnagyobb siklójával, a Schrägaufzuggal lehet felmenni, ami egyszerre 140 embert tud szállítani, de egy busz is ráfér. A felvonót most épp újítják, leghamarabb 2014-ben fog újra üzemelni.

Az alsó víztározó, a Stausee Wasserfallboden 1672 m magasan van, és 82,8 millió m³ vizet tud tárolni. Ennek gátja, a Speicher Wasserfallboden 120 m magas, 357 m hosszú és 1948-1951 között épült. 446000 m³ betont építettek be. Ennek tövében üzemel a Limberg erőmű. A buszból itt nem lehetett kiszállni.

Wasserfallboden, az alsó víztározó

...és gátja, a Speicher Wasserfallboden

A felső víztározó, a Stausee Moserboden 2036 m magasan található. A busz itt áll meg, és innen ráláthatunk az alsó tározóra. 1952-1955-ben építették. Két, körív alakú gátja van, a Mosersperre (107 m magas, 494 m hosszú) és a Drossensperre (112 m magas, 357 m hosszú). Ezekbe összesen 1 millió m³ betont építettek be. A Moserboden víztároló gyűjti össze a környező hegyek gleccsereinek olvadékvizeit. Ez Ausztria legnagyobb „csapadékvíz-erőműve”. Ide vezetik csővezetékeken keresztül egy másik víztárolóból a Großglockner Pasterzen gleccsereinek vizeit is. A 2 gát között feszül a Höhenburg nevű, 2108 m magas sziklaszirt, ahol körszállót és hegymászóiskolát építettek. A szirtre gyalog fel lehet menni, egészen a keresztig, és innen tárul elénk a neten is látható dupla gátas látkép.
Én csak félig másztam föl, mert nem gondoltam, hogy ide is sportcipőt kellett volna felvennem, és csini cipőcskében bőven elég volt azt a pár kőlépcsőt is megtenni. A Kutya nem jött fel velem ide, a térde ui. még nem jött helyre az előző napi megpróbáltatások után.

Mosersperre - a Moserboden víztározó egyik gátja,
háttérben a Höhenburg sziklaszirt

panoráma részlet: a Moserperrén sétálva

...és innen egy gleccserre tekintve

távolban a buszmegálló

Moderbodennél a gát belsejében vezető segítségével felvilágosítást kaphatunk a gát építéséről és a villamosenergia-termelésről, ill. bepillantást nyerhetünk a gleccserek örök jegének birodalmába. Ez a Moserboden víztároló és 2. gátja, a Drossensperre között található "Erlebniswelt Strom & Eis" néven. Ezen belül 2 kiállítás van: a "Tauernstrom" kiállítás, ami visszarepít bennünket a II. Világháború utáni időszakba, az '50-es évekbe, ahol a Kaprun erőműprojektről tudhatunk meg részleteket. Az erőmű első ötlete a '30-as évekre nyúlik vissza, átível a II. Világháborún, egészen az újjáépítésig. A másik kiállítás, a "Gletschereis" pedig diarámán keresztül mutatja be a Pasterzengleccser jegének a villamos energiával való kölcsönhatását. A gátvezetéshez a találkahely a Moserboden tározó kioszkja előtt van, a vezetés 1 órát vesz igénybe, és 45 perces turnusokban naponta 10 órátóltől 15:15-ig indulnak. A kioszk közelében pedig van egy fotópont, ami az alsó víztározóra néz, és oda állva, a gombot előzőleg megnyomva fényképet készíthetünk magunkról. Moserboden honlapjáról aztán le is tölthetjük az elkészült fotót. A rólunk készült képet valószínűleg elnyelte valamelyik víztározó, mert hiába kerestük, nem bukkantunk a nyomára.

A kiállításokat nem néztük meg, ill. az 5,50 euró/fő áron megvehető gátvezetésen sem vettünk részt, mert egyrészt annyira azért nem tudunk németül, hogy maradéktalanul megértsünk egy ilyen témájú vezetést és/vagy képfeliratokat, másrészt pedig előttünk állt még egy nagyon várt program: végigmenni a Großglockner Hochalpenstrassén. A víztározókból pedig nekünk bőven elég volt kb. 2 órahossza. Aki azonban túrázni akar, annak van lehetősége itt arra is, sőt a buszmegállóval szemben lévő hegyoldalban védett növényeket is szemügyre vehet.
(Belépő: 19,50 euró/fő, SalzburgerLand kártyával fejenként 1,50 euró kedvezmény)

 

felhő-UFO a hegyek fölött

a Moserboden és a Mosersperre a szirt felől

...és a szirtről

Drossensperre, a Moserboden másik gátja

Nike-reklám a hegycsúcson :)

Fusch-tól Heiligenblutig:

Großglockner Hochalpenstrasse:

Fusch után - az alpesi út kiindulópontja

Alig vártuk, hogy végigmehessünk ezen az úton, de a délelőtti naposabb idő borúsra fordult, és a Hochalpenstrasse másik felét már szó szerint nem láttuk - leszállt a köd és elkezdett esni az eső is. Az út első felét is egyre felhősebb időben tettük meg, ezért a belépő ablakon kidobott pénz volt. Mégis elmondhatjuk, hogy bár semmit sem láttunk, de azért fent voltunk 2500 méternél is magasabban. :D

A Hohe Tauern Nemztei Parkban vezető panorámaút ötlete 1922-ben fogalmazódott meg, és célja a legmagasabb osztrák hegycsúcs, a Grossglockner (3798 m) és az előtte elnyúló Pasterze gleccser megközelítése volt. Az 48 km hosszú út 1930-35 között létesült, 3200 ember építette. Van 2 oldalága is, amelyek 2 és 9 km hosszúak. A borús idő miatt nem volt értelme ezeken is végigmenni.

A fő ága a Zell am See melletti Fusch település és Heiligenblut között fut (mi Fusch felől indultunk), és a Ferenc-József magaslatnál (Kaiser-Franz-Josefs-Höhe), 1953 m magasban ér véget. Fuschtól eddig a pontig 11 megálló van. A végponton található parkolóház teraszáról, valamint a Swarovski-obszervatóriumból - a leírás szerint - kitűnő panoráma nyílik a Grossglocknerre és a Pasterzére.
A császár 1856-os látogatásakor csaknem a magaslatig ért fel a gleccser. Azóta 1,6 fokkal nőtt az átlaghőmérséklet az Alpokban, emiatt a Pasterze volumenének több mint fele elolvadt.
Az út építéséhez 410.000 m³ sziklát kellett elbontani, és még több földet kellett megmozgatni. Később többször átépítették, szélesítették, korszerűsítették. Az út hajtűkanyarokban bővelkedik, szám szerint 26 van belőle. Novemberben lezárják és májusban nyitják meg ismét a forgalom előtt. A tetőpont a 17. kanyar, Heiligenblut fölött. Az első 4 kanyar neve Pfiffalpe. A Pfiffkar parkolóból körülnézve ezen a szakaszon vízesések, vadon tenyésző sziklakertek, fenyvesek, favágókunyhók vannak.

jégfolyó

A következő nagyobb pihenőhely a Hochmais 1850 m-en. Kicsit magasabban, 1863 m-en a Nassfeldbrücke viadukt van, itt zergéket is lehet látni, de mi eggyel sem találkoztunk. Ezután következett az út állítólagos legnehezebb szakasza, a Hexenküche, amely a nevét az itt látható össze-vissza álló kőalakzatokról kapta.

panoráma részlet a Nassfeldbrückénél 1979 m-en

...és az itt lévő vízesés

Hexenküche

A 27. km szelvényben már 2428 m magasan jártunk, a Fuscher Törlnél, ami az első hágó itt – ezt egy kőbástya is jelöl. Itt áll a drótkötelekkel lefeszített Fuscher Törl vagy Dr. Franz Rehrl Haus. Van itt egy nagy étterem és shop is Grossglockner Restaurant&Shop Fuschertörl néven. Itt elágazik az út az 1,8 km-es Edelweiss-Strasséra, amely a Hochalpenstrasse egyik oldalága. Ennek 6 kanyara van, és 2571 m magasan az Edelweiss Hausig tart. Felette van a 2577 m magas hegy csúcsa, az Edelweiss-Spitze. Ez híres kilátóhely. A Glockner- és a Granatspitzgruppe 3000 m magas hegyei közül innen 37-et láthatunk, gleccsermezőkből pedig 19-et. Fájó szívvel kosntatáltuk, hogy nekünk ebben a látványban most nem lehetett részünk.

Fuscher Törl - mindjárt ott vagyunk

mindjárt... - ...már igen

...és a kilátás innen

A már említett Fuscher Törl utáni bal kanyarból a 3018 m magas Brennkogel gleccserárja látható, amit mi szintén nem vehettünk szemügyre, mert épp itt tartottak kupaktanácsot az esőfelhők. A hágó után a 2262 m magasan fekvő Fuscher Lake tengerszemhez ereszkedik le az út, ahol egy Alpengasthof Fuscherlacke/der Mankeiwirt nevű étterem+shop és egy faházikó, az ún. Straßenwärterhaus található, amiben egy kiállítást is megtekinthetünk az út építéséről és azok építőinek akkori életkörülményeiről. Az étteremben megittunk egy elég rossz kávét és sütiztünk is. Ezután teljesen beborult az idő, és valóban csak az orrunkig láttunk el.

a Fuscherlacke tó 2262 m-en

...vele szemben a Mankeiwirt étterem és a tó mellett a Straßenwärterhaus

sajttorta és mellé a látkép az ablakból

A tengerszem után a Mittertörl hágó következett, de itt alagútban vezetett az út 2327 m-en.

ismét felfelé, jobbra: a Mittertörltunnel 2327 m-en

A Brennkogel-parkoló 2338 m magasan van, aztán a Fuscher Wegscheide következett 2427 m-en, majd a 17. kanyarhoz értünk, és hófalak között 2503 m-es magasságban gyönyörködhettünk volna a tájban, ha az nem burkolózott volna tejfölszerű ködbe. Itt nyílik a Hochtortunnel bejárata, és az alagútban át is léptük a 2504 m-es tetőpontot, amely után lefelé ereszkedve már Karintiában jártunk. Aztán visszafordultunk, és szántuk csóri bicajosokat, akik nem csak a magassággal, hanem a zuhogó esővel is megküzdöttek.

Hochtortunnel - belsejében elértük a 2504 m-t

az alagútból kiérve: 22. és 23. kanyar - ez már Karintia

visszafelé az úton: Fuscehr Lacke, jobbra: étterem

Ez egyébként nem csupán út, hanem kiállításokat is megtekinthetünk itt: az autó története, a motor története, modellautó-kiállítás, kiállítás a Grossglockner Hochalpenstarsse 75 éves történetéről, melynek keretében képeket és filmet nézhetünk meg az építkezésről, az ott dolgozó gépeket is megtekinthetjük, valamint a hegyvidék flórájáról és faunájáról, kristályokról, a jég világáról is sokat megtudhatunk.
Csakis jól felkészített autóval szabad nekiindulni!
(Belépő: 33 euró/autó, SalzburgerLand kártyával 4 euró kedvezménnyel 29 euró)

A blogon lévő leírásokban szereplő belépődíjak felnőtt személyre vonatkoznak, az egyéb díjak (gyerek, nyugdíjas vagy csoportos belépők árait, a nyitvatartási időket és más tudnivalókat a címekként szereplő, vagy a bejegyzésben lévő vastag (esetenként dőlt) betűvel szedett linkekre kattintva az adott település vagy látnivaló honlapján megtalálhatják.


Forrás: internet, Ausztria útikalauz