Csokoládémousse-os piskótakocka

Megint kimaradt egy kis tojásfehérjém, ezért egyértelmű volt, hogy fehér piskóta lesz belőle. Csokimousse-t viszont még sosem csináltam, de most végre kipróbáltam. Amúgy is vágytam egy kis csokis sütire. A Kutyafül miatt szinte sosem készítek csokoládékrémes sütit – ő ui. nem szereti, de felkészítettem rá lelkileg, hogy ezúttal elsősorban magamnak szeretnék kedvezni. Titokban reménykedtem persze, hogy díjazni fogja a sütimet. Amikor a tészta széleit csinosítgattam, odajött hozzám és bekapott egy kis darabot... aztán még egyet és még egyet, míg végül szinte az összes levágott részt bepuszilta. Azt hiszem, nem kérdés, hogy ízlett neki. :D
Sajnos a készítés során most először úgy jártam, hogy a zselatin valamiért nagyobb darabokban összeállt a krémben, ezért szűrőn át kellett passzíroznom az egészet. Emiatt nem lett olyan szép levegős a mousse, mint ahogy azt terveztem.

Hozzávalók 28x18 cm-es tepsihez:

Csokoládémousse-hoz:
10 dkg 70%-os étcsokoládé
8 dkg 40%-os tejcsokoládé
4 tojás
10 dkg cukor
1 dl tejszín
4 zselatinlap

Piskótához:
4 tojásfehérje
4 ek. finomliszt
4 ek. porcukor
1 mk. sütőpor
vaj és a liszt a tepsihez

Díszítéshez:
holland kakaópor

elkészítés:

1. A zselatint 10 percre hideg vízbe áztatjuk, majd alaposan kinyomkodjuk, és feloldjuk a gőz fölött felolvasztott csokoládéban.
2. A tojások sárgáját a cukorral gőz fölött kihabosítjuk, a zselatinos csokoládéhoz keverjük, majd hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét, valamint a habbá vert tejszínt. Hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
3. A piskótához a lisztet elvegyítjük a cukorral, a sütőporral, és óvatosan a felvert tojásfehérjéhez forgatjuk.
4. A tepsit kivajazzuk, kilisztezzük, belesimítjuk a tésztát, és előmelegített sütőben megsütjük (nem lesz magas). Hűlni hagyjuk, majd kiborítjuk a tepsiből.
5. A tészta széleit levágjuk, rásimítjuk a csokoládémousse-t, a süteményt négyzet alakú szeletekre vágjuk és kakaóporral hintve kínáljuk.

sütési hőfok: 160°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 20 perc

V. Derűre ború

4. Kaprun:

Magashegyi víztározók és gátjaik (Höchgebirgstauseen Wasserfallboden/Moserboden):
Kedden ismét Kaprun felé indultunk el, mert vasárnap nem jutott időnk a víztározókra. Mire ui. végeztünk az aznapra kijelölt program első felével, addigra az utolsó busz is visszaérkezett a gátakról, és mi hoppon maradtunk. A neten látott képek alapján azonban úgy éreztük, vétek lenne kihagyni a hegyekkel körülvett tározótavak érdekes és szép látványát, ezért imádkoztunk a jó időért, hogy valamelyik nap sort keríthessünk rá. Szerencsénk volt, a kiválasztott nap délelőttje naposabbnak ígérkezett.
A kocsit az erre épített 11 emeletes parkolóház legtetején tettük le, ahonnan amúgy is csak innen, a legfelső szintről lehet kijutni, mert egyirányú, tehát ha mód van rá, itt célszerű leparkolni az autót. Innen picit gyalogolni kell a Kesselfall-Alpenhaus utáni kasszáig, ahonnan jelenleg buszok szállítják a látogatókat a gátakhoz. Az első buszjárat 8:10-kor indul a tározókhoz, az utolsó pedig 15:30-kor. Az utolsó járat visszafelé a parkolóhoz pedig 16:45-kor indul. A járatokat rossz idő esetén nem indítják. A buszos út kb. 20 percet vesz igénybe, és 8 alagúton át vezet.

 

balra: Kesselfall Alpenhaus, jobbra: a 11 emeletes parkolóház

A Kaprun Ache vizének duzzasztására, a Hohe Tauern sziklái közé épült két magashegyi víztárolóhoz, a Wasserfallbodenhez és a Moserbodenhez egyébként eredetileg Európa legnagyobb siklójával, a Schrägaufzuggal lehet felmenni, ami egyszerre 140 embert tud szállítani, de egy busz is ráfér. A felvonót most épp újítják, leghamarabb 2014-ben fog újra üzemelni.

Az alsó víztározó, a Stausee Wasserfallboden 1672 m magasan van, és 82,8 millió m³ vizet tud tárolni. Ennek gátja, a Speicher Wasserfallboden 120 m magas, 357 m hosszú és 1948-1951 között épült. 446000 m³ betont építettek be. Ennek tövében üzemel a Limberg erőmű. A buszból itt nem lehetett kiszállni.

Wasserfallboden, az alsó víztározó

...és gátja, a Speicher Wasserfallboden

A felső víztározó, a Stausee Moserboden 2036 m magasan található. A busz itt áll meg, és innen ráláthatunk az alsó tározóra. 1952-1955-ben építették. Két, körív alakú gátja van, a Mosersperre (107 m magas, 494 m hosszú) és a Drossensperre (112 m magas, 357 m hosszú). Ezekbe összesen 1 millió m³ betont építettek be. A Moserboden víztároló gyűjti össze a környező hegyek gleccsereinek olvadékvizeit. Ez Ausztria legnagyobb „csapadékvíz-erőműve”. Ide vezetik csővezetékeken keresztül egy másik víztárolóból a Großglockner Pasterzen gleccsereinek vizeit is. A 2 gát között feszül a Höhenburg nevű, 2108 m magas sziklaszirt, ahol körszállót és hegymászóiskolát építettek. A szirtre gyalog fel lehet menni, egészen a keresztig, és innen tárul elénk a neten is látható dupla gátas látkép.
Én csak félig másztam föl, mert nem gondoltam, hogy ide is sportcipőt kellett volna felvennem, és csini cipőcskében bőven elég volt azt a pár kőlépcsőt is megtenni. A Kutya nem jött fel velem ide, a térde ui. még nem jött helyre az előző napi megpróbáltatások után.

Mosersperre - a Moserboden víztározó egyik gátja,
háttérben a Höhenburg sziklaszirt

panoráma részlet: a Moserperrén sétálva

...és innen egy gleccserre tekintve

távolban a buszmegálló

Moderbodennél a gát belsejében vezető segítségével felvilágosítást kaphatunk a gát építéséről és a villamosenergia-termelésről, ill. bepillantást nyerhetünk a gleccserek örök jegének birodalmába. Ez a Moserboden víztároló és 2. gátja, a Drossensperre között található "Erlebniswelt Strom & Eis" néven. Ezen belül 2 kiállítás van: a "Tauernstrom" kiállítás, ami visszarepít bennünket a II. Világháború utáni időszakba, az '50-es évekbe, ahol a Kaprun erőműprojektről tudhatunk meg részleteket. Az erőmű első ötlete a '30-as évekre nyúlik vissza, átível a II. Világháborún, egészen az újjáépítésig. A másik kiállítás, a "Gletschereis" pedig diarámán keresztül mutatja be a Pasterzengleccser jegének a villamos energiával való kölcsönhatását. A gátvezetéshez a találkahely a Moserboden tározó kioszkja előtt van, a vezetés 1 órát vesz igénybe, és 45 perces turnusokban naponta 10 órátóltől 15:15-ig indulnak. A kioszk közelében pedig van egy fotópont, ami az alsó víztározóra néz, és oda állva, a gombot előzőleg megnyomva fényképet készíthetünk magunkról. Moserboden honlapjáról aztán le is tölthetjük az elkészült fotót. A rólunk készült képet valószínűleg elnyelte valamelyik víztározó, mert hiába kerestük, nem bukkantunk a nyomára.

A kiállításokat nem néztük meg, ill. az 5,50 euró/fő áron megvehető gátvezetésen sem vettünk részt, mert egyrészt annyira azért nem tudunk németül, hogy maradéktalanul megértsünk egy ilyen témájú vezetést és/vagy képfeliratokat, másrészt pedig előttünk állt még egy nagyon várt program: végigmenni a Großglockner Hochalpenstrassén. A víztározókból pedig nekünk bőven elég volt kb. 2 órahossza. Aki azonban túrázni akar, annak van lehetősége itt arra is, sőt a buszmegállóval szemben lévő hegyoldalban védett növényeket is szemügyre vehet.
(Belépő: 19,50 euró/fő, SalzburgerLand kártyával fejenként 1,50 euró kedvezmény)

 

felhő-UFO a hegyek fölött

a Moserboden és a Mosersperre a szirt felől

...és a szirtről

Drossensperre, a Moserboden másik gátja

Nike-reklám a hegycsúcson :)

Fusch-tól Heiligenblutig:

Großglockner Hochalpenstrasse:

Fusch után - az alpesi út kiindulópontja

Alig vártuk, hogy végigmehessünk ezen az úton, de a délelőtti naposabb idő borúsra fordult, és a Hochalpenstrasse másik felét már szó szerint nem láttuk - leszállt a köd és elkezdett esni az eső is. Az út első felét is egyre felhősebb időben tettük meg, ezért a belépő ablakon kidobott pénz volt. Mégis elmondhatjuk, hogy bár semmit sem láttunk, de azért fent voltunk 2500 méternél is magasabban. :D

A Hohe Tauern Nemztei Parkban vezető panorámaút ötlete 1922-ben fogalmazódott meg, és célja a legmagasabb osztrák hegycsúcs, a Grossglockner (3798 m) és az előtte elnyúló Pasterze gleccser megközelítése volt. Az 48 km hosszú út 1930-35 között létesült, 3200 ember építette. Van 2 oldalága is, amelyek 2 és 9 km hosszúak. A borús idő miatt nem volt értelme ezeken is végigmenni.

A fő ága a Zell am See melletti Fusch település és Heiligenblut között fut (mi Fusch felől indultunk), és a Ferenc-József magaslatnál (Kaiser-Franz-Josefs-Höhe), 1953 m magasban ér véget. Fuschtól eddig a pontig 11 megálló van. A végponton található parkolóház teraszáról, valamint a Swarovski-obszervatóriumból - a leírás szerint - kitűnő panoráma nyílik a Grossglocknerre és a Pasterzére.
A császár 1856-os látogatásakor csaknem a magaslatig ért fel a gleccser. Azóta 1,6 fokkal nőtt az átlaghőmérséklet az Alpokban, emiatt a Pasterze volumenének több mint fele elolvadt.
Az út építéséhez 410.000 m³ sziklát kellett elbontani, és még több földet kellett megmozgatni. Később többször átépítették, szélesítették, korszerűsítették. Az út hajtűkanyarokban bővelkedik, szám szerint 26 van belőle. Novemberben lezárják és májusban nyitják meg ismét a forgalom előtt. A tetőpont a 17. kanyar, Heiligenblut fölött. Az első 4 kanyar neve Pfiffalpe. A Pfiffkar parkolóból körülnézve ezen a szakaszon vízesések, vadon tenyésző sziklakertek, fenyvesek, favágókunyhók vannak.

jégfolyó

A következő nagyobb pihenőhely a Hochmais 1850 m-en. Kicsit magasabban, 1863 m-en a Nassfeldbrücke viadukt van, itt zergéket is lehet látni, de mi eggyel sem találkoztunk. Ezután következett az út állítólagos legnehezebb szakasza, a Hexenküche, amely a nevét az itt látható össze-vissza álló kőalakzatokról kapta.

panoráma részlet a Nassfeldbrückénél 1979 m-en

...és az itt lévő vízesés

Hexenküche

A 27. km szelvényben már 2428 m magasan jártunk, a Fuscher Törlnél, ami az első hágó itt – ezt egy kőbástya is jelöl. Itt áll a drótkötelekkel lefeszített Fuscher Törl vagy Dr. Franz Rehrl Haus. Van itt egy nagy étterem és shop is Grossglockner Restaurant&Shop Fuschertörl néven. Itt elágazik az út az 1,8 km-es Edelweiss-Strasséra, amely a Hochalpenstrasse egyik oldalága. Ennek 6 kanyara van, és 2571 m magasan az Edelweiss Hausig tart. Felette van a 2577 m magas hegy csúcsa, az Edelweiss-Spitze. Ez híres kilátóhely. A Glockner- és a Granatspitzgruppe 3000 m magas hegyei közül innen 37-et láthatunk, gleccsermezőkből pedig 19-et. Fájó szívvel kosntatáltuk, hogy nekünk ebben a látványban most nem lehetett részünk.

Fuscher Törl - mindjárt ott vagyunk

mindjárt... - ...már igen

...és a kilátás innen

A már említett Fuscher Törl utáni bal kanyarból a 3018 m magas Brennkogel gleccserárja látható, amit mi szintén nem vehettünk szemügyre, mert épp itt tartottak kupaktanácsot az esőfelhők. A hágó után a 2262 m magasan fekvő Fuscher Lake tengerszemhez ereszkedik le az út, ahol egy Alpengasthof Fuscherlacke/der Mankeiwirt nevű étterem+shop és egy faházikó, az ún. Straßenwärterhaus található, amiben egy kiállítást is megtekinthetünk az út építéséről és azok építőinek akkori életkörülményeiről. Az étteremben megittunk egy elég rossz kávét és sütiztünk is. Ezután teljesen beborult az idő, és valóban csak az orrunkig láttunk el.

a Fuscherlacke tó 2262 m-en

...vele szemben a Mankeiwirt étterem és a tó mellett a Straßenwärterhaus

sajttorta és mellé a látkép az ablakból

A tengerszem után a Mittertörl hágó következett, de itt alagútban vezetett az út 2327 m-en.

ismét felfelé, jobbra: a Mittertörltunnel 2327 m-en

A Brennkogel-parkoló 2338 m magasan van, aztán a Fuscher Wegscheide következett 2427 m-en, majd a 17. kanyarhoz értünk, és hófalak között 2503 m-es magasságban gyönyörködhettünk volna a tájban, ha az nem burkolózott volna tejfölszerű ködbe. Itt nyílik a Hochtortunnel bejárata, és az alagútban át is léptük a 2504 m-es tetőpontot, amely után lefelé ereszkedve már Karintiában jártunk. Aztán visszafordultunk, és szántuk csóri bicajosokat, akik nem csak a magassággal, hanem a zuhogó esővel is megküzdöttek.

Hochtortunnel - belsejében elértük a 2504 m-t

az alagútból kiérve: 22. és 23. kanyar - ez már Karintia

visszafelé az úton: Fuscehr Lacke, jobbra: étterem

Ez egyébként nem csupán út, hanem kiállításokat is megtekinthetünk itt: az autó története, a motor története, modellautó-kiállítás, kiállítás a Grossglockner Hochalpenstarsse 75 éves történetéről, melynek keretében képeket és filmet nézhetünk meg az építkezésről, az ott dolgozó gépeket is megtekinthetjük, valamint a hegyvidék flórájáról és faunájáról, kristályokról, a jég világáról is sokat megtudhatunk.
Csakis jól felkészített autóval szabad nekiindulni!
(Belépő: 33 euró/autó, SalzburgerLand kártyával 4 euró kedvezménnyel 29 euró)

A blogon lévő leírásokban szereplő belépődíjak felnőtt személyre vonatkoznak, az egyéb díjak (gyerek, nyugdíjas vagy csoportos belépők árait, a nyitvatartási időket és más tudnivalókat a címekként szereplő, vagy a bejegyzésben lévő vastag (esetenként dőlt) betűvel szedett linkekre kattintva az adott település vagy látnivaló honlapján megtalálhatják.


Forrás: internet, Ausztria útikalauz

IV. Nesze neked lépcsőzés!

3. Taxenbach, St. Johann im Pongau, Werfen

A hét első napjára, azaz hétfőre – mint utóbb kiderült – igen fárasztó programot állítottunk fel magunknak, ui. 2 szurdokot és egy jégbarlangot terveztünk megnézni. Sikerült véghezvinni, de akinek hozzánk hasonlóan gyengék a térdízületei, az gondolja meg alaposan, meri-e vállalni a megerőltető túrát. A szurdokokban ui. mindig lépcsőzni kell, ráadásul visszafelé is sok esetben ugyanazt az utat kell megtenni, és ha mindezt összekötjük egy barlangtúrával, pláne olyannal, amiben 1000-nél is több lépcső van, akkor garantált a lerokkanás. Nekem szerencsém volt, mert másnapra kipihentem, de az érzékenyebbek ne tervezzenek ilyen megterhelő programot egyazon napra. Mentségünkre szóljon, hogy alföldi „gyerekekként” meglehetősen tapasztalatlanok vagyunk az ilyen túrák kapcsán. Szegény Kutyinger, szerintem ő ezután 2-szer is meggondolja, hogy részt vesz-e még egy ilyen ízületkoptató kalandtúrán.

Taxenbach:
A Dientner Berge legjelentősebb kiemelkedése, a 2117 m magas Hundstein lábánál, a Salzach-völgy fölött, a Rauris-völgy bejáratával szemben fekvő település.

Kitzloch-szurdok (Kitzlochklamm):

A falutól 15 perc sétára, azaz kb. 1 km-re van. Az eső és a szél alakította sziklaszorost a Raurischer Ache (a Salzach egyik jobb oldali ága) töri át, és helyenként 20 m-t zuhan alá a 100 m-es sziklafalak között, majd a Salzachba torkol. Az ösvényeket először 1883-ban építették ki, ekkor római kori leletekre és középkori aranybánya tárójára bukkantak itt. A szurdok kb. 1500 m hosszú, talapzata palából van. Ércbányát, remetelakot és barlangot is láthatunk itt, de ez utóbbi nem látogatható.

A 3 általunk bejárt szurdok közül ez volt számomra a legfélelmetesebb, helyenként igen meredek lépcsőkön kellett felkapaszkodni, majd ugyanezt az utat lefelé talán még óvatosabban kellett megtenni. A természet kíméletlensége abszolút átérezhető, az ember itt rádöbben, hogy nem ő az úr.
Ezt 1974-ben be is bizonyította a szurdok, amikor is egy 30 fős lányosztály tagjai közül páran az egyik pallóra álltak, hogy csoportképet készítsenek. A rámpa nem bírta a terhelést, és leszakadt. Ennek nyomai még ma is láthatóak. A lányok közül jó néhányan életüket vesztették. A szurdok végében, a vízesésnél egy emléktáblát helyeztek el, ami a tragédiáról mesél. Az ott olvasott hátborzongató információ miatt tapasztalt hidegrázásunkat azonban ez a csodás vízesés szépen feloldotta.
A szurdok bejáratánál lévő épületben rafting lehetőséget is kínálnak.
(Belépő: 4,50 euró/fő, SalzburgerLand kártyával ingyenes, a nyitva tartás évszakfüggő)

balra: "Teufelschlucht" - szurdok a szurdokban

St. Johann im Pongau:
Pongau közigazgatási székhelye. A Salzach-völgy egy teraszán, a Wagreiner Bach torkolatánál, a Radstädter Tauern, a Tennengebirge és a Dientner Berge ölelésében fekszik. Nevét már 924-ben említik. 1855-ben minden régi épülete tűzvész áldozata lett.

 
Pongaui dóm (Pongauer Dom):

Zuhogó esőben, az egyik utcácskáról kilépve vettük szemügyre az előttünk tornyosuló neogótikus, háromhajós bazilika dupla tornyát, amelyet 1855-1861-ben emeltek a leégett, régi templom alapjain. A kéttornyos homlokzat csak később, 1873-1876-ban készült el. Oltárain néhány eredeti, késő gótikus szobrot is láthatunk.

A templomot sajnos nem könnyű lefotózni, mert a szűk utcákon nem nyílik jó rálátás - csak a város mellett elhaladó főút felől készíthető róla értékelhető kép, de erről lemaradtam, mert zuhogó esőben nem volt kedvem ernyővel a kezemben kattintgatni. Ebből az élményből bőven kijutott a városka utcáin. A távoli kép helyett megörökítettem a dóm mellett álló Annakápolnát (Annakapelle).

Annakapelle - Annakápolna

Liechtenstein-szurdok (Liechtensteinklamm):

fent: a szurdok bejárata

Ez a 4 km hosszú szurdokvölgy a Grossarl-völgy bejáratát képezi. Csak 1 km-es szakasz látogatható, de az abszolút lenyűgöző. 300 m magas, és helyenként csak 1 m széles. Végében egy 30 m-es vízesés van. A reggeli órákban itt különösen szépek a fényhatások. Kiépítése 1875-ben kezdődött, de a pénz gyorsan elfogyott, és Liechtenstein herceghez fordultak támogatásért, aki 600 guldent adott. 1876-ban megnyílt a látogatók előtt, és a herceg tiszteletére nevezték el.

A Kutyánszkinak ez a szurdok tetszett a legjobban a közül a 3 közül, amiket megnéztünk. Ez egy szakaszon kicsit zártabb volt az előző kettőnél, és erőteljesebben kavargott a víz is. Én nehezen tudom eldönteni, melyik volt a kedvencem, de azt hiszem, nem is kell rangsorolni
(Belépő: 4,50 euró/fő, SalzburgerLand kártyával ingyenes, a nyitva tartás évszakfüggő)

 

bölény-, ill. oroszlánfejre emlékeztetősziklaalakzatok

a szurdok legszűkebb része

végállomás: vízesés

Werfen:
A város Salzburgtól 40 km-re, a Salzach-völgy legszebb pontján, a Hochkönig, a Hagengebirge és a Tennengebirge ütközőpontjában fekszik.

Hohenwerfen vára ((Erlebnis)Burg Hohenwerfen):

Az 1077 körül, a Lueg-hágó biztosítására épült középkori vár, a salzburgi vár testvére, Ausztria egyik legszebb és legnagyobb, épségben maradt középkori vára, amely évszázadokon át börtönként működött. A Salzach fölé emelkedő kisebb hegykúpon található. 1222-ben bővítették és megerősítették, és 1529-1540-ben, majd 1563-1580-ban alakították mai formájára. A nagy reneszánsz harangot Innsbruckban öntötték, és eredetileg a vár régi öregtornyában helyezték el. Az alsó várudvaron rendszeresen tartanak madárbemutatókat. A vár egy részében ifjúsági szálló és csendőriskola működik.

Sajnálom, hogy a várat nem nézhettük meg közelebbről, de nagyon szorított az idő a 2 szurdoknézés után, ui. még előttünk állt a jégbarlang, amit viszont semmiképp sem akartunk kihagyni. A várat végül is messziről is megcsodálhattuk, hiszen a jégbarlanghoz vezető kanyargós úton nagyon szép rálátás nyílt. Jól érzékelhető, ahogy a magányos hegykúpon a vár „figyeli” az előtte elterülő völgyet.
(Várvezetés: 11 euró/fő, ha 15 személy összegyűlik)

a Werfen fölött őrködő vár

a vár Werfenből nézve

...és a jégbarlanghoz vezető hajtűkanyarból

Eisriesenwelt:

az Eisriesenwelt látogatóközpontja

A jégbarlang ún. dinamikus jégbarlang. Ennek különböző okai vannak: a barlangjáratok és repedések kapcsolatban vannak a mélyebben fekvő járatokkal és a magasabban lévő nyílásokkal, és léghuzatot eredményeznek. A külső hőmérséklettől függően a barlangban is hol hidegebb, hol melegebb a levegő, ezért a levegő aktuális fajsúlya miatt fentről lefelé vagy fordítva léghuzat alakul ki. Ez azt eredményezi, hogy télen, amikor is a hegy belsejében melegebb van, mint azon kívül, akkor a betörő hideg levegő a barlang alsó részét 0°C alá hűti. Tavasszal az olvadékvíz beszivárog a sziklák repedéseibe, eléri a barlang túlhűlt régióit, ott megfagy, és így létrejönnek a csodálatos jégalakzatok.

A Werfen vége tábla után, ahogy átkeltünk a Salzach fölött átívelő kis hídon, a jégbarlanghoz vezető 6 km hosszú útra jutottunk, ami kanyargós, viszonylag keskeny és meredek, ezért a bejáratot a félősebb vagy a hajtűkanyarok kapcsán tapasztalatlanabb autóvezetőknek célszerűbb a werfeni idegenforgalmi iroda elől induló iránytaxival megközelíteni. Mi kocsival mentünk idáig, az út nem is volt olyan vészes, tipikus alpesi magas hegyi út. Miután leparkoltuk a fekete paripát, egy keveset gyalogoltunk a kasszáig, onnan aztán kicsit többet szintén gyalogoltunk meredek úton az Eisriesenwelt Seilbahn kötélpálya állomásáig, ami számunkra már megterhelő volt a 2 szurdok után. Ez egyébként Európa legmeredekebb kabinos felvonója, amiről a Salzach völgyére tekinthetünk, és gyönyörködhetünk a Hochkönig hófödte csúcsaiban, valamint a Hagengebirge zord sziklafalaiban.

talpunk alatt Werfen, fölöttünk a sziklák

A felvonóból kiszállva újabb séta következett, és amikor már azt hitte az ember, hogy megérkezett, akkor még mindig menni kellett. Közben persze gyönyörködhettünk a lélegzetelállító látványban, és sopánkodhattunk az út meredeksége miatt. (Ide csak mobiltelefont vittünk, mivel a barlangban tilos fotózni.) Aztán a Hochkogel nyugati falában lévő nagy, ovális mélyedéshez értünk. 1664 m magasan itt van a barlang bejárata, ahol 2 felirat látható: Deutsch, Englisch. Ez a barlangvezetésre vonatkozik, és természetesen abba a sorba kell állni, amelyik nyelven hallgatni kívánjuk a vezető mondandóját. Amikor nagy a tömeg, akkor ennek van létjogosultsága, de kevesebb turista esetén úgy oldják meg a nyelvi elosztást, hogy a vezető először angolul, majd németül darálja el a tudnivalókat. A vezetés kb. 2 órás, de gyorsabban trappoló csoport esetén akár másfél óra alatt is bejárható a barlang. Ezalatt 1000 lépcsőnél is többel kell megbirkózni. Ajánlatos melegen öltözni, bár a sok lépcsőzéstől mi alaposan leizzadtunk.

A barlangnak csak az első, 1 km-es szakaszát mutatják be, itt található a 30.000 m²-es jégfelület legnagyobb része, ami a Mörkdom nevő hatalmas teremben végződik. A legszebb képződményeket magnéziumfáklyával világítják meg. A bejáratnál minden 5.-6. látogató karbidlámpát kapott, amit a barlangból kiáramló szél azonnal elfújt, de ezeket szinte azonnal újra meggyújtották.
A rendkívül érdekes jégformációk lenyűgözőek, az ember nem minden nap lát ilyesmit. A Kutya számára ez a látnivaló volt a kirándulás egyik legemlékezetesebb látnivalója. Nekem is nagyon tetszett, csak a szememnek fárasztó volt a félhomályban való séta, a visszaútról nem is beszélve.
(Belépő: 20 euró/fő)

a kanyargó Salzach folyó

a csaknem kerek, 20 m átmérőjű barlangbejárat

A blogon lévő leírásokban szereplő belépődíjak felnőtt személyre vonatkoznak, az egyéb díjak (gyerek, nyugdíjas vagy csoportos belépők árait, a nyitvatartási időket és más tudnivalókat a címekként szereplő, vagy a bejegyzésben lévő vastag (esetenként dőlt) betűvel szedett linkekre kattintva az adott település vagy látnivaló honlapján megtalálhatják.


Forrás: internet, Ausztria útikalauz