2015. február 17.

Találkozás a busókkal – Farsangvasárnap Mohácson



Húshagyókedd van. Ideje búcsúzni a téltől, és magunk mögött hagyni a farsangi időszakot!

Még mielőtt azonban búcsút intettünk volna a hideg évszak utolsó hónapjának, a Kutyafüllel előbb jól belevetettük magunkat a farsangolás kellős közepébe, vagy legalábbis ebben az időszakban hazánk legérdekesebb és leglátványosabb programjába. Farsangvasárnap ui. Mohácsot tűztük ki úti célul, ráadásul a nap is olyan szépen sütött, hogy úgy éreztük, bolondság lenne itthon maradni.
Emlékezetem szerint sosem jártam még Mohácson, de lehet, hogy tévedek, hiszen annyi településen voltam már, hogy biztos van olyan közöttük, ami a feledés homályába veszett.
A búsójárás volt az, ami miatt kocsiba ültünk. Bár ez a népszokás állítólag sokat vesztett az eredeti hagyományokból, mégis érdekes látványosságnak ígérkezett, és nem véletlen, hogy 2009-ben az UNESCO a Világörökség részévé tette.

Idén február 12-én vette kezdetét Mohácson a farsangolás, és 17-én, azaz ma (húshagyókedden), a farsang temetésével ér véget.
Az ünnepléssel teli napok közül a farsangvasárnap a legérdekesebb: a busók csónakkal kelnek át a Dunán, a Kóló téren más farsangi csoportokkal együtt gyülekeznek, majd a Széchenyi térre vonulnak. Ezután a Duna-parton a kompról vízre bocsájtják a farsangi koporsót, majd a Széchenyi téren máglyát gyújtanak, és körbetáncolják azt.
Másnap, azaz hétfőn a busók házról-házra járnak a Kóló téren és a szomszédos utcákban.
Húshagyókedden a busócsoportok ismét a Kóló téren gyülekeznek, majd a főtérre vonulnak, ahol szabad farsangolás veszi kezdetét, végül ismét máglyát gyújtanak, és elégetik a koporsót.
Röviden így lehetne összefoglalni az eseménysorozatot.

A busókkal kapcsolatos információkat fölösleges lenne ebben a bejegyzésben taglalnom, hiszen a mohácsi busójárásnak van ám hivatalos oldala, ahol sok érdekes tudnivalót olvashatunk. Sőt még mobilos alkalmazás is létezik „Busó Guide„ néven, ami számomra picit vicces, de hát a busóknak is haladni kell a korral, a mai világban ez elengedhetetlen, sőt igazából hasznos is, hiszen így mindig kéznél lehetnek a rendezvénnyel kapcsolatos aktuális infók.

Ha már a busókról nem írom le a fontosabb tudnivalókat, arról azonban mindenképp be kell számolnom, hogy fantasztikus élményben volt részünk, és meg kellett állapítanunk, hogy ez a szép hagyományokon alapuló eseménysorozat igazi turistabarát rendezvénnyé nőtte ki magát.
Bár a Kutyafüllel kifejezetten utáljuk a tömeget, de érdekes módon ez most egy cseppet sem zavart. Egyébként az egész rendezvényre 80-100.000 embert vártak, és ebből vasárnap tuti, hogy voltak vagy ötvenezren. Nem volt egyszerű, de minden gond nélkül ellavíroztunk egyik látnivalótól a másikig, és vidám beszélgetésbe elegyedtünk néhány embertársunkkal.
A busók kedvesen ijesztgették elsősorban a gyerekeket, pár pillanat erejéig elrabolták a nőket – köztük engem is –, és úgy összességében szuper hangulatot varázsoltak.
Lehet, hogy csak nekünk tűnt így, de mindenkinek felhőtlen jókedve volt, a közönség tagjai bátran táncoltak, nyoma sem volt a feszengésnek. Nekem ez kifejezetten tetszett, mert nem csípem, ha a publikum csak áll málé szájjal, nem adja át magát a fílingnek, és nem mer se tapsolni, se nevetni, nehogy az a szegény előadóművész is jól érezze már magát, saját magukról pedig már nem is beszélve.
A busók bizony nem csak a telet képesek elkergetni, hanem a rossz kedvet is. Mi pl. olyan szintű örömállapotba kerültünk – nem mintha annak előtte rossz passzban lettünk volna –, hogy órákon át fülig ért a szánk, folyamatosan szívtuk magunkba az élményt, és mindenféle zavaró gondolattól mentesen bámészkodtunk, vagy a tömeggel „meneteltünk” ide-oda.
Csak azt sajnálom, hogy ellentétben a gyerekekkel én nem vettem kereplőt, pedig itthon, a társasházban igen nagy hasznát tudtam volna venni. :D

Említettem, hogy a busók csónakokkal jönnek át a Dunán. Mi úgy időzítettük az érkezésünket, hogy ezt az eseményt láthassuk. A Duna-parton a Sokac-révben ekkor már nagy volt a tömeg, és éppen egy dudás zenekar készülődött a műsorhoz. Fél órás várakozás és néhány busó le s föl járkálásának nézése után azonban úgy döntöttünk, inkább nem időzünk itt tovább, mert úgy ítéltük meg, hogy éppen a lényeget, magát a csónakos átkelést nem fogjuk látni. Elindultunk hát a Kóló térre, ahol a busók azután gyülekeznek, hogy átkeltek a Dunán. Útközben Pí vízzel készült házi birslevet ittunk, amit egy helyi lakostól vásároltunk.





a sorsára váró farsangi koporsó

Pí vízzel készült gyümölcslevek


Utóbb kiderült számomra, hogy a Kóló tér igazából egy kis kereszteződés, ahol egy Busó oszlop nevű totemoszlopszerű bronz szobor látható. Bizonyára valóban át is mentünk itt, hogy aztán a Fő utcán (Szabadság utca – Dózsa György utca) belefussunk a sátor- és bódésorba, ahol a különböző és sokszínű kézműves termékeken kívül házi készítésű élelmiszerek egész sorát láthassuk: hústermékeket, sajtokat, lekvárokat, mézet, aszalt gyümölcsöket, gyümölcsleveket, borokat, gyümölcspárlatokat és egyebeket. Természetesen a sajtkóstolást nem hagytuk ki, és vettünk is a nekünk legjobban tetszőkből.
A sátrak mögött pedig csodás látvány tárult elénk - frissen készülő, finomabbnál-finomabb ételek hada. Volt itt minden, amit csak a magyar ember kívánhat: pecsenyesütő, és egyéb disznótoros étkeket kínáló bódé, lángosos, palacsintás, lepényes, házi hamburgeres, stb. Mind a magyar, mind a szerb ételekre éhezők igényei ki voltak elégítve. A felhozatal szemet gyönyörködtető látványt nyújtott, és a bécsi karácsonyi vásár kínálatát ételek terén a mi megítélésünk és ízlésünk szerint mindenképp kenterbe verte. Csupán a Fornettis és amerikai hot dogos stand tűnt értelmezhetetlen szigetnek a színvonalas étkek tengerében, kakukktojásként éktelenkedve ott.

 
Fő utca



glutén, cukor, tojás, liszt és színezékmentes termékek











a helyi cukrászdák is felkészültek az ünnepségre


Délután 2 óra körül már mi is éhesek voltunk, és nem is mi lennénk, ha nem valami tésztás ételt választottunk volna. A Kutyafül csirkemellel és háromféle kaliforniai paprikával töltött lepényt evett, én pedig ugyanezt, de csülökkel és póréhagymával töltve. Sajnos jól éreztem, amikor a sülő lepényt néztem, hogy ez bizony nem fog teljesen átsülni, és bizony csöppet nyers maradt a tészta. A csülök csak azért nem bizonyult jó választásnak, mert az én adagomba több cupák került, mint hús. Szerencsére nem maradtam éhes egy fél lepénytől sem, és később sem ettem helyette semmi egyebet. Jól laktam a látvánnyal. :D
Persze sem a kézműves termékek, sem az ételek nem voltak olcsók - konkrétan a mi lepényünk darabja 1300 Ft volt, egy házi hamburger azonban már 2000 Ft-ot kóstált. Az árak elég magasak, de ez mindig így van, ha az ember vásárba megy. Azért a 23.000 Ft-os busóálarcot, vagy a 9000 Ft/kg-os sajtot már kicsit soknak éreztem. :D












készül a lepény







Épphogy elköltöttük az ebédünket, máris meghallottuk a Duna-partól érkező busócsoportok zaját, és beálltunk az utca két oldalán, tömött sorokban bámuldozó emberek közé, hogy megcsodáljuk az előttünk elhaladó, meglepően sokféle arcú „rémségeket”, akik közül páran a Kiss zenekar tagjaira hajaztak, de volt köztük egy-két Chewbacca szerű jól megtermett „példány” is. Feledhetetlen kaland volt ez a szemünknek, és még biztosan sokáig fogjuk emlegetni. Az álarcok félelmetesen jók, és a busókat kísérő népviseletbe öltözött lányok mellett, krampuszhoz hasonló és más alakok is feltűntek. A busók járgányai is ötletesek, a rajtuk olvasható rövid szövegek pedig viccesek.

 


































Mivel a téltemetés egyben a sarjadó természet köszöntéséről és a termékenységről is szól, ezért nem szabad csodálkozni, hogy a busójárásnak van egy kis szexuális töltete is. Ez leginkább a fából faragott hatalmas péniszekben nyilvánul meg, amit hol a járgányukra szerelve, hol botként a kezükben cipelve láthatunk, illetve abban is, hogy esetenként két busólegény teste közé von egy tömegből kikapott lányt/nőt, és félreérthetetlen táncba kezdenek vele. Mindez nagyon mulatságos, és csak még inkább színezi az ünnepséget.

a busók épp egy gyanútlan "áldozatot" tepernek le


Egyik-másik busó kezében kereplő, buzogány, favella, fonott bot vagy egyéb, termékenységgel kapcsolatos tárgy látható. Egyikük-másikuk a nők haját húzgálja-borzolja, vagy fűrészport szór rá.
A népviseletes lányok és a félénkebb kis busók pedig cukrokat osztogatnak a gyerekeknek. De lehetne még sorolni, mi mindent művelnek ezek a bolondos, kedves alakok.
Némelyik busó - igen helytelen módon - elárulta magát, levette a bizonyára iszonyú meleg maszkját, és látni engedte az arcát, amint épp levegő után kapkod, telefonál, vagy kólát iszik. De ezt nézzük el nekik, hiszen aznap nagyon meleg volt. A busók jó munkát végeztek, hamar elűzték a telet, ezért jutalmul szigorúan titkosak maradnak a fedetlen arcokról készült fotók. :D

 







Miután az utolsó busócsoportot is megszemléltük, a tömeggel továbbhömpölyögtünk a Széchenyi térre, ahol egy hatalmas máglya várta az esti 5 órás meggyújtást. Ezen a téren csak kis időt töltöttünk, de ez idő alatt meggyőződtünk róla, hogy itt is rendületlenül folyik a mulatság, a színpadon zenekarok, valamint tánc- és népdalcsoportok szórakoztatják a nagyérdeműt.

 
a Városháza a Széchenyi téren

a még érintetlen máglya


Mehettünk volna egyéb helyszínekre is, pl. a „Nyitott műhely, élő udvarban” ízelítőt láthattunk volna népi iparművészek munkáiból, de a Busóudvart is megtekinthettük volna, vagy közelebbről is megismerkedhettünk volna egy-egy busócsoport tagjaival, sőt láthattuk volna a busóavatást és a busók busója választást is. Mi azonban ezzel ellentétben kávéra vágytunk, és egy kisebb túrának is beillő menet után beültünk egy kávézóba, ahol iszonyú hangos szerb (?) népzene közepette, egy kedves, idősebb házaspárral egy asztalhoz kerülve végre elfogyaszthattuk a hőn áhított feketét. Akkora volt a hajtás itt, hogy tiszta csésze már nem lévén, papír pohárban kaptuk az italunkat. De ez nem nagyon zavart, lényeg, hogy kicsit megpihenhettünk, hogy aztán újabb menetelésbe fogjunk a Duna-parti Millenniumi Emlékműhöz, ahol sajnos szinte semmit sem láttunk a farsangi koporsó vízre bocsájtásából. De ott voltunk! :D

 
a félig elsüllyedt farsangi koporsó a Dunában


Innen visszaevickéltünk a Széchenyi térre, meghallgattuk XY politikus és a polgármester lélekemelő beszédét, amiből megtudtuk, hogy itt bizony magyarok, szerbek, horvátok, cigányok és zsidók békében élnek egymással - ami tényleg egy tök jó dolog -, majd pedig nem túl sok várakozás után, a lényeghez elég közel állva a szalmabábu máglyára helyezését követően láthattuk, hogyan gyullad meg a máglya (érdekes módon nem a mellettünk álló, erőteljesen bagózó roma cigijétől), és részesei lehettünk a szalmabábu Mennybe menetelének drámai és hátborzongatóan szép pillanatinak. A látvány szinte egy apokaliptikus témájú festményével vetekedett. Ez volt a nap fénypontja, mindenki éljenzett és tapsolt, és biztosan arra gondolt, hogy most már semmi sem állhat a kikelet útjába.
Mi is pont így gondoltuk, és fülig érő szájjal, de határozott léptekkel megindultunk szeretett fekete paripánk irányába, visszanézve még láttuk a tűzijátékot is, majd pedig örömittasan, az élményektől kába fejjel, derekunkat és lábunkat pihenő helyzetbe téve, kereken 800 fotóval gazdagabban száguldottunk hazafelé.

A mohácsi busójárás nagyszerű élmény, és aki teheti, semmiképp se hagyja ki! :)

a szalmabábu máglyára helyezése és a máglya meggyújtása















2015. február 16.

Pacsni (lapos vajas)






Nemrégiben eszembe jutott a pacsni, amit először Fahéj barátnőm receptjei között fedeztem fel bordás pacsni néven. Már ezer éve meg akartam sütni, de a leírás alapján akkoriban valahogy nem sikerült pontosan megértenem a készítésmódját.😄 Később kíváncsiságból beütöttem a gugliba a pacsni szót, ami kidobott egy, az övétől eltérő küllemű péksüteményt. Azonnal elmentettem a receptjét, és mivel a kenyerünk már igencsak fogyóban volt, másnap meg is sütöttem. Utóbb rájöttem, hogy Fahéj bordás pacsnija és a neten látott változat igazából ugyanaz, sőt még a receptje is hasonló. Közben arra is fény derült, hogy a klasszikus pacsni teteje sima, vagyis nem bordázott, így azt teljes joggal nevezhetjük lapos vajasnak még akkor is, ha ez a név anno nem ment át a köztudatba. Egy szó, mint száz: minden pacsni lapos vajas, de nem minden lapos vajas bordás. Az én lapos vajasom tehát bordás pacsni. Sőt, a "lapos" kifejezés nem csak a magasságát jelentheti, hanem a rétegességét is! Na jó, abbahagyom!😆
De hogy ne csak vicceskedjek, íme egy kis tudnivaló róla: a lapos vajas (pacsni vagy pasztrána) olasz eredetű péktermék, ami az 1960-70-es években volt népszerű. Nem nevezhetjük leveles tésztának, mert bár ahhoz hasonlóan ez is vajjal készül, de az előbbinél jóval kevesebb zsiradék van benne. A rétegek nem a hajtogatásnak köszönhetően válnak el egymástól, hanem a közöttük lévő vaj alakítja ki azokat.
Én nem tettem bele aszkorbinsavat (ami egyébként egy sikértartalom-növelő adalékanyag), mert úgy gondoltam, nélküle is elég foszlós lesz a tészta. Bár az elkészítés folyamata cseppet sem bonyolult, mégis kifejezetten izgalmas volt, hiszen egyrészt még sosem láttam ilyen péksütit, ezért nagyon drukkoltam magamnak, hogy formájában olyan legyen, mint az említett (azóta egyébként törölt) weboldalon látott képen, és ízében is elnyerje a tetszésemet. Igaz, ez utóbbiban nem vagyok biztos, hiszen korábban még sosem ettem, de az én pacsnim mindkettőnknél sikert aratott, a Kutya oda meg vissza volt érte, sőt Anya is dicsérte. Így kiérdemelte, hogy felkerüljön a blogra.
Engem egyébként ízre kísértetiesen emlékeztet a vajas rúdra, amit gyerekkoromban sűrűn vettünk. Annak is ropogós volt a héja, és finom puha a belseje.
Talán vicces, de mi úgy ettük, hogy a rétegeket szétbontottuk, megkentük tejföllel, és megpakoltunk édeskés ízű sajttal. :) Jópofa kaland volt, és tuti, hogy nem utoljára készítettem, mert ez lett az egyik kedvencünk. :) Imádom az égett könyvlapokra emlékeztető küllemét is!😊
 
 


Hozzávalók 16 darabhoz:

66 dkg finomliszt
10 dkg nagyon hideg vagy fagyasztott vaj
8 dkg kristálycukor
1 ek. só
1 tabletta aszkorbinsav (elhagyható)
2,5-3 dkg friss élesztő
2 dl tej
kb. 2 dl víz

elkészítés:

  1. Az élesztőt a fele mennyiségű langyos, vizes tejben kevés cukorral és liszttel csomómentesre keverjük, és egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
  2. A többi folyadékot és a felfutott élesztőt a cukorral, sóval vegyített liszthez adjuk, és lágy tésztává dagasztjuk.
  3. A tésztából 3 egyforma gombócot formázunk, és hűvös szobában 40 percig pihentetjük, miközben kétszer átgyúrjuk.
  4. A megkelt tésztagombócokat ellapítjuk, és közel négyzet alakúra kinyújtjuk. Az első tésztalapra ráreszelünk 5 dkg fagyos vajat, ráhelyezzük a másik tésztalapot, amire szintén vajat reszelünk, és befedjük a 3. lappal. Letakarva 15 percet pihentetjük.
  5. A tésztát kb. 42×42 cm-es négyzetlapra (de az sem baj, ha 44×48 cm-es téglalapra) nyújtjuk, és 16 részre vágjuk. A tésztalapokat sütőpapírral bélelt tepsikre rendezzük egymástól távolabb, és ismét negyedórát hagyjuk pihenni.
  6. Mindegyik tésztadarabot 15-20 cm hosszú, 6-7 cm széles lapokra alakítjuk úgy, hogy a lapok közepétől indulunk, és onnan a tészta két szemközti vágott vége felé haladunk, miközben mindkét kezünk mutató és hüvelykujja közé fogva, hosszában felcsippentgetjük a tésztát, és egyúttal szét is húzzuk azt. Így kialakul a középső borda, illetve mellette két oldalt létrejönnek az ún. árkok.
  7. A megformázott péksüteményeket letakarjuk, és meleg, párás helyen 30 perc alatt megkelesztjük.
  8. A pacsnikat és körülöttük a sütőpapírt bespricceljük vízzel, és gőzös sütőben egymás után készre sütjük. Tortarácsra szedve langyosra hűtjük.
sütési hőfok: 230-250°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 12 perc


Megjegyzés, tipp: 
A formázás nagyon egyszerű, de szerintem a kivitelezése könnyebb, ha a tésztalapot a levegőbe emeljük. Így ui. könnyebb széthúzni, és a hosszabb körmök nem sértik fel a tésztát. Fontos, hogy a tésztát jól csípjük össze a borda kialakításakor, hogy az megkelve vagy sütés közben se rúgja ki magát. Ha mégis így járunk, akkor az ujjainkat vagy a tenyerünk élét hosszában ráfektetve az árkokra, újra nyomjuk le a tésztát. A bordák éle valóban ropogósra sül, az árkok pedig puhábbak, és a tészta kellemesen édeskés.
(Bő 10 évvel később, 2025 decemberében végre újrafotóztam, amire már igen régóta készültem.)





 



2015. február 13.

Calas - rizsfánk





Ezt a spanyolul kálá-nak, de más nyelveken kálász-nak ejtendő rizs alapú kelt tésztából készült kreol fánkot a Szakácskönyv kenyérsütő gépekhez c. könyvemben találtam, és mivel fánkszezon van, azonnal lecsaptam rá. Már csak azért is, mert nagyon tetszettek a benne lévő fűszerek.
Az elkészítése annyiból érdekes, hogy a recept finomliszt helyett kenyérlisztet használ, valamint száraz élesztőt tartalmaz, illetve a sok folyadék miatt a tészta meglehetősen híg. Picit aggódtam is, hogy milyen lesz az eredmény, de aztán megnyugodtam. Szerintem nagyon ízletes, puha fánk ez, és a gyömbér kellemesen kiérződik belőle.
A szárított élesztőt természetesen frissel is helyettesíthetjük – én is gondolkoztam rajta, hogy így tegyek-e, de mivel a majd' 1 éve vásárolt 2 csomag instant élesztő közül még mindig volt 1 bontatlan zacsika, ezért úgy döntöttem, hogy azt választom, hiszen a recept szerint is azzal készül.
Amikor a fánk nevének kiejtésére rákerestem, pont Szepyke blogját dobta ki a rendszer, aki hogy, hogy nem, szintén elkészítette ezt a finomságot. Rácsodálkoztam, hogy ő másként csinálta, jóval több rizzsel és élesztő helyett sütőporral, de úgy is biztos nagyon finom. :) Most már csak az a kérdés, valójában hogyan is készül hazájában ez a fánk.


Hozzávalók kb. 25 darabhoz:

12,5 dkg fehér kenyérliszt
5 dkg rizs
2 tojás
1 tk. reszelt citrom- vagy lime-héj
½ tk. őrölt gyömbér
½ tk. frissen reszelt szerecsendió
5 dkg cukor
½ mk. só
1 tk. szárított élesztő
2,8 dl tej
1,4 dl víz
kókusz- vagy napraforgóolaj a sütéshez
porcukor a tálaláshoz

elkészítés:

  1. A tejet és a vizet lábasba öntjük, beleszórjuk a rizst, megsózzuk, felforraljuk, és fedő alatt, kis lángon, néha megkeverve puhára főzzük. Hűlni hagyjuk.
  2. A tojást elkeverjük a rizses tejben, és a cukorral, fűszerekkel, citromhéjjal, élesztővel vegyített liszthez öntjük. Alaposan összekeverjük, majd letakarva, meleg helyen 1 óra alatt buborékosra kelesztjük.
  3. Lábasban bő olajat hevítünk, és evőkanállal (kisebb adagokban) beleszaggatjuk a tésztát. Kis-közepes lángon 3-4 perc alatt megsütjük. Sütés közben fordítunk rajtuk, hogy mindenhol egyenletesen süljenek.
  4. A kisült fánkokat papírtörlővel bélelt tálra szedjük, és 140°C-os sütőben melegen tartjuk, amíg a többi fánkot is kisütjük. Porcukorral hintve tálaljuk.
Megjegyzés, tipp:
Én a híg tésztát először tejkiöntőből csorgattam az olajba, de ez nem vált be. Evőkanállal egyszerűbb, arról ui. egy pontba le tud csorogni a tészta. Óvatosan kanalazzuk a tésztát az olajba, mert csöpög, és könnyen megégethetjük magunkat.
Igaz, én lábasban sütöttem, ami eleve mély. Serpenyőben sütve talán működhet a tejkiöntős módszer is.
Szerintem kevesebb folyadékkal, illetve több rizzsel is elkészíthetjük; érzésem szerint elegendő lehet hozzá 2 dl tej+0,5 dl víz, vagy még kevesebb is. Lehet kísérletezni. ;)