2015. január 25.

Kezdetek - kellett s lett egy "Eszperente Szervezet"





A facebookon egy nagyon kedves ismerősöm egy poszt alatt eszperente nyelven kommentált, mert egy emberegyed fejszerkezete erre gerjesztette. Eme nyelvezet régóta tetszik nekem (pedig én leginkább ö-zni szoktam), de eddig - egy évekkel ezelőtti 1-2 mondatos idétlenkedést leszámítva – még nem próbáltam így beszélni.
Most azonban úgy elkapott a gépszíj, hogy az ominózus kép alatt többedmagammal elkezdtem gyártani az „e” hangokat tartalmazó sorokat. A többiek is hasonlóan vidám lelkiállapotba kerültek, és szerintem nekik is igencsak melegük lehetett a röhögéstől, ami egymás irományait olvasva tuti, hogy megállíthatatlanul tört ki belőlük is. Legalábbis feltételezem, hogy ők is jókat hahotáztak.
Bevallom, annak ellenére, hogy apám költő, én magam sosem éreztem affinitást arra - néhány kamaszkori zsengét leszámítva –, hogy magam is verseljek. Legutóbb is csak szegény Kumpi cicám elvesztése ihletett meg, de az egészen más lapra tartozik - ezt kellemetlen emlegetnem, befejezem, mert elkeseredek.
Na de vissza az „e”-nyelvhez! Ez a kedves ismerősöm a nagy felbuzdulás első napját követően, szó szerint egyik napról a másikra megalapította az „Eszperente Szervezet” elnevezésű csoportot (logónk még nincs), ami jelenleg 9 tagot számlál. Szeretettel üdvözölt bennünket a csoportban, és első feladatként versírást jelölt ki. Én ezen úgy felbuzdultam, hogy fékezhetetlenül megszállt az ihlet, és kilencünk közül elsőként lejegyeztem egy eszperente verset. Igaz, csöppet szomorkásra sikeredett, de ez mit sem számított. Miután megvoltam vele, és határtalan jókedvben leledzettem, saját zsenialitásomon fellelkesülve beordítottam a Kutyafület a szobába, hogy felolvassam neki remek versemet. Persze képtelen voltam röhögés nélkül prezentálni a nagy művet. Ő meg semmit sem értett belőle. Percek mentek el ezzel, ellehetetlenkedtem eme lejegyzett „e-textet”. Aztán nagy nehezen végre sikerült majdnem teljesen komoly képpel megosztanom vele a röhögés tárgyát. Tetszett neki. Miután rajta teszteltem a szöveg hatásosságát, átadtam a csoporttagoknak is, és örömömre ők is meg voltak vele elégedve.
Ezekután a csoport alapító atyja, aki maga is remekel ezen a nyelven, második feladatként újabb versírást javasolt, medve-témában. Azonnal kaptam a lehetőségen, és megírtam 2. eszperente hőskölteményemet.
Aztán ettől az egésztől újabb lelkesedés-hullám vett erőt rajtam, és elhatároztam, hogy ennek a nagyszerű kezdeményezésnek én bizony helyet szorítok a blogomon is. Egyelőre ezt úgy teszem, hogy itt is bemutatom első két irományomat, hátha azzal másnak is mosolyt csalok majd az arcára.
Ez később akár még ki is nőheti magát valami sokkal nagyobbá, de ezt bízzuk az eljövendő időkre.
Eszperente nyelven persze nem könnyű mekegni, de nem is lehetetlen, és egy idő után totálisan rááll az ember agya. Annyira, hogy azon kaphatjuk magunkat, hogy már mindent így próbálunk elmondani. Őrjítő! :D Remélem, a recepteket azért nem így fogom lejegyezni. :D

Akinek van kedve részt venni ebben az eszement agymenésben, az a blog emilcímére egész nyugodtan elküldheti a remekeit.



2015. január 23.

Rákóczi túrós







„Töredelmesen bevallom, általában nem kedvelem az „eredeti”/„igazi”/„valódi” szavakat egy ételrecept jelzőjeként, mert valamiért úgy érzem, az csak felesleges figyelemfelhívás, illetve talán kicsit a másik receptjének szóló kritika. Mintha az a másik attól rosszabb lenne, hogy az nem az „eredeti”. Ráadásul a legtöbb étel kapcsán ma már nem is lehet fellelni, valójában hogyan készítették eredetileg, ezért legtöbbször tényleg nincs értelme ezeket a szavakat használni. Ezért, ha olyat látok, hogy „az eredeti császármorzsa”, de az illető azt rizsliszttel készítette, akkor bizony elmosolyodom. Persze az étel attól még lehet finom, szívesen meg is kóstolnám, csak épp szerintem nem kellene valódiként aposztrofálni. Talán éppen az ezen szavakkal jelzett, ám valójában nem is az eredeti recept szerint készült ételek iránt érzett fenntartásom miatt nem használom a „valódi” kifejezést, habár erre a sütire ez most pont jogosan illene. Hiszen ez a recept Rákóczi János szakácsmesternek, a Rákóczi túrós kitalálójának receptes könyvéből való, tehát ez az eredeti, amit ő alkotott meg először. Az eredeti recept forrása: Konyhaművészet (Minerva Kiadó, 1964)."

Ez lett volna a szöveg életem első Rákóczi-túróslepénye, illetve annak receptje előtt, ha az nem döntött volna úgy, hogy öröm helyett bosszússággal tölti el az én érzékeny kis szívemet, és blogon való mutogatásra alkalmatlannak ítéltetik.
Az eredeti Rákóczi túrós receptjét egyébként még évekkel ezelőtt néztem ki magamnak egy blogon, egyrészt azért, mert imádjuk a túrós sütiket, másrészt az a szelet, amit ott bemutattak, tökéletes volt. Egyébként egészen mostanáig nem tartozott a kedvenceim közé ez a sütemény, mert nem szimpatizáltam a tetején lévő magas fehérjehabbal, sőt úgy általában a fehérjehab nem a barátom. A blog írója azonban rávilágított, hogy a valódi Rákóczi túrós nem hord a hátán vastag habsipkát, mint ahogyan azt sajnos olyan sok cukrászdában mégis láthatjuk. És ha már valójában kevés habbal készítendő, akkor muszáj volt megcsinálnom nekem is. Az viszont már biztos, hogy azt a bizonyos valódit utoljára készítettem, ui. a tésztája megmakacsolta magát. Természetesen nem vonom kétségbe Rákóczi János szakácsmester hozzáértését, és valószínűleg bennem van a hiba, hogy az a bizonyos tészta nekem bizony nem sikerült. Már a recept alatti hozzászólásokban is feltűnt, hogy egyeseknek gumiszerű lett, megint mások viszont semmi ilyesmire nem panaszkodtak. Ezért nem is aggódtam nagyon, és gondoltam, juszt is megcsinálom úgy, ahogy a mester megálmodta. Ennek az lett az eredménye, hogy le kellett szednem a tökéletesre sikerült tölteléket az alapként szolgáló, 65 perces sütés után is nyers, cipőtalphoz hasonló tésztáról, amit befelé nyeldekelt könnyek között dühösen kivágtam a kukába.
A mester úr tésztája valóban érdekes, ui. nem tartalmaz vajat, vagyis nem az a fajta linzer, amit megszoktunk, és nem is az, amiben meg tojás nincs. Rákóczi János ilyen furának találta ki.
A blog írója viszont utalt rá, hogy a cukrászdákban és házilag is másként, a jól ismert linzertésztával készítik. Nem is csoda, hiszen a linzerben sosem lehet csalódni. :)
Egy héttel később csak azért is újra nekiveselkedtem, és az eredeti recept mentén haladva, de kicsit módosítva azt, összehoztam ezt az ál Rákóczi túróst. Került bele mascarpone is, és tésztának a javasolt és már jól bevált linzert hívtam segítségül – igaz, egy csöpp kis módosítással: 2 tojássárgájával.
Megállapítottuk, hogy ez a süti bizony az abbahagyhatatlan kategóriába tartozik, hiszen szinte aznap elfogyott az egész tepsivel. :D






Hozzávalók 20x30 cm-es tepsihez:

Tésztához:
25 dkg liszt
15 dkg hideg vaj
8 dkg cukor
2 tojássárgája
1 kezeletlen citrom reszelt héja
késhegynyi sütőpor
egy csipet só

Töltelékhez:
25 dkg tehéntúró
25 dkg mascarpone
5 dkg tejföl
3 tojássárgája
15 dkg porcukor
4 dkg mazsola
1 kezeletlen citrom reszelt héja
5 dkg búzadara vagy 2 szikkadt zsemle
2 tojásfehérje
4 dkg kekszmorzsa a töltelék alá (nálam zabkekszből)

Tetejére:
4 tojásfehérje
10 dkg porcukor
sárgabaracklekvár

elkészítés:

  1. A tésztához a cukorral, sóval, sütőporral, citromhéjjal vegyített lisztet elmorzsoljuk a kis kockákra vágott, hideg vajjal, majd a tojássárgákat is hozzáadva, gyors mozdulatokkal sima felületű tésztává gyúrjuk. (Ha ragad, folpackba csomagolva hűtőbe tesszük 30 percre.)
  2. A tésztát enyhén lisztezett felületen 0,5 cm vastag, 20x30 cm-es téglalapra kinyújtjuk, a vékonyan kivajazott tepsibe igazítjuk, és villával több helyen megszurkáljuk. Nejlonzacskóba húzva hűtőbe tesszük 30 percre.
  3. A töltelékhez a tojássárgákat a cukorral habosra kavarjuk, hozzádolgozzuk az áttört túrót, a mascarponét, a tejfölt, a forró vízzel átmosott, lecsepegtetett mazsolát, a citromhéjat, a búzadarát (vagy a lehéjazott, 0,5 cm-es kockákra vágott zsemléket), és hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  4. A tésztát a 180°C-ra előmelegített sütő legalsó rácsán 10 perc alatt elősütjük, majd a sütőből kivéve megszórjuk a kekszmorzsával, és egyenletesen elosztjuk rajta a túrókrémet. A süteményt a sütő eggyel feljebb lévő rácsán további kb. 35 perc alatt készre sütjük.
  5. A sütő hőmérsékletét 120°C-ra csökkentjük. A tojásfehérjét a cukorral fényes, kemény habbá verjük, és csillagcsővel ellátott habzsákba kanalazzuk.
  6. A túrótöltelékre átlósan mindkét irányban sávokat nyomunk a fehérjehabból úgy, hogy közöttük helyet hagyunk a lekvárnak.
  7. A sütemény a sütő felső harmadában addig sütjük, amíg a hab megszilárdul (ez 10-20 perc), majd a tepsit tortarácsra tesszük, és a süteményt így hagyjuk kihűlni.
  8. A habsávok közét nyomózsák segítségével kitöltjük sárgabaracklekvárral, és a süteményt tetszés szerinti méretű szeletekre vágjuk.
Tipp:
Mascarpone helyett természetesen használhatunk túrót, ahogy az eredeti receptben is szerepel, de ricottával is elkészíthetjük.

Megjegyzés:
Az én lekvárom darabosabb volt, ezért botmixerrel pürésítettem.
Nekem 16 kisebb szelet süteményem lett.










2015. január 22.

Narancsos-mézes csirkecomb csilis lencsével





Emlékezetem szerint még sosem készítettem narancsos húsételt, ezért amikor megakadt a szemem ezen a recepten, úgy éreztem, ki kell próbálnom. Meg is vettem a hozzávalókat, de az elkészítés hetekig váratott magára. Pedig olyan mutatós étel, passzolt volna az ünnepi asztalra is. De jobb későn, mint soha. :)
Bevallom, lencsét még sosem főztem, sőt eddig csak kétszer ettem életemben, egyszer főzeléknek, most szilveszterkor pedig salátának. De a főzeléket és a salátának valót is Anyától kaptam. Mivel mindkét alkalommal ízlett a lencse, úgy voltam vele, itt az ideje, hogy én is közelebbről megismerkedjem vele, már ami az elkészítését illeti. Na, az bizony hagyott némi kívánnivalót maga után, ui. elsőre picit szerintem túlfőztem, legalábbis látványra úgy tűnt. Ennek ellenére ízlett a végeredmény, a narancsos-mézes husi pedig szintúgy. Sajnos vagy nem sajnos, de ezzel magamra maradtam, mert a Kutyafül sem a lencsét, sem a csirkecombot nem kedveli. Kétszeresen is jól jártam, hiszen azon túl, hogy jót ettem belőle, 2-3 napra elegendő ebédem lett.





Hozzávalók 4 személyre:

Narancsos-mézes csirkecombokhoz:
4 egész csirkecomb
1 közepes narancs
3 ek. folyékony méz

őrölt fekete bors
1,5 dl tyúkhúsalaplé

Csilis lencséhez:
15 dkg hegyi lencse
15 dkg vörös lencse
2 kis csilipaprika
1 csokor újhagyma
5-6 szál petrezselyem
2 ek. olívaolaj
kb. 5 dl tyúkhúsalaplé

elkészítés:

  1. A csirkecombokról lehúzzuk a bőrét  (de rajta is hagyhatjuk), és sóval, borssal fűszerezzük.
  2. Az alaposan megmosott  narancsot félbevágjuk, és az egyik felét karikára szeljük. A narancs másik felének a levét kifacsarjuk, elkeverjük a mézzel, és ecset segítségével bekenjük vele a combokat. A megmaradt keveréket félretesszük.
  3. A narancsszeleteket lerakjuk a sütőtál aljába, rátesszük a combokat, felöntjük az alaplével, és 175°C-ra előmelegített sütőben 1 órát alufólia alatt, majd további kb. 30 percet 190°C-on alufólia nélkül sütjük. Közben negyedóránként átkenjük a félretett mézes-narancsos keverékkel.
  4. A körethez a csilit felhasítjuk, kimagozzuk, a húsát felaprítjuk. A kétféle lencsét külön-külön megmossuk, lecsepegtetjük (nem kell beáztatni!).
  5. Az aprított csilit megfuttatjuk a felforrósítjuk az olívaolajon, majd hozzáadjuk a hegyi lencsét, és felöntjük 5 dl alaplével. Lefedve kezdjük el főzni, és 10 perc után hozzáadjuk a vörös lencsét is. Ha kell, öntünk hozzá még egy kevés alaplevet, és további 5 percig főzzük.
  6. A lencse elkészülési ideje előtt 2-3 perccel hozzáadjuk a karikára szelt újhagymát, sóval, borssal ízesítjük, végül a felaprított petrezselymet is belekeverjük.
  7. A kész köretet tálra halmozzuk, ráfektetjük a sült narancsszeleteket, elrendezzük rajta a csirkecombokat, és friss naranccsal, valamint petrezselyemlevéllel díszítjük.

Megjegyzés:
Az eredeti recept háromféle lencsét használ, de én a zöld lencsét kihagytam belőle.








Forrás: lecker.de