Nem terveztem több bejegyzést írni a lakásfelújításról, és ez a poszt talán nem is minősül annak. Ez csupán egy tipp megosztása a macskatartó gazdikkal, ami jó ötletet adhat, ha már elegük van az alomtálcák elhelyezésének problematikájából.
A történet ott kezdődik, hogy a mi cirkányainknak sem volt mindig ilyen „tojófiókjuk”. Tavasztól késő őszig az erkélyre kihelyezett, két darab, agyonhasznált alomtálcában végezték kisebb-nagyobb dolgukat, aminek az volt a hátulütője, hogy erre a hosszú időtartamra kénytelenek voltunk résnyire nyitva hagyni az erkélyajtót. Ennek következményeként nem csak a hűvös őszi szél, hanem egyéb nemkívánatos szagok is bekúsztak a lakásba. És itt nem a macskakakaszagra gondolok, mert arról én rendre gondoskodtam, hogy ne legyen.
Amint beállt a fogcsikorgató hideg, az almok beköltöztek a nappaliba, ami persze elég undi dolog, de mivel a mi nagyszobánk hosszú éveken át üresen állt, vagy raktárként funkcionált, ezért igazából senkit sem zavartak ott. Legalábbis senki sem tette szóvá, főleg nem a makkák.
Amikor azonban néhány alkalommal valamelyik „kismókus” a falat is megtisztelte hol egy kis sárga, hol pedig némi barna „falfestékkel”, akkor bizony kezdett elegem lenni az alomtálcák szobabútor szerepéből. De ne gondolja senki, hogy a mi „pocokjaink” össze-vissza piszkítanak, és nem tudják, mi a rend! Nagyon is tudják, mert bárhova is tettem le a vécéjüket az eltelt 13 év alatt, ők minden zokszó nélkül arra mentek, ahova kellett. Aztán bejött a képbe 2 másik „mogyoró”, akik ugyan szintén szobatiszták, de ők bizony nagy néha a falat is budinak nézték és pici foltokban átfestették ott, ahol az alom érintkezett a fallal, minekutána az én egyik cirmogóm is példát vett róluk, és ő is kipróbálta a piktormunkát. Mintha legalábbis olyan méretes lenne a sejhaja, hogy ne férne bele a tojóhelybe. Sajnos előferdül az ilyesmi, nem mindenki tud minden alkalommal mintaszerűen vécézni, úgy mint pl. az én egyik lányom, Kumpi, aki a fotókon is látható. :D Most nem mennék bele a Kutyafül macskagyerekeinek dologvégzési stílusába; legyen elég annyi, hogy néha elég viccesen adják elő folyó ügyeik intézését vagy a trónolást, és olyankor történik ama fent említett falfestéses baleset.
Most, hogy a lakásfelújítással minden helyiségbe új bútorokat csináltattunk, nem maradhatott ki az alomtálcák elhelyezésének kérdésköre sem, csak hogy a cicukák is megkapják, ami jár nekik, és mi is nyugodtan a sarokban hagyhassuk a Domestos-os szivacsot, vagyis miattuk már ne kelljen futkosni érte.
Kitaláltam, hogy a macskatrónoknak legyen saját fiókjuk, ahol majdnem hermetikusan el vannak zárva, nem rontják a látványt, ugyanakkor könnyen ki is vehetőek, ha arra van szükség. De hol legyenek? A lakás sajnos nem túl nagy, ezért alig van megfelelő helyiség a tárolásukra. A konyhába nem tehetjük, mert az nem lenne higiénikus. A szobák valamelyikében szintén nem oké, mert hiába lenne zárt „rendszer”, mégsem mutatna jól, amint a vendégek vígan falatozzák a sütit az ülőgarnitúrán ülve, de lehervad a mosoly az arcukról, amint megpillantják a velük szemközt lévő szekrénybe bebújó, dolgát végezni készülő macskát. Arról nem is beszélve, hogy a vécézés eredményét gondosan be kell kupacolni, ami bizony hanggal jár – nyilván megzavarná az önfeledt beszélgetést, vagy ha azt épp nem is, de nem mindenki fogadná elnézően ezt a kis közjátékot.
A fürdőszobába sem tehettük a tálcákat, mert oda eleve nincs szabad bejárása a cirmákoknak. A WC-ben pedig nincs hely, pedig ott lenne ideális – gazdi és macskái egy helyen trónolhatnának! Nem maradt más, csak az előszoba, ahol eredetileg volt egy ronda, téglából épített szekrény, és annak a helyére egy, a régihez nagyon hasonlót terveztünk, csak épp bútorlapból. Miután csináltattunk egy hatalmas, tolóajtós szekrényt az egyik szobába, így az új előszobai szekrény egy része felszabadulni látszott, és végül valóban meg tudtunk menteni belőle egy fióknyi helyet a macskáknak.
Amikor a bútorainkat terveztem, és köztük az alomtálcák elhelyezésén is filóztam, ez a „macskafiók” volt az első alomeltüntető ötlet, ami az eszembe jutott. Lerajzoltam a szekrényt a körülbelüli méretekkel együtt, a bútorkészítő cég pedig legyártotta és beszerelte.
Sajnos a fiókon látható két macskabejárót nem lehetett szimmetrikusan elhelyezni, ui. a szekrény egyben egy szennyvízcsövet is takar, ami miatt jobbra kellett tolni mindkét macsekvécét. Ez pedig ugyebár vitte magával a bejáratokat is. Persze akinél nincs ilyen cső, az elkészíttetheti úgy is, hogy a bejáratok a fölöttük lévő ajtók találkozásához képest, jobbra és balra egyforma távolságra kerüljenek. Nálunk ezt csak úgy lehetett volna megoldani, ha a cső elé tesszük az egyik alomtálcát, de akkor már annyira benyúlna a szekrény a térbe, hogy nem lenne hely közlekedni. A 60 cm-es mélység pedig bőven elég egy szekrénynek. Szóval ezt a kis esztétikai bukfencet muszáj elnéznie az én szimmetriát szerető szememnek.
Akit zavar, hogy nincs lengőajtó a bejáratokon, az egész nyugodtan tehet rá, simán beleilleszthető a boltokban kapható műanyag macskaajtó, amit egyébként mi is használunk 2 szobát illetően.
Az alomtálcákon alapesetben van lengőajtó, de mivel előttük van egy fióklap, így az csak befelé tud lengeni, kifelé már nem, tehát értelemszerűen ki kellett azokat szerelnünk.
A fiókok egyébként nagy teherbírású STRONG fiókok, hiszen az alom, pláne, ha kettő van belőle, nem könnyű, és még azt is számításba kell venni, hogy a macskának is van súlya, tehát a fióknak viszonylag nagy terhet kell viselnie.
A „trónoknak” a fiókon belül teteje is van, hogy biztos ne jusson semmilyen kellemetlen szag a fölötte lévő szekrénybe. Korábban tető nélküli alomtálcákat használtunk, mert kényelmesebb volt takarítani. De az esztétika oltárán hajlandó voltam feláldozni magam, és kész vagyok naponta tetőtleníteni alomtakarítás előtt a tálcákat. :D
Ja, és a lényeg: a macskáink mindenféle „nézd, cicukám, innentől kezdve ide kéne tojnod”-felszólítás nélkül is boldogan vették birtokukba az új vécéket a minap, és fittyet hánynak a 2 régire, amik még kint laknak az erkélyen, hátha-alapon. :D
A történet ott kezdődik, hogy a mi cirkányainknak sem volt mindig ilyen „tojófiókjuk”. Tavasztól késő őszig az erkélyre kihelyezett, két darab, agyonhasznált alomtálcában végezték kisebb-nagyobb dolgukat, aminek az volt a hátulütője, hogy erre a hosszú időtartamra kénytelenek voltunk résnyire nyitva hagyni az erkélyajtót. Ennek következményeként nem csak a hűvös őszi szél, hanem egyéb nemkívánatos szagok is bekúsztak a lakásba. És itt nem a macskakakaszagra gondolok, mert arról én rendre gondoskodtam, hogy ne legyen.
Amint beállt a fogcsikorgató hideg, az almok beköltöztek a nappaliba, ami persze elég undi dolog, de mivel a mi nagyszobánk hosszú éveken át üresen állt, vagy raktárként funkcionált, ezért igazából senkit sem zavartak ott. Legalábbis senki sem tette szóvá, főleg nem a makkák.
Amikor azonban néhány alkalommal valamelyik „kismókus” a falat is megtisztelte hol egy kis sárga, hol pedig némi barna „falfestékkel”, akkor bizony kezdett elegem lenni az alomtálcák szobabútor szerepéből. De ne gondolja senki, hogy a mi „pocokjaink” össze-vissza piszkítanak, és nem tudják, mi a rend! Nagyon is tudják, mert bárhova is tettem le a vécéjüket az eltelt 13 év alatt, ők minden zokszó nélkül arra mentek, ahova kellett. Aztán bejött a képbe 2 másik „mogyoró”, akik ugyan szintén szobatiszták, de ők bizony nagy néha a falat is budinak nézték és pici foltokban átfestették ott, ahol az alom érintkezett a fallal, minekutána az én egyik cirmogóm is példát vett róluk, és ő is kipróbálta a piktormunkát. Mintha legalábbis olyan méretes lenne a sejhaja, hogy ne férne bele a tojóhelybe. Sajnos előferdül az ilyesmi, nem mindenki tud minden alkalommal mintaszerűen vécézni, úgy mint pl. az én egyik lányom, Kumpi, aki a fotókon is látható. :D Most nem mennék bele a Kutyafül macskagyerekeinek dologvégzési stílusába; legyen elég annyi, hogy néha elég viccesen adják elő folyó ügyeik intézését vagy a trónolást, és olyankor történik ama fent említett falfestéses baleset.
Most, hogy a lakásfelújítással minden helyiségbe új bútorokat csináltattunk, nem maradhatott ki az alomtálcák elhelyezésének kérdésköre sem, csak hogy a cicukák is megkapják, ami jár nekik, és mi is nyugodtan a sarokban hagyhassuk a Domestos-os szivacsot, vagyis miattuk már ne kelljen futkosni érte.
Kitaláltam, hogy a macskatrónoknak legyen saját fiókjuk, ahol majdnem hermetikusan el vannak zárva, nem rontják a látványt, ugyanakkor könnyen ki is vehetőek, ha arra van szükség. De hol legyenek? A lakás sajnos nem túl nagy, ezért alig van megfelelő helyiség a tárolásukra. A konyhába nem tehetjük, mert az nem lenne higiénikus. A szobák valamelyikében szintén nem oké, mert hiába lenne zárt „rendszer”, mégsem mutatna jól, amint a vendégek vígan falatozzák a sütit az ülőgarnitúrán ülve, de lehervad a mosoly az arcukról, amint megpillantják a velük szemközt lévő szekrénybe bebújó, dolgát végezni készülő macskát. Arról nem is beszélve, hogy a vécézés eredményét gondosan be kell kupacolni, ami bizony hanggal jár – nyilván megzavarná az önfeledt beszélgetést, vagy ha azt épp nem is, de nem mindenki fogadná elnézően ezt a kis közjátékot.
A fürdőszobába sem tehettük a tálcákat, mert oda eleve nincs szabad bejárása a cirmákoknak. A WC-ben pedig nincs hely, pedig ott lenne ideális – gazdi és macskái egy helyen trónolhatnának! Nem maradt más, csak az előszoba, ahol eredetileg volt egy ronda, téglából épített szekrény, és annak a helyére egy, a régihez nagyon hasonlót terveztünk, csak épp bútorlapból. Miután csináltattunk egy hatalmas, tolóajtós szekrényt az egyik szobába, így az új előszobai szekrény egy része felszabadulni látszott, és végül valóban meg tudtunk menteni belőle egy fióknyi helyet a macskáknak.
Amikor a bútorainkat terveztem, és köztük az alomtálcák elhelyezésén is filóztam, ez a „macskafiók” volt az első alomeltüntető ötlet, ami az eszembe jutott. Lerajzoltam a szekrényt a körülbelüli méretekkel együtt, a bútorkészítő cég pedig legyártotta és beszerelte.
Sajnos a fiókon látható két macskabejárót nem lehetett szimmetrikusan elhelyezni, ui. a szekrény egyben egy szennyvízcsövet is takar, ami miatt jobbra kellett tolni mindkét macsekvécét. Ez pedig ugyebár vitte magával a bejáratokat is. Persze akinél nincs ilyen cső, az elkészíttetheti úgy is, hogy a bejáratok a fölöttük lévő ajtók találkozásához képest, jobbra és balra egyforma távolságra kerüljenek. Nálunk ezt csak úgy lehetett volna megoldani, ha a cső elé tesszük az egyik alomtálcát, de akkor már annyira benyúlna a szekrény a térbe, hogy nem lenne hely közlekedni. A 60 cm-es mélység pedig bőven elég egy szekrénynek. Szóval ezt a kis esztétikai bukfencet muszáj elnéznie az én szimmetriát szerető szememnek.
Akit zavar, hogy nincs lengőajtó a bejáratokon, az egész nyugodtan tehet rá, simán beleilleszthető a boltokban kapható műanyag macskaajtó, amit egyébként mi is használunk 2 szobát illetően.
Az alomtálcákon alapesetben van lengőajtó, de mivel előttük van egy fióklap, így az csak befelé tud lengeni, kifelé már nem, tehát értelemszerűen ki kellett azokat szerelnünk.
A fiókok egyébként nagy teherbírású STRONG fiókok, hiszen az alom, pláne, ha kettő van belőle, nem könnyű, és még azt is számításba kell venni, hogy a macskának is van súlya, tehát a fióknak viszonylag nagy terhet kell viselnie.
A „trónoknak” a fiókon belül teteje is van, hogy biztos ne jusson semmilyen kellemetlen szag a fölötte lévő szekrénybe. Korábban tető nélküli alomtálcákat használtunk, mert kényelmesebb volt takarítani. De az esztétika oltárán hajlandó voltam feláldozni magam, és kész vagyok naponta tetőtleníteni alomtakarítás előtt a tálcákat. :D
Ja, és a lényeg: a macskáink mindenféle „nézd, cicukám, innentől kezdve ide kéne tojnod”-felszólítás nélkül is boldogan vették birtokukba az új vécéket a minap, és fittyet hánynak a 2 régire, amik még kint laknak az erkélyen, hátha-alapon. :D
