A padló, a csempe, a szaniterek és a bútorok cseréje mellett van még egy pár legalább annyira fontos, kidobásra érett lakástartozék. Ez pedig a teljes elektromos- és vízhálózat az összes vonzatával együtt, a bejárati ajtó, a konvektorok és néhány háztartási berendezés. Előbbieket a Kutyafül simán megoldja egy jó ismerősével együtt, mert szerencsére ért hozzá. Nem kis melóval, kosszal és hanggal jár, de muszáj felújítani, mert a meglévő hálózat nem fogja bírni a terhelést, és nem óhajtjuk utólag megbontani a frissen festett/tapétázott/csempézett falakat amiatt, ha ne adj Isten beütne a ménkű. Néha már így is fura szagokat árasztott a fal a kötődoboz felől, ha bekapcsoltam a vízforralót. Valamint vízcsöveket sem szeretnénk látni a falon kívül, csak ahol nagyon muszáj. A gázcsövek sajnos megmaradnak, de egy részük megszépül. Hogy itt mennyire nehéz volt csőszerelőt keríteni!
Az új világítótestek LED-esek lesznek, mert az energiatakarékosság egyrészt a pénztárcánkat is kíméli, másrészt egyébként is fontos szempont nálunk - trendi szóval élve – a környezettudatosság.
A bejárati ajtó
A bejárati ajtó kikukázása több okból is időszerű: az egyik, hogy így talán majd sikerül elhitetni magunkkal, hogy egyes lakótársaink mégsem a mi előszobánkban laknak, és végre valamelyest megmenekülünk a rájuk jellemző mindennapos zajkeltés különböző formáitól.
A másik szempont, hogy a hangszigetelés mellett a hőérzetet is szabályozhatjuk, hiszen ezentúl télen jobban bent marad a meleg, nyáron meg ugyanez a hőmérsékleti fogalom kint marad, vagy legalábbis nem kúszik be annyira, mint korábban. Az esztétikai szint emelkedéséről nem is beszélve, mert a régi nyílászárónk minden, csak nem szemrevaló.
A hangszigetelt ajtó tényleg nagy kincs; az eladó saját tapasztalatát osztotta meg velünk, amikor elmesélte, hogy társasházi lakásában most már nem kell „élveznie” a liftajtó durranását, és az is csak emlék már, amikor a lépcsőházból bekúszó kajaszagnak köszönhetően analizálni tudta, mit vacsoráznak a szomszédai. Tyű, ez ám a nekünk való ajtó! Innentől kezdve a zaj- és büdösségi szint jóval lejjebb csökken. :)
Egyébként a cég javára legyen mondva, hogy a nyílászáróik ára igen sokat kúszott lefelé pár évvel ezelőtt óta, amikor először fontolgattuk a lakásfelújítást.
Egy szép napon meg is ejtettük a vásárlást, és nem csak egy ajtóval, hanem egy jó recepttel is gazdagabban tértünk haza, amit úton hazafelé, kedvenc csárdánkban egy tetszetős és finom étel formájában volt szerencsém rendelni. Elteltünk boldogsághormonnal, és csak arra vártunk, hogy megérkezzen a mi gyönyörű, 32 dB-lel kevesebb lármát átengedő ajtónk a PéDé-től.
Az új lábtörlőt egyébként még korábban beszereztük gombhoz a kabátot-alapon, mert igen olcsón adták, és amúgy is nagyon illik hozzánk. :D
Konvektorok, a szerencsénk csúcspontja
Korábban már írtam, hogy a konvektorok cseréje tabutéma volt nálunk. Aztán mégis úgy adódott, hogy a neten való nézgélődés eredményeként találtunk 2 db soha be nem szerelt, viszonylag újabb kivitelű fűtőtestet, ill. egy alig használt modern kinézetűt. Ezek mindegyikét olyan kedvező áron árulták, hogy megvettük mind a 3-at. Gyakorlatilag 3 konvektorra tettünk szert egy zsír új áránál is olcsóbban. Most végre megoldódik szobáink jobb hatásfokkal történő fűtése is, arról nem is beszélve, hogy a szemnek is kellemesebb látványt nyújtanak majd.
Tényleg nagy mákunk volt!
Akit érdekel, hogyan lehet a régi parapetet minél kevesebb bontással és ezzel együtt jóval kisebb fáradsággal kiszedni a helyéről, az érdeklődjön nálam! Mi túl későn lettünk okosabbak. :D
Hűtőgép-bajok
A hűtővel kapcsolatos eredeti elképzeléseink azonban dugába dőltek, de azért nekünk mégsem kellett nem létező kardunkba dőlni, ui. szerencsére képesek voltunk a kompromisszumra. Történt ui. hogy a Kutya egy egész délutánt azzal töltött, hogy hűtő után kutatott a világhálón, de ott össze-vissza írtak mindent, ami a beépíthetőségre vonatkozik. Az egyik helyen az ugyanazzal a cikkszámmal ellátott gépezetre azt írták, nem beépíthető, míg a másik helyen megcáfolták ezt. Nekünk se kellett több, kocsiba vágtuk magunkat, és átgurultunk a legközelebbi nagyvárosba megtekintendő a kínálatot és kideríteni az igazságot. A lepel bizony elég hamar lehullt.
Fény derült ui. arra, hogy a megfizethető kategóriájú beépíthető hűtők térfogata a mi igényeinkhez mérve olyan kicsi, hogy még úgy se férnének el benne az étkezésre szánt alapanyagok, (sőt mi több, az előre megfőzött és nagyobb sütőtálba/fazékba rakott másnapi ebéd pláne nem), mint a korábbi gépezetben, amin ugye túladtunk. Elég érdekes, hogy a gyártók ebben az árkategóriában ennyire nem gondolnak a megfelelő méretekre ételtárolás címén. Oké, hogy szélességre általában a 60 cm-es beépíthetőség dívik (nekünk is épp ilyen széles kell). De akkor miért ne lehetne egy kicsit magasabb? Arról nem is beszélve, hogy energiatakarékosság szempontjából ebből a két általunk látott típusból meg csak A+-os létezik. Hiába akartuk hát eltüntetni és a konyhabútorral megegyező színűvé varázsolni ezt a hűvös leheletű monstrumot, ha utálni fogjuk a kis méretei miatt. Mégse vehetünk ilyet, ill. lehet kapni, de mi nem akartunk egy bizonyos összegnél többet áldozni rá (pedig a Liebherr márka nem csak azért tetszik nekem, mert német). Ezért aztán kénytelenek voltunk szabadon álló hűtő után nézni. A fene vinné el, itt is szembesültem azzal, hogy a drágábbak jobban tetszenek! Hiába, mi nők, már csak ilyenek vagyunk! Továbbá olyat sem akartam, aminek fogantyúja van, mert olyan helyen fog állni, ahol ez zavaró lenne. Mindenképp A++ vagy A+++-osra hajtottunk, ill. olyanra, ami halk és ún. no frost-os, azaz jegesedésmentes. És hogy még fokozzam, én bizony igénylem a tojástartót, ugyanakkor nem mániám a most annyira divatos palacktartó, mivelhogy nem nagyon iszunk se bort, se sört. Hihetetlen, de a gyártók valamiért viszolyognak a tojástartótól, és talán azt hiszik, annak legjobb helye a dobozban van, amiben az ember megvette, hogy aztán foglalja valamelyik polcot.
A palacktartó persze kivehető, de akkor kellene még egy polc, amit sajna csak külön lehet rendelni, és nem a palacktartó helyett, továbbá – gondolom - nevetségesen drágán.
A hűtőgép színe kapcsán az ezüst árnyalataiból is van min. 3 fajta, és ha véletlenül pont meglátom a megfelelőt, akkor az tuti, hogy csak A+-os vagy nincs tojástartója vagy mindkét negatívum egyszerre játszik, és a belsejében van még egyéb „nemtetszikség” is, esetleg méretileg nem oké. Mivel a konyhabútor világos lesz, lemondtam az ezüst színű hűtőről, mert az túlzottan kirína. Már csak a fehéreket nézegettük. Gagyi, gagyi, gagyi, hááát, talán ez jó... áááá, mégse.... hopp, ez az.... ...ááá, nem! Végül az utolsó sorban megvillant egy magányosan álldogáló különleges példány: ún. avantgarde fehér, ami azt jelenti, hogy anyagában mintás és ezáltal exkluzív megjelenésű. Nagyon menne a konyhabútor színéhez és mintájához. 60 cm széles, alulfagyasztós, térfogatra megfelelő, belül tetszetős kivitelű, tojástartós, A++-os. Csak az ára volt jóval magasabb annál, mint amit mi szántunk volna rá, azonban mégsem annyira drága ahhoz képest, amit tud. Beleszerettem. Jó szokásunkhoz híven azonban mégsem csaptunk le rá azonnal, hanem hazajöttünk, és vadászat indult a neten egy ugyanilyenért. Itt aztán fejbe vágott bennünket a felismerés, hogy össze-vissza irkálnak hülyeségeket a hűtők űrtartalmára vonatkozólag. Míg a gyártónál x adat van megadva, addig a boltban ugyanazzal a cikkszámmal ellátott egyed kapcsán tök mást láttunk a papírra írva. De magánál a gyártónál is eltérések vannak a katalógusban látott, valamint a gépkönyvben leírtak között. Most akkor kinek/minek higgyünk?! Nem is lettünk okosabbak, viszont megtaláltuk a MI HŰTŐNKET. Szinte pont ugyanolyan, mint a boltban látott, csak A+++-os, halkabb, leheletnyit kisebb és csak simán fehér. Az avantgarde-ságtól csakis azért vettem érzékeny búcsút, mert az a többlet + és az a pár decibelnyi zajszintcsökkenés mégiscsak fontosabb. És ami a lényeg: még így energiatakarékosabban is 40.000 Ft-tal olcsóbban jutottunk hozzá, ui. megtaláltuk az ország egyetlen olyan boltját, ahol épp le volt árazva!!! Hoppá! :D Azonnal megrendeltük. Nem tudom, mi ez most velünk, de máksorozatunk van. :)
Laminált padló helyett járólap és a konyhai csempe
A padló kapcsán egy korábbi bejegyzésben már kifejtettem a vágyaimat, és úgy tűnt, tuti biztos a laminált padló, ill. az is, hogy nem kell felverni a régi műkövet. Már a padló színét is kiválasztottuk, és azt is tudtuk, hol vesszük meg. És akkor borult minden! :D Történt ui. hogy amikor az 1-es számú burkoló srác kijött felmérni a terepet árajánlat adás céljából, megsúgta, hogy még a magas kopásállóságú laminált padlót se ajánlja, mert a sok felmosás hatására hamar megkopik. A Kutya némileg vitatkozott ezzel, de nekem már benne volt a bogárka a fülemben, ill. a nyertes asztalos cégtől a tervező srác is ugyanerre intett bennünket. Utóbb megtapasztaltam, hogy még hülyén kopog is, úgyhogy mindezek hatására muszáj volt újra elmenni szeretett csempeüzletünkbe, hogy helyette fa mintás járólapot nézzünk. Egyúttal megsimiztem azt a csempét, amit a fürdőbe választottunk, mert az még mindig a MI CSEMPÉNK volt, és azt akartam, hogy tudja, nem lettünk hozzá hűtlenek.
Az eladó készségesen megmutatta a felhozatalt a parketta hatású járólapot tekintve, és én elég hamar ki is választottam három jelöltet az elérhető árú kategóriából. Már akkor madarat lehetett volna fogatni velem, hát még azután, miután szinte azonnal a megfelelő konyhai falburkolóra is sikerült ugyanitt rátalálni. Utóbbi kérdéses volt hetekig, mert eredetileg dekoritlemezt szerettünk volna.
Aki nem hallott még róla: ez többek között úgy is kinézhet, mint egy bútorlap, de annál jóval vékonyabb - valóban, mint valami lemez -, csempe helyett a falra lehet tenni, és színeiben is igazodhat a bútorhoz. Saválló fémből is gyártják, az talán ismertebb. Számomra a legtetszetősebbek a magasfényűek. Létezik kő hatású, téglaszerű is, bár az már inkább dekortégla névre hallgat, akárcsak az, ami festhető polisztirolból van, bár ezek már előszobába, szobába valók.
Szóval eredetileg ez a bútorlaphoz hasonló dekoritlemez lett volna a falon a konyhában, de aztán mégis a csempénél maradtam, az utolsó pillanatig kételkedve abban, hogy helyesen döntöttem-e. Sajnos nem tudok tanácsot adni, melyik megoldás az olcsóbb, mert nem jártunk utána, de gyanítom, hogy dekoritlemeze és csempéje válogatja. Mindegy, nálunk csempe lesz, és abból is egy egyszerű, de elegáns fajta, amiről egyik nagy kedvencem, a csillámpala jut eszembe. Azt azért még elárulom, hogy a fugák kiválasztása sem piskóta, mert ugye erre is áll, hogy tök másnak hat a világos a világossal, vagy akár sötéttel, vagy a sötét a világossal vagy a sötéttel. És engem az sem érdekelt, hogy a világos fuga könnyebben koszolódik, mert már évekkel ezelőtt megtapasztaltam, hogy a sötétebb se marad tiszta.
Miután kiválasztottunk mindent, jelentősen megemelkedett szerotonin szinttel indultunk haza, és ismét elmerültünk a jókedvben, amit a felújítás tervezgetésének izgalmai és a már kiválasztott dolgok megléte okozott.
Az árajánlatok
Az örömünk aztán átcsapott egy másfajta érzelembe, a te-jó-Isten-mi-kerül-ezen-ennyibe!? lelombozó érzésébe. Történt ui., hogy az első burkolási ajánlat összegét olyan magasnak éreztük, pláne, hogy csak a munkadíjat tartalmazta, hogy aznapra kissé depresszív hangulat uralkodott el rajtunk. Ezt a burkolót ki is húztuk a listáról (pedig megbízhatónak, értelmesnek, és ami ugyan nem annyira döntő tényező, de macskaszeretőnek is mutatkozott), és egy másik után néztünk.
Ő pedig még aznap ki is jött, ahogy felhívtam, pikk-pakk felmért mindent, és 2 nap múlva már tudtuk, hogy ő a mi emberünk. Azt nem mondom, hogy olcsó, de aki szépen dolgozik, az nyilván nem olyan elmeroggyant, hogy gyanússá váljon a nevetségesen alacsony árai miatt. Az illető, akit választottunk pont akkora összeget kért, amit még elfogadhatónak éreztünk, és az árajánlat tételesítése is mindenképp szimpatikussá tette. Később megsúgták nekünk, hogy valóban jól döntöttünk, mert az 1-es számú mester igencsak megbízhatatlan, és ha úgy tartja kedve, akkor csúnya munkát végez, és csak leshetnénk, hogy mikor esik a fejünkre a csempe.
A festésre vonatkozó első árajánlattól azonban szintén padlót fogtunk. Hiába családtag az illető, ui. ha az árait túl magasnak érezzük, akkor nem őt fogjuk választani. Azért az elég érdekes, hogy ennyire nem akarta velünk érzékeltetni, hogy a rokonsághoz tartozik. Sebaj, rajta kívül is voltak még jelöltjeink, de aztán elég hamar kiderült, hogy a munkadíjaik még inkább elrugaszkodottak. Azt hiszem, egy 63 m²-es lakást 540.000 Ft-ért kifesteni (ez persze anyagárral együtt értendő) enyhén szólva is sok lenne még akkor is, ha a tükörsima falak iránti igényeinket is beleszámítjuk, amit ugyebár egy, a hajdani szocialista érában fénykorát élő piktortól mégsem várhat el az ember. Persze gyanítom, hogy azért mondott ekkora összeget, mert nem akarta elvállalni a munkát. De hogy ezt miért nem lehetett megmondani?!
Sajnos a legtetszetősebb árat felmutató festő végül bevállalt egy nagyobb lélegzetű melót, ezért ő ugrott. Vicces, de végül a rokon gyerek mellett döntöttünk, mert rájöttünk, hogy ő olcsónak számít. :D
Az asztalosok kapcsán az 1-es számú mestert ugyebár elvetettük, mivel nyilván amnéziában szenved. A 2-es és 3-as számú jelölt között pedig árban „csak” annyi volt a különbség, hogy utóbbi egy 100-assal (plusz 3 nullával értendő) olcsóbban csinálta volna meg a konyhát, de az előszoba- és fürdőszobabútort szinte ugyanannyira hozta ki mindkettő. Mégis inkább a 2-es számúra, egy profi cégre szavaztunk, mert egyrészt több szempontból is szimpatikusabb volt a hozzáállásuk, másrészt pedig a munkalapot láthatatlan összeillesztéssel, úgymond egybefüggően tudják kivitelezni, ill. úgy vágják ki, hogy az kövesse a fal egyenetlenségeit. Bizonyára megvan hozzá a megfelelő gépük, ill. eleve lézerrel mérik fel a falat. Egyéb apróságok terén is ők tűntek a legjobbnak.
Egy szép napon aztán elmentünk hozzájuk újra, hogy a járólappal és a munkalappal is egyeztessük a korábban kiválasztott bútorlapok színét, aztán véglegesítettünk minden addig kérdéses dolgot, valamint kiválasztottuk a fogantyúkat, ami szintén feladta a leckét. 1 nappal később már tuti volt, hogy ez a cég a befutó. Napokig boldogságban úsztunk. Úgy tűnt, hogy a 3-as számú asztalosnak csak a beltéri ajtóink rendbetétele marad, de olyan szinten horror összeget mondott, amin megint csak röhögni bírtunk, így végül még ezt sem bíztuk rá, és kerítettünk valaki mást.
Ezek után már csak az erkély marad lepukkant állapotú, azt majd csak következő tavasszal hozzuk rendbe. Az egyéb esztétikai elemeket, mint pl. a szőnyegeket, a függönyöket, párnákat, a különböző dísztárgyakat, valamint az előtérbe, a konyhába és a szobákba szánt világítótesteket és az egyéb bútorokat akkor szerezzük be, ha az újabb pénzgyűjtéses időszak eredményes lesz.
Az új világítótestek LED-esek lesznek, mert az energiatakarékosság egyrészt a pénztárcánkat is kíméli, másrészt egyébként is fontos szempont nálunk - trendi szóval élve – a környezettudatosság.
A bejárati ajtó
A bejárati ajtó kikukázása több okból is időszerű: az egyik, hogy így talán majd sikerül elhitetni magunkkal, hogy egyes lakótársaink mégsem a mi előszobánkban laknak, és végre valamelyest megmenekülünk a rájuk jellemző mindennapos zajkeltés különböző formáitól.
A másik szempont, hogy a hangszigetelés mellett a hőérzetet is szabályozhatjuk, hiszen ezentúl télen jobban bent marad a meleg, nyáron meg ugyanez a hőmérsékleti fogalom kint marad, vagy legalábbis nem kúszik be annyira, mint korábban. Az esztétikai szint emelkedéséről nem is beszélve, mert a régi nyílászárónk minden, csak nem szemrevaló.
A hangszigetelt ajtó tényleg nagy kincs; az eladó saját tapasztalatát osztotta meg velünk, amikor elmesélte, hogy társasházi lakásában most már nem kell „élveznie” a liftajtó durranását, és az is csak emlék már, amikor a lépcsőházból bekúszó kajaszagnak köszönhetően analizálni tudta, mit vacsoráznak a szomszédai. Tyű, ez ám a nekünk való ajtó! Innentől kezdve a zaj- és büdösségi szint jóval lejjebb csökken. :)
Egyébként a cég javára legyen mondva, hogy a nyílászáróik ára igen sokat kúszott lefelé pár évvel ezelőtt óta, amikor először fontolgattuk a lakásfelújítást.
Egy szép napon meg is ejtettük a vásárlást, és nem csak egy ajtóval, hanem egy jó recepttel is gazdagabban tértünk haza, amit úton hazafelé, kedvenc csárdánkban egy tetszetős és finom étel formájában volt szerencsém rendelni. Elteltünk boldogsághormonnal, és csak arra vártunk, hogy megérkezzen a mi gyönyörű, 32 dB-lel kevesebb lármát átengedő ajtónk a PéDé-től.
Az új lábtörlőt egyébként még korábban beszereztük gombhoz a kabátot-alapon, mert igen olcsón adták, és amúgy is nagyon illik hozzánk. :D
Konvektorok, a szerencsénk csúcspontja
Korábban már írtam, hogy a konvektorok cseréje tabutéma volt nálunk. Aztán mégis úgy adódott, hogy a neten való nézgélődés eredményeként találtunk 2 db soha be nem szerelt, viszonylag újabb kivitelű fűtőtestet, ill. egy alig használt modern kinézetűt. Ezek mindegyikét olyan kedvező áron árulták, hogy megvettük mind a 3-at. Gyakorlatilag 3 konvektorra tettünk szert egy zsír új áránál is olcsóbban. Most végre megoldódik szobáink jobb hatásfokkal történő fűtése is, arról nem is beszélve, hogy a szemnek is kellemesebb látványt nyújtanak majd.
Tényleg nagy mákunk volt!
Akit érdekel, hogyan lehet a régi parapetet minél kevesebb bontással és ezzel együtt jóval kisebb fáradsággal kiszedni a helyéről, az érdeklődjön nálam! Mi túl későn lettünk okosabbak. :D
Hűtőgép-bajok
A hűtővel kapcsolatos eredeti elképzeléseink azonban dugába dőltek, de azért nekünk mégsem kellett nem létező kardunkba dőlni, ui. szerencsére képesek voltunk a kompromisszumra. Történt ui. hogy a Kutya egy egész délutánt azzal töltött, hogy hűtő után kutatott a világhálón, de ott össze-vissza írtak mindent, ami a beépíthetőségre vonatkozik. Az egyik helyen az ugyanazzal a cikkszámmal ellátott gépezetre azt írták, nem beépíthető, míg a másik helyen megcáfolták ezt. Nekünk se kellett több, kocsiba vágtuk magunkat, és átgurultunk a legközelebbi nagyvárosba megtekintendő a kínálatot és kideríteni az igazságot. A lepel bizony elég hamar lehullt.
Fény derült ui. arra, hogy a megfizethető kategóriájú beépíthető hűtők térfogata a mi igényeinkhez mérve olyan kicsi, hogy még úgy se férnének el benne az étkezésre szánt alapanyagok, (sőt mi több, az előre megfőzött és nagyobb sütőtálba/fazékba rakott másnapi ebéd pláne nem), mint a korábbi gépezetben, amin ugye túladtunk. Elég érdekes, hogy a gyártók ebben az árkategóriában ennyire nem gondolnak a megfelelő méretekre ételtárolás címén. Oké, hogy szélességre általában a 60 cm-es beépíthetőség dívik (nekünk is épp ilyen széles kell). De akkor miért ne lehetne egy kicsit magasabb? Arról nem is beszélve, hogy energiatakarékosság szempontjából ebből a két általunk látott típusból meg csak A+-os létezik. Hiába akartuk hát eltüntetni és a konyhabútorral megegyező színűvé varázsolni ezt a hűvös leheletű monstrumot, ha utálni fogjuk a kis méretei miatt. Mégse vehetünk ilyet, ill. lehet kapni, de mi nem akartunk egy bizonyos összegnél többet áldozni rá (pedig a Liebherr márka nem csak azért tetszik nekem, mert német). Ezért aztán kénytelenek voltunk szabadon álló hűtő után nézni. A fene vinné el, itt is szembesültem azzal, hogy a drágábbak jobban tetszenek! Hiába, mi nők, már csak ilyenek vagyunk! Továbbá olyat sem akartam, aminek fogantyúja van, mert olyan helyen fog állni, ahol ez zavaró lenne. Mindenképp A++ vagy A+++-osra hajtottunk, ill. olyanra, ami halk és ún. no frost-os, azaz jegesedésmentes. És hogy még fokozzam, én bizony igénylem a tojástartót, ugyanakkor nem mániám a most annyira divatos palacktartó, mivelhogy nem nagyon iszunk se bort, se sört. Hihetetlen, de a gyártók valamiért viszolyognak a tojástartótól, és talán azt hiszik, annak legjobb helye a dobozban van, amiben az ember megvette, hogy aztán foglalja valamelyik polcot.
A palacktartó persze kivehető, de akkor kellene még egy polc, amit sajna csak külön lehet rendelni, és nem a palacktartó helyett, továbbá – gondolom - nevetségesen drágán.
A hűtőgép színe kapcsán az ezüst árnyalataiból is van min. 3 fajta, és ha véletlenül pont meglátom a megfelelőt, akkor az tuti, hogy csak A+-os vagy nincs tojástartója vagy mindkét negatívum egyszerre játszik, és a belsejében van még egyéb „nemtetszikség” is, esetleg méretileg nem oké. Mivel a konyhabútor világos lesz, lemondtam az ezüst színű hűtőről, mert az túlzottan kirína. Már csak a fehéreket nézegettük. Gagyi, gagyi, gagyi, hááát, talán ez jó... áááá, mégse.... hopp, ez az.... ...ááá, nem! Végül az utolsó sorban megvillant egy magányosan álldogáló különleges példány: ún. avantgarde fehér, ami azt jelenti, hogy anyagában mintás és ezáltal exkluzív megjelenésű. Nagyon menne a konyhabútor színéhez és mintájához. 60 cm széles, alulfagyasztós, térfogatra megfelelő, belül tetszetős kivitelű, tojástartós, A++-os. Csak az ára volt jóval magasabb annál, mint amit mi szántunk volna rá, azonban mégsem annyira drága ahhoz képest, amit tud. Beleszerettem. Jó szokásunkhoz híven azonban mégsem csaptunk le rá azonnal, hanem hazajöttünk, és vadászat indult a neten egy ugyanilyenért. Itt aztán fejbe vágott bennünket a felismerés, hogy össze-vissza irkálnak hülyeségeket a hűtők űrtartalmára vonatkozólag. Míg a gyártónál x adat van megadva, addig a boltban ugyanazzal a cikkszámmal ellátott egyed kapcsán tök mást láttunk a papírra írva. De magánál a gyártónál is eltérések vannak a katalógusban látott, valamint a gépkönyvben leírtak között. Most akkor kinek/minek higgyünk?! Nem is lettünk okosabbak, viszont megtaláltuk a MI HŰTŐNKET. Szinte pont ugyanolyan, mint a boltban látott, csak A+++-os, halkabb, leheletnyit kisebb és csak simán fehér. Az avantgarde-ságtól csakis azért vettem érzékeny búcsút, mert az a többlet + és az a pár decibelnyi zajszintcsökkenés mégiscsak fontosabb. És ami a lényeg: még így energiatakarékosabban is 40.000 Ft-tal olcsóbban jutottunk hozzá, ui. megtaláltuk az ország egyetlen olyan boltját, ahol épp le volt árazva!!! Hoppá! :D Azonnal megrendeltük. Nem tudom, mi ez most velünk, de máksorozatunk van. :)
Laminált padló helyett járólap és a konyhai csempe
A padló kapcsán egy korábbi bejegyzésben már kifejtettem a vágyaimat, és úgy tűnt, tuti biztos a laminált padló, ill. az is, hogy nem kell felverni a régi műkövet. Már a padló színét is kiválasztottuk, és azt is tudtuk, hol vesszük meg. És akkor borult minden! :D Történt ui. hogy amikor az 1-es számú burkoló srác kijött felmérni a terepet árajánlat adás céljából, megsúgta, hogy még a magas kopásállóságú laminált padlót se ajánlja, mert a sok felmosás hatására hamar megkopik. A Kutya némileg vitatkozott ezzel, de nekem már benne volt a bogárka a fülemben, ill. a nyertes asztalos cégtől a tervező srác is ugyanerre intett bennünket. Utóbb megtapasztaltam, hogy még hülyén kopog is, úgyhogy mindezek hatására muszáj volt újra elmenni szeretett csempeüzletünkbe, hogy helyette fa mintás járólapot nézzünk. Egyúttal megsimiztem azt a csempét, amit a fürdőbe választottunk, mert az még mindig a MI CSEMPÉNK volt, és azt akartam, hogy tudja, nem lettünk hozzá hűtlenek.
Az eladó készségesen megmutatta a felhozatalt a parketta hatású járólapot tekintve, és én elég hamar ki is választottam három jelöltet az elérhető árú kategóriából. Már akkor madarat lehetett volna fogatni velem, hát még azután, miután szinte azonnal a megfelelő konyhai falburkolóra is sikerült ugyanitt rátalálni. Utóbbi kérdéses volt hetekig, mert eredetileg dekoritlemezt szerettünk volna.
Aki nem hallott még róla: ez többek között úgy is kinézhet, mint egy bútorlap, de annál jóval vékonyabb - valóban, mint valami lemez -, csempe helyett a falra lehet tenni, és színeiben is igazodhat a bútorhoz. Saválló fémből is gyártják, az talán ismertebb. Számomra a legtetszetősebbek a magasfényűek. Létezik kő hatású, téglaszerű is, bár az már inkább dekortégla névre hallgat, akárcsak az, ami festhető polisztirolból van, bár ezek már előszobába, szobába valók.
Szóval eredetileg ez a bútorlaphoz hasonló dekoritlemez lett volna a falon a konyhában, de aztán mégis a csempénél maradtam, az utolsó pillanatig kételkedve abban, hogy helyesen döntöttem-e. Sajnos nem tudok tanácsot adni, melyik megoldás az olcsóbb, mert nem jártunk utána, de gyanítom, hogy dekoritlemeze és csempéje válogatja. Mindegy, nálunk csempe lesz, és abból is egy egyszerű, de elegáns fajta, amiről egyik nagy kedvencem, a csillámpala jut eszembe. Azt azért még elárulom, hogy a fugák kiválasztása sem piskóta, mert ugye erre is áll, hogy tök másnak hat a világos a világossal, vagy akár sötéttel, vagy a sötét a világossal vagy a sötéttel. És engem az sem érdekelt, hogy a világos fuga könnyebben koszolódik, mert már évekkel ezelőtt megtapasztaltam, hogy a sötétebb se marad tiszta.
Miután kiválasztottunk mindent, jelentősen megemelkedett szerotonin szinttel indultunk haza, és ismét elmerültünk a jókedvben, amit a felújítás tervezgetésének izgalmai és a már kiválasztott dolgok megléte okozott.
Az árajánlatok
Az örömünk aztán átcsapott egy másfajta érzelembe, a te-jó-Isten-mi-kerül-ezen-ennyibe!? lelombozó érzésébe. Történt ui., hogy az első burkolási ajánlat összegét olyan magasnak éreztük, pláne, hogy csak a munkadíjat tartalmazta, hogy aznapra kissé depresszív hangulat uralkodott el rajtunk. Ezt a burkolót ki is húztuk a listáról (pedig megbízhatónak, értelmesnek, és ami ugyan nem annyira döntő tényező, de macskaszeretőnek is mutatkozott), és egy másik után néztünk.
Ő pedig még aznap ki is jött, ahogy felhívtam, pikk-pakk felmért mindent, és 2 nap múlva már tudtuk, hogy ő a mi emberünk. Azt nem mondom, hogy olcsó, de aki szépen dolgozik, az nyilván nem olyan elmeroggyant, hogy gyanússá váljon a nevetségesen alacsony árai miatt. Az illető, akit választottunk pont akkora összeget kért, amit még elfogadhatónak éreztünk, és az árajánlat tételesítése is mindenképp szimpatikussá tette. Később megsúgták nekünk, hogy valóban jól döntöttünk, mert az 1-es számú mester igencsak megbízhatatlan, és ha úgy tartja kedve, akkor csúnya munkát végez, és csak leshetnénk, hogy mikor esik a fejünkre a csempe.
A festésre vonatkozó első árajánlattól azonban szintén padlót fogtunk. Hiába családtag az illető, ui. ha az árait túl magasnak érezzük, akkor nem őt fogjuk választani. Azért az elég érdekes, hogy ennyire nem akarta velünk érzékeltetni, hogy a rokonsághoz tartozik. Sebaj, rajta kívül is voltak még jelöltjeink, de aztán elég hamar kiderült, hogy a munkadíjaik még inkább elrugaszkodottak. Azt hiszem, egy 63 m²-es lakást 540.000 Ft-ért kifesteni (ez persze anyagárral együtt értendő) enyhén szólva is sok lenne még akkor is, ha a tükörsima falak iránti igényeinket is beleszámítjuk, amit ugyebár egy, a hajdani szocialista érában fénykorát élő piktortól mégsem várhat el az ember. Persze gyanítom, hogy azért mondott ekkora összeget, mert nem akarta elvállalni a munkát. De hogy ezt miért nem lehetett megmondani?!
Sajnos a legtetszetősebb árat felmutató festő végül bevállalt egy nagyobb lélegzetű melót, ezért ő ugrott. Vicces, de végül a rokon gyerek mellett döntöttünk, mert rájöttünk, hogy ő olcsónak számít. :D
Az asztalosok kapcsán az 1-es számú mestert ugyebár elvetettük, mivel nyilván amnéziában szenved. A 2-es és 3-as számú jelölt között pedig árban „csak” annyi volt a különbség, hogy utóbbi egy 100-assal (plusz 3 nullával értendő) olcsóbban csinálta volna meg a konyhát, de az előszoba- és fürdőszobabútort szinte ugyanannyira hozta ki mindkettő. Mégis inkább a 2-es számúra, egy profi cégre szavaztunk, mert egyrészt több szempontból is szimpatikusabb volt a hozzáállásuk, másrészt pedig a munkalapot láthatatlan összeillesztéssel, úgymond egybefüggően tudják kivitelezni, ill. úgy vágják ki, hogy az kövesse a fal egyenetlenségeit. Bizonyára megvan hozzá a megfelelő gépük, ill. eleve lézerrel mérik fel a falat. Egyéb apróságok terén is ők tűntek a legjobbnak.
Egy szép napon aztán elmentünk hozzájuk újra, hogy a járólappal és a munkalappal is egyeztessük a korábban kiválasztott bútorlapok színét, aztán véglegesítettünk minden addig kérdéses dolgot, valamint kiválasztottuk a fogantyúkat, ami szintén feladta a leckét. 1 nappal később már tuti volt, hogy ez a cég a befutó. Napokig boldogságban úsztunk. Úgy tűnt, hogy a 3-as számú asztalosnak csak a beltéri ajtóink rendbetétele marad, de olyan szinten horror összeget mondott, amin megint csak röhögni bírtunk, így végül még ezt sem bíztuk rá, és kerítettünk valaki mást.
Ezek után már csak az erkély marad lepukkant állapotú, azt majd csak következő tavasszal hozzuk rendbe. Az egyéb esztétikai elemeket, mint pl. a szőnyegeket, a függönyöket, párnákat, a különböző dísztárgyakat, valamint az előtérbe, a konyhába és a szobákba szánt világítótesteket és az egyéb bútorokat akkor szerezzük be, ha az újabb pénzgyűjtéses időszak eredményes lesz.
Ez
a történet a képzelet szüleménye.
Bármely hasonlóság valódi, még élő vagy elhunyt
személyekhez kizárólag a véletlen műve.
Bármilyen utalás valóságos
eseményekre, vállalatokra, szervezetekre vagy helyszínekre pusztán
a valósághű, hiteles ábrázolást szolgálja.
