6. Apróbb javaslatok tanácstalanoknak

A bútorlapok és a munkalap kiválasztása

Miután alaposan átrágtuk magunkat az áhított színeken, és eldöntöttük, hogy melyik helyiségbe milyen padló, milyen bútorlap és adott esetben milyen csempe kerüljön, érdemes összevetni egymással a különböző anyagokat, mintázatokat és a színeket. Ha ui. igazán szépet és egységeset akarunk, akkor ez elengedhetetlenül fontos.
Mi például elkértük a konyhába és az előszobába szánt járólapmintákat, ill. a konyhai munkalapmintát és 2 különböző színű bútorlapdarabot, hogy összevessük azokat a már tuti fixre kiválasztott konyhai bútorlappal annál a cégnél, akik a bútorainkat készítik. Ha ui. ezek elütnek egymástól, akkor újra kell gondolni az egészet. Oltári nagy mákunk volt, mert bár soha egyik üzletbe sem vittem magammal egyetlen mintát sem, fejben úgy látszik mégis mindent pontosan sikerült elraktároznom. Hihetetlen módon minden szín harmonizált, még a kérdéses bútorlapoké is. Így aztán nem a színbeli eltérés okán, hanem más szempontok alapján dőlt el a választás. A végső döntés annál a cégnél tett látogatásunk során történt meg, akik aztán a bútorkészítés jogát megkapták tőlünk.
A látványterveken szereplő munkalap 100%-ban illett a bútorlaphoz, de a másik meg 101%-osan, és csak a mintázata döntötte el a kérdést, így aztán arra voksoltunk. Még olcsóbb is volt, mint a „csak” 100%-os.

Nem szerencsés, ha az egymás melletti helyiségek bútorlapjai nem egyformák, de mégis túlontúl hasonlítanak egymáshoz. Ezzel ui. azt a hatást érjük el, mintha nem egyszerre készültek volna, mert pl. esetleg első körben nem volt rá elég pénz. Ezért úgy tűnhet, mintha egy későbbi bútorlapvásárláskor nem talált volna az illető ugyanolyat. Ugyanakkor, hogy ne derüljön ki a turpiszság, mégis valami nagyon hasonlót választ, hogy olyan legyen, mintha egyszerre készültek volna. És itt van a kutya elásva, mert a lelkes lakásfelújító ezzel szépen tönkre vághatja a lakás összképét.
Ezt kiküszöbölendő 2 eset közül választhatunk: vagy egyszerre készíttetjük a bútorokat és helyesen választjuk meg a lapokat; ha úgy akarjuk, akkor egy kisebb lakás esetén egyforma bútorlapokból csináltassuk mondjuk 2 helyiség bútorait, vagy szintén egyszerre csináltassuk, de egymástól jól láthatóan különböző lapokból. Vagy pedig, ha nincs elég pénzünk, és a második körben már nem lehet kapni pont olyan lapot, amilyenből eredetileg szerettük volna, akkor inkább szintén teljesen másfajta lapból készíttessük.

Mi egyszerre csináltatunk minden bútort, és az egyes helyiségeket tekintve a bútorlapok különbözőségére szavaztunk, a stílusjegyek azonban megmaradnak. Így minden helyiségben vízszintes csíkozású bútorlapok lesznek, tehát ez a stílus megy végig a lakáson, miközben ezek színükben és a csíkok sűrűségében eltérnek egymástól. Ez a vízszintes csíkozás köszön vissza a fürdőszobai csempén is, kivétel a konyhain, mert ott oldani akartuk a sok csíkot egy jellegtelenebb kőmintával, amiben azért van egy kis rafinéria, mert itt-ott csillog.

Fontos alaposan átgondolni azt is, hogy hol legyenek a kontrasztok, vagy hogy egyáltalán szeretnénk-e olyat:
pl. világos konyhabútort akarunk-e sötét munkalappal, vagy fordítva, esetleg világosat világossal, netán sötétet sötéttel. Nagyon nem mindegy, mert teljesen más hatást lehet vele elérni. Közben figyelni kell a burkolatokra is, mert még a csempe és a járólap színárnyalataival is megvariálhatjuk a látványt. De arra minden esetben figyelni kell, hogy az árnyalatok ne üssék egymást. Pl. egy meleg barna nem minden esetben mutat jól egy hideg barnával.
Nálunk a konyhában minden szinte egyforma árnyalatú és igen világos, még a járólap is, kivétel a munkalap, mert az egy kicsivel sötétebb, de árnyalatában passzol az előzőekhez. De mivel a mi konyhánkba kevés fény jut be, ezért jobbnak láttam így világosítani a teret. Nagyon elegáns tud lenni egy világos színekben pompázó konyha. Kár, hogy a magas fényű bútorlapot nem engedhettük meg magunknak, mert akkor még jobban fokozhattuk volna az elegáns és üde kinézetet.
Az előszobában már több a játékosság. Ott a járólap sötétebb, de nem túlzottan, nehogy úgy érezzük, mintha kriptába sétálnánk be. (Természetesen nagyon szép tud lenni a sötét padló is.) Az előszobabútor a padlónál világosabb, de a konyhánál sötétebb, míg a pamlagon elhelyezett párnákkal az egészen sötét árnyalatokat is becsempésztük a lakásba.
A fürdőszobánk nagyon pici, ezért a csempe igazán világos árnyalatú, a bútor pedig fehér, de a mélyerezettségnek köszönhetően illeszkedik a csempe faerezethez hasonló, vízszintes csíkjaihoz. A mosdópult és a kis sarokszekrény egyes lapjai igazi ellenpontot képviselnek, mert ezek kimondottan sötét színűek, így harmonizálnak az előszoba sötét színű párnáival.

A fogantyúk

Nem szabad megfeledkezni a fogantyúkról sem! Hacsak nem akarunk velük valamilyen oknál fogva érdekes hatást kiváltani, akkor érdemes ezeket is a bútorok stílusához igazítani. Egy modern vagy hightech konyhabútor nem igazán mutatna jól klasszikus fogantyúkkal, mint ahogyan egy rokokó szekrényhez sem illeszkedik egy szögletes, hipermodern fogantyú.
Mivel a mi bútoraink modern stílusúak, és a szobabútorok kivételével mindenhol vízszintes csíkozásúak egy nagyon enyhe famintával, ezért a modern fogantyú illik hozzá. Innentől kezdve azonban már mindenkinek a saját ízlésére van bízva, hogy a fogantyú íves vagy szögletes, ill. rövid vagy hosszú legyen. A vízszintes csíkok esetében azonban van egy kis nüansznyi dolog, aminek köszönhetően egészen más hatást lehet elérni látványilag, ha ilyen vagy olyan fogantyút választunk:
nálunk a konyhabútor ui. sűrű csíkozású, ezért az egészen keskeny fogantyú elegánsabbnak, kecsesebbnek hat, mint a vastagabb, robusztusabb fajta. És bár ez tényleg csak egy kis leheletnyi észrevétel, mégis összhatásában jól látható a különbség. Ez az, amire azt mondja a szemlélő, hogy „annyira egyben van az egész”.

Az előszobabútornál a lapok ritkább csíkozásának hála, jó választásnak bizonyult egy egészen másfajta fogantyú, ami majdhogynem kocka alakú, bár nekem tetszett volna egy olyanféle is, ami kicsit a 60-as éveket idézi. A fürdőben meg egyáltalán nem lesznek fogantyúk, aminek én külön örülök, mert régóta szimpatizálok a csak-benyomom-és-kijön-a-fiók típusú ajtónyitási technikával.
Csak arra kell figyelni, hogy jó fajta nyitószerkezetet vegyünk, mert van, ami hamar elromlik, és idővel magától kinyílik. Egyébként a fürdőben csak azért nem lesz úgymond látható fogantyú, mert az ottani mélyerezett bútorlapokra nem tud jól felfeküdni.
Nem tudom, miért, de az éveken át tartó ív-mániámat most felváltotta a szögletes iránti rajongás. Remélem, én magam azért nem lettem időközben kockafej! :D És bár az új bútorokhoz menne az íves fogantyú is, most mégis inkább „bekockásodtunk”. A fogantyúkon túl ilyenek lettek most a csaptelepek (bár ezek inkább egyszerre ívesek és szögletesek), a szerelvények és kicsit talán a kilincsek is, és csupán a mosdótál maradt íves, de az aztán eléggé az, hogy legyen egy kis ellenpont.
Sajnos a szögletes stílusú szerelvények drágábbak, és valóban feladja a leckét, hogy olyat találjunk, ami a kedvünkre való és egyúttal elérhető áron is van. Emiatt kompromisszumot kellett kötnünk több dolog esetében is.

A falak színe

Én pasztellmániás vagyok, abból is a barna és a dohánylevél árnyalatait kedvelem a leginkább, amolyan kapucsínós csajszi vagyok. Képtelen lennék narancssárga, zöld, bordó, kék és hasonló erős színárnyalatok között élni - bár amúgy tetszenek.
Ezért minden helyiségben majdnem egyforma krémszínű falak lesznek, ill. itt-ott fehér, és csak a szobákba rakunk 1-1 falra sötétebb, de a krémszínű falakhoz illeszkedő tapétát, ami persze simán lehet pl. bronz, sötétbarna vagy akár téglaszín is. A sötétebb színeket azonban elsősorban egyéb kiegészítőkkel oldom majd meg, pl. párnákkal, dísztárgyakkal, szőnyegekkel, képekkel.

A korábban említett „bekockásodást” persze nem lenne jó mindenben érzékeltetni, bőven elég, hogy az alapok ilyenek lesznek. A szobabútorok, a szőnyegek és egyéb dolgok oldani fogják a túlzott modernséget, ami nem is tetszene, mert alapvetően a klasszikus vonalvezetést szeretem. Sajnos a mi lakásunkba nem igazán illik nagy kedvencem, a kastélyokra jellemző berendezés a csodaszép mennyezeti megoldásokkal. A lakás alapjául ezért egy letisztult, modern formavilág szolgál, és a klasszikus stílus csak néhány bútor erejéig jelenik majd meg. Leírva mindez marha jól hangzik, de remélem, élőben is úgy fog tetszeni, ahogy most elgondolom. :)

Ez a történet a képzelet szüleménye. Bármely hasonlóság valódi, még élő vagy elhunyt személyekhez kizárólag a véletlen műve. Bármilyen utalás valóságos eseményekre, vállalatokra, szervezetekre vagy helyszínekre pusztán a valósághű, hiteles ábrázolást szolgálja.

Földiepres madársaláta retekkel

 

Nem vagyok valami jártas a salátakészítésben, sőt egyáltalán nem értek hozzá, mert bár sajnálatos, de alig szeretek néhány zöldségfélét. Amit meg igen, az tuti, hogy nem zöld színű. Valamiért nem bírom lenyelni a számomra fűízűnek tűnő, amúgy marhára gusztusosan kinéző zöldsalátákat, legyen az rucola, madársaláta, fejes saláta, jégsaláta, fodros kel, spenót vagy bármi más ezekhez hasonló. Így aztán azt sem nagyon tudom, mivel szokás ízesíteni, vagy mit mivel lehet párosítani. Valószínűleg éppen ezért vegyítettem most az epret a retekkel, és mindezt madársaláta ágyra ültettem, mert tök jól harmonizálnak színileg. Úgy gondoltam, a balzsamecettel nem lövök nagyon mellé, úgy rémlett ui., hogy az megy az eperhez és a madársalátához is. Kicsit félve tettem a Kutyánszki elé a salival teli tányért, de ő befalta az egészet, és nem nézett rám hülyén azt gondolva, hogy mit képzelek én, hogy a finom epret össze mertem házasítani a retekkel. Azt mondta, ne merjek rá se sót, se borsot, se más egyéb fűszert tenni, de még fenyőmagot se (nem mintha az lenne itthon), mert úgy jó, ahogy van. Ezért aztán bátran fel merem most tenni a blogra, hátha más is kedvet kap hozzá.

Hozzávalók 1 személyre:

1 nagy marék madársaláta
1 retek
2 szem földieper (szabadföldi, nem felfújt, édes)
pár csepp balzsamecet

elkészítés:

1. A salátát szűrőtálba tesszük, alaposan megmossuk és hagyjuk jól lecsepegni.
2. A megmosott retket leszárítjuk, felkarikázzuk, a karikákat pedig zsülienre (vékony csíkokra) vágjuk.
3. Az epret kicsumázzuk, megmossuk, leszárítjuk és negyedeljük.
4. A madársalátát tányérra vagy tálba halmozzuk, rátesszük a retekcsíkokat, az eperdarabokat, és kézzel összekeverjük. Meglocsoljuk pár csepp balzsamecettel, és tálaljuk.

5. A bútortervezés

Konyha

Hogy én mennyire imádtam régen törökülésbe kucorodni, és ölemben egy rakat papírral, jobbomon pár színes cerkával, balomon vonalzóval és radírral elmolyolni bútortervezés címén! Az előző bejegyzésben már említettem, hogy úgy volt, most is hasonlóképp fogok neki az álomkonyha, az álomelőszoba és az álomfürdőszoba megtervezésének. Ebből az lett, hogy kb. 1 óra elteltével feladtam, mondván, hogy fogalmam sincs, milyen méretekben gondolkodjak pl. a konyhabútor kapcsán, mert annyi változó volt még a képben, hogy képtelenség lett volna pontosan megtervezni. De még csak nagy vonalakban sem sikerült, mert még a fejemben sem állt össze, hogy mit hogy akarok, ill. hiába sikerült mégis szerezni egy mérettáblázatot, mégse éreztem rá a szekrény elosztására. Mit tudtam én, hogy pl. a mi konyhánk kapcsán hogy lehet játszani vele, vagy bizonyos méreteket tekintve mi a szabvány, és ha attól eltérünk, az hogy nézne ki élőben?! Annyiféle polcelosztás és ajtónyitási technika tetszik, hogy képtelen voltam dönteni, ill. nem tudtam, melyik mennyibe kerül, és árak híján, laikusként nem nagyon lehet elkezdeni a tervezést.

Az első asztalos, akit felhívtunk, hozzám hasonlóan gondban volt a konvektor miatt, ill. nyilván annak sem örvendezett, hogy a kedves (bár inkább fránya) megrendelő (azaz én) ennyire bizonytalan. Hú, de jó lehet kikalkulálnia az árat egy olyan konyhabútorra, aminek egyetlen elemében sem voltam biztos! Kiderült az is (nem mintha nem láttam volna ezt a saját szememmel is), olyan kicsi a konyha, hogy a sütőt nem tehetjük mellmagasságba, mert akkor ott van még a főzőlap is, aminek szintén hely kell, így egyre kevesebb felület marad az ételek előkészítésére. Oké, akkor a sütő egyben marad a főzőfelülettel! Láttam az asztalos fején, hogy a konvektor eltakarása neki is feladja a leckét, hiszen nem túl jó ötlet teljesen lezárni a meleget. De közben meg utálnám, ha látszódna az a ronda melegítő egység. Kezdtem sejteni, hogy erre mégiscsak nekem kell ötletet hoznom, mivel nagy valószínűséggel nem sokan kérnek ilyesmit, hanem inkább kidobják a konvektort. Ők vagy megfagynak télen, vagy egyéb módon oldják meg a fűtést.
Végül elnapoltuk a problémamegoldást és egyéb, szintén fontos kérdések megtárgyalásával foglalkoztunk. Ennek az lett az eredménye, hogy napokkal később mégis újra nekiültem és lefirkantottam az asztalossal megbeszélt méretek szerint a konyhabútor alsó elemeinek körülbelüli elrendezését, ill. kitaláltam egy spájzpolcot és annak elhelyezését egy kihasználatlan falfelületre. Aztán már csak arra vártam, hogy asztalosunk kezünkbe adja az árkalkulációt és néhány általa kiokoskodott méretrajzot, hogy aztán én azt alapul véve valóban megtervezhessem a teljes konyhát. Épp ennyi segítségre lett volna szükségem ahhoz, hogy utána már egyedül is boldoguljak. De az 1-es számú asztalosunk nem írt, nem telefonált, sőt messziről elkerül bennünket azóta is. Biztos megijedt. :)
Így aztán másik csapat után néztünk, akik mindjárt azzal indítottak, hogy elfelejtettek felhívni, megbeszélendő a felmérés napját. Egy kis magyarázkodás után végül napokkal később mégis megejtettük a találkát, ami olyan jól sikerült, hogy úgy éreztem, ők az én embereim. A srác, aki kijött, cakk-pakk felmért mindent, szuper javaslatokat kaptam a konyhabútor polcelosztásai és egyebek kapcsán, és azt az ígéretet kaptuk, hogy 2 nap múlva meglesz az árajánlat. Ebből persze nem lett semmi, mert nehogy már simán menjen. A tervező srác ui. lebetegedett és egy kis időt kért. De vele legalább folyamatos telefonkapcsolatban voltam.

Miközben a betegségéből lábadozó srác árajánlatára vártunk, kihívtunk egy másik asztalost, akit korábbról már ismertem egy kisebb megbízás kapcsán. Ki is jött, vele is megvolt a 2 órás megbeszélés, és ő is megígérte, hogy pár nap múlva hozza a kalkulációt. Elszalajtott bennünket egy helyi bútorlap kereskedésbe, ahol szemügyre vettük a szegényes kínálatot, de szerencsére sikerült nekünk tetsző munka- és bútorlapokat találni. Ezek pontos számát gondosan felírtam, hogy a 3-as számú asztalos tudjon mivel számolni.
Azért azt meg kell hagyni, hogy érződik ám a különbség egy lakberendező és egy sima asztalos gondolkodásmódja között, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a végösszegben ez a tény nagy eltérést vonna maga után. Pontosabban talán csak akkor, ha egy cég külön foglalkoztat látványtervezőt és kivitelezőt is, mert akkor elvileg mindkettőt meg kell fizetni. A mi 2-es számú emberünk, a tervező srác azonban nem tölt be ilyen munkakört, legalábbis nem olyan komoly értelemben, viszont a javaslataiból kitűnik, hogy van fogalma a trendekről, ill. olyan látványötletekkel is tud szolgálni, amire én nem gondoltam, vagy legalábbis jó irányba terel. További pozitívumuk, hogy valódi látványtervet készítenek, és mindezt ingyen még akkor is, ha nem őket választja a potenciális megrendelő.

Meg kell jegyezzem, hogy ha már a megbízás kezdetén a halvány gyanúja is felmerül bennünk annak, hogy az adott mesterember nem teljesen megbízható, akkor inkább felejtsük el és keressünk mást, nehogy aztán épp miatta ne legyen készen időben a bútor vagy a burkolás.
Én amúgy teljesen meg tudom érteni, ha valaki el van havazva, de úgy gondolom, az a minimum, hogy szólok, ha nem tudok menni a megbeszélt időre, vagy ha látom, hogy a szerencsétlen megbízó már huszadjára próbált felhívni, akkor huszonegyedjére kegyeskedem visszahívni.

Mi nagyon örültünk, hogy végül a 2-es számú asztalos cégre esett a választásunk, és beigazolódott a megérzésem. Persze lehet, hogy a tervező srác már kevésbé szeretett engem, mert az árkalkulációt és a döntést követő hetekben mindig változtattam valamit a konyhabútoron. Igaz, az elején ő volt az, aki nem írta le pontosan az igényeimet, ezért itt-ott másként rajzolta meg a bútort, mint ahogy azt előzőleg megbeszéltük. Még jó, hogy volt látványterv, mert azon minden egyes variáláskor szemügyre vehettem, hogy mi hogy nézne ki élőben. Hiába na, ha az ember egy kisebb vagyont ad ki csináltatott bútorra, akkor addig változtasson rajta, amíg lehet, nehogy aztán ne tetsszen a végeredmény. Mellesleg tényleg nem egy vidám dolog, amikor van egy árajánlat, de a bútor még mindig nem az igazi, és úgy kell rajta változtatni, hogy kb. benne maradjunk az eredeti árban, ugyanakkor funkcionálisan és esztétikailag is minden kívánalomnak megfeleljen.
Marha nehéz ám ilyenkor elfelejteni azokat a konyhabútorokat, ill. drága szerelvényeket, amiket ilyen-olyan luxus kategóriájú berendezési tárgyakat mutogató katalógusban látott az ember, és az adott pénztárca anyagi tartalmához kell igazítani úgy, hogy végül mégis boldogságban ússzunk, amikor elkészül a nagy mű.

Előszoba

A konyhabútorral ellentétben az előszobabútor megtervezésén bezzeg szinte egy szempillantás alatt túljutottam, pedig ez az a hely, ahol el kellett rejtenem szeretett macskáink 2 darab alomtálcáját. A szépen felújított lakás exkluzív hangulatú nappaliját ui. már nem csúfíthatja el hol-mi koszos macskaalom!
Nyáron nincs gond, akkor a tálcák az erkélyen laknak, de a hideg idő beálltával muszáj máshol elhelyezni. Sajnos erre sehol nincs hely, pontosabban ezentúl ott biztosan nem lesz, ahol eddig tartottuk. Kitaláltam, hogy az előszoba szekrény aljában alakítunk ki erre a célra egy nagy fiókot, és ebben rejtjük el az alomtálcákat, amik kupolával együtt kerülnek majd bele. A macskáink eddig kupola nélküli alomtálcában végezték kisebb-nagyobb dolgukat, de egyikük nagyon néha megtiszteli a tálca mögötti falat is. Olyankor persze sebtiben lemosom fertőtlenítős vízzel, de ez a fiókban már bajos lesz, mert félő, hogy a bútor bevenné a szagot, ha kicsit tovább maradna rajta a cicapisi. Bizony, a macskatartásnak vannak ilyen hátulütői is, de mi nem esünk kétségbe, mert olyan nincs, hogy valamire ne lehetne megoldást találni. Így aztán tetővel ellátott alomtálcákban fognak tojni a drágáink, és mindez szépen körbe lesz szigetelve, hogy a fölötte lévő polcokra már ne juthasson be semmiféle kellemetlen szaganyag. A fiókokon pedig lesz 2 darab macskajárat, hogy a pockok ki-be mászkálhassanak.
Az előszobabútor többi eleme kapcsán pedig egy nap épp ihletem volt, és elég hamar kialakult, hogy milyen legyen. Le is firkantottam. A színválasztás már más lapra tartozott.

Fürdőszoba

A fürdőszobabútor egy részét nem nagyon kellett megterveznem, mert a korábbi lakásom pont olyan volt, mint ez, és az ottani szekrény annyira bevált, hogy itt is hasonló kialakítású lesz. Csak a mosdópult és a kis polc lesz más, de azt nem én találtam ki, hanem ellestem egy katalógusból és összevegyítettem némi saját elképzeléssel.
A többi bútor pedig még a jövő zenéje – azokat majd később rendeljük meg és/vagy csináltatjuk, ha magunkhoz tértünk anyagilag.

A bútorlapok kiválasztása

Miután szerencsésen megoldottam a körülbelüli bútortervezést, elindultunk bútorlapot választani. Első lépésként ellátogattunk egy kommersz, és csak csekély számú kínálatot felmutatni tudó helyi kereskedésbe, hogy szemügyre vegyük a felhozatalt. Hááát, talán egyre rá tudtam volna mondani, hogy ebből el bírom képzelni a konyhabútort, de inkább nem ragadtunk le ennél az egynél, hanem nyakunkba vettük a környéket, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorlapokat a különböző helyiségekbe. Annak az egy helyi üzletnek azért volt egy haszna: találtunk két egész jóképű munkalapot, ami legalább néminemű támpontot adott ahhoz, hogy majd hogy nézzen ki a befutó. Hátránya, hogy aztán meg azt nem tudtam napokig, hogyan kombináljam össze a színeket, mert tök más hatást lehet elérni, ha pl. világos a konyhabútor és a munkalap is világos vagy ne adj Isten, fehér. Arról nem is beszélve, hogy az is más, ha épp jóval sötétebb a bútornál. És akkor még ott van a csempe, ami szintén lehet világos színű, de sötétebb is. Jáááj, kellett nekünk belevágni a felújításba! Most legyek okos, hogy melyik színkombinációt válasszam! Amennyire boldogságos a tervezgetés, épp annyira elkeserítő is tud lenni. Szóval nem könnyű az élet. Ezek a nagy gondok kérem szépen! :) De viccet félretéve a különböző katalógusokban látott konyhákba könnyen beleszeret az ember lánya, és aztán ahhoz hasonló bútorlapot nem egyszerű találni, sőt még az is kiderül, hogy ezek mind luxuskategóriájúak, és nem is lehet kapni, csak néhány gyártónál, de akkor is méregdrágán, vagy csak egy adott bútormárkához tartozik, és kereskedelmi forgalomban nem kapható.
Vagy, ha épp lehet is kapni hasonlót, akkor arra még több rétegben lakkot kell felvinni, hogy magas fényű legyen, és ettől aztán szépen el tud szállni egy amúgy átlagos árkategóriába tartozó bútorlap ára is.
Szóval mindezt hozzánk igazítva kellett megoldani úgy, hogy még tetsszen is.
Tényleg nem egyszerű feladat, de érdemes vele elszöszmötölnie annak, akit ez lázba hoz, érez magában egy kis affinitást a lakberendezéshez, és szépet akar, de elérhető árakon. A tervezgetés többnyire örömteli feladat, főleg, ha az ember úgy érzi, a lehetőségekhez mérten végre megtalálta azt, amit keresett. Mindenesetre nem árt aludni rá pár napot, nem szabad azonnal feladni azzal, hogy fingom nincs, mi milyen színű legyen.
A tervezés után pár nappal úgy éreztem, végre tudom, milyen színkombinációjúak legyenek a bútoraink, pár héttel később pedig már 100%-ig biztos voltam benne. :) A végleges választás pedig ott és akkor dőlt el, amikor kiderült végre, hogy melyik asztalos cég készíti majd a bútorainkat. Aznap madarat lehetett volna fogatni velem, mert én egész végig ezt a céget szerettem volna. Ők ui. a munkalapot az összeeresztéseknél nem váltókkal oldják meg, ami esztétikailag számomra nem túl tetszetős, hanem összeragasztják és impregnálják, így egybefüggő lesz az egész lap. A lábazat szálhúzott anyagból van, akárcsak a vízvetők, ami az általunk választott konyhabútor modern stílusához nagyon illik.
Tetszik a hagyományos verzió is, amikor a munkalaphoz hasonló színt húznak a vízvetőbe, de ennél a bútornál ez épp a fent leírt módon a leginkább kedvemre való.

Ez a történet a képzelet szüleménye. Bármely hasonlóság valódi, még élő vagy elhunyt személyekhez kizárólag a véletlen műve. Bármilyen utalás valóságos eseményekre, vállalatokra, szervezetekre vagy helyszínekre pusztán a valósághű, hiteles ábrázolást szolgálja.