2015. július 10.

Málnás-túrós tejpite málnadzsemmel







A minap annyira megkívántam az édességet, hogy délután 4 óra körül neki is álltam. Persze, amikor az ember nagyon hamar akar édességhez jutni, akkor valamilyen könnyen elkészíthető desszerten gondolkodik. Szinte azonnal tudtam, hogy tejpitét fogok sütni, mert a hűtőben lévő, lassan lejáró szavatosságú túró ezt juttatta eszembe. Bizony, mert én a tejpitét is részben túróval szoktam készíteni! :) Bár ez a fajta süti elég lassan sül, mégis hamar össze lehet dobni. Mivel a málnának most szezonja van, egyértelműnek látszott, hogy azt is teszek bele. És ha már málnás, akkor mégsem adhatok mellé sárgabaracklekvárt, sem pedig meggydzsemet. Magában viszont olyan semmilyen, vagy legalábbis túl egyszerű. Ezért aztán a tottyadásnak indult málna egy részéből dzsemet főztem. Kíváncsi voltam, milyen lenne mag nélkül, ezért azokat kiapplikáltam belőle a jó öreg szűrőkanál segítségével. Én amúgy szeretem a kis magocskákat, de most olyan jól esett ropogtatás nélkül enni. :)A Kutyinyek még nem volt itthon, amikor nekikezdtem a pitének, de amikor meglátta, miben mesterkedem, fülig ért a szája, hiszen hétköznap nemigen szoktam édességet tenni az asztalra. A kóstoláskor pedig még jobban vigyorgott, és közölte, hogy bár kajszilekvár imádó, de ez a málnás süti direkt málnadzsemmel jó. Az én örömöm pedig háromszoros volt: boldoggá tettem a Kutyát, nekem is nagyon ízlett a pite, és a fotózás kapcsán is jó élményeim voltak, mert a hálószobában bizony este fél 7-kor is klasszak voltak a fények. :D






Hozzávalók 19x25 cm-es tepsihez:

Tésztához:
3 tojás
15 dkg túró
8 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
14 dkg liszt
2,5 dl tej
6 dkg olvasztott vaj
10 dkg málna

Dzsemhez:
50 dkg málna
6 ek. cukor
4 ek. citromlé

elkészítés:

  1. A dzsemhez a málnát a cukorral és a citromlével lábasba tesszük, és addig főzzük néha megkeverve, amíg be nem sűrűsödik. Szűrőkanálba öntjük, és kevergetve átszűrjük, hogy ne legyenek benne magok. Teljesen kihűtjük.
  2. A tojást a cukrokkal habosra kavarjuk, hozzáadjuk a túrót, a langyosra hűlt, olvasztott vajat, és két részletben simára dolgozzuk benne a lisztet. Felöntjük a tejjel, és alaposan összekeverjük.
  3. Kivajazott tepsibe öntjük, elosztjuk rajta a megmosott, lecsepegtetett málnát, és előmelegített sütőben készre sütjük.
  4. A pitét a tepsiben hagyjuk langyosra hűlni, majd felszeleteljük, a tetejét meghintjük porcukorral, és a dzsemmel együtt tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc

















2 megjegyzés:

  1. ...és bizony nem csak a fények klasszak, hanem a süti is és a fotók is. :D Imádom a málnát, a tejpitét is, a dzsemről már nem is beszélve. :D Kérek szépen kóstolót! :v

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Gyáj, te, olyan aranyos vagy, köszönöm! :) ♥ Azokkal a fényekkel mégis sokat szenvedek újabban, sose jó, ahogy van, de nem várhatok mindig estig. Na mindegy, térjünk vissza a sütire! Felpakoltam nektek egy doboznyit, málnadzsemet is tettem mellé szép nagy adaggal, egyedül a porcukrot kell majd sajátból pótolnod, ha nem baj. Csak egy pillanatra kellene kinyitnod az ablakot. :)

      Törlés