2014. november 8.

Túrókrémes-zabos szelet





Egy barátnőm révén már második alkalommal jutottam krémes állagú, házi túróhoz. Az első adagot rendelésre hozta, és körözött készült belőle. A második adagot már úgy kaptam, hogy nem tudtam előre, mikor hozza. Picit váratlanul ért a túrócsomag, ezért jó egy napot a hűtőben várt a sorára. Hamar ki kellett találnom, mit kezdjek vele, ui. a házi túró hamar megromlik, nem lehet hetekig tárolni.
Most nem volt kedvem a körözötthöz, és egyéb sósságot sem akartam kitalálni, hanem mivel annyira krémes, eszembe jutott, milyen jó lenne sütihez használni. Hirtelen azt sem tudtam, hogy fogjak hozzá, de aztán csak kialakult. Tésztának jó ötletnek tűnt az omlós linzer vagy a piskótaszerű tészta, mint amilyen a könnyű, málnás süteményemé. Végül ez utóbbi mellett döntöttem, de módosítottam rajta. Mivel a túrókrémhez csak tojássárgája kellett, ezért kézenfekvő volt, hogy a kimaradt fehérjét fogom felhasználni, mintha fehér piskóta lenne. A tejszínt azonban nem akartam kihagyni, hiszen a krémhez is kellett, így a maradék belekerült a tésztába.
A zabliszt nálam még újdonságnak számít, eddig még csak egyszer használtam, de most tettem vele egy újabb próbát. A teljes kiőrlésű változata számomra (de lehet, hogy egyébként is) kissé kesernyés, ezért a tésztába tennem kellett még egy kis cukrot, nehogy ne tetsszen a végeredmény. Szerencsére tetszett, sőt! Ez a piskótaszerű tészta nagyon puha, és a teljes kiőrlésű zabliszt jól harmonizált a finom túrókrémmel. Irtó hamar elfogyott. :)






Hozzávalók 31x19cm-es tepsihez:

Tésztához:
1,5 dl tejszín
10 dkg porcukor
5 tojásfehérje
1 tojássárgája
7,5 dkg finomliszt
7,5 dkg teljes kiőrlésű zabliszt
½ cs. sütőpor

Túrókrémhez:
50 dkg túró (házi, krémes állagú)
4 tojássárgája
10 dkg porcukor
1 ek. vanília esszencia vagy 1 cs. Bourbon vaníliás cukor
5 dkg mazsola
1,5 dl + 4 ek. tejszín
5 zselatinlap

elkészítés:

  1. A tejszínt lágy habbá verjük, elkeverjük a porcukorral, a tojássárgájával, majd kisebb adagokban, felváltva hozzáforgatjuk a sütőporral vegyített lisztkeveréket és a habbá vert tojásfehérjét. A tésztamasszát a kivajazott, kilisztezett tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük.
  2. A tepsiből kivéve, rácson hagyjuk kihűlni, majd körben levágjuk a széleit. A tepsit kibéleljük sütőpapírral úgy, hogy túlnyúljon a tepsi hosszabbik oldalain, és visszatesszük bele a tésztát. (Akinek van szögletes, állítható süteménykerete, az használja azt. Én ennek híján vágódeszkával támogattam ki a sütit.)
  3. A túrókrémhez a tojássárgákat 4 evőkanál cukorral és a tejszínnel lábasba tesszük, és együtt gőz fölött, folyamatosan kevergetve híg puding állagú, selymes krémmé főzzük. Teljesen kihűtjük.
  4. Simára keverjük benne a túrót, a maradék porcukrot, a vanília esszenciával (vagy a vaníliás cukrot), majd hozzáadjuk az előzőleg beáztatott, és alaposan lecsepegtetett mazsolát.
  5. A lapzselatint pár percre hideg vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk és elkeverjük 2 evőkanál forró tejszínnel. Miután langyosra hűlt, a mazsolás túrókrémhez keverjük.
  6. A krémet a tésztára simítjuk, tetejére villával vagy díszítő lapáttal hullámmintát rajzolunk, majd pár órára vagy egy egész éjszakára hűtőbe tesszük. Tetszés szerinti méretű szeletekre vágjuk és tálaljuk.
sütési hőfok: 175°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc











8 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszi! Bizony, ez az volt, és nem utoljára készült, az tuti. :)

      Törlés
  2. :D Ma nálunk -pontosabban Anyuéknál- is túrós süti készült. Egy kis túrós lepény. Ha küldök belőle, kaphatok a tiédből kóstolót cserébe? Olyan nagyon szépen néz ki és biztos vagyok benne, hogy az íze még a küllemén is túltesz. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, nagyon köszi! :) Mindenképp benne vagyok a cserében egy Anyukád-féle sütire, mert bizos vagyok benne, hogy nagyon finom lehet. :) Már csomagolok is néhány szeletet az enyémből, és várom a cseresütit. :v

      Törlés
  3. Kíváncsivá tettél a zabliszttel, eddig még nem használtam. De nagyon finomnak tűnik a süteményed, és ha tényleg finom puha a tésztája, akkor teszek majd vele egy próbát, szerintem a férjemnek (is) nagyon ízlene! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök, ha megtetszett neked a zablisztes tészta. :) Én legközelebb meg is fogom pirítani egy kicsit a zabpelyhet, és azt darálom majd le, attól állítólag jobban kijönnek az ízek, akárcsak a dió esetében. Kíváncsi vagyok, úgy milyen lehet. ...meg az is érdekel, hogy nektek hogy ízlik majd ez a süti, ha megsütöd. :)

      Törlés
  4. Én eddig úgy használtam a zablisztet, hogy felesben a búzaliszttel, mert a tészták nem lesznek tőle olyan szép sárgák a szürkébb színe miatt. Ajánlani tudom csak a használatát, mert jó és egészséges :)
    Tetszik ez a sütemény, kaphatok egy szeletkét?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor jól tettem, hogy én is felesben használtam. ;) Örülök, ha tetszik a sütim, küldök is belőle kóstolót. :)

      Törlés