Valamiért nagyon ritkán sütök édes kelt tésztát, pedig nagyon szeretjük. Kábé úgy vagyunk vele, mint Gombóc Artúr a csokival – szinte bármilyen töltelékkel imádjuk, akármilyen alakú is legyen. :D
Na, de inkább rátérek a receptre! Egy valószínűleg bosnyák nyelvű oldal rendszeresen nézi a blogomat, ezért én is rálestem. Meg is akadt a szemem néhány kelt tésztán, ahogyan ezeken a helyes kis virágokon is. Eredetileg csokis ízesítéssel készültek, de én most lekvárral és egy kevés kimaradt darált dióval készítettem el, valamint módosítottam az arányokon is.
Ez a formázási technika olyan jópofa, vidámságot csempészhetünk vele a mindennapokba. :) Tulajdonképpen bármivel tölthetjük, ami a kezünk ügyébe kerül, legyen az akár puding, mogyorókrém vagy valamilyen lekvár, sőt még sós töltelékkel is elkészíthetjük, minimálisra redukálva a tésztában a cukor mennyiségét.
Na, de inkább rátérek a receptre! Egy valószínűleg bosnyák nyelvű oldal rendszeresen nézi a blogomat, ezért én is rálestem. Meg is akadt a szemem néhány kelt tésztán, ahogyan ezeken a helyes kis virágokon is. Eredetileg csokis ízesítéssel készültek, de én most lekvárral és egy kevés kimaradt darált dióval készítettem el, valamint módosítottam az arányokon is.
Ez a formázási technika olyan jópofa, vidámságot csempészhetünk vele a mindennapokba. :) Tulajdonképpen bármivel tölthetjük, ami a kezünk ügyébe kerül, legyen az akár puding, mogyorókrém vagy valamilyen lekvár, sőt még sós töltelékkel is elkészíthetjük, minimálisra redukálva a tésztában a cukor mennyiségét.
Hozzávalók 12 darabhoz:
a tésztához:
40 dkg finomliszt
1 mk. só
6 dkg + 1 tk. cukor
1 tojás
8 dkg vaj
2 dkg friss élesztő
kb. 1,5 dl tej
a töltelékhez:
18 dkg sárgabaracklekvár
7 dkg darált dióbél
vaj a sütőformához
elkészítés:
- Az élesztőt elkeverjük 1 teáskanál cukorral, kevés langyos tejjel, és letakarva felfuttatjuk. A vajat felolvasztjuk a többi tejben, és hűlni hagyjuk.
- A sóval, többi cukorral vegyített liszt közepébe ütjük a szobahőmérsékletű tojást, és villával felverjük. Hozzáadjuk a felfutott élesztőt, a langyosra hűlt vajas tejet, és puha tésztává dagasztjuk. Letakarva megkelesztjük.
- A megkelt tésztából lisztezett munkalapon 12 egyforma gombócot formázunk, és letakarva negyedórát kelni hagyjuk.
- Egy gombócot ellapítunk, és enyhén lisztezett munkalapon 13 cm átmérőjű körlapra nyújtjuk. A kör egyik felét vékonyan megkenjük szűk 1 teáskanálnyi lekvárral, és megszórjuk darált dióval.
- A tészta töltött felére ráhajtjuk az üresen hagyott részt – így félhold alakot kapunk –, finoman lenyomkodjuk, majd függőlegesen 3 sávra vágjuk.
- A tésztasávokat egymás után, óvatosan feltekerjük, és az így kapott 3 kis csigát úgy állítjuk egymás mellé, hogy a feltekert végek összeérjenek (tehát azok legyenek belül). A virág alakú péksüteményt a kivajazott sütőforma mélyedésébe ültetjük. (Amikor a mélyedésbe helyezzük, a feltekert csigák kicsit összeborulnak, ezért kerek végű késsel beleigazítjuk, hogy a virágfejek felfelé nézzenek.) Így járunk el a többi tésztával is. (Mire mindegyiket elkészítjük, meg is kelnek.) Előmelegített sütőben megsütjük.
- A kisült péksütiket 2-3 percig a formában hagytuk, majd óvatosan alájuk nyúlva kivesszük a tepsi mélyedéseiből, és rácson hagyjuk langyosra hűlni.
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc
Ötlet: Tortelina

Ó, hogy ezek milyen nagyon helyesek! :D De jó, hogy eszedbe jutott az édes kelt tészta! A dió és a lekvár nálam örök páros, nagyon szeretem. :) Már indulok is, viszek kávét, reggelizünk együtt?
VálaszTörlésNagyon kedves vagy, köszönöm! :) Amikor beleharaptam, elvigyorodtam, mert egyszerre tolult elém az elmény, hogy ez jaj, de finom, illetve le is hülyéztem magam, hogy miért nem sütök édes keltet sűrűbben. :D Úgy örülök, hogy te is szereted a lekvárt a dióval! Én valamiért pont erről a párosításról szoktam megfeledkezni, pedig annyira adja magát.
TörlésMár fózöm a kávét, nem kell hoznod, most az én vendégem vagy! ;)
Ó, de aranyos vagy! Akkor már repülök is! :D
Törlés...hát igen. Egy hűvös, de szép napsütéses őszi reggelen nincs is jobb egy finom édes kelt tésztánál. :)
Rólam most épp szakad a víz, le is ülök, főzök még egy kv-t, és újra meghívlak téged virágokat enni pihenésképpen. :D
TörlésMilyen szép kis csinoskák lettek ezek a virágok! :) Én is készítettem hasonlót, csak mákkal volt megtöltve, de messziről nem lettek ilyen szépek. Azt hiszem újra megpróbálom. ;)
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, ha tetszik! :) Mákkal is finom lehet. Jó ötlet, készítsd el megint, biztos jól fog sikerülni. Picit macerás, de megéri, olyan aranyosak ezek a virgányák. :)
TörlésNagyon szépek! Tetszik ez a formázás, ötletes! :)
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, ha tetszik. :)
TörlésNagyon tetszik,és ihletett adtál,hogy milyen klassz lessz elkészíteni!Hálás köszönet az ötletért!
VálaszTörlésKedves Zsuzsa, bár nem az én ötletem, de nagyon örülök, hogy tetszik a kelt virág! Remélem, ízleni fog, ha elkészíted. :)
TörlésSzia, ma megsütöttem, adtam rá egy kis étcsokit is és máris zserbósodott! Azt megkérdezhetem, hogy te milyen géppel fotózol?
VálaszTörlésSzia Ildikó! Ó, de örülök, hogy te is megsütötted! :) Csokival megfejelve is nagyon fincs lehet, nekem is ízlene. A gépem Canon EOS600D
TörlésDe helyesek! Nagyon tetszik ez a formázás! :) Szépek a fotóid! :)
VálaszTörlésKöszi szépen, örömmel olvastam, hogy tetszenek a fotóim. :) Igen, ez a formázás szerintem is nagyon jópofa, bár picit időigényes, de legalább mosolyt csal az arcunkra. :)
Törlés