2014. szeptember 3.

Felvágott házilag





Mostanában több alkalommal is vettünk szín húsból felvágottat, de olyan hamar elfogy, ráadásul nem is olcsó, ezért úgy gondoltam, előállítom házilag. Nyilvánvalóan nem egy hatalmas ötlet ez, biztosan másnak is eszébe jutott már, és az egyben sült hús eleve szeletelhető, de ez most direkt felvágottnak készült. :D
Nem akartam csak úgy magában megsütni, ezért sajttal töltöttem és szalonnába tekertem. Sütés közben sajnos kifolyt belőle egy kevés sajt, de aztán szeleteléskor kiderült, hogy igazából szinte az összes töltelék megszökött belőle, ami meg benne maradt, az annyira egyforma színű a hússal, hogy alig lehet látni. Ezért következő alkalommal – mert, hogy tuti nem utoljára készült - még jobban oda kell majd figyelnem a nyílás megfelelő lezárására.
Persze az én kis házi felvágottkám is gyorsan elfogyott, de legalább jóval kevesebbe került, mint a bolti. Arról nem is beszélve, hogy nagyon ízletesre sikerült.
Megsüthetjük töltetlenül is, és használhatunk egyéb fűszereket tetszés szerint.





Hozzávalók:

1 egész csirkemellfilé
15 dkg trappista sajt (vagy egyéb zsíros sajt)
kb. 2,5 dkg pácolt, füstölt császárszalonna
fokhagymasó
őrölt fekete bors
1 ek. kókuszolaj vagy egyéb zsiradék

elkészítés:

  1. A csirkemellet két filére vágjuk, megmossuk, leitatjuk róluk a nedvességet, és a vastagabbik végüknél kezdve, hosszú pengéjű, éles késsel bemetsszük a filék oldalát, vigyázva arra, hogy ne szakadjanak ki.
  2. A sajtot vékony hasábokra szeljük és megtöltjük velük a húst (próbáltam reszelt sajttal is, de az sokkal macerásabb). Ha szükséges, a nyílást fogvájóval lezárjuk, majd a fél csirkemelleket minden oldalukon beszórjuk a fűszerekkel.
  3. Egyenként alaposan becsomagoljuk a szalonnával, alufóliába tekerjük, és 1-2 órát állni hagyjuk.
  4. A húsokat rátesszük a serpenyőben felhevített olajra, és 15 perc alatt, egyszer átfordítva, megsütjük. Közben a sütőt előmelegítjük.
  5. A serpenyőből kivéve leszedjük róluk az alufóliát, és a sütőben pirulásig sütjük. Sütés közben egyszer átfordítjuk. Teljesen kihűtjük, majd felszeleteljük.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc











2 megjegyzés:

  1. Hmmm... de jó! Kérek szépen néhány szeletet a vacsorához! :) Ez a sajtos variáció nagyon tetszik...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik. :) Máris szelem, van baconös és anélküli is, mindkettőből küldök, jó étvágyat! ;)

      Törlés