2014. június 17.

Paradicsomleves





Bevallom, még sosem főztem paradicsomlevest. Itt volt hát az ideje, hátha megszeretem. Ha már a paradicsomszószt imádom, akkor tán csak létezik a paradicsomból való levesnek olyan készítési módja is, aminek az eredményét szívesen kanalazom majd. Többféle receptet is találtam a neten, én pedig nem voltam rest összevegyíteni hármat, hogy abból főzzek ki valami finomat. Nem csalódtam, mert a végeredmény nagyon ízlett. Az biztos, hogy nem utoljára készítettem, és most már végre kijelenthetem, hogy szeretem a paradicsomlevest. :D






Hozzávalók 2 személyre:

30 dkg paradicsom
10 dkg piros húsú kaliforniai paprika
1 vöröshagyma
1 nagy gerezd fokhagyma
1 kis doboz sűrített paradicsom
2 ek. olívaolaj
7 dl zöldségleves alaplé
őrölt fekete bors
3-4 levélke friss vagy
½ tk. morzsolt bazsalikom

2 ek. nyírfacukor

elkészítés:
  1. A megmosott paradicsomok héját 3 helyen bemetsszük, tálba tesszük, felöntjük annyi forrásban lévő vízzel, amennyi ellepi, és 2 percig így hagyjuk. Ezután kivesszük a vízből, lehúzzuk a héjukat és a húsukat felkockázzuk.
  2. A hagymát megtisztítjuk, a paprikát megmossuk, mindkét zöldséget felaprítjuk és az olajon kissé lepirítjuk. Az áttört fokhagymát a hagymás alaphoz adjuk.
  3. Rátesszük a paradicsomot, 10 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, és felöntjük az alaplével.
  4. Sóval, borssal, cukorral, bazsalikommal ízesítjük, és fedő alatt, kis lángon negyed órát főzzük.
  5. A kész levest botmixerrel egyneműsítjük, és amennyiben friss bazsalikomlevelet használunk, felaprított formában beleszórjuk azt a levesbe. Tálaljuk.





4 megjegyzés:

  1. :D Imádom a paradicsomlevest. Épp a napokban főztem én is. ;) Ami azt illeti, most nagyon szívesen megkóstolnám a Te variációdat is! :v

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper! :) Nekem még új a téma. :D Küldöm a kóstolót, örülök, hogy bizalmat szavazol neki, és remélem, így is szeretni fogod. :)

      Törlés
    2. :D Még szép hogy! A te finomságaidban sosem csalódom! Biztos ez is finom lesz! :)

      Törlés