2013. augusztus 27.

Citromos szelet







Ennek az egyszerű, könnyű tésztájú sütinek az elődje évek óta fent volt a blogon, és mivel a képek már nem tetszettek, plusz megkívántam a citromos krémes édességet, ez a két indok épp elég volt ahhoz, hogy újra elkészítsem. Annál is inkább, mert pont volt itthon citromkrém. :)
Ezúttal azonban nem egyben sütöttem meg a tésztát, hanem szétterítve, egy nagy lapnak. Az eredménnyel viszont elégedetlen voltam: 1.) művészet egyenletesen szétkenni a masszát, 2.) a keményítő nem minden esetben való piskótába, 3.) a gonosz manók biztos megint elemükben voltak. :D Úgyhogy eszem ágában sem volt felhasználni. Inkább másik tésztát sütöttem, mégpedig olyat, ami legutóbb nagyon jól vizsgázott: olajos piskóta lett a krém kerete. És ha már másfajta piskóta, akkor a süti külalakján is változtattam, és az eredetileg 3 lap helyett csak kettővel dolgoztam. A fene szórakozzon annyit! A krém ugyanaz maradt, mert az nagyon jól szerepelt 2 másik, korábbi édesség kapcsán is, viszont a süti tetejére ezúttal fehér csokoládés díszítés került, hogy eltüntesse a helyenként bénábban szétkent krémet.
Ezekkel a változtatásokkal viszont jócskán módosult az eredeti recept – legalábbis ami a piskótát illeti – így a régit töröltem, hogy helyet adhasson a finomabb újnak. Sajna maga a süti nem lett sokkal szebb, és a tetejébe még a fotóapparát is megmakacsolta magát. De legalább Anya és a Kutyafül is oda meg vissza voltak értek. :D 






Hozzávalók 16 szelethez:

Piskótához:
3 tojás
15 dkg porcukor
20 dkg finomliszt
9 g sütőpor (vagy 5-6 g, ha vékonyabb piskótát szeretnék)
0,75 ml tej
0,75 ml napraforgóolaj

Krémhez:
15 dkg mascarpone
12 dkg + 2 púpozott ek. citromkrém a krém alá
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
2 dkg porcukor
2,5 dl tejszín
2 cs. expressz zselatin fix por

Díszítéshez:
5 dkg olvasztott fehér csokoládé

elkészítés:

  1. A tojások sárgáját a porcukorral kihabosítjuk, elkeverjük a tejjel, az olajjal, majd felváltva beleforgatjuk a sütőporral vegyített lisztet és a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  2. A tésztamasszát a sütőpírral kibélelt gáztepsibe simítjuk (nekem kb. 37x33 cm-esre sikerült elkenni), és előmelegített sütő középső részében megsütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd átfordítjuk, lehúzzuk róla a sütőpapírt, visszafordítjuk. A sütő rácsbetétjén hagyjuk kihűlni.
  3. A piskóta széleit körben egyenesere vágjuk, majd a hosszabbik oldalánál kezdve két lapra szeljük.
  4. A krémhez a mascarponét kikeverjük a citromkrémmel, a kétféle porcukorral, beledolgozzuk a zselatin fix port, majd hozzáforgatjuk a habbá vert tejszínt. Sima csöves habzsákba töltjük.
  5. Az egyik piskótalapon egyenletesen elkenjük a 2 evőkanál citromkrémet, elosztjuk rajta a mascarponés krém ¾ részét, és befedjük a másik piskótalappal.
  6. A megmaradt krémet elkenjük a sütemény tetején, és 2 órára hűtőbe tesszük dermedni.
  7. A csokoládét gőz fölött megolvasztjuk, kicsit hűlni hagyjuk, majd megmintázzuk vele a sütemények tetejét. Miután megszáradt a csokoládé, a süteményt felszeleteljük.
sütési hőfok: 175°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc









2 megjegyzés:

  1. Ezek a finom hozzávalók és ízek bármikor, bármilyen formában/köntösben jöhetnek! ...és persze bármekkora mennyiségben! :D

    VálaszTörlés
  2. De jó, én is így vagyok a citrommal, pláne, amióta lemon curdben köszönnek vissza. Olyan jó találmány, és nagyszerűen harmonizál a mascarponéval. :)

    VálaszTörlés