2013. június 10.

Hannah banános sütije – Hannah Swensen titokzatos esetei nyomán







Nem szoktam banánt venni, mert ez a gyümi csak gyerekkoromban volt nagy sláger számomra. Pedig amúgy szeretem, de valahogy sosem kívánom kimondottan. A múltkor azonban hosszú idő után vettem pár darabot, és ananászos banánital készült belőle. Mivel maradt még itthon egy kis ananászlé, gondoltam, veszek még banánt, és készítek belőle egy újabb adag italt. Aztán mégse lett belőle semmi, viszont a banánok időközben a hűtőben is nagyon érettek lettek. Gyorsan kellett cselekednem, és amikor megláttam a könyves polcon a nemrég ajándékba kapott Süti Éden receptkönyvet, azonnal fellapoztam azt valami banános süti után kutatva. Szerencsére megtaláltam benne ezt a könnyen és gyorsan elkészíthető édességet, és azonnal hozzá is fogtam. Banános sütit úgy sem csináltam még soha. Alig bírtam kivárni a másnapot, mert előre tudtam, hogy nagyon fog ízleni. Így lett – ez a süti nagyon fincsi, ráadásul le is fagyaszthatjuk, mert akár 3 hónapig is eláll. Csupán fóliába kell csomagolni, és ha vendégek jönnek, csak kiolvasztjuk, és már kínálhatjuk is. Én étcsokival díszítettem, amit az eredeti recept nem ír, de szerintem a banános sütikhez nagyon jól illik.
A golyókat persze kisebbre is formázhatjuk, és akkor jópofa pici sütikorongokat kapunk, dupla annyit, mint amennyi nekem lett.






Hozzávalók 26 darabhoz:

12 dkg olvasztott vaj
20 dkg cukor
½ mk. só
1 tojás
2 db érett banán
28 dkg finomliszt
2 tk. sütőpor
20 dkg finomra aprított dió vagy pekándió
7 dkg kristálycukor a forgatáshoz
15 dkg étcsokoládé a díszítéshez

elkészítés:

  1. A langyosra hűlt olvasztott vajhoz hozzáadjuk a cukrot, a sót, a felvert tojást, a pépesített banánt, és kisebb adagokban beleforgatjuk a sütőporral vegyített lisztet és a durvára darált diót. A tésztát folpackkal letakarva, 4 órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük.
  2. A ragacsos tésztából nedves vagy gumikesztűs kézzel diónyi golyókat formázunk, és kristálycukorba forgatjuk.
  3. A golyócskákat sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük egymástól min. 5 cm távolságra, és kissé ellapítjuk. (A többi tésztát hűtőbe tesszük, amíg az első adagot elkészítjük.)
  4. Előmelegített sütőben aranybarnára sütjük, és miután megsültek, kb. 2 perc elteltével tortarácsra szedve hagyjuk kihűlni.
  5. A csokoládét gőz fölött felolvasztjuk és félig megmártjuk benne a süteményeket. Miután a csokoládé megdermedt rajtuk, tányérra rendezzük.
sütési hőfok: 175°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: 10-12 perc








5 megjegyzés:

  1. Nagyon szép kis kekszek lettek! :) Szívesen megkóstolnám. A csoki szerintem is nagyon jó passzol a banános desszertekhez. :D

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! :) A csokis részét én ettem meg, a csoki nélkülit meg a Kutya, mert ő anélkül szereti.

    VálaszTörlés
  3. :D Jó kis "munkamegosztás"!

    VálaszTörlés
  4. :) Nagyon jó hír, hogy neked is tetszik! Köszi!

    VálaszTörlés