2013. március 30.

Gyümölcsös pezsgőmousse





Nem rajongunk az alkoholért, így aztán a pezsgő sem tartozik a kedvenceink közé. Szilveszterkor mégis szoktunk venni egy üveggel, de akkor valami jobb fajtát – Cinzanot vagy Martini Astit. Eddig mindig el is fogyott, kivétel idén, amikor mindketten csak 1-1 pohárkával ittunk meg belőle, és még az 1 hónappal később lévő évfordulónkon sem koccintottunk vele. Micsoda szégyen! :-) Mivel már jó 3 hónapja bedugaszolva állt a hűtőben, úgy éreztem, most már kezdenem kell vele valamit, mert megpunnyad. A pezsgőkrém egy ideje már amúgy is izgatta a fantáziámat, szóval most jött el a pillanat, hogy végre elkészítsem.
Sajnos tejszínes joghurtot nem találtam egyik boltban sem, így vaníliással voltam kénytelen pótolni, ami valószínűleg kicsit más ízt kölcsönöz ennek az édességnek, de meg kell mondjam, így is kiváló frissítő lett belőle. Igaz, még messze a nyár, amikor különösen kellemes, hűsítő desszert lehet ez a pohárkrém, de mi tavasz elején is jót ettünk belőle.
Barátnőmnek elmeséltem, milyen pezsgőből született ez a desszert – látni kellett volna a fejét. Szó szerint ezt mondta: „Te abból a finom pezsgőből krémet csináltál???!!!” Hát ja, én biza' abból, mert már ivásra alkalmatlan állapotú volt. Közben majd elsüllyedtem szégyenemben, hogy egy ilyen drága italt ilyesmire el mertem „kótyavetyélni”, pontosabban inkább azért, hogy nem ittuk meg időben. Ezért aztán azt javaslom, inkább olcsóbb fajtából készítsék el. Ha egy pezsgő ui. rossz, azon már csak úgy javíthatunk, ha mousse-t készítünk belőle. :-D Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az a fincsi Martini Asti-íz még a krémből is kiérződött, szóval lehet, hogy mégsem követtem el akkora szentségtörést. Barátnőmet pedig kiengeszteltem egy második adag pezsgőmousse-szal, ui. még mindig maradt a punnyadt itókából annyi, hogy ezt megtehessem.
A benne lévő nyers tojás miatt tároljuk mindenképp hűtőben, és csak max. másnapig!



Hozzávalók 3-4 személyre:

Pezsgőkrémhez:
4 zselatinlap
3 tojássárgája
3 ek. porcukor
2 dl pezsgő
15 dkg tejszínes vagy vaníliás joghurt
2 tojásfehérje + 1 ek. porcukor

Gyümölcspürékhez:
3 ek. porcukor
2 kivi
1 mangó vagy 2 narancs, esetleg 2-3 szem sárgabarack
15 dkg málna vagy ribizli

elkészítés:

  1. A zselatinlapokat hideg vízbe áztatjuk. A tojássárgákat a porcukorral krémesre kavarjuk.
  2. A pezsgőt felmelegítjük, felolvasztjuk benne a kinyomkodott zselatint, kicsit hűlni hagyjuk, majd a tojáskrémhez dolgozzuk.  Elkeverjük benne a joghurtot, és 20 percre hűtőbe tesszük.
  3. A tojásfehérjét 1 evőkanál cukorral kemény habbá verjük, és óvatosan a behűtött krémhez forgatjuk.
  4. A pezsgőkrémet habzsákba töltjük, vagy kanál segítségével elosztjuk 4 pezsgőspohárban vagy kehelyben, és további 1 órára hűtőbe tesszük.
  5. A kivit és a mangót/narancsot/sárgabarackokat meghámozzuk, a gyümölcshúst felaprítjuk, és külön-külön, 1-1 evőkanál cukrot hozzáadva pürésítjük. A málnával ugyanígy járunk el.
  6. A gyümölcspürékből tetszés szerint a pezsgőkrémre kanalazunk, akár úgy is, hogy mind a háromféléből jusson a krémre, majd tálaljuk.






4 megjegyzés:

  1. Alapvetően idegenkedek a nyers tojásos ételektől (mondja az, aki tiramisuból elképesztő mennyiségeket el bír pusztítani:)), annak ellenére, hogy itthon mindig extra friss a tojás párom szüleinek köszönhetően és szegény pezsgőt se komálom annyira, de ezt a desszertet szívesen megkóstolnám. Főleg a málnás variációt! :D

    VálaszTörlés
  2. :D Na, ez jó! Akkor már hárman vagyunk, akik nem pezsgő-pártiak. A tojás amúgy a hűtőben jó sokáig (akár 2 hónapig is) eltartható, amíg a héján belül van, de ha krémbe teszed, akkor valóban nem árt hamar megenni. Én szinte biztos vagyok benne, hogy ezt szeretnéd, mert eléggé puding-fílingje van, csak annál azért könnyebb, és a pezsgő aromája nagyon kellemesen kiérződik. Ja, és én is a málnásra szavazok, bár a kivis is nagyon finom.

    VálaszTörlés
  3. :D Igen, igen, én is hűtőben tartom a tojikat, mert nem túl hideg a kamra. Megnéztem újra a képeket és elolvastam a receptet... puding bármikor, szóval most már tuti, hogy szeretném ezt a desszertet. Egy málnásat kérek szépen. :D Küldfénypost? Nyitom az ablakot. :)

    VálaszTörlés
  4. Ha átjönnél kedden, kaphatnál - akkor csinálok ui. újabb adagot. ;-)

    VálaszTörlés