2025. augusztus 18.

Hagymaraguval töltött, sajtos szélű pizza

 

 


Elmondhatom, hogy évek óta a hagymás-szalonnás a legkedvencebb pizzám. Igaz, ezt is akkor szeretem a legjobban, amikor a tészta széle nápolyi pizza módjára buborékosra sül és finoman roppan. Én viszont itthon, a normál sütőnkben ilyet nem tudok produkálni. Ahhoz minimum a nagybánhegyesi Gomba büféig kellene elgurulnunk, ahol öregtésztával dolgoznak; vagy jóféle pizzasütőre kéne beruháznunk.
Tény, hogy, a 24-72 órás kelesztésű tésztából macerás lenne kivitelezni ezt a töltött szélű változatot, ráadásul sokan épp a strapássága miatt csupán csak megcsodálnák a pizzáról készült fotóimat, és végül lemondanának az elkészítéséről. Márpedig ezt a finomságot érdemes megsütni, úgyhogy a szokásos egyszerűbb módon prezentálom, hogy ennek köszönhetően bárki kedvet kapjon hozzá, akár még a saját, jól bevált pizzatésztájából is. ;)
A feltét kifejezetten bőséges – mi ezt a fajta pizzát éppen így szeretjük. De hogy ne hiányozzon róla – és egyúttal ne is folyjon le – a sajt, azt a tészta szélébe töltöttem bele. Csak azt sajnálom, hogy fotózás közben, mire kettévágtam a pizzát, a sajt annyira visszadermedt, hogy esélytelen volt megmutatni, ahogyan kifolyik belőle. Bevallom, nem volt se kedvem, se időm előszedni az állványt, és beállítani az időzítőt, csak azért, hogy ezt a csodás folyamatot lencsevégre kapjam. Alig vártam, hogy ehessünk. :D
Annyira finom ez a pizza, hogy általában be tudnánk puszilni az egész tepsivel, de ennyire azért sosem engedünk a csábításnak, szigorúan csak 1-1 darabot eszünk belőle, rendszerint salátával, hogy az élmény mellett meglegyen a kellemes jóllakottságérzet is. A többi pizzácska pedig a hűtő jeges ölelésében szokott várakozni, ilyen módon több napra elnyújtva az élményt, amit mi ebéd időben még harmadnap is átélhetünk. :)

 

Hozzávalók 8 darabhoz:

a tésztához:
30 dkg finomliszt
1 mk. cukor
1 mk. só
1 és ½ ek. extra szűz olívaolaj
1,5 dkg friss élesztő
5 dkg tejföl
kb. 1,3 dl víz
növényi olaj a kenéshez

a töltelékhez:
20 dkg füstölt, szeletelt bacon
40 dkg vöröshagyma
6 gerezd fokhagyma
10 dkg konzervkukorica
1 ek. morzsolt oregánó
1 mk. őrölt szerecsendió
őrölt fehér bors

2 ek. akácméz
1 ek. Dijoni mustár
5 dkg tejföl
1 tojás
1 ek. növényi olaj
kb. 30 dkg sajt (ementáli és/vagy mozzarella, cheddar)

elkészítés:
  1. A feltéthez a szeletelt szalonnát a tálcából kivéve egyben hagyjuk, és ujjnyi vastag csíkokra vágjuk. Az olajjal együtt serpenyőbe tesszük, és fedő alatt, közepes hőfokon elkezdjük sütni.
  2. A hagymát félbevágjuk, vékonyra szeljük, majd amint a szalonna félig megpirult, rátesszük, finoman megsózzuk és összeforgatjuk. Lefedve elkezdjük párolni.
  3. A fokhagymát áttörjük, és a mustárral, valamint a fűszerekkel együtt a már megpuhult hagymához keverjük. Fedő alatt 2-3 percig, majd fedő nélkül készre pároljuk. Elzárjuk alatta a lángot, és hozzákeverjük a kukoricát. Negyedórát hűlni hagyjuk, majd elkeverjük benne a tejfölt. Teljesen kihűtjük.
  4. A tésztához a cukorral vegyített liszt közepébe morzsolt élesztőt csomómentesre keverjük a tejfölös víz felével, és egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
  5. Hozzáadjuk a sót, a többi tejfölös vizet, az olajat, és rugalmas tésztát dagasztunk belőle. Enyhén kiolajozott tálban, letakarva megkelesztjük.
  6. A megkelt tésztából 8 gombócot formázunk, majd 10 perc letakart pihentetés után liszttel hintett munkalapon 17 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk.
  7. A lapok szélére körben reszelt sajtot halmozunk és ráhajtjuk, majd jól lenyomkodjuk a tésztát. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és a tésztafészkeket gazdagon megtöltjük a baconos-kukoricás hagymaraguval. (Amíg mindegyikkel végzünk, meg is kelnek.)
  8. A pizzácskák szélét körben lekenjük olajjal, bespricceljük vízzel, és előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Tortarácsra szedve kicsit hűlni hagyjuk, majd tálaljuk.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: pizzasütés vagy hőlégkeverés
sütési idő: 12-15 perc


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése